Vesztfáliai hidegvérű – Westfalen Kaltblut
Nyugat-Németországban található, hidegvérű fajta, a 18. században tenyésztették ki. Ebből a fajtából alakult ki egy hátasló, a Vesztfáliai hátasló.
Fordította: Jenna2
Frissítve: 2023.03.28.
Fotó: Canva
Nyugat-Németországban található, hidegvérű fajta, a 18. században tenyésztették ki. Ebből a fajtából alakult ki egy hátasló, a Vesztfáliai hátasló.
Fordította: Jenna2
Frissítve: 2023.03.28.
Fotó: Canva
A Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) jóváhagyta a 2024-es párizsi olimpia bírói névsorát, amelyen szerepel Fugli Károly is, ő az első magyar szakember, aki ebben a minőségben részt vehet az ötkarikás játékokon.
„Rengeteg olyan apró, de fontos szabály van, amit sokan nem ismernek. A felszerelések vagy éppen a pálya technikai feltételeinek ellenőrzése. Adott esetben súlyos, nehéz döntéseket kell hozni. Egy olimpián bíráskodni ugyanúgy a szakmának a csúcsa, mint a sportolónak részt venni az ötkarikás játékokon” – mondta Fugli Károly az MTI-nek.
A szakember 15 éve egyedüli magyarként ott van a sportág legnagyobb eseményein, mint a legmagasabb szintű nemzetközi díjugrató versenybíró.
A nemzetközi sportdiplomata a viadalokon figyelemmel kíséri a magyar versenyzőket is. A 2024-es párizsi olimpiával kapcsolatosan elmondta: nagyon örülne, ha lenne kiért szurkolni.
A magyar díjugrató válogatott tagjai idén júliusban, Prágában az olimpiai kvótaszerző csapatversenyen juthatnak indulási joghoz.
A jövő évi ötkarikás játékokon a díjugrató versenyeket augusztus első napjaiban rendezik a francia fővárosban.
Fugli Károly a FEI Fogathajtó Szakbizottságának elnöki pozícióját is betölti.
Forrás: lovasszovetseg.hu, MTI
Kép: Canva
2023.03.27.
Az elő-és középdöntő győztese, Busi Sándor és a tavalyi győztes Márki Zoltán is hibázott, így a 2022-2023-as fedettpályás szezon amatőr döntőjének 120-125 cm-es pályáján, hat hölgy lovasnak volt esélye arra, hogy a végső összevetésben az aranyéremért lovagolhasson.
A győzelmet Horváth Gábor tanítványa, a győrzámolyi, Fekete Luca szerezte meg, aki a rutinos Arianeval az összevetés utolsó indulójaként a leggyorsabb hibátlannal lovagolt át a célvonalon.
Az amatőr kategória ezüstérmese a tavalyi negyedik helyezett, kiskunhalasi Endrédi Tekla lett Chupanadli F-el, a bronzérmes az Airvent lovasklub színeiben Varnyú Lilla Diamonddal, akit Lehotai Máté készített fel.
Negyedik helyen a kategória favorit lovasa, az összevetés utolsó ugrásánál hibázó, Ludovika Sportegyesület színeiben versenyző Mernyei-Bobok Eszter lett Edwarddal. Ötödik Kovács Dóra tanítványa, Szarvas Júlia és Avatar, hatodik Bazsó Gergely tanítványa, Tóth Bagi Dorka és a sárga, Curtis. A hetedik és nyolcadik helyen holtversenyben, négy hibaponttal a debreceni, Szladek Szonja és a kiskunhalasi, Dunai-Kovács Lilla.
Forrás: dijugratoszakag.hu
Kép: Canva
2023.03.27.
A szilvásváradi fedettpályás lovardában Erdélyi Magdolna nemzetközi pályaépítő három alappályáját a gyermek fedettpályás döntőn három lovas tudta hibapont nélkül teljesíteni.
Az érmekért jöhetett rövidített pályán az összevetés. Az elsőnek starthoz álló Prosper lovasklub színeiben versenyző, Nagy Zsófia Victory Blue PS-el egy villámgyors hibátlannal kezdett. A másodiknak lovagló, nyergesújfalusi, Öregkő lovasklub lovasnője, Krepcsik Lara Hermitage De La Motteval három verőhibát szedett be míg a záró lovasként versenyző, Pirik farmos Petes Maja Donna Dorenával kis fordulókkal is hibátlanul ért célba.
Az időeredmények hat századmásodperccel, Baumann Bori tanítványának győzelmét hozta, így 2023-ban Nagy Zsófia nyakába akaszthatták az aranyérmet, ezüstérmes lett, Nevelits Laura tanítványa, Petes Maja, bronzérmes Krepcsik Lara.
Holtversenyben a negyedik helyen a Némethy Bertalan Alapítvány lovasnője, Nagy Nóra Jázmin végzett, megosztva a Propser Lovasklub színeiben versenyző, Hegedűs Laura Lili között hiszen ők négy hibaponttal érkeztek, de a döntőben hibátlanul mentek.
A hatodik helyen holtversenyben négy hibaponttal, négy lovas osztozott, Fabók Adrienn Szaffi, Nitsmann Gréta, Kiss Johanna Janka és Pichovszky Dalma.
Forrás: dijugratoszakag.hu
Kép: Canva
2023.03.27.
Szombaton Szilvásváradon folytatódott a 2022-2023-as fedettpályás díjugrató döntő.
Az amatőr kategóriában a verseny legrutinosabb lovasa, Busi Sándor folytatta siker szériáját, a középdöntőben hibátlanul a leggyorsabb két időt lovagolta, Equest Stellával és Pomme Pomme nyergében.
Az elődöntőben és a középdöntőben is egy Győr-Moson-Sopron megyei lovas, Fekete Luca Arianeval lett a harmadik.
A gyermek kategória középdöntője nem hozott meglepetést, hiszen ezúttal is két talentes lovas bérelte ki a képzeletbeli dobogót. Az első helyet Janik Attila tanítványa, 8,6 ponttal Pichovszky Dalma szerezte meg Frits K-val, második helyen végzett a pénteki győztes, 8, 5 ponttal, a Prosper Lovasklub versenyzője, Kiss Johanna Janka és Dakota, míg harmadik is Pichovszky Dalma lett Prince Of Persiával 8,4 ponttal.
Az ifjúsági kategóriában már Erdélyi Magdolna nemzetközi pályaépítő a szabályzat szerint 130 cm-re emelte az akadályokat. A hiba-idős középdöntő leggyorsabb lovaglását, a Mizsei Lovastanya SE versenyzője, Gorzó Eszter mutatta be a sárga Arwennel, megelőzve a bajai, Sugo-Horse lovasnőjét, Bencses Rékát és Arania Z-et.
Harmadik helyen is egy sárga ló végzett, Hunter Dadero Z nyergében Sári Viktor tanítványa Fésűs Gréta.
A fiatal lovas kategória középdöntőjében az akadályok magassága 135 cm-re került, ahol a győzelmet a középdöntő utolsó lovaglásával a hárskúti, Simicska Anna szerezte meg a pej Danteval.
A további helyen a pénteki helyezések ismétlődtek meg, a diósgyőri, Lukács Loren Edward Z-el és a kiskunhalasi Füzér Zsófi Chiarával lovagolhattak be a Bálint Gábor steward által felvezetett eredményhirdetésre.
A szombati versenynap szép számú közönség előtt egy jó hangulatú show számmal záródott, ahol hat ugró lovast egy lipicai kettesfogat követett egy C szabály szerinti Ride and Drive-ban.
Forrás: dijugratoszakag.hu
Kép: Canva
2023.03.27.
A szilvásváradi Lipicai lovasközpont fedeles lovardájában péntek délelőtt a gyermek korosztály elődöntőjével vette kezdetét a 2022-2023-as fedettpályás verseny szezon záró döntője.
A huszonhét fős mezőnyben szebbnél szebb lovaglásokat láthatott a közönség. A stílusverseny elbírálásában a legmagasabb pontot, 8,7-et a piliscsévi, Prosper Lovasklub Talent lovasa, Kiss Johanna kapta a magyar tenyésztésű, Dakotával.
Második helyen Janik Attila tanítványa, Pichovszky Dalma végzett Frits K nevű szürkéjével 8,5 ponttal, míg harmadik lett a szintén Propser Lovasklub színeiben versenyző, Juhász Léda Rádiháza Generálissal 8,3 stílusponttal.
Negyvenegy fős mezőny állt starthoz az amatőr elődöntőben, ahol gyorsabbnál gyorsabb lovaglások után egész verseny legidősebb lovasa, a domaszéki, Busi Sándoré lett a győzelem, aki kancájával Equest Stellával a leggyorsabb hibátlant lovagolta, megelőzve a Champions Team lovasnőjét, Tóth Dorinát és Kurszánt. Az amatőr elődöntő harmadik helyén, Horváth Gábor tanítványa, Fekete Luca végzett Arianeval.
Az ifjúsági korosztály 125 cm-es, hiba-idős elődöntőjében két győztest is hirdettek, leggyorsabban Sebák Andrea tanítványa, Molnár Csenge lovagolt, aki Action Balouba Sz-el 56,52-es idővel ért célba. Peller Judit Shusha MNM-mel egy vis maior helyzet után hibátlan teljesítménnyel, holtversenyben az első helyen lovagolhatott be az eredményhirdetésre.
Második lett a diósgyőri színekben versenyző Kelemen Blanka és a sárga, Chacco Sz, míg harmadik Sári Viktor tanítványa, Fésűs Gréta és Hunter Dadero Z.
A fiatal lovas korosztály 130 cm-es elődöntőjében mindösszesen két verőhiba nélküli lovaglás született. A győztes, Gáncsos László tanítványa, Kisgergely Kata Csenge Bizar VDL-el, megelőzve klubtársát, Lukács Lorent és Edward Z-et.
A kiskunhalasi Füzér Zsófi lovagolta a leggyorsabb időt, Chiarával, de négy hibaponttal, így övé lett a harmadik hely.
Forrás: dijugratoszakag.hu
Kép: Canva
2023.03.27.
A felvidéki Somorján folytatódott a nemzetközi díjugrató versenysorozat március harmadik hétvégéjén. Ezúttal a Fedettpályás döntő mellett kevesebb magyar lovas vállalta a részvételt az impozáns lovas komplexumban.
Az utánpótlás válogatott, Sion Security Kft. lovasa, Magyar Balázs ezúttal sikert sikerre halmozott, hiszen a csütörtöki bronze tour győzelme után Khania „F”-el, szombaton a hétéves lovak fináléját is meg tudta nyerni Miss Mary Soames „F” nevű kancájával.
A legjobb magyar női lovasként Zárug Gyula tanítványa, Budai Virág is folytatta jó formáját, hiszen Baileys-szel és Don’t Forget Galanteval is szép hibátlanokkal az eredményhirdetésekre lovagolhatott be.
A Dömse testvérek, Tamás és Bence, Mécs Emma és Wendler Zsófia értek el rangos helyezéseket a verseny négy napján.
Gratulálunk!
Forrás: dijugratoszakag.hu
Kép: Canva
2023.03.27
A lovasok, lótartók rendszeresen találkoznak kisebb-nagyobb sebesülésekkel, így rögtön felmerül a kérdés: Miért más ebből a szempontból a nyár, mint a többi évszak.Kérdéseinkre Dr. Pallós Andrea lógyógyász specialista válaszolt.
Dr. Pallós Andrea: Nyáron gyakrabban találkozunk különféle sérülésekkel, mint az év más időszakában. Ilyenkor a lovak karámban, vagy legelőn, tehát társaságban, nagyobb sérülésveszélynek kitéve töltik a napjaik nagy részét.
Emellett a lovasok is aktívabbak, a lovak nagyobb igénybevételnek vannak kitéve.
Dr. Pallós Andrea: Először is melegben lassabban gyógyulnak a sebek. A másik nagyon fontos tényező, amit szem előtt kell tartanunk, hogy ilyenkor nagyon sok a légy, melyek szintén nehezítik a sebgyógyulást, fertőzéseket terjesztenek.
Ezért azt szoktuk javasolni a lótartóknak, hogy az időzíthető műtéteket (pl. herélés) inkább tavasszal, vagy ősszel végeztessék el.
A kisebb-nagyobb sebzésekkel persze egészen más a helyzet, hiszen ezek nem időzíthetőek.
Dr. Pallós Andrea: A sebellátást természetesen ilyenkor nyáron is ugyanúgy kezdjük, mint bármikor máskor: vérzéscsillapítás, a sebnek és környékének megtisztítása.
A vérzést hatékonyan csillapíthatjuk tiszta hideg folyó vízzel, vagy jéggel, melyet pár percig a seben és környékén tartunk.
Erős vérzés esetén se próbálkozzunk a ló sérült végtagjának elszorításával! Ha a seb folyamatosan vérzik, magára a sebre helyezzünk jól alápárnázott nyomókötést. Ehhez gézlapba jó sok vattát csavarunk, ezt a sebre helyezzük, a tetejére újabb adag vatta kerülhet, majd fáslival, vagy rugalmas kötözőpólyával rögzítjük a kötést.
Amennyiben a seb állatorvosi ellátást igényel elhelyezkedése, mélysége, kiterjedése, vagy az erős vérzés miatt, a lótartó feladata itt az állatorvos értesítésével véget is ér. Fontos, hogy ebben az esetben a sebet ne kezeljék semmilyen fertőtlenítő, sebkezelő kék, vagy lila spray-vel!
Amennyiben a sérülés állatorvosi ellátást nem igényel, először egy 3%-os hyperol oldattal, majd pedig 10%-os betadine oldattal tisztítsuk meg a sebet és környékét. Egy kisollóval, vagy biztonsági borotvával távolítsuk el a szőrt a sebszélekről, valamint s eb közvetlen környékéről.
Ha a sebet nem kötjük be, meg kell oldanunk, hogy abba szennyeződés ne kerüljön, valamint a rovarok távoltartását is.
Kevéssé ismert, de nagyon hatékony módszer a sebfelület cukorral való behintése. A cukor kiszárítja a sebet, a felületén egyenletes védőréteget képez, így védi azt a szennyeződésektől és a rovaroktól. A hyperolos, majd betadines öblítést, végül a seb cukorral való behintését naponta kell ismételni.
Nagyon hatásosak a különféle sebkezelő spray-k és kenőcsök is. Ezek fertőtlenítik a sebet és egyúttal védőréteget képeznek rajta.
Humán gyógyászatban ismert a Bepanthen Plus kenőcs, de egyes patikákban még ki lehet kevertetni a Mikulitz kenőcsöt is, érdemes rákérdezni.
Nagyon jó tapasztalataim vannak a Pana Veyxal kenőccsel és spray-vel, a Kék Lukács kenőccsel, valamint az Equimins MSM krémjével.
Vérző, váladékozó seb esetén a sebzés alatti szőrt kenjük be fehér vazelinnel (humán patikában kapható), így a váladék nem ragad bele a szőrbe, elkerülhetjük a bőrirritációt.
Dr. Pallós Andrea: A kötés egyrészt a szennyeződésektől, másrészt a rovaroktól óvja a sebet. Szintén fontos funkciója, hogy sem a sérült ló, sem társai nem férnek hozzá a sérüléshez, hogy nyalogatással, vagy vakarással hátráltassák a gyógyulást.
A sebre helyezzünk steril gézlapot, majd vattát. Fedőkötés esetén a vatta legalább 1 centiméter vastag réteget alkosson, miután rákerül a kötöző pólya. A pólyát ilyen esetben csak annyira húzzuk meg, hogy a kötés ne mozdulhasson el.
Nyomókötés esetén jóval vastagabb, megszorítva legalább 2 centiméter vastag vattaréteggel dolgozunk, és a kötözőpólyát is kicsivel szorosabban helyezzük fel, mint fedőkötés esetében.
A végtagok kötözésére ajánlhatóak a rugalmas állatorvosi kötözőpólyák.
Ugyanennek a kötözőpólyának humán gyógyászatban használt változatát megvásárolhatjuk nagyobb gyógyszertárakban is. A humán változat előnye, hogy vékonyabb anyagból készül, mint az állatgyógyászatban használt, így a levegőt jobban átereszti. Emellett rugalmasabb is, így kisebb az esélye, hogy a kötés esetleg elszorítja a sérült végtagot.
Dr. Pallós Andrea: A fent tárgyalt módon főleg a lábtő, valamint a csánk alatt elhelyezkedő sérüléseket tudjuk ellátni.
Ha a sérülés mondjuk a ló fején, nyakán, törzsén, vagy farán helyezkedik el, próbálkozhatunk megfelelő méretű ragtapasszal is, de ne essünk kétségbe, ha a mozgékonyabb bőrfelületekről időnként lepottyan.
Dr. Pallós Andrea: Ne feledkezzünk meg arról, hogy a rovarok távoltartása nem merül ki a seb lefújásában, vagy bekötözésében. Nagyon fontos az istálló tisztaságának fenntartása, esetleg valamilyen rovarriasztó, -távoltartó módszer alkalmazása.
Lovainkat az istállón kívül is védhetjük a nyugtalanító vérszívó rovaroktól, számos jó minőségű termék közül választhatnak manapság a lótartók.
A széles körben használt Neostomosan oldat hatásosabb védelmet nyújt kullancsok, mint legyek és szúnyogok ellen. Érdemes kipróbálni például az Equimins Fly Repellents termékcsaládját, vagy a Virbac megfelelő termékeit.
Bevált természetes szer a rovarok távoltartására a citromfű, menta és fahéj forrázata, mellyel naponta kell lefújni a lovakat.
Dr. Pallós Andrea: Alapvetően állatorvosi ellátást igényelnek a szúrt, a mély, a nagy kiterjedésű és az erősen szennyeződött sebek. Ezekben az esetekben a seb ellátása mellett a ló tetanusz szérumot és/vagy ismétlő oltást is kap, hogy elkerüljük a tetanusz betegség (más néven merevgörcs) kialakulását , mely az esetek több, mint 90%-ában halálos kimenetelű.
Szúrt sebek esetén mindig forduljunk állatorvoshoz, ugyanis ezek a sérülések általában nem tisztíthatók ki alaposan, így megnő a fertőzések, közöttük a tetanusz fertőzés veszélye. Ha a sebben benne maradt a sebzést okozó tárgy, azt az állatorvos megérkeztéig ne próbáljuk meg eltávolítani.
Azt tudom javasolni a lovasoknak, lótartóknak, hogy mindenképpen forduljanak állatorvosukhoz, ha csak az esélye is felmerül annak, hogy a seb a fenti kategóriák valamelyikébe esik. A szakember néhány kérdés alapján telefonon is meg tudja ítélni, hogy szükség lesz-e a közreműködésére, vagy sem, illetve azonnal tanácsokkal szolgálhat a ló ellátását illetően.
Egy idült, gyulladt, elfertőződött seb már sokkal nehezebben gyógyul.
Köszönjük a válaszokat dr. Pallós Andreának!
Frissítve: 2023.03.27.
Fotó: Canva
Yan Zi Qi, a tartomány miniszterelnöke, kikocsikázott a hintóján. A kocsis felesége a kapuban állt, látta, milyen öntelten ül a férje a hintó bakján, a négy ló gyeplőjét fogva.
Amikor a kocsis hazament, a felesége kijelentette, hogy elhagyja.
A férje megkérdezte, miért.
– Yan Zi miniszterelnök – válaszolta a felesége. – Ismerik szerte az egész országban. Amikor kikocsizott, láttam, amint gondolataiba merül. Nem volt benne semmi nagyképűség. Te meg kocsis vagy csak, és mégis nagyra tartod magad, öntelt vagy. Ezért megyek el tőled.
Ettől fogva a kocsis szerényebben viselkedett.
Amikor Yan Zi egy alkalommal arról érdeklődött, mi az oka a hirtelen változásnak, a kocsis megmondta az igazat. Yan Zi ennek hallatán állami hivatalt ajándékozott neki.
Frissítve: 2023.03.27.
Fotó: Canva
Megszületett tehát az elhatározás: új taggal bővítjük a családunkat; veszünk egy lovat. Hurrá! De hogy is működik ez a gyakorlatban?
A ló vásárlását mindig nagyon alaposan elő kell készíteni. A lovat csak akkor szabad megvenni, ha a tartásához már minden megvan: istálló, takarmány, felszerelés, vagy bértartó hely. A fordított sorrend rengeteg bajt okozhat.
A vásárlást nem szabad elkapkodni. Gondoljunk arra, hogy a lovat, amit meg akarunk venni, akár 10-15 évig fogjuk tartani – szerencsés esetben -, tehát csak olyan lehet, ami igazán tetszik. A „nem ilyet akartam, de jó lesz ez is” lovak ritkán válnak be. Célszerű, ha van rá mód, olyan helyről venni a lovat, ahol többször is megnézhetjük, ismerjük a tartási körülményeket, a ló egészségi állapotát, szokásait, ki tudjuk próbálni, hogy valóban megfelel-e célunknak.
Mindig vezettessük ki a lovat (miután az istállóban már megnéztük, körbejártuk). Soha ne vegyünk lovat istállóból, különösen nem állásból. Ha ennek éppen akkor valami akadálya van, az helyből gyanús. A lovat nézzük meg munkában, és lehetőleg próbáljuk is ki, természetesen az eladó jelenlétében.
Amennyiben idegen helyen vásárolunk, nem baj, ha van velünk szakember. Akkor is érdemes – és nem szégyen – segítséget kérni a vásárláshoz, ha az pénzbe kerül. Lehet, hogy sokkal olcsóbb, mint megvenni egy nem megfelelő lovat.
Egyre inkább terjednek a fényképes apróhirdetések, ami üdvözlendő, mert sok felesleges utazástól megkímélheti a vevőt. Ezzel együtt tudni kell, hogy az amatőr fotó a legtöbb esetben rosszabb, mint a ló. A szakértő felvétele a lovat jól visszaadó kép, a profi fotósé pedig akár jobb is lehet, mint maga a ló.
Vásárlás előtt mindig kérjük el az adott ló papírjait (lóútlevél, származási lap, fedeztetési jegy), és ellenőrizzük, hogy az azokon feltüntetett adatok egybevágóak-e a lovon látható ismertetőjegyekkel. A nagy értékű lovak esetében szokás szakállatorvossal vételi vizsgálatot végeztetni.
Sportló esetében lehet kérni a hivatalos eredményeit. Ha az eladó szerint „simán elmegy egynegyvenen”, annak biztosan van igazolható komoly versenyeredménye is. Ha nincs, akkor mégsem megy el. A „ki-be ugrál a két méteres nagykapun” történeteket sem kell feltétlenül hiteles versenyeredményként kezelni, csak úgy, mint a „múltkor megugrattuk, de már nem tudtuk hova rakni neki a rudat” jellegű élménybeszámolókat.
Hobbilónak mindenképpen ajánlatos középkorú, vagy idősebb lovat venni, amelyet jól kiképeztek – és persze egészséges. Ha mindenképpen csikót akar valaki venni, – mert mondjuk meg van a lehetősége a szakszerű kiképzésre vagy kiképeztetésre – akkor meg kell nézni, hogy milyenek voltak az addigi felnevelés körülményei. Egy csikó, amely a falhoz kötve nőtt fel 2-3 éves koráig, kétséges, hogy kellő szervezeti szilárdsággal, edzettséggel rendelkezik. A csikónál az alapvető viselkedési tulajdonságokat mindenképpen teszteljük le. Gazdasági szempontból a legolcsóbb a 2-2,5 éves, és kevésbé zsákbamacska, mint a fiatalabbak.
Nincs az a szakember, aki egy néhány hónapos, vagy egyéves csikóból meg tudja biztosan mondani, hogy az milyen ló lesz. A régi mondás szerint: nézd meg a csikót három naposan, három hetesen, azután három évesen.
A ló árát nehéz meghatározni, mert rendkívüli eltérések lehetnek akár egyazon ló árát illetően is, különböző körülmények között. Lássuk mégis, hogy mi befolyásolja egy egyed értékét.
Meghatározó, hogy milyen fajtájú a ló. Vannak divatos, keresett fajták, vagy nagyon ritka fajták, amelyek azonos használati érték mellett sokkal drágábbak egy gyakoribb fajtájú társuknál. Ezt természetesen a fajta jó menedzselésével lehet alakítani. Keresett, viszonylag drága fajta például a fríz, a haflingi, vagy a lipicai.
Nyilvánvalóan meghatározó a ló kiképzettségi szintje, illetve esetleges sportteljesítménye. Egy magasan kiképzett ló, vagy a komoly sporteredményeket elért és még aktívan versenyző ló ára többszöröse lehet egy egyéb paramétereiben (fajta, méret, szín, ivar, származás stb.) azonos másikénál. Ezeknek a sportlovaknak az ára meghatározhatatlanul magas, gyakorlatilag nincs felső határ.
Valamelyest befolyásolja az árat az ivar is. Általában legdrágábbak a tenyésztési engedéllyel rendelkező mének (nem hobbiló kategória), azután jönnek a kancák, és végül a heréltek (ideális hobbiló).
Ez persze nem igaz a sport és versenylovakra, ott a teljesítmény a döntő.
Meghatározó lehet a származás is. Az adott egyed őseit tekintve milyen értéket képvisel az adott fajtában, illetve ősei alapján milyen teljesítmény várható tőle. Ha például valamely hagyományos fajtáról van szó, számít, hogy milyen ritka, régi vonal képviselője a ló.
Bizonyos mértékig számít a szín, bár a ló “jóságát” nem befolyásolja, legfeljebb van, akinek ez tetszik, másoknak az. Vannak mindenesetre jól eladható divatos, vagy éppen ritka színek, mint pl. a fekete, vagy az izabella fakó. De van olyan is, aki szerint “mindegy milyen színű a ló, csak szürke legyen”. Általában kedveltek a sötétszürke színek, főleg ha almázott is, amit tévesen deresnek neveznek, és előfordul, hogy azt sem veszik tudomásul, hogy ez átmeneti állapot, és a sötétszürke idősebb korára teljesen kivilágosodik, és esetleg hófehér lesz. Érdekesség, természetesen félvér fajták esetén, a tarka szín is. Általában a legkevésbé kurrens szín a pej és a sárga.
Hobbilónál – mivel alapvető szelekciós szempont – ármeghatározó a ló szelídsége, jelleme, kezessége és megbízhatósága is.
Meghatározza az árat a környezet, ahol a ló bemutatásra kerül. Ugyanazon ló kikiáltási ára nagyban eltér, ha egy kis sufniból, koszosan, csapzottan, körmözetlenül cibálják, vonszolják elő két hízómarha közül, vagy ha ugyanez a ló szépen le van ápolva, meg van körmözve, kézhez van valamelyest szoktatva, és mondjuk egy szép, kulturált istállóból vezetik elő, szakszerű módon.
Ezen túl persze nagyon sokat számít, hogy ki a vevő, vagyis “kit hogy lehet becsapni”. Aki nem igazán lóhoz értő szakember, az legyen óvatos, mert ez egy-két mondat után kiderül, és előfordulhat, hogy nem az áhított lovat veszi meg, nem is akármilyen áron.
Utána esetleg a nagyon rendes eladó hajlandó visszavenni a portékát – fél áron. A rutinos (és esetleg nem túlságosan korrekt) eladó először körülszaglássza a vevőt, hogy mik az igényei, milyen lovat keres, és lám, micsoda szerencse, neki pont olyan van.
Vannak bizonyos trükkök, amikkel a ló hibái részben vagy teljesen rövid ideig eltitkolhatóak, illetve a valósnál jobb tulajdonságokat mutat a bemutatott ló. A legismertebb a ló leitatása, vagy éppen a borzolt szőrzet fényessé tétele azzal, hogy a ló az istállóban – ha kell, ha nem – takaróban áll. Az elővezetéskor apró csörgő, nylon-zacskó használata a lovat jobb mozgásúnak mutatja, mint amilyen valójában – pedig csak meg van ijesztve.
Az alkudozást nem kell túlzásba vinni akkor, ha biztosak vagyunk benne, hogy megtaláltuk a mi lovunkat. Gondoljunk arra, hogy egy (átlagos magyar) hobbiló árából le tudunk alkudni mondjuk 50.000 forintot – ez maximum 1-2 hónap tartási költsége. Vagyis pár tízezer forint különbség miatt ne válasszuk a kevésbé tetsző lovat, hiszen a különbséget néhány hónap alatt megeszi, és esetleg tíz évig nézünk egy olyan lovat, ami nem is az igazi – vagy hamarosan elkezdjük árulni.
Ha a lóvásárlás mellett döntöttünk, feltétlenül célszerű adásvételi szerződést írni a későbbi félreértések, viták elkerülése érdekében. Ha az eladó netán erre nem hajlandó valamilyen ürügyre hivatkozva, akkor álljunk el az üzlettől.
A szerződés tartalmazza az eladó és a vevő pontos adatait, a ló pontos adatait (azonosítás, bélyegzés), valamint a közösen kialkudott vételárat. Fontos része a szerződésnek, hogy a ló szállítása kinek a költségére, és kinek a kockázatára történik. Szintén szerepeljen a szerződésben, hogy a ló elszállításának meddig kell megtörténnie, illetve ha nem történik meg, a további tartás költsége és kockázata kit terhel, és milyen mértékben. A szerződésben fel kell tüntetni minden olyan adatot, tényt, amely az üzlet kialakításában szerepet játszott, vagyis a ló egészségi állapotára vonatkozó, a vevő tudomására hozott tény, vagy egyéb információ.
Érdemes a szerződésbe foglalni a lóval átadott/átvett okmányok felsorolását (lóútlevél, fedeztetési jegy, származási lap).
Lóútlevél nélkül ne vegyünk lovat. Az útlevél tulajdonosi betétlapját írassuk alá az eladóval, hogy a tulajdonjogot gond nélkül át tudjuk íratni.
Értékes tenyészállatok esetén indokolt lehet a származás vérfaktoranalízis (esetleg DNS vizsgálat) alapján történő igazolása is. Ha a lóról készült vételi vizsgálat, annak eredménye szintén képezze a szerződés mellékletét.
Kancák esetében ne feledkezzünk meg a vemhességi állapot tisztázásáról, és ha ennek az üzlet szempontjából van jelentősége, írásban rögzítsük azt. Szintén a későbbi viták elkerülése érdekében érdemes állatorvosi igazolást csatolni a szerződéshez a vemhességről. Ez néhány ezer forintos költség és mind a vevő, mind az eladó számára megnyugtató. Ultrahangos készülékkel kb. 17-19 napos vemhesség már kimutatható, viszont mivel egy fiatal vehem nyomtalanul szívódhat fel, ezért a szerződő feleknek fontos tudni, hogy az adásvétel pillanatában vemhes-e a ló. Ez még sajnos korántsem azt jelenti, hogy a kanca meg is fog elleni.
Jó tudni, hogy vannak úgynevezett szavatossági hibák, melyek eltitkolása esetén az eladó a lovat köteles visszavásárolni. Ilyen a hörgősség, a kehesség, a karórágás, szitálás. Amennyiben a korrekt eladó valamelyik ilyen hibát a vevővel közölte, és az a lóra annak ellenére igényt tart, akkor az eladó érdeke, hogy a szerződésben is rögzítsék ezt a tényt.
2013.03.21, Szerző: Novotni Péter
Frissítve: 2023.03.27.
Fotó: Canva