Terápiás ló lesz Schobert Lara Hercegéből

Szomorúság is vegyül az örömbe a Schobert családban. Schobert Lara Herceg nevű lova túl van ugyanis a második lábműtéten is, de valószínűleg soha többé nem versenyezhet.

Herceg karácsonykor szenvedett lábtörést, Rubint Réka akkor így számolt be a történtekről:

„Egy késő délutáni telefonhívás mindent megváltoztat… Lara lovának, Hercegnek egy rossz mozdulatnál eltört a csüdcsontja. Fájdalmas, szívszorító pillanatok… Látni, ahogy ló és lovasa egymásba, a reménybe, az orvos biztató szavaiba kapaszkodnak… És a közöttük lévő óriási szeretetbe!

Röntgen, gipsz, kórház, és várakozás… Szerencsére műthető és nem kell elaltatni…

Szorítsatok nekünk, hogy Herceg felépüljön… Szorítsatok, hogy minden úgy legyen, mint régen…”

Herceget akkor megműtötték, a csontszéleket összeillesztették és rögzítették, most hétfőn pedig ezeket rögzítő elemeket távolították el az állatorvosok. Herceg szerencsésen túl van a műtét utáni első kritikus felálláson is.

– Elég egy rossz mozdulat, és az első terheléssel azonnal újra eltörhet a frissen összeforrt csont, nagyon idegesek voltunk – mesélte Rubint Réka a Borsnak. – Szerencsére Herceg óvatos volt, és szépen felállt, úgyhogy túl vagyunk a nehezén. A jó hírben azonban van rossz is: Herceg versenyló volt, ugróló, de a sportkarrierjének ezennel vége.

Lara hétfőn a tanítás után egyből a lovához rohant, ott volt Herceggel, amikor felébredt – mondta Rubint Réka:

– Hihetetlen, milyen nagy a kötődés köztük. Ezek után is sokat lesznek együtt, de csak sétálhatnak. Hiszek a sorsban, nem véletlenül történt ez a baleset a lóval. Talán többre hivatott, mint a versenyzés. Herceg kivételesen intelligens, kiváló terápiás állat lesz belőle.

2016.03.09.
Frissítve: 2022.07.25.
Forrás: Blikk, Propeller, BorsOnline
Illusztráció: Canva

Hozzászólások