Kezdőlap Blog Oldal 606

Jövő héten kiderül, ki lesz Totilas lovasa

Jövő héten kiderül, ki lesz Totilas lovasa

 

Jövő hétre várható az a hivatalos bejelentés, melyben fény derül arra, ki lovagolja majd Totilast a jövőben.

Paul Schockemöhle állítólag a német csapat egy tagjával állapodott meg, akit csak a november 30-i sajtótájékoztatón kíván megnevezni.

Schockemöhle már a kezdetektől hangsúlyozta, hogy Totilassal a német csapatot szeretné erősíteni.

A fekete mén előreláthatólag jövő tavasztól versenyzik majd újra.

 

2010.11.24.
Frissítve: 2023.05.30.
Fotó: Pixabay

Lovas Világjátékok – Beszámoló a kilencedik napról

Lovas Világjátékok –
Beszámoló a kilencedik napról

2010.10.03. – A kilencedik napon 27 815 látogató volt a Kentucky Lovasparkban az Alltech FEI Lovas Világjátékokon.

A Lovastusa Világbajnokság folytatódott először egy állatorvosi vizsgálattal, majd a verseny utolsó fázisával, a díjugratással.

Néhány lovas a terepakadály-verseny után nem folytatta a bajnokságot a díjugratással, köztük a harmadik helyen álló Rebecca Holder az Egyesült Államokból és lova Courageous Comet. Akik azonban folytatták, ők Richard Jeffery gyönyörű pályáján versenyezhettek.

Nagy-Britannia csapata az utolsó forduló után vezetett, ezzel hazavihették az aranyérmet. Kanada feljött az ezüstérmes helyre, Új-Zéland pedig bronzzal térhetett haza.

„Nagyon szerencsések voltunk, hogy otthon ennyi segítőnk van” – mondta William Fox-Pitt Nagy-Britanniából. „A támogatottságunk hatalmas, mindenki jól boldogul, és fantasztikus lovakat lovagolunk.”

Egyéniben Michael Jung Németországból nagy nyomás alatt teljesítette hibátlanul a pályát La Biosthetique-Sam FBW nyergében, ezzel megszerezte az egyéni aranyérmet, és a díjlovaglásból származó 33 pontjával zárt.

„Az utóbbi években nagyon sokat fejlődtünk együtt” – mondta Jung a lováról. „Nagyon remélem, hogy ezt Londonban is meg tudjuk csinálni.”

William Fox-Pitt Cool Mountain nyergében szereztem meg az ezüstérmet, és Andrew Nicholson Új-Zélandról Nereoval szerezte meg a bronzot.

A német Jung és Nagy-Britannia szereztek aranyat a Lovastusa Világbajnokságon

A stadionban rendezték a Lovastusa Világbajnokság utolsó fordulóját, ahol a német Michael Jung (33,0) maradt vezető pozícióban, és szerezte meg az egyéni aranyérmet, míg Nagy-Britannia (139,4) vihette haza a csapat aranyat.

Kanada szerezte meg a csapat ezüstérmet (151,5) Új-Zéland (154,8) bronzérme előtt. Az Egyesült Államok a negyedik helyen végzett (160,3).

William Fox-Pitt vezette a brit csapatot Cool Mountain nevű lován, akivel egyéni ezüstöt szerzett (42,0), míg Andrew Nicholson Új-Zélandról Nereo nyergében egyéni bronzérmet kapott (43,5). Karin Donckers Belgiumból lett a negyedik (44,4).

Nagy-Britannia utoljára 1994-ben szerzett aranyérmet a Világbajnokságon, míg Kanada az 1978-as Kentucky Világjátékok aranyérme óta nem tudott érmet szerezni lovastusában.

„Nagyon nehéz meghatározni, hogy mi segített a sikerünkhöz” – mondta Fox-Pitt. „Azt hiszem, nagyon szerencsések vagyunk, hogy otthon ilyen fantasztikus a támogatottságunk. És nagyon jó csapatunk van itt – sokszor dolgoztunk már együtt. Jól kijövünk egymással, és sokat mókázunk. Nagyon jó lovakat lovagolunk, ami szintén szerencsét hoz nekünk. Tina Cook-nak nem volt olyan szerencséje a tereppályán, ezért a nyomás nagy volt, de hárman nagyon jó versenyt mentünk, és igazán szerencsések voltunk ma.”

A kanadai lovasok edzőjüknek, David O’Connor-nak köszönik sikerüket, aki a 2002-es Világjátékokon az Egyesült Államok csapatában aranyérmet szerzett.

„Nagyon megbízható, nem csak edzőként, hanem a program összeállításában is, ami ehhez az eredményhez vezetett” – mondta Kyle Carter a csapatból. „Négy évvel ezelőtt a Világjátékok nagyon kiábrándító volt számunkra, és azóta csak erősebb és erősebb a verseny. Mindenki remek, akit ő hozott be a csapatba. Egy új szintet mutatott nekünk.

A kanadaiak O’Connort a szellemi tevékenység segítéséért is dicsérik.

„Pozitív megerősítéssel mentálisan is biztat bennünket, tehát ez nem csak a lovaglásról szól.” – mondta Selena O’Hanlon a csapatból. „Ez arról szól, hogy mit csinálsz otthon, hogyan gondolsz rá, hogyan képzeled el. Azt gondolom, hogy ez nagyon nagy része, mert minden más sportban – mint a labdarúgás, tenisz, vagy bármi más – könyveket kell olvasnod, hogy biztos legyél a mentális felkészültségedben is”.

Nicholson azt mondta, hogy remélte, hogy Új-Zéland az 1998-as Világjátékok megnyerése után újra érmet tud szerezni.

„Reméltem, hogy esélyem lesz egy egyéni érmet szerezni” – mondta Nicholson. „Nyilván nagyon megbízom, és hiszek Nereo-ban. Nagyon következetes mind a három fordulóban, csapatként ebben az évben végig versenyeztünk, jobban összeszoktunk, és erősebbek lettünk. Azt gondoltam, hogy csapatként a legjobb 4-5 közé kerülhetünk – így az éremszerzés csapatként egy nagyon nagy bónusz.”

A csapattag Mark Todd 1978-ban versenyzett a Kentucky Világjátékokon, mielőtt megnyerte az egyéni aranyat az 1984-es és 1988-as Olimpián. A 2000-es Olimpia után visszavonult, majd úgy döntött két éve, hogy visszatér. A legjobb lova, Gandalf az elmúlt télen hirtelen elpusztult, és nem volt biztos abban, hogy Grass Valley készen lesz a Világjátékokra még néhány hónappal ezelőtt. Most már új szél van a vitorlájában.

„Ez igazán olyan, mint az újrakezdés” – mondta Todd. „Nagyon élvezem, hogy újra a sportban vagyok. Nagyon jók a fiatal lovaim. Nagyszerű csapattársaim vannak. Nagyon jó ebben a csapatban lenni, és azt hiszem, hogy ennél már csak jobbak lehetünk. Nyilván a sport sokat változott, mióta visszavonultam egy időre. Egy kicsi időbe telik, amíg igazodok hozzá, de azt gondolom, hogy kezdem megérezni.”

Jung az eredménytábla tetején maradt a bajnokság alatt La Biosthetique-Sam FBW nevű lován, és a díjlovaglás 33 hibapontjával végzett összesítésben. Jung a lóval töltött időt tekinti sikere kulcsának.

„Kiképeztem, hogy mindent megcsináljon, és majdnem naponta vele vagyok” – mondta Jung. „Ezért bízik bennem. Nagyon jól dolgozunk együtt a hosszú ideje tartó közös munkánk és edzésünk miatt. Az utóbbi pár évben nagyon sokat fejlődtünk együtt, és tényleg remélem, hogy Londonban is meg tudjuk ezt csinálni.”

Richard Jeffery díjugrató pályája 16 elemből állt, amelyet 90 másodperc alatt kellett teljesíteni. Az utolsó számban induló 55 ló-lovas páros közül 22 dupla hibátlannal teljesítette a pályát.

Az Egyesült Államok egyedüli egyéni párosa, Becky Holder és Courageous Comet harmadik helyen álltak a tegnapi terepakadály-verseny után, de Holder visszalépett a harmadik állatorvosi vizsgálatkor ma reggel. Courageous Comet elvesztette az egyik elülső patkóját a tegnapi pálya korai szakaszán, és ezért túlterhelte a másik lábát. Teljesen rendbe fog jönni.

 

Frissítve: 2023.07.05.
Fotók: Canva

Hétvége Győrffy-Villám Andrásnál

Egy hétvége Győrffy-Villám Andrásnál

 

A TF Lovaskultúra oktató szak második évfolyamos hallgatóiként lehetőséget kaptunk arra, hogy egy hétvégét Győrffy-Villám Andrásnál, a huszár hagyományőrzés atyjánál tölthessünk tapolca-diszeli birtokán.

Az elméleti előadások mellett természetesen lóra is ültünk, gyakoroltuk a legalapvetőbb alakzatokat, sőt, még kardot is fogtunk. Megtekinthettünk egy huszár hagyományőrző edzést egy közeli faluban, láttunk alig néhány napos, pelyhes vándorsólyom fiókákat, és a vasárnap délutánig maradók lóháton barangolhattak a környéken.

A két nap alatt bepillantást nyerhettünk az egykori huszárok mindennapjaiba, megismerkedhettünk a lókiképzés során alkalmazott módszereikkel, ruházatukkal és felszereléseikkel.

Megtudhattuk, kik is voltak valójában a huszárok. Megértettük, hogy a huszár hagyományok nemzeti kultúránk milyen jelentős részét alkotják.

Bár maga a „huszár” elnevezés Mátyás király idejéből származhat, a huszárság pedig a 17. században élte fénykorát, a huszárság által megtestesített erények, értékek és hagyományok, az általuk képviselt harcmodor egészen a honfoglaló magyarokig visszavezethető. A huszár életében kulcsfontosságú volt lova szeretete, hiszen élete, munkája eredményessége függött hátasától. Ez a kölcsönös egymásrautaltság képezte a mindennapi munka alapját. A huszárságot, mint csapatnemet sok más ország igyekezett lemásolni és alkalmazni, de egyik sem lett olyannyira eredményes, mint a magyar könnyűlovasság. Hogy miért? A legvalószínűbb magyarázat az, hogy a huszár kívánatos erényei – felkészült, szívós, bátor, önfeláldozó, ugyanakkor jó taktikus és nem retten vissza a váratlan helyzetektől – nagyrészt a magyar habitusnak felelnek meg. Bátran állíthatjuk, hogy a magyar huszárság jelentős hatással volt a 16-18. századi hadviselésre.

És hogyan is telt ez a két nap?

Szombat reggel először a házőrzőknél, majd házigazdáinknál jelentkeztünk be, ezt a bemutatkozó beszélgetés követte. Ebéd után bepillanthattunk egy közeli hagyományőrző huszárcsapat edzésébe, majdpedig mi is lóra ültünk.

Vasárnap hajnalban először az ötórai harangozásra, majd rövid szendergés után a madarak csicsergésére ébredtünk. A minden földi jóban bővelkedő reggelit az elméleti előadás követte és csak azután ültünk nyeregbe, hogy megismerkedjünk a huszár alaki gyakorlatokkal, a kardhasználattal és a tiszteletadással.

A hétvégét egy kellemes tereplovaglás zárta.

Bár kis csapatunk kiválóan érezte magát, nem lett volna szerencsés tovább maradnunk, ugyanis háziasszonyunk kiváló főztjéből minden alkalommal degeszre ettük magunkat.

Ezúton is köszönjük házigazdánknak ezt a kellemes hétvégét.

 

Frissítve: 2023.08.15.
Fotók: Pixabay

Tiszakécske Lovasnapok

Tiszakécske Lovasnapok
Fergeteges lovas parádé Tiszakécskén

 

A 20. születésnapját ünneplő Tiszakécskei Lovas Klub jubileumi lovasnapot szervezett szombaton, az egyesület pályáján.

Születésnaphoz illően 20. alkalommal rendeztek fergeteges lovas parádét a kécskeiek. Az eredetileg júniusra tervezett, de a rossz időjárás miatt az elmúlt hétvégére halasztott rendezvény osztatlan sikert aratott a kilátogató nézők körében. Az iszonyatos hőséget talán a programoknak, a sörnek és hűsítőknek, a finom ételeknek köszönhetően jól viselték az emberek és állatok egyaránt. Aki szórakozni és kikapcsolódni vágyott, itt mindent megkapott. A rendezvény fő eseménye a fogathajtás volt, ennek szüneteiben kulturális, művészeti és csikós bemutatókat, gyermek ügyességi versenyeket láthattak az érdeklődők. Az egyik legsikeresebb verseny a malacfogó volt, amelyben a gyerekeknek egy kismalacot kellett megfogniuk. Aki kapta, marta és hazavitte. Legalább akkora sikere volt a lovas, kerékpáros versenynek. A fogathajtó akadályok között a versenyzőknek az első kört lóval, a másodikat kerékpárral kellet leküzdeniük. Itt az idő számított.

A kirakodó vásáron mindenki találhatott megfelelő emléket, ereklyét. A gyerekeket játszóház, légvár és dodgem várta. A felnőttek a motoros bemutatót nézhették meg.

Amíg a lovak és hajtóik a pályán küzdöttek, a baráti társaságok a bográcsok, üstök és kemencék mellett serénykedtek, hogy összemérjék tudásukat a szabadtéri ételek főzőversenyén. Az elkészült finomságokat Garaczi János mesterszakács elnökletével zsűrizték. A mesterszakácsnak több okból is emlékezetes lesz a jubileumi kécskei lovasnap. A főzőverseny díjátadásán tudtuk meg, hogy amíg Garaczi úr az étkekkel foglalatoskodott, délelőtt megszületett unokája, így a díjakat délután már a „mesterszakács nagypapa” adta át a nyerteseknek. A szervezők tudván, hogy a mesternek több száz lova van, mégis úgy gondolták, egy játék lóval kedveskednek a „kis jövevénynek”, először talán arra üljön.

A lovas parádé a vadászhajtással zárult, azonban a szórakozni vágyók este még a nagysátorban bulizhattak.

Hamar György
Frissítve: 2023.08.16.
Fotó: Canva

Overdose hazalátogat

Overdose hazalátogat

 

Mikóczy Zoltán 2010. március 24-én délelőtt sajtótájékoztatót tartott a Magyar Köztársaság berlini nagykövetségén, és bejelentette, hogy Overdose felvezetésre kerül a hoppegarteni pálya első tavaszi versenynapján, április negyedikén, illetve a versenyló belátható időn belül hazaérkezik, hogy magyar tréninglistára kerüljön, ami azért fontos, hogy továbbra is magyar színekben versenyezhessen.

A hoppegarteni pálya vezetői azzal a kéréssel fordultak Overdose menedzsmentjéhez, hogy a lovat az idei szezon első versenynapján, április 4-én, két verseny között felvezethessék, és megmutathassák a német közönségnek. Mikóczy Zoltán a sajtótájékoztatón – ahol a tervek szerint a hoppegarteni pálya tulajdonosa és igazgatója is jelen lesz – megerősítette azt a korábban tett szóbeli ígéretét, hogy amennyiben ezen a napon Overdose a Berlin melletti telepen tartózkodik, és más körülmény nem szól a felvezetése ellen, úgy a kérésnek eleget tesznek.

Dózi menedzsmentje az elmúlt napokban folytatott egyeztetéseket követően arra az elhatározásra jutott, hogy Overdose belátható időn belül hazautazik Magyarországra. Ez azért szükséges, mert a nemzetközi szabályozás értelmében minden versenyló annak az országnak a színeiben versenyzik, amelynek a tréninglistáján szerepel. Ahhoz pedig, hogy Overdose továbbra is magyar színekben versenyezhessen két dolog szükséges: egyrészt a versenyló a listára vétel pillanatában tartózkodjon itthon, másrészt egy olyan idomár tréninglistájára kerüljön, aki magyar licensszel rendelkezik.

Mivel Ribárszki Sándornak jelen pillanatban német licensze van, így Overdose valószínűleg annak a magyar licensszel rendelkező Jozef Rosivalnak a listájára fog kerülni, akinél Mikóczy úr többi lova jelenleg is tréningben áll Alagon. Ez nem zárja ki azt, hogy Overdose a későbbiekben egy három hónapnál rövidebb vendégtréningre visszatérjen Hoppegartenbe – hiszen akkor továbbra is Ribárszki Sándor vezethetné az idei versenyszezonra való felkészítését –, de erről még nem született döntés. Ahogy Mikóczy úr fogalmazott: „Az alagi felkészítés lehetőségét sem vetettük még el”.

A hazautazás időpontja jelen pillanatban még nem ismert, az további egyeztetések során fog eldőlni. Annyit azonban már tudni lehet, hogy mivel Overdose felkészítése már megkezdődött, ezért nyugalma biztosítása érdekében hazaérkezése nem lesz sajtónyilvános.

 

2010.03.24.
Forrás: PannoniaOverdose
Frissítve: 2023.06.08.
Fotók: Canva

Hazai vállalatok összefogása Overdose-ért

Meghatározó jelentőségű hazai vállalatok fogtak össze a magyar csodalóért

 

Megnyugtatóan rendeződik Overdose sorsa a CIG Pannónia Életbiztosító Zrt., az EuroInvest Zrt., a Közgép Zrt., a MOL Nyrt., és az OTP Bank Nyrt. közös befektetésének köszönhetően.

A társaságok vezetői egyetértenek abban, hogy fontos nemzeti célokért érdemes összefogni, indokolt esetben anyagi áldozatot is hozni. Ilyen cél, nemzeti tradíciónk egyike, a Széchenyi István koráig visszanyúló hazai lóversenyzés ügyének ápolása.

Korunk legkiemelkedőbb, veretlen magyar versenylova Overdose. Tizenkét egymást követő győzelme a valaha élt versenylovak veretlenségi örökranglistájának 13. helyére teszi. Ezt a listát szintén hazánk büszkesége, Kincsem, a csodakanca vezeti.

Az Overdose Vagyonkezelő Kft. 2010 januárjában alakult meg, egyetlen apportált vagyona az alapításkor 1,5 milliárd forintra értékelt versenyló. E társaság tulajdonrészéből vásárol az öt cégből álló befektetői csoport egyenként 10-10 százalékot. A fennmaradó ötven százalék tulajdonosa továbbra is Mikóczy Zoltán.

A megállapodás legfontosabb elemei

1. Bármilyen versenyen Overdose csak magyar színekben indulhat.
2. Overdose promóciós és reklámjoga a tulajdonosokat illeti.
3. Minden versenydíj-bevétel a társaságot ötven százalékban tulajdonló Mikóczy Zoltáné, aki ebből fedezi a ló tartását, versenyeztetését.
4. A tulajdonosok között egyhangú szavazat szükséges a ló átruházásához, reklámjogának harmadik fél részére történő értékesítéséhez.

Overdose tavasztól elindul a versenyszezonban, és a remények szerint sikeres és hosszú versenykarrier után, tehetséges leszármazottaival is tovább öregbíti a magyar lóversenyzés dicsőségét.

2010 március 12-én délelőtt a budapesti Hilton szállóban jelentették be és írták alá azt a szerződést, amelynek keretében Mikóczy Zoltán tulajdonrésze 50%-ra csökkent, de Overdose menedzselése továbbra is az ő kezében maradt. Új társtulajdonosai olyan meghatározó jelentőségű magyar cégek, amelyek fontosnak érezték, hogy összefogjanak a magyar lóversenyzés ügyének támogatására, és amelyek ettől a pillanattól 10-10%-ban Overdose résztulajdonosai.

Az aláíráson Mikóczy Zoltán mellett részt vett Járai Zsigmond, a CIG Pannónia Életbiztosító Zrt. felügyelőbizottságának elnöke, Demján Sándor, az Euroinvest Zrt. alapítója, Németh Miklós, a Közgép Zrt. elnök-vezérigazgatója, Hernádi Zsolt, a MOL Nyrt. elnök-vezérigazgatója, és Wolf László, az OTP Bank Nyrt. vezérigazgató helyettese. Az alábbiakban az ő gondolataikat idézzük, a helyszínen való megszólalásuk sorrendjében.

Járai Zsigmond, a CIG Pannónia Életbiztosító Zrt. felügyelőbizottságának elnöke:

„Öt vezető magyar vállalkozás összefogott azért, hogy Overdose magyar kézben maradva folytathassa versenykarrierjét, ezért a volt kizárólagos tulajdonossal, Mikóczy Zoltánnal egy szerződést kötöttünk, amely szerint a ló 50%-a az öt társaságé lett, egyenként 10-10%-kal, tehát vettünk egy fél lovat. Azt szeretnénk ezzel elérni, hogy Overdose eredményesen és sikeresen versenyezhessen, továbbra is magyar színekben. Én csak véletlenül képviselem itt a biztosítótársaságot, igazából Horváth Béla elnök úrnak kéne itt ülnie, mert az ő ötlete volt, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító támogassa Overdose-t. Nagyon sokat tett az ügy érdekében még Overdose régi rajongója, Farkasházy Tivadar. Tulajdonképpen Mikóczy úrral való együttműködésünkből nőtt ki ez a társaság, az Overdose Vagyonkezelő Kft.

Mint Overdose biztosítója azt szeretnénk, hogy Overdose továbbra is itt szerepeljen, Magyarországon, magyar színekben, magyar tulajdonban, és ahogy Mikóczy úrtól megtanultuk, amikor nyer, a magyar zászlót húzzák fel, akárhol is legyen a verseny, Hong-Kongtól Ascotig.”

Demján Sándor, az Euroinvest Zrt. alapítója:

„Az általam vezetett Vállalkozók Országos Szövetségének az a jelmondata, hogy társulj, fogj össze magyar! Ennek ez az együttműködés egy jó szimbóluma. Overdose egy olyan nemzeti kincs lehet, amin keresztül Magyarországot megismerhetik.

Ennek az évszázadnak a legnagyobb üzlete a szórakoztatás lesz, függetlenül attól, hogy válságban vagyunk. A szórakoztatásnak a sport, és ezen belül a lósport egy jelentős részét képezheti. Annak pedig külön örülök, és köszönöm az ötletet elindító Járai Zsigmondnak, Farkasházy Tivadarnak és a tulajdonosnak, hogy módot adott arra, hogy ebbe bekapcsolódhassak. Nem a profitszerzés vezérel bennünket. Azt kell most mindenkinek kívánnia Magyarországon, hogy Overdose sikeres legyen, mert az Magyarország sikerét jelenti.

Nálunk pedig – a vállalkozásoknál – a ló sikere jelenti azt az értékfedezetet, amivel a befektetéseink megtérülnek. Itt reális számok vannak, a siker soha nincs megítélve, azért mindig bizonyítani kell. Ez a lépés, hogy összefogtunk és társultunk, egy lehetséges új magyar szimbólum megvédése és megtartása érdekében, legyen példa mások számára is az összefogásra és összetartozásra.”

Németh Miklós, a Közgép Zrt. elnök-vezérigazgatója:

„Mi hatalmas megtiszteltetésnek vettük, amikor megkaptuk a felkérést, hogy vegyünk részt ennek a nemzeti kincsnek a további sikerei melletti bábáskodásban, ami méltán megérdemli azt, hogy mindenféle áldozatot meghozzunk érte. Úgy gondoljuk, hogy a sport az a terület, amelyen keresztül leginkább meg lehet ismertetni a világgal egy országot, amellyel a legkönnyebben el lehet jutni a világ bármely pontjára. Overdose alkalmas arra, hogy a nemzeti értékeket és a nemzeti önbecsülést itthon erősítse az emberekben. Talán lesz újra olyan, amire büszkék lehetnek a magyar emberek, és ez egyben külföldön is meghozza az elismertséget Magyarország számára. Mi nem üzleti befektetésnek szántuk a részvételünket – bár persze örülni fogunk annak, ha ennek valami haszna is lesz –, mi megpróbáltunk hozzájárulni egy olyan nemzeti érték sikeréhez, ami az ország számára komoly sikereket hozhat.”

Hernádi Zsolt, a MOL Nyrt. elnök-vezérigazgatója:

„A MOL-nak mindenképpen itt a helye egy ilyen szerződéskötésnél, amikor a lóerőkről beszélünk, hiszen ennek szakértői vagyunk. Tudjuk, hogy milyen fontos volt a lóversenyzés és a lovaknak a szerepe Magyarország történetében, különösen a reformkort követően. A lovak itt voltak, itt vannak velünk. Ugyanakkor én elgondolkodtam azon, hogy az a nemzetközi hírnév, ami már most körülveszi Overdose-t, kiben mit inspirál. Elég Talmácsi Gáborra utalni, aki a Kincsem Parkban, a verseny után azt mondta, hogy ő ihletet merített Overdose-ból. Talmácsi a magyar gyorsaságnak ma az elsőszámú szimbóluma, egy kiváló versenyló teljesítményéből tudott ihletet meríteni, és ebben nincsen semmi csoda, mert a siker sikert hoz.

Mára már nem csak magyar visszhangja van Overdose sikereinek. Ma már különböző neveken említik különböző országokban. A németek nem véletlenül nevezték el „Wunderpferd”-nek, azaz csodalónak, az angolok nem véletlenül nevezték el „The Budapest Bullet”-nek, azaz budapesti puskagolyónak, és az amerikaiak sem véletlenül nevezték el „The Hungarian Seabiscuit”-nek, aminek nem is igazán a jelentése érdekes, hanem az, hogy mit szimbolizál. Ez a ló (Seabiscuit) a harmincas évek sikersztorija volt az Egyesült Államokban. Ez a ló jelentett fogódzkodót akkor, amikor a világgazdasági válságból kezdett kilábalni az Egyesült Államok. Én azt kívánom mindannyiunknak, hogy a mi számunkra Overdose legyen az egyik olyan szimbólum, ami a kilábalást jelenti, és azt a hitet, hogy ez a ma már a nemzeti vagyon részét képező remek versenyló a sikerhez vezető utat is megmutatja mindannyiunk számára, hogy lehet innen sikert elérni.”

Wolf László, az OTP Bank Nyrt. vezérigazgató helyettese:

„Azért is fogadtuk nagyon szívesen a megkeresést, hogy szálljunk be ebbe a vagyonkezelő Kft.-be, mert az OTP évek óta hagyományosan támogatja a lovas sportot, támogatjuk a fogathajtó világbajnokságot, a Lovasterápia Szövetséget, és mi voltunk, akik a tavalyi versenyét kizárólagos szponzorként támogattuk. Overdose-hoz való kötődésünk immáron hagyományosnak mondható.

Az OTP számára ez azért is fontos, mert a MOL-hoz és Demján úrékhoz hasonlóan mi is nemzetközi színtéren mozgunk, és Overdose lehet az, aki Magyarország sikerét megmutatja a világnak.

Egy másik párhuzamot is vonnék. A világ eddigi leghíresebb magyar lova Kincsem akkor aratta sikereit, amikor a magyar gazdaság fellendülőben volt, amikor Magyarország gazdasági sikerei jelentősek voltak, és bízunk benne, hogy Overdose is egy ilyen gazdasági siker-periódusban képviseli és fémjelezi Magyarországot.”

Mikóczy Zoltán:

„Rendkívül megtisztelő és felemelő számomra az az érzés, hogy a magyar gazdasági elit összefogott, és teljesülhetett az a nagy álom, hogy most már biztos, hogy Overdose magyar versenylóként vonulhat be a történelembe. Még ünnepélyesebbé teszi a mai eseményt az, hogy minderre a nemzeti ünnepük idejéhez ilyen közel kerül sor. A negyvennyolcas szabadságharc kezdetét a márciusi ifjak jelentették, Overdose történetének sikerét pedig az itt jelenlévő márciusi hazafiak társasága fogja garantálni. Ebbe a társaságba mindenképpen beletartoznak azok a személyek is, akiknek köszönhetően eljuthattam ide, hogy ilyen komoly társaság alakult, akik beszálltak az Overdose Vagyonkezelő Kft.-be.

Külön köszönöm Horváth Béla úrnak, aki a kezdet kezdetétől a szívén viselte az egész projektet, Farkasházy Tivadarnak, aki Overdose nagyköveteként már első futásától kezdve hirdette a ló erejét, és Lázár Vilmosnak a ma megkötött szerződés tető alá hozásában nyújtott közreműködéséért. Ami pedig a lovat illeti…

Március 19-én kerül sor a következő patkolásra, ekkorra vélhetően teljesen lenő a sérült patarész. Erre kilenc hónapja várunk. Ezután már a gyors munkákat is elkezdheti.

Ha minden jól alakul, teljesülhet a nagy álmunk, ha egy éves késéssel is, de a júniusi Royal Ascoton már méltón képviselheti majd hazánkat Overdose. Június 19-én lesz a Golden Jubilee Stakes, a világ legpatinásabb rövidtávú versenye. Ez kell, hogy számára a csúcspont legyen, de ehhez minimum egy, de szívem szerint inkább két versenyt kell előtte futnia májusban.

Több alternatíva is van, de, hogy végül is melyik valósul meg, arról áprilisig semmiképpen nem lehet biztosat tudni. Az egyik szerint május elsején kezdene egy Group III-as versenyben Newmarketben, ha ezt sikeresen veszi, akkor következne a Temple Stakes május 21-én a Haydock Parkban.

A másik alternatíva, hogy a német galoppszövetség nagyon szeretne a számára versenyt szervezni, lehetséges, hogy április végén futna Hoppegartenben egy könnyű felhozó versenyt, majd május 10-én egy York-i Group II-es verseny következne. Ezek egyelőre hipotetikus menetrendek, a valódi állapotáról ugyanis ő maga, Overdose fog nyilatkozni, és ő mondja meg, hogy mikor jön el az a pillanat nála, amikor a felkészültsége lehetővé teszi, hogy versenyben fusson.”

Mikóczy Zoltán még elmondta, szóbeli ígérete van Christophe Soumillontól, hogy ez évben is ő lovagolja Overdose-t, és mivel továbbra is a világ öt legjobb lovasa közé teszi, nem is gondolkodik másban, maximálisan számít rá.

Újságírói kérdésre Járai Zsigmond – miután röviden egyeztetett a tulajdonostársakkal, – elmondta, hogy „A deal bonyolult. Most kifizettünk kettőszáz millió forintot Mikóczy úrnak, így a tulajdonosi jogok 50%-a átszáll ránk. Viszont azt valószínűleg még vállalni fogjuk, hogy egyéb hozzájárulással, például szponzorációval is hozzájárulunk a ló tartásához.
Ez a másfél milliárd (Overdose ilyen értékben került apportálásra a vagyonkezelő Kft.-be) ma egy eszmei érték. A vételárat nincs értelme titkolni, hiszen mindenki egyetértett vele, hogy elmondjuk. Azért nem szerettük volna elmondani – hogy mentegetőzzek egy kicsit –, mert nem akarjuk, hogy az a benyomás keletkezzen, hogy ennyit ér a ló. A ló sokkal többet ér. Persze vannak kockázatai, de mivel 12-szer indult és ebből 12-szer nyert, maga a legenda ennyit biztosan megér. Ha tovább tudja folytatni a pályafutását, amire minden esély megvan, akkor abban a pillanatban sokkal-sokkal többet fog érni.”

Demján Sándor a sajtótájékoztató végén máris felajánlotta Hernádi Zsoltnak, hogy szívesen eladja a MOL-nak a részesedését négyszeres áron, hogy a lovat átkeresztelhessék Molverdose-ra. Kijelentése nagy derültséget eredményezett.

 

2010.02.12.
Forrás: PannoniaOverdose
Frissítve: 2023.06.19.
Fotók: Pixabay

Tenyésztési szemle Szilvásváradon

Tenyésztési szemle Szilvásváradon

 

A többirányú minőségi munka objektív kontrolljára létrehozott független szakmai bizottság évente három alkalommal tenyész-szemle keretében segíti, véleményezi, hitelesíti a szilvásváradi ménesvezetés szakmai munkáját, különös tekintettel a tenyészpárosításra, a szelekcióra és az árverési értékesítésre.

– A tavaszi szemle az anyakancákra, a párosítási tervre terjed ki – kezdi ismertetését Dallos Andor, a Ménesgazdaság igazgatója. A szemlén a bizottság vizsgálja a párosítási tervet, ami nagyon fontos a kancacsaládok és a törzsek életben tartásához. A bizottság tagjai kiemelten felkészült, szakmai és sportmúlttal bíró szakértők, Anka János, a területileg illetékes lótenyésztési főfelügyelő, Gál Ferenc, lótenyésztési felügyelő, Egri Zoltán, a Magyar Lipicai Lótenyésztők Országos Egyesületének ügyvezetője, Pataki Balázs, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal osztályvezető-helyettese, és Váczi Ernő, aki külső szakértőként segíti a munkát. Szemrevételezésre kerülnek azok az idős kancák is, amelyek most még vemhesek, de már az őszi selejtezésük miatt párosításukra nem kerül sor. Áttekintik a fedezőméneket, mely most a fontosabb feladatok közé tartozik a tavaszi szemle alkalmából. Az egyik legfontosabb cél, hogy a párosítások során minden törzsből nyerjünk megfelelő tenyészállat utánpótlást.

– Mit vizsgál ilyenkor a bizottság?

– A tartási körülményeket, a tenyészállatok, az egyedek és az állomány állapotát, ápoltságát, kondícióját, ellátottságát. A tenyészállatok minőségét, melyek azok a vérvonalak, amelyek az őszi tenyészállat utánpótlás kiválogatása során különös figyelmet szükségeltetnek, mely esetben van szükség minőségi cserére. A bizottság vizsgálja azt is, hogy az elkészült párosítási terv alapján biztosított-e az egyes törzsek fennmaradása. Figyeli, hogy a korábbi párosításokból milyen egyedek születtek, melyekből várhatók kiemelkedő tulajdonságú egyedek. Figyelemmel kísérjük azon kitűnő minőségű ménnevelő kancák párosítását, amelyektől már került tenyésztésbe. Ezeket célpárosítással próbáljuk kihasználni. A kancák legfontosabb értékmérője, hogy hány csikója lett tenyésztésbe állítva, illetve hány fedezőmén utódja került felállításra. Áttekintjük a szaporodással kapcsolatos adminisztrációt, illetve annak milyenségét.

A szaporodás statisztikai mutatói, melyik évben hogyan alakultak a ménes szaporodási mutatói. Kiemelkedő év volt a 2004. és a 2005., a 2006. évnél csekély visszaesés látható, de még ez is messze felülmúlja a korábbi évtizedekben megszokott eredményeket. Váczi Ernő a tavalyi szemle kapcsán leírta, hogy ez a kitűnő eredmény részben a modern technikának is köszönhető. A rendszeres ultrahangos vizsgálat nagyon nagy segítséget nyújt. Több mint hetven kancával dolgozunk, nyolc törzset kell fenntartani. Ez nem kis feladat, ezt folyamatosan figyelni kell, hogy egyetlen törzs se szenvedjen károsodást, azokat megfelelő minőségben tudjuk továbbvinni.

– Mennyi a ménes lóállományának létszáma?

– A lipicai lóállomány éves átlaglétszáma 250 körül alakul.

– Törzsmének száma?

– Az idén 5 ménnel fedeztetünk, illetve 5 fedezőménhez párosítottunk kancákat. Nem minden évben fedeztetünk minden törzsbéli ménnel, ezeket váltogatjuk, minden évnek megvan a tendenciája, hogy melyik törzset erősítjük az adott időszakban. A korábbi években a Neopolitano, Favory, Pluto törzsek erősítése folyt, elsősorban külföldről származó ménekkel. A külföldi mének tágabb lehetőségeket biztosítanak, a nálunk lévő kancák szinte bármelyikére rávihetők, a rokon-, és beltenyésztés veszélye nélkül. Jelenleg a Conversano törzs erősítése folyik, emellett Siglavy és az Incitato törzsbeli ménekkel is fedeztetünk. A Conversano törzsnél próbáljuk a fekete színt is visszahozni, ami nehéz, mert a nálunk lévő kancaanyag a magyarországi fekete ménekkel szoros rokonságban van. A fekete szín esetében lényegesen kisebb a szelekciós bázis, így a fekete színű lipicai lovak nem minden esetben érik el azt a minőséget, mint a szürkék. Ezért fedeztetünk szlovák fekete ménnel, mert így visszahozhatják a kancák a fekete színt.

– A tenyésztés mennyire alkalmazkodhat a mai sport követelményeihez, milyen lehetőségek vannak a sportbeli követelményekhez igazodni?

– A funkció és a forma kölcsönhatásának eredményeként elég behatárolt az a tér, amiben mozoghatunk. Hiszen egy barokk típusú lónál a forma elég meghatározott. Az anatómiai felépítés determinál egyfajta teljesítményt, használhatóságot. Igaz, a lipicai felett minden egyes fogathajtó szabályzat módosításakor – először körülbelül 35 éve – meghúzták a vészharangot, hogy ezt már ez a fajta képtelen teljesíteni. Ezzel együtt mégis eljutott a világ tetejére.

Voltak sikeres keresztezések is, ezeket szakemberek végezték, pl. amikor Fülöp Sándor fogatára gondolunk, vagy ilyen egyéb ügetős keresztezésekre. Biztos, hogy voltak sikeres egyedek, sikeres fogatok, de egy génmegőrzésre hívatott ménes ilyesmit nem vállalhat fel, nekünk nem ez a feladatunk. Ez nem sportló ménes. A sport jelenleg nem állami feladat. Ezt az állam nem támogatja. Ez már a magántenyésztők feladata. Ugyanakkor a génmegőrzésre uniós egyezmények vannak érvényben.

Rendelkezünk megfelelő méretű, mozgású, teljesítményű lovakkal, és elsősorban ezeket válogatjuk ki a fogatsport számára. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy ezek a nagyobb tömegű lovak ne lassúak, hanem gyorsak és minél robbanékonyabbak legyenek. A sport az egy visszajelzés a tenyésztő részére, egy eszköz a tenyésztésre. Sokszor nem is az abszolút versenyeredmény számít az egyes lovak kipróbálásánál, hanem az a rengeteg információ, amit a sportkipróbáláson keresztül a tenyésztő megkap a lóról. Többek között, mentálisan és fizikailag alkalmas-e, elviseli-e a versenykörülményeket, valamint küzdőtársait, amikor egy közös cél érdekében kell teljesíteni. A kialakult új helyzet, hogy elsősorban a költségvetésünk szűk volta miatt a magasabb színtű ló kipróbálást nem saját, hanem idegen fogatban, fogatokban végeztetjük. Ez természetesen egy időigényes feladat, hiszen mi fiatal lovakat tudunk biztosítani, melyek két–három éves képzés után kerülhetnek be egy–két versenyfogatba.

– A Nemzetközi Lipicai Szövetségben milyen rangja van Szilvásváradnak?

– Nemcsak Szilvásvárad, hanem az egész magyar lipicai lótenyésztés egy elismert helyet foglal el a nemzetközi szervezetben. Ezt azzal is fémjelzik, hogy személyemben magyar az alelnöke a Nemzetközi Lipicai Szövetségnek. A Nemzetközi Szövetségen belül a sport meglehetősen vegyes megítélésnek örvend. Vannak országok, németország, hollandia, ausztria, melyek tenyésztői a kisebb termetű (bottal mért 150-155 cm marmagasságú) klasszikus formákat mutató, kevésbé atlétikus lovakat részesítik előnyben. A hagyományos ménesek közül Piber és Lipica is a hagyományos formákat keresi. Lipicán például most végeztek egy jelentősebb kanca válogatást, ahol a nagyobb – túlméretes – kancákat kizárták a tenyésztésből. A fogatsport igényeit elsősorban a magyar, a szlovák és a horvát lovak képesek kielégíteni.

– Ugyanakkor tény, hogy bár a fogatlovak 70–75%-a lipicai, a korábbiakhoz képest lényegesen kevesebb a szilvásváradi tenyésztésű ló száma a mezőnyben. Mi lehet ennek az oka?

– Ez két dologra vezethető vissza. Az egyik, hogy a már említett pénzügyi okok miatt saját versenyfogatot már egyre kevésbé tudunk működtetni, különösen nem egy nemzetközi színtű négyest. A másik ok egy teljesen természetes folyamat eredménye, az elmúlt 10–15 évben 120–150 kancáról kb. 650-re nőtt a hazai lipicai kancalétszám. Évente csak a magántenyésztők körében 300–350 csikó születik. Számos hajtó saját tenyészettel is rendelkezik, nyilván elsősorban a saját tenyésztésű lovaikat szeretné versenyben kipróbálni. Ugyanakkor a szilvásváradi mének spermájáért ma is több száz kilométert utaznak a tenyésztők. A piacon kétségkívül túltermelés van, de ennek ellenére nincsenek értékesítési gondjaink. A fogatsport mellett a díjlovaglásban is vannak sikereink. Két lovunk már a harmadik szezonban versenyez, és ért el szép eredményeket. Az idei évben ez kiegészült még egy lovassal, és két lóval.

– Közel két éve történt, hogy Lázár Zoltán szilvásváradi színekben hajt…

– A legjobb hajtó kezébe a ménes legjobb lovait szeretnénk biztosítani. Ezzel az ígérettel kötöttünk megállapodást Lázár Zoltánnal. Természetesen már az elején tudtuk, hogy az eredményhez hosszú idő szükségeltetik. Nyilván a dolognak vannak nehézségei. Mint már említettem, mi csak képzetlen, fiatal, 3–4 éves lovakat tudunk biztosítani. Ugyanakkor ne feledjük a világ egyik legjobb, már kész fogatába kell beilleszteni ezeket az egyedeket. Tehát rendkívül sok feltételnek kell megfelelni, hogy a fogat összképét és teljesítményét ne bontsuk meg. Jelenleg is igazán kitűnő, tehetséges lovak vannak tőlünk a Lázár fivéreknél, ma még képzés alatt, sőt várhatóan a közeljővőben további csikók kerülnek hozzájuk.

– A ménesgazdaság mennyit tud a jelen helyzetben a sportra költeni?

– Egyre kevesebbet. Az előző évekhez képest drasztikusan csökkent az állami támogatás mértéke, és itt elsősorban a sport a kárvallott. Megszüntettük a saját működtetésű négyesfogatunkat a pénzügyi okok miatt. Ez több 10 millió Ft-ot jelentett a költségvetésünkben, ezért ezt ma már nem tudnánk elviselni. A négyesfogatunk megszüntetését követően számunkra is meglepő volt, hogy ezek után sem az értékesítési átlagár, sem pedig az eladott lovak a száma gyakorlatilag nem változott, sőt az utóbbi években több lovat tudunk eladni.

– A felügyelő minisztérium döntése értelmében Szilvásváradhoz került a gidrán főménese…

– Rendben mennek a dolgok, folynak a terv egyeztetések, ami már többé-kevésbé végleges. Május elején személyes találkozón egyeztetünk a Kisbéri és Gidrán Lótenyésztő Országos Egyesület képviselőivel, tenyésztőivel, valamint a Mezőgazdasági és Szakigazgatási Hivatal illetékeseivel, annak érdekében, hogy tudják meg mi is várható, hogyan alakul itt a gidrán sorsa. Kezdődik egy közbeszerzési eljárás a kivitelező kiválasztására, ami egy elég hosszú adminisztratív folyamat, ez lehet, hogy az év végéig elhúzódik. A sportban a gidrán nagyon alkalmas a military-ra, és kipróbáljuk a fogatban is. Arra gondolunk, hogy a maratonban ezek gyorsabbak, robbanékonyabbak, mint a lipicai társaik. Szeretnénk az eddig elért eredményeiket megőrizni, és az egyesület vezetőségével, elismert tenyésztőivel együttműködtetve ezt a fajtát is tovább népszerűsíteni, hasznosítását kiterjeszteni. Mind a két fajta esetében egyforma gondosságra törekszünk, mert a tenyésztés szempontjából mindkettőnél a génmegőrzés a cél. A gidrán esetében viszont egészen másak a tenyésztői lehetőségek, szemben a lipicaival, ez nem egy zárt törzskönyves fajta. Más rokon fajtákkal meghatározott szabályok szerint keresztezés végezhető. Így a gén fenntartáshoz viszonylag kevesebb kanca is elegendő – fejezte be gondolatait Dallos Andor, az Állami Ménesgazdaság igazgatója.

 

Forrás: Fogatsport.hu
Frissítve: 2023.08.18.
Fotók: Canva

Lovasverseny Pusztaszántón (Rétság)

Lovasverseny Pusztaszántón – Beszámoló
2010.08.01.

 

Biztosra vehetjük, hogy augusztus első vasárnapján lovasverseny van a Rétság melletti Pusztaszántón. Bizony már második évtizede él a hagyomány, és egyre nagyobb érdeklődés kiséri a versenyt, és a rendezvényt mint szabadidős alkalmat.

Már a pályához vezető úton sejthettük, hogy igen nagyszámú közreműködő és közönség jött össze: annyi gépkocsi parkolt, hogy helyet találni a kezdés után alig lehetett. Pedig a látogatók még szinte egész nap folyamatosan érkeztek. A körülményeken, és a kapcsolódó szolgáltatásokon is láthatóan jelentős közönségre szamítottak a szervezők. Több vendéglátóegység igyekezett étellel-itallal ellátni a vendéget. És mint a nagyobb fesztiválokon megszokhattuk, egész kis vásár utca alakult ki, ahol ajándéktárgyakat, kézműves termékeket lehetett vásárolni.

Elsőként az tűnt fel, hogy a pálya állapota sokat javult. Gyönyörű zöld gyep, élénk színek, látványos akadályok és virágdíszítés hívta fel magára a figyelmet. A friss fű ugyan az égiek locsolásának köszönhető, sőt még a kelleténél is több esővel igyekezett segíteni. Mert ugyan így a pálya impozánsabb képet mutatott, de mint megtudtuk a talaj puhább, amire a versenyzőknek figyelniük kellett.

A “box utca” is átköltözött a pálya másik oldalára, hiszen a látogatók érkezésénél már nem volt elegendő terület a lovak és lovasok fogadására és felkészülésére. Így a versenytér nyugati oldalán nagyobb és a felkészülést, bemelegítést is lehetővé tevő részen, a közönség zavarása nélkül közelíthették meg a pályát.

Közel 80 versenyző nevezett, ami ha nem is csúcs ezen a pályán, de igencsak kiemelkedő szám. Összesen 7 kategóriában indulhattak a versenyzők. Aztán ki-ki eldöntötte, hogy saját és lova képességeit figyelembe véve melyikben indul. Mert az akadályok száma és magassága egyre nőtt, vele együtt a lovast és lovat próbáló feladat nehézsége is. A nap zárásaként megrendezett Mini-maxinál már jóval a méter feletti akadályokat ugrották a versenyzők. A verseny lebonyolítását a zsűri felügyelte és vezette a jegyzőkönyveket is.

Az egész domboldal megtelt nézőkkel. Aki tudott, árnyékot keresett, ha nem talált, kalappal, napernyővel gondoskodott a nap melegének enyhítéséről. A verseny végén pedig a tombola szólt a résztvevő látogatóknak, ahol értékes ajándékok mellett élő állatokat is kisorsoltak.

Ismét elmondhatjuk, hogy a sikeres rendezvény Rétság hírét öregbíti, és már-már a lovassport kedvelőinek egyfajta megyei találkozóhelye az augusztus 1-i verseny. Ez a kijelentés persze nem pontos, mert sokan érkeztek a megye határain túlról, sőt a szomszédos Szlovákiából is. Közöttük olyanok is, akik az ottani, azonos időben szervezett program helyett választották a rétságit.

Aki lemaradt, és szereti az efféle sportot művelni, vagy csak nézni, annak biztosan ajánlhatjuk, hogy 2011. augusztus első vasárnapján ismét lesz itt lovasverseny. Be kell írni a naptárba és eljönni.

 

Forrás: www.retsag.net
Frissítve: 2023.07.11.
Fotók: Canva

Overdose élvezi a téli pihenőt

Nem utazott Dubaiba, fontosabb, hogy jövőre angol és francia sprintversenyekben bizonyíthasson

 

Több hét távlatából beigazolódott a menedzsment azon döntése, hogy kihagyták az év végére tervezett versenyeket, mert azóta Overdose lába tökéletesen rendbejött, a tályog okozta problémák már nem hátráltatják.

Mikóczy Zoltán elmondta, hogy ugyan számításba vették, hogy a sokmillió dolláros versenyekkel tűzdelt Dubai versenyszezonra elutazzanak, de sokkal fontosabbnak tartják, hogy jövőre angliai és franciaországi Group I-es versenyeket vehessenek célba, ezért a téli pihenő alatt Overdose csak alagi kifutójában futkorászhat.

Overdose felkészülését a szezon végén egy tályog hátráltatta, emiatt nem indulhatott sem Milánóban sem Rómában. Ennek tisztítására és eltávolítására már korábban sor került, de több hét távlatából továbbra is indokoltnak tűnik a leállítása, vagy inkább csak a korábbi sérülése miatt volt óvatos a menedzsment?

Mikóczy Zoltán: Teljes mértékben indokolt volt. Túlságosan nagy kockázat lett volna a római versenyt bevállalni, hiszen ez a pataprobléma több hetes tréningkiesést okozott, így nem maradt volna elegendő idő tisztességgel felkészíteni rá. Ha pedig sietősre vesszük, azzal árthattunk volna Overdose-nak. Így utólag is helyénvaló az a döntés, hogy a téli pihenőt választottuk.

Túl vagytok a tályog okozta problémán?

Mikóczy Zoltán: Szerdán újrapatkolták, ezt követően pedig az állatorvos és a kovácsa is egyértelműen azt mondta, hogy jelen pillanatban tökéletes a lába.

Tehát ha éppen nem lennénk versenyszezonon kívül, akár futhatna is?

Mikóczy Zoltán: Igen, csak hát jelen pillanatban nincs olyan verseny, amire felkészíthető lenne.

Néhány országban ugyan ilyenkor is tartanak egzotikus versenyeket, a svájci St. Moritzban például havon is futnak a lovak, de ezek nem képviselnek olyan szintet, hogy komolyan számításba jöhessenek…

Mikóczy Zoltán: Ami ilyenkor a Föld északi felén egyedül számít, az a Dubai versenyszezon, ami decemberben kezdődik, és március végével csúcsosodik ki. A Dubai World Cup-ra mehetne, de úgy gondolom, hogy sokkal fontosabb számunkra az, hogy megfelelő téli pihenő után, a tavaszi felkészítést követően az európai csúcs sprintversenyekre tökéletes állapotba kerüljön.
A cél, hogy jövőre angliai és franciaországi Group I-es futamokban bizonyítson.

Tavaly is ezt mondtad.

Mikóczy Zoltán: Még mindig nem vagyunk vele elkésve.

Ráadásul, mivel Dubai arab ország, ott a futamokra fogadni sem lehet.

Mikóczy Zoltán: Beérem azzal, ha jövőre Ascotban fogadnak minket.

A téli pihenője mivel telik?

Mikóczy Zoltán: Minden nap nyereg alatt van, átmozgató, de nem gyors munkákat végez, ezt követően pedig a kifutóban tölti a napját.

A versenyszezonban ez ugye nem volna túl szerencsés, hiszen a kifutó a bokszához képest meglehetősen tágas, és ott elég sokat kiadhat abból az erőből, amit akkor a versenyekre kell koncentrálni.

Mikóczy Zoltán: Ezen a nyáron változtattunk, úgy ítéltük meg, hogy ezt igényli. Jól is érzi magát, most télen pedig semmi akadálya, hogy annyit mozogjon, amennyit csak akar.

 

2010.12.10.
Forrás: PannoniaOverdose
Frissítve: 2023.05.05.
Fotók: Pixabay

Kalapács alatt Nicole Kidman lovaglóruhája

Kalapács alatt Nicole Kidman lovaglóruhája

a nagy sikerű Ausztrália című filmből

 

A Twentieth Century Fox filmstúdió idén ünnepli 75. születésnapját. A jeles évfordulót egy különleges jótékonysági akció kíséri, mely természetesen a stúdió filmjeihez kapcsolódik.

Az Ebay-en megrendezett online árverés legkülönlegesebb darabja az a lovaglóruha, melyet Nicole Kidman az Ausztrália című filmben viselt.

Az együttes Catherine Martin jelmeztervező munkája, aki a Moulin Rouge-ban felvonultatott alkotásaiért két Oscar díjat is kapott. Az összeállítás, mely többször is feltűnt a filmben három részből áll: egy elegáns sötét blézer világoskék blúzzal és világos színű lovaglónadrággal.

A stúdió az árverésből befolyt összeggel az Ein Herz für Kinder tevékenységét támogatja.

 

2010.12.10.
Forrás: http://www.ein-herz-fuer-kinder.de
Frissítve: 2023.06.01.
Fotó: Canva

Hiba bejelentés