BeszámoLÓ OTP Lovas Világkupa 2009.

Fényképes BeszámoLÓ: OTP Lovas Világkupa 2009.

Ahogyan egy SE-TSK Lovaskultúra oktató III. évfolyamos hallgató látta.

Idén harmadik alkalommal került megrendezésre december 4-e és 6-a között a Papp László Sportarénában Budapesten az OTP Bank Lovas Világkupa. A rendezvény ebben az évben is színes programmal látta el a közönséget, különös tekintettel a gyermekekre is, hiszen a nyitónapon kapott helyet az I. Nemzeti Gyerek Lovasnap. Ennek alkalmából pénteken a gyermekeké volt a főszerep, pónigalopp, gyermek díjugrató és különböző játékos feladatok során mérhették össze a legkisebbek is tudásukat.

A második napon, december 5-én a díjugratás számain volt a hangsúly, három különböző magasságon (1,35m, 1,40m, 1,50m) mérettek meg lovak és lovasok. A CSI-W (1,50m) versenyszámban svájci győzelem született, Werner Muff lett az első Quax 22 nevű lovával. A legjobb magyar résztvető Jenei Sándor volt Loredo 51 nevű lovával a negyedik helyen végeztek.

Még ugyanezen az estén sor került az Unicum Kupa Fogathajtó CAI-W bemelegítő versenyszámára, amely a másnapi döntő minősítő sorrendjét alakította ki.  A továbbjutás első helyezettje december 6-án a döntőben is bravúros győzelmet aratott. Exell Boyd Ausztráliát képviselte a versenyszámban, de mindenképpen említést érdemel, hogy négyes fogatának kiváló lovait a Veresegyházi Vincze istálló biztosítja számára. A döntőben Dobrovitz József a harmadik helyen végzett, egy sajnálatos hiba miatt.

A nap talán legizgalmasabb eseménye a szimultán magasugró verseny volt, mely atléták valamint lovak és lovasok között zajlott. Reichard Ronald új egyéni csúcsa: 2,05m. A tavalyi eredménnyel ellentétben idén az atléták diadalmaskodtak, 2,05cm-es magassággal, míg a lovasok 190cm-en teljesítettek hibátlanul.

Az esti díjugrató nagydíj előtt és a 3 nap során folyamatosan show-elemekkel is szórakoztatták a közönséget. Kassai Lajos lovasíjászbemutatója, Ács Róbert díjlovas kűrje, vagy a dátumra való tekintettel megrendezett Mikulás műsor méltó részei voltak a programnak. Három alkalommal lépett az arénába Jean-Francois Pignon aki szabadidomított lovainak bemutatójával ejtette ámulatba a közönséget.

A rendezvény utolsó eseményeként került megrendezésre a T-Systems Díjugrató Nagydíja, amely vegyes eredményeket hozott. Négy lovas is feladni kényszerült a versenyt, mivel a lovak már fáradtak voltak a Világkupa harmadik napjának estéjén. Ennek ellenére az első négy helyezett között két magyar lovas is volt. A pálya is nehéznek bizonyult, a 36 indulóból csupán 8 hibátlan lovaglás született. Végül a győzelem Joerne Sprehet illette Giardina nevű lovával. Horváth Balázs a második, Hugyecz Mariann pedig a negyedik helyen végzett.

Szerző: Szabó Zsófia, SE-TSK Lovaskultúra oktató III. évfolyam
Kép: Canva
Frissítve: 2024.04.17.

Hozzászólások