Kezdőlap Blog Oldal 581

Overdose útinaplója

Overdose útinaplója

Alag – Pulborough

Pulborough, 2011.05.20.

Overdose tegnap csak egy rövid 200-300 méteres fröccsöt kapott. Szerdán ugyanis komolyabb munkát végzett, így ennyi volt a napi penzuma, amire frissessége megőrzése végett volt szüksége.

Délelőtt a csapat elindult a Liverpool és Manchester közötti Haydock Parkba. Ugyan Amanda Perrett, a pulboroughi tréningtelep vezetője felajánlotta saját szállítójárművüket, mégis azt a kétszemélyes (illetve két lovas) utánfutót választották, mellyel Overdose Angliába érkezett, és amelyet már megszokott. Az útra összesen egy megállást terveztek, mikor a ló inni is kap.

Délben már a londoni körgyűrűn jártak, 4-5 óra között érkeztek a Haydock parkba, a versenynap végén. Angliában most kicsit hűvösebb, 16 fok körüli, felhős idő van, így az utazás – legalábbis az időjárás miatt – nem terheli meg a lovat túlságosan.


Pulborough, 2011.05.18 – Overdose a Racing Post címlapján!

Overdose-zal a címlapján, “A budapesti puskagolyó leszállt” címmel jelent meg a világ legtekintélyesebb lóverseny szaklapja, a Racing Post mai száma, a róla szóló cikk pedig egyenesen a harmadik oldalra került.

A mai nap már nyugodtabban, talán a részben tegnap rögtönzött sajtótájékoztatónak is köszönhetően kevesebb fürkésző tekintettől zavartatva telt. Fontos feladat várt a csapatra, ugyanis Overdose ma végezte utolsó gyors munkáját szombati versenye előtt.
Tegnap dőlt csak el, hogy ezt azon a 7 furlongos (1400 méteres) egyenes pályán végzi, ami ugyanúgy emelkedik, mint azok a pályák, amiken Angliában versenyezni fog.

Mikóczy Zoltán szerint Overdose frissen, nagy kedvvel végezte munkáját, nem csak szemre, hanem kézi mérésük alapján is bíztatóan ment. Összesen 1200 métert futott, ebből azonban csak 500-600-at teljesített sebes vágtában, azonban munkalovasa, Osztényi Zoltán ekkor sem engedte teljesen el, végig fogta, nehogy túl sok energiát adjon ki magából.

Az emelkedőnek azért van különös jelentősége, mert Overdose korábban szinte minden alkalommal teljesen sík pályán futott, az angol lovak viszont jobban hozzá vannak szokva a dimbes-bombos viszonyokhoz. A Haydock Parkban a startot követően két kisebb emelkedő is található, ennél azonban már nehezebb lesz az ascoti pálya, ahol az emelkedő jóval meredekebb. Talán Overdose előnyére lehet, hogy már a berlini versenyét is emelkedős pályán futhatta, és, ha csupán egy alkalommal is, de Pulboroughban is dombnak felfelé vágtázhatott.


Pulborough, 2011.05.17

Mivel folyamatosan csörgött a pulboroughi tréningtelep telefonja, ezért ma 11 órára rögtönzött sajtótájékoztatót szerveztek, amin több mint 30 újság tudósítója jelent meg. Nem csak a szaksajtó (Racing Post), de a legnagyobb angol lapok is képviseltették magukat. Mikóczy Zoltán szinte pajzsként tartotta magát eléjük, hogy Overdose minél kevesebbet érezzen meg a körülötte zajló felhajtásból.

A lovat délelőtt 11-kor megsétáltatták, majd egy fedett ezer méteres ügetőkörben dolgozott egy kevéskét, mindezt a sajtó képviselői csak tisztes távolból figyelhették. Ez alatt és ezt követően Mikóczy Zoltánt másfél órán keresztül kérdezgették.

Mire az újságírók elvonultak, a lovak már a Pulboroughban nagyon szigorúan vett 12-től 16 óráig tartó csendespihenőjüket töltötték Overdose-zal egyetemben.

Mikóczy Zoltán ez alatt Amanda Perrettel a trénigtelep vezetőjével, és Jozef Roszival trénerrel telefonon konzultált, és úgy döntöttek, hogy Overdose holnapi, a Temple Stakes előtti utolsó gyors munkájára az 1400 méteres egyenes pályán kerüljön sor. Ez abból a szempontból előnyös, hogy ugyanúgy emelkedik, mint a Haydock Park egyenese, és talán könnyebb rajta tartani a lovat, mint az 1600-as körpályán, hogy csak annyi energiát adjon ki magából, amennyit a holnapi munkájára szánnak. Végül Osztényi Zoltán munkalovassal bejárták a holnapi tréning teljes útvonalát.


Pulborough, 2011.05.16

A tréningtelep reggel 5-kor ébred, a lovak megreggeliznek, és délre már mindannyiukkal elvégzik a napi munkát. Délre összetakarítanak, a lovak megkapják ebédjüket, majd délután négyig „csendespihenő” következik, amit olyan komolyan vesznek, hogy még a lova mai napjáról telefonon beszámoló Mikóczy Zoltánra is rászóltak.

Overdose ma pihenéssel töltötte a délelőtt java részét, egy szűk órát sétált, majd kicsit legelészett. Megvizsgálta az a helyi állatorvos, az új-zélandi Rob Van Pelt is, aki két éve már kezelte. Mindent rendben talált, elégedett volt a ló állapotával, és elismerően nyilatkozott Overdose kondíciójáról.

Stuart Packham patkolókovács ellenőrizte a patkóit, és miután a hátsókat kicsit kopottnak találta, lecserélte azokat újakra, de a kényesebb elülsőkhöz nem kellett hozzányúlnia.

A menedzsment ezt követően a tréningtelep vezetőjével, Amanda Perrett trénerrel egyeztette a következő napokra tervezett munkákat.


Köln – Pulborough

2011.05.15-én a kora reggeli etetést követően reggel nyolc órakor gördült ki a lószállító a kölni versenypályáról, ahol aki csak jelen volt, elbúcsúzott Overdose-tól. Még Benedikt Faßbender pályaigazgató is tiszteletét tette.

A csapat fél kettőkor érkezett meg a Calais-i kikötőbe. Ott már egy tágasabb kamion várta Overdose-t, a csatornán ugyanis gyakori az erős hullámzás, ezért fontos, hogy a tengeren szállított lovak meg tudjanak maguk körül fordulni. Dózi ezt az utánfutóban ezt nem tehette volna meg.

A komp három órakor indult el velük, és két óra alatt, nyugodt vízen ért Angliába, ahol útjuk először a Folkestone-i Versenypályára vezetett. Itt Overdose visszaszállt utánfutójába, majd újabb két és fél órás utazást követően megérkezett angliai bázisára, a Pulborough-i tréningközpontba.

Két éve már töltött itt néhány hónapot, most egy másik, tágasabb, elkülönített istálló várta. Megvacsorázott, és sétált is fél órát. Mikóczy Zoltán szerint jó a kedélye, az utazást is jól viselte, amihez minden bizonnyal hozzájárult az a kiemelt figyelem, amiben Kölnben részesítették őket, amiért ismételten kifejezi az egész csapat köszönetét.


Pozsony – Köln

A tegnapi izgalmakat követően ma (2011.05.14) már minden a terv szerint alakult, reggel nyolc órakor gördült ki a lószállító a pozsonyi lóversenypályáról.

Útközben kétóránként pihenőt tartottak, a harmadik megállóban kapott Overdose inni, a továbbindulással pedig megvárták, amíg néhány dekával könnyebben folytathatják az utat.

A csapat este fél hétkor érkezett meg a kölni pályára, Overdose otthonosan érezte magát, kicsit ismerkedett a bokszával, majd fél órát sétált, hogy átmozgassa tagjait a több, mint 900 kilométeres út után.

A csapat a köszönetét fejezi ki Böröcz Józsefnek, a Német Galoppdirektórium tagjának közbenjárásáért az elsőrangú ellátásért, amiben Overdose részesül.


Alag – Pozsony

Ma (2011.05.13) reggel fél nyolckor az előzetes terveknek megfelelően elindult Overdose Angliába. Kedvenc kétszemélyes lószállítójában utazik, melyben szembe tud fordulni a forgalommal. Azért döntöttek emellett, mert a kamionban korábban ideges volt, kaparta a padlót. Az egyetlen dolog, amire szállítóinak ügyelniük kell, hogy ne menjenek 100 km/h alá, mert azt Overdose nem szereti.

Győrben azonban elromlott a lószállítót vontató autó sebességváltója, és mivel a szakszervíz ugyan tudott volna csereautót biztosítani, de annak nem volt megfelelő vonóhorga, a késedelem miatt lefújták a mai etapot.

Vissza azonban nem fordultak, hanem érte ment trénere, Jozef Roszival, és Dózit ő autójával szállították tovább Pozsonyba, a versenypályára. Abban az istállóban szállásolták el, amiben ottani versenyei előtt minden alkalommal, így a mai éjszakát ismerős környezetben fogja tölteni.

A csapat a tervek szerint holnap a kölni lóversenypályáig utazik, ott töltik az éjszakát, és csak vasárnap kelnek át a csatornán.

Az egy napos késedelem nem jelent fárasztóbb utazást Overdose számára, talán jobb is, hogy kettő helyett három etapban teljesítik az utat, így ugyanis ezeken a napokon többet pihen, többet áll istállóban. Mikóczy Zoltán csak annyit fűzött a mai napon történtekhez, hogy „Áh! Péntek tizenharmadika…”

2011.május
Forrás: PannoniaOverdose
Frissítve: 2023.02.28.
Fotó: Canva

Fogatos felvonulás Budapesten 2011. május 27-én

Fogatos Felvonulás Budapest belvárosában
Budapest, 2011. május 27.

2011. május 27-én, Budapesten az Európai Uniós Vidám Gyermeknap keretében 40 lovas fogat és 40 limuzin vonult végig a főváros legszebb utcáin!

A kép illusztrácó

Gyereknap alkalmából több száz, magyar és uniós országokból érkező hátrányos helyzetű gyermek számára szervezett budapesti programsorozatot a Baptista Szeretetszolgálat. A rendezvény főszervezői a Lovasok.hu weboldal munkatársait kérték fel a lovas fogatok toborzására.

Mi sem bizonyítja jobban, hogy Magyarország lovas nemzet, mint az, amikor össze tudunk tartani egy jó cél érdekében! A magyar lovas társadalom összefogásának eredményeképpen 200 rászoruló és árva gyermek kapott lehetőséget arra, hogy egy kétórás fogatos menet során lovaskocsikra, hintókra ülve bejárhassák és megcsodálhassák Pest nevezetességeit.

Szeretnénk köszönetet nyilvánítani a részvételért minden fogat hajtójának, segédhajtójának, segítőinek és lovainak, akik nélkül ez a felvonulás nem jöhetett volna létre, illetve köszönet a Lovasok.hu csapatához csatlakozó önkénteseknek, akik az események lebonyolításában segítettek!

A nyárisan meleg pénteki napon a lovas fogatok hosszú sora és a hozzájuk csatlakozó csacsifogat a limuzinokkal és a gyerekekkel együtt, rendőrautók és motoros rendőrök kíséretében 12:30-kor indult el a városligeti Közlekedési Múzeum elől, majd 13:00 órakor álltak fel a Hősök terén egy közös fotózásra. Innen az Andrássy út – Oktogon – Deák tér – József Attila utca – Roosevelt tér – Kossuth tér – Alkotmány utca – Bajcsy Zsilinszky út – Nyugati tér – Teréz körút – Oktogon – Andrássy út – Hősök tere – Állatkerti körút útvonalon végighajtva érkeztek meg 15:00 órára a Fővárosi Nagycirkuszhoz, ahol 16:00 órakor a gyermekek részt vettek az Európai Uniós Vidám Gyermeknap címmel megrendezett Segélykoncerten és egy Vizi-Cirkusz előadáson.

A fogatos – limuzinos konvojt Budapest utcáin végig élénk figyelem kísérte, több száz autós és gyalogos lehetett szemtanúja e különlegességnek, amelyre még nem volt példa Magyarországon.

Mindenkinek köszönjük a közreműködést, és reméljük, hogy a jövőben egyre több ilyen és hasonló rendezvényen mutatkozhat be a hazai lovasok színe-java.

Üdvözlettel:
a Lovasok.hu csapata

Frissítve: 2023.10.29.
Fotó: Canva

Totilas nem lesz ott Hagenben

Totilas nem lesz ott Hagenben

Totilas, a világ leghíresebb és legdrágább díjlova sérülés miatt nem lehet ott jövő héten Hagenben, ahol új lovasával, Matthias Rath-tal debütált volna.

Totilas és Rath felkészülését egy patatályog hátráltatta, ami ugyan már meggyógyult, de a párosnak így nem maradt elegendő ideje a felkészülésre.

„Nagyon sajnálom, hogy nem lehetünk ott Hagenben, de lovaink, köztük Totilas egészsége és jólléte a legfontosabb” – nyilatkozta Rath.

2011.04.26.
Forrás: horseandhound.co.uk
Kép: Canva
Frissítve: 2023.05.26.

Ifj. Lázár Zoltán győzött a Tattersallban!

Ifj. Lázár Zoltán győzött a Tattersallban!

Május 20-22-én a Tattersallban rendezték az ötödik országos díjugrató minősítő versenyt.

A Tattersall vezetőségének reményei szerint ezen a hétvégén a versenyzők végleg elbúcsúztak a régi, nagyon elhasznált füves talajtól. A pályát ugyanis várhatóan átépítik, a füvet pedig homokra cserélik majd fel.

A pénteki napon rekkenő hőség fogadta a versenyzőket és a nézőket egyaránt. Szombat késő délután azonban egy óriási felhőszakadás miatt törölni kellett a két utolsó versenyszámot a programból.

A három versenynap eredményei:

Péntek

Az első napon az 5 éves lovak versenyét (110 cm) az 1993. évi felnőtt magyar bajnoka, Rezgő Zoltán nyerte Rádiháza Csicsergő nyergében. A második helyen Fábiáncsics Gábor (Grand Jordan) végzett, a harmadik Grundtner Gábor (Brown Gold Lady) lett.

A 6 éves lovak minősítőjét (120 cm) – ahogyan egy héttel ez előtt Nyíregyházán – itt is Técsy Attila nyerte Alfie nevű lovával. Második Varga Balázs (Lola), a harmadik helyen Burucs Barna (Casimella) végzett. Az A/1 nyitott versenyszámban (125 cm) Majláth Csaba bizonyult a legjobbnak Urbinóval, Kis Zsolt (Cornero) és Asztalos Sándor (Enriqe) előtt. A/2* (130 cm) versenyszámban Mráz Tamás győzött Mimivel (Prosper LK), második Burucs Borbála (Pinocchió), a harmadik Sohajda Júlia (Pepita) lett.

Szombat

Szombaton az ifjúságiak versenyét (110 cm) Piri Hanna Villő nyerte Jvanhoe nevű lovával. Második lett ifj. Lázár Zoltán Bellinával, úgy, hogy a két lovas között csupán minimális idő különbség döntött az első hely sorsáról. Ifj. Lázár Zoltán lovát, Bellinát a Lázár család tenyésztette. Érdekesség, hogy Bellinának az anyja a legendás Bella, aki Lázár Zoltán 1997. évi egyéni világbajnok fogatának volt a tagja.

A/1 (125 cm) nyitottban Grundtner Gábor nagyszerű időeredménnyel és hibátlanul teljesítette a pályát Comet Ladyvel. Majláth Csaba (Urbino) másodikként, a harmadikként pedig Réti Dávid (Final Destination Z) végzett.

A/2­­*(130 cm) versenyszámban Budavári Anikó győzött Calvados nyergében, második Bogár István (Lili), a harmadik Szotyori Nagy Kristóf lett (Lacrima Di Felicia) Prosper LK. Az A/3* (140 cm) versenyben Burucs Borbála bizonyult a legjobbnak Pinocchióval, ő és a második helyezett Marton András (Lancelott) tudtak csak hibátlanul lovagolni. A harmadik helyezést Réti Dávid (Laakoon) szerezte meg.
Ezután – ahogyan az elején már említettem – a viharos időjárás végett az utolsó két versenyszámot nem tudták lebonyolítani a szervezők.

Vasárnap

Az utolsó napon két lovas nagyszerű teljesítményt nyújtva emelkedett ki a mezőnyből.Az egyik ifj. Lázár Zoltán, a másik pedig Técsy Attila volt.

Pirik Zsolt tanítványa, ifj. Lázár Zoltán kiváló lovaglásával megnyerte a fiatal lovasok versenyét (125 cm) Afroditével (Cenzor-Aliz), méghozzá hibátlan eredménnyel és a legjobb idővel. A második helyen szintén Pirik Zsolt által felkészített lovas, Béni Lilla (Cewin) végzett, a harmadik Karádi Kamilla (Huncut) lett.

A 6 éves lovak versenyét (120 cm) – ahogyan pénteken, úgy vasárnap is – Técsy Attila nyerte Alfie lovával, a második és harmadik helyen a Burucs testvérek osztoztak, Barna (Casimella) a második, Borbála (Capua) a harmadik helyen végzett.

Az A/2** (135 cm) versenyét szintén Técsy Attila nyerte Adél nevű lovával (Ginius-Timea) és még a második helyezés is az övé lett Casparral. A harmadik helyet Daragó Zoltán (Ragyogó) szerezte meg.

A nap fő versenyében A/3*(140 cm) Réti Dávid Laakoon (Landor-Pamina) nyergében győzött, ugyanebben a számban szombaton még csak harmadik lett, most viszont sikerült neki nyernie. Kelemen Kristófé (Carl Der Grosse) a második hely lett, a harmadik pedig Hegedűs Kristófé (Havran).

A következő Mén-Kanca és Országos Minősítő versenyt Mezőhegyesen rendezik meg június 3-5. között. A Pirik LK pedig június 4-én B-kategóriás versenyt rendez Gönyűn.

Szerző: Tóth István, LovasPlaza.hu (2011. 05. 25.)
Kép: Canva
Frissítve: 2023.09.18.

 

Fedeleslovarda-avató Szentán

Fedeleslovarda-avató Szentán
2011. május 21.

A belső-somogyi Szentán, a Török Lovastanyán szombaton hangulatos és nívós lovasprogram keretében avatták fel a nemrég elkészült fedeles lovardát. Először Mackó Gyula esperes plébános szentelte föl az új létesítményt.

A nemzetiszínű szalag átvágása után Kövy András a Magyar Lovas szövetség elnökének képviseletében, és úgy is, mint a Magyar Lovasterápia Szövetség alelnöke mondta el ünnepi gondolatait. Szenta község és Csurgó város polgármesterei köszöntőit követően a sok helyi érdeklődő a lovasprogramokban gyönyörködhetett.

Elsőként a helyi lovastornacsapat mutatta be kűrjeit. Ebben a felállásban 2009 óta versenyeznek. A sok tavalyi siker után már ebben az évben is győzelmekkel térhettek haza Szentára. A nem régóta versenyző fiatal díjlovasok jelmezes quadrillje következett, „Caribi álom” címmel.A meghívott vendégként a Kaposvári Lovas Akadémia lovastornászai közül négyen mutatták be a közönségnek, hogy a helyi kis tornászok ha felnőnek, ilyen magas szintű feladatokra is képesek lesznek.

Majd Török Alíz és Kövy András kettőse következett, egy pas de deux. A középosztályú szintű feladatsor eleganciáját és harmóniáját,  a balatonvilágosi Pulai Lovasparkból az erre az alkalomra kölcsönkapott két elegáns fekete lóval mutatták be.  Ezzel a látványban és lovaglásban is kiemelkedő produkcióval fejeződött be a szentai új fedeles lovardaavató ünnepsége.

Kép és szöveg: Balázs József
Frissítve: 2023.03.25.
Fotó: Canva

Temple Stakes

Temple Stakes

Overdose nem nyert, de jó formát mutatott.

Overdose ismét elveszítette egyik patkóját, az angolok várják Ascotban.

A bírói ítélet szerint Overdose négy hosszra a győztestől hetedik a tizenkét lovas mezőnyben, akik közül sokan Ascotban is ott lesznek. A győztes csak három tizeddel maradt le a pályarekordtól, így ez az egyik legjobb lefutási idő a nagy múltú verseny történetében.

Andreas Suborics elmondta, hogy a pálya nagyon kemény volt, leginkább középen, ahol ők futottak, s ahonnan a víz a széleire folyt. Overdose 600 méterrel a cél előtt elkezdett fölfelé jönni ahelyett, hogy előre ment volna, ezért korábban kellett indítani a tervezettnél. Valószínűleg a kemény pálya miatt tette ezt, meg azért, mert elveszítette egyik hátsó patkóját, ez válthatta ki, hogy megváltozott futásának ritmusa. A patkót vélhetően egy mögötte galoppozó ló rúgta le. Suborics még hozzátette, az ilyen kemény pálya rendkívül előnytelen Overdose számára, Angliában igazán eshetett volna egy kicsit.

A pálya szpíkere a verseny után elmondta a szép számú közönségnek és az érdeklődő tévériportereknek, hogy Overdose-t ezen futása alapján indítani kell Ascotban, hiszen sokáig ott volt az élmezőnyben, csak az utolsó kétszázon kell javítani. Ezzel több szakújságíró is egyetértett.


Mikóczy: Nem adjuk fel!

Óriási bizalommal indult első angliai versenyében a Budapesti Golyónak nevezett Overdose, egész héten róla cikkeztek az angol sportlapok, a verseny napján pedig négy újság címlapján is ő szerepelt.

Mondhatni, az angolok is nagyon szerették volna, ha folytatja győzelmi sorozatát. Tenyésztői, a Robinson házaspár is a helyszínen szorított érte. A bukmékerek is kimagasló esélyként, 2-1-hez adták. A lovat jól ismerők viszont egy kicsit aggódtak, mert túlzottan nyugodt volt, nem izzadt, és a starthoz sem a szokott elánnal vágtatott ki az óriási szélben, no meg ekkora dombokat sem látott még.

A terv az volt, hogy nem megy el úgy az elején, mint máskor, de Suborics talán egy kicsit többet fogott bele a kelleténél, és hiába ment 800-ig az élen harmadmagával, sajnos az utolsó 200-on teljesen eltűnt. Százzal a cél előtt lovasa már nem is erőltette.

Mikóczy Zoltán a verseny után rendkívül csalódott volt, de azonnal közölte, hogy nem adjuk fel, Overdose azért megmutatta, hogy közéjük tartozik, és a további három hetes angliai felkészülés elegendő lesz rá, hogy Ascotban az utolsó métereket is bírja.

A Temple Stakes hivatalos végeredménye

2011. május 21.
– Haydock Park
TEMPLE STAKES (Group II), 1000 m

I. Sole Power
II. Kingsgate Native
III. Prohibit
IV. Borderlescott
V. Group Therapy
VI. Rose Blossom
7. Overdose
8. Hamish McGonagall
9. Stone of Folca
10. Tangerine Trees
11. Markab
12. New Planet

3/4 hosszal győz, majd 1/2, 3/4, 1, 1/2, 1/2, 1/2, fej, fej, 1 1/2, 2 hossz
A győztes ideje: 0:57,67

A versenyről

Overdose második próbálkozásra probléma nélkül beállt a startgépbe és nagyon jól kezdett. Nem vezet ugyan, de féltávig az élmezőnyben fut, féltávtól Andreas Suboricsnak már lovagolnia kell. A verseny vége előtt 200 méterrel már fáradtnak tűnik, végül a középmezőnyben végez.

Csalódást nem okozott, hiszen hosszú kihagyás után a legjobb sprinterek között futott és biztató formát mutatott.

2011.május 21.
Forrás: PannoniaOverdose
Kép: canva
Frissítve: 2024.03.13.

Az igazi erőfelmérő most következik

Az igazi erőfelmérő most következik

Bemutatjuk Overdose szombati ellenfeleit.

Számtalanszor eljátszottunk már a gondolattal, mi lenne ha…? Nos, többet nem kell ilyen eszmefuttatásokkal vesződnünk, hiszen szombat délután minden kérdésünkre megkapjuk a választ. Hosszú utat bejárva Overdose végre visszatér szülőhazájába, pontosabban az angliai Haydock Parkba. Ez a verseny pedig tökéletesen alkalmas lesz arra, hogy valódi képet kapjunk, hol tart Dózi Európa jelenlegi legjobbjaihoz képest.

Itt pedig rögtön álljunk meg egy pillanatra. Akik nyomon követik a Racing Portal mindennapjait, tudhatják, az “öreg kontinens” topsprinterei, ha nem is mérföldkövekre, de mindenképpen messze járnak Ausztrália és a Távol-Kelet legjobbjaihoz képest. Sereg András kollégám azt mondja, Overdose mezőnye inkább a másodvonalat képviseli. Ebből a szemszögből nézve, az ascoti sprintek jelentősége erősen leredukálódik, amit nekünk, vehemens Overdose rajongóknak igen csak nehéz megemésztenünk.

Európai szemmel nézve a King’s Stand Stakes és a Golden Jubilee Stakes az a két megmérettetés, amit a sprintfutamok netovábbjaként szoktak emlegetni. Viszont Ausztrália és az ázsiai országok pénzíjazása közel másfélszer akkora, mint az európai Group 1 sprinteké.

Mindezek ellenére nem szabad, hogy hiányérzetünk legyen. Európán belül ugyanis nem találunk ennél erősebb mezőny:

1 MARKAB
8 éves herélt, legmagasabb RPR száma: 121
Tréner: Henry Candy / Lovas: Pat Cosgrave
Vitt súly: 62,5 kg / 8 éves / Startbox: 10

A Mosaic Racing lova 32. versenyére készül. 2009-ben került mostani tréneréhez. Pályafutása ettől a ponttól kezdve kezdett el felfelé ívelni. Az igazi áttörést azonban a következő év hozta el számára. 2010 nyárán, két 1200 méteres győzelmet követően, kisebb meglepetésre másodikként ért célba Equiano mögött a King’s Stand Stakes-ben (Gr-1). Egész éves teljesítményére a szeptemberi Sprint Cup (Gr-1) megnyerésével tette fel a koronát. Idén egy futás van a lábában. Csalódást keltő kilencedik a Duke of York Stakes-ben (Gr-2).

2 BORDERLESCOTT
9 éves herélt, legmagasabb: RPR száma 121
Tréner: Robin Bastiman / Lovas: Neil Callan
Vitt súly: 59,0 kg / 9 éves / Startbox: 1

A mezőny korelnöke. Egymást követő két esztendőben (2008/09) megnyerte a Nunthorpe Stakes-t (Gr-1). A Temple Stakes korábbi kiírásaiban háromszor ért placcra (kétszer második, míg az elmúlt évben harmadik volt). Utolsó győzelmét tavaly aratta a goodwoodi King George Stakes-ben (Gr-2). 2011-ben eddig ő is csak egyszer futott, akkor egy hosszra a nyerőtől ötödik a Palace House Stakes-ben (Gr-3).

3 GROUP THERAPY
6 éves herélt, legmagasabb RPR száma: 112
Tréner: David Barron / Lovas: Jamie Spencer
Vitt súly: 59,0 kg / 6 éves / Startbox: 8

Apját az elmúlt évtized legnagyobb sprinterei között tartják számon, ami nem csoda, annak fényében, hogy 2003-ben öt napon belül megnyerte mindkét ascoti klasszikust. Ivadékai közül, a négyszeres Group 1 győztes Starspangledbanner emelhető ki.
Group Therapy eddigi legjobb eredménye egy második helyezés Borderlescott mögött a 2010-es King George-ban. Áprilisban őt is láthattuk a Palace House Stakes-ben, ahol tizenegyedikként végzett.

4 HAMISH McGONAGALL
6 éves herélt, legmagasabb RPR száma: 113
Tréner: Tim Easterby / Lovas: David Allan
Vitt súly: 59,0 kg / 6 éves / Startbox: 2

Főként alacsonyabb (hendikep futamokban) versenyzett mostanáig. Magasabb szinten két Group 3-as negyedik helyezést tud felmutatni 2010-ből. Áprilisban Class 2-es győzelemmel nyitotta az évet Skóciában, ezt követően pedig nyolcadik a Duke of York Stakes-ben.

5 KINGSGATE NATIVE
6 éves herélt, legmagasabb RPR száma: 123
Tréner: Sir Michael Stoute / Lovas: Ryan Moore
Vitt súly: 59,0 kg / 6 éves / Startbox: 12

A verseny címvédője. 2007-ben Nunthorpe-ot, 2008-ban pedig Goden Jubilee Stakes-t (Gr-1) nyert. Utoljára decemberben a Hong Kong Sprintben (Gr-1) láthatta őt a közönség. A távol-keleti küzdelemben hatodik, két és fél hosszra végezve a győztes JJ the Jet Plane mögött.
Trénere és lovasa egyaránt a szakma krémjéhez tartoznak. Párosuk, Workefoce-szal kiegészülve 2010-ben Epsom Derbyt és Arc-ot nyert.

6 OVERDOSE
6 éves mén, legmagasabb RPR száma: 123
Tréner: Jozef Roszival / Lovas: Andreas Suborics
Vitt súly: 59,0 kg / 6 éves / Startbox: 6

Overdose esetében sok újdonságról nem számolhatok be, hiszen eredményeit és kálváriáját szinte az egész ország, de majdhogynem egész Európa jól ismeri.
Dózi kapcsán mostanság többször olvasni lehetett, hogy számára két “verseny” van kinézőben Haydock Parkban. Az egyik természetesen a futam, a másik az a fránya startgépbe való beállás. Baden-baden óta én inkább oda sem merek nézni ilyenkor a képernyőre, habár Overdose csapatának tagjai igyekszenek megnyugtatni a rajongókat, nem lesz gond ebből. A ló berlini futása mindenképpen elégedettséggel tölthetett el bennünket, az időeredmény és a látott stílus pedig bizakodásra ad okot.

7 PROHIBIT
6 éves herélt, legmagasabb RPR száma: 112
Tréner: Robert Cowell / Lovas: Jim Crowley
Vitt súly: 59,0 kg / 6 éves / Startbox: 11

A 2010-es Prix de l’Abbaye (Gr-1)  hatodik helyezettje. Az idei szezont február 3-án az Emirátusokban kezdte, ahol szűk két hónap alatt négyszer is megméretett. A Dubai Racing Night keretein belül lefutott Al Quoz Sprintben (Gr-2) ötödik lett. Európába visszatérve sem pihenhetett sokat, a Palace House Stakes-ben  kilencedik, a Prix de Saint-Georges futamában negyedik 1/4 hosszal a győztes mögött.

A Prix de Saint-Georges-t 0:55,92-ben nyerte Inxile. Viszonyításképp vegyük azt az elterjedt alapelvet, miszerint a célban egy lóhossz távolság egy másodperc különbséget jelent. Nos, így is jól látható, hogy Prohibit 56 másodperc környéki időt repesztett, ami közel egy szekundummal jobb, mint Overdose berlini pályarekordja (0:57,1). Persze a legendásan gyors longchampi pályán születtek már ennél sokkal kiemelkedőbb eredmények már ami a lefutási időket tekinti, lásd Marchad D’Or 2008-as Prix de l’Abbaye győzelmét (0:54,4).

A virtuális videóknak köszönhetően láthattuk, hogy Overdose is ennyi idő alatt tette meg 1000 méteres távot anno, csak hát azt a futamot ugyebár érvénytelenítették, és amit szintén nem szabad elfelejtenünk, azóta eltelt három év.

8 SOLE POWER
4 éves herélt, legmagasabb RPR száma: 119
Tréner: Edward Lynam / Lovas: K. Latham
Vitt súly: 59,0 kg / 4 éves / Startbox: 5

2010-ben abszolút outsiderként (száz az egyhez adták) mennybe megy a Nunthorpe Stakes nyerteseként. Hosszú pihenőt követően tizennegyedik Al Quoz Sprintben, majd ezt valamelyest korrigálva, holtversenyben Jonny Mudball-lal harmadik a Palace House Stakes-ben.

9 TANGERINE TREES
6 éves herélt, legmagasabb RPR száma: 110
Tréner: Bryan Smart / Lovas: Tom Eaves
Vitt súly: 59,0 kg / 6 éves / Startbox: 9

A versenyek erősségét tekintve folyamatosan lépked felfelé. Szeptemberben még Class 3-ban nyert versenyt, majd ezt egy listed siker követte. Zsinórban harmadik győzelmét a Palace House Stakes-ben könyvelhette el.

10 ROSE BLOSSOM
4 éves kanca, legmagasab RPR száma: 109
Tréner: Richard Fahey / Lovas: Paul Hanagan
Vitt súly: 57,5 kg / 4 éves / Startbox: 7

Listed és hendikep helyezések után egy kancák számára kiírt Group 3-as sprintverseny megnyerésével hívta fel magára a figyelmet. Indították a Nunthorpe Stakes-ben. A topfutamban pénzdíjas ötödik lett. Októberben a Prix de l’Abbaye-ben kellett volna megismételni jó teljesítményét, de a huszonegy lovas mamutmezőny felőrölte az akkor hároméves kancát. 2011-es bemutatkozó futása során utolsó a Duke of York Stakes-ben.

11 NEW PLANET
3 éves mén, legmagasabb RPR száma: 104
Tréner: John Quinn / Lovas: Martin Lane
Vitt súly: 55,5 kg / 3 éves / Startbox: 3

Ez lesz pályafutása első rajtja háromévesen, s talán pont ezért nehéz őt elhelyezni a mezőnyben. Rögtön az első csikóversenyében búcsúzik a nyeretlenek táborától, amit egy újabb siker követett ezúttal már listedben. Az évzáró futamában harmadik Group 2-ben.

12 STONE OF FOLCA
3 éves mén, legmagasabb RPR száma: 102
Tréner: John Best / Lovas: Frederik Tylicki
Vitt súly: 55,5 kg / 3 éves / Startbox: 4

Már csikóként bedobták az öregebb lovak „patái közé”. Kortársai ellenében szerzett két második, illetve két negyedik helyezést követően megfuttatták a Nunthorpe Stakes-ben, ahol utolsó előtti (a Prix de l’Abbaye-hez hasonlóan a Nunthorpe is nyitva áll a kétévesek számára). New Planet-tel ellentétben Stone of Folca már gyepre lépett 2011-ben. Egy négy lovas minimezőnyben elveszítette nyeretlenségét.

2011.05.19
Forrás: overdoseonline.hu
írta: Alpári Gergő
Kép: canva
Frissítve: 2024.04.03.

A Temple Stakes mezőnye

A Temple Stakes mezőnye

Bemutatjuk Overdose szombati ellenfeleit.

Ennyi kimagasló képességű telivér között minden versenyben akad pár, akik nagyon magas formát futnak, így borítékolható, hogy Overdose dolga roppant nehéz lesz. Ugyanis hiába Group II-es a verseny besorolása, Group I-es mezőny jött benne össze, mivel az ascoti indulók közül sokan nézték ki ugyanezt a futamot felkészülés gyanánt.
Overdose ilyen társaságban csak az érvénytelenített párizsi versenyében futott. Az angol sajtó sztárolja, a bukmékereknél első esély, mi ezt inkább a szeretet és tisztelet megnyilvánulásának tartjuk, semmint a reális erőviszonyok tükröződésének.

Számára nem az a tét, hogy nyer-e, hanem, hogy képes lesz-e magas formát futni, és küzdelemben lenni az élbollyal. Ugyanezek a lovak az elmúlt évben sok olyan versenyt futottak, ahol az első és az ötödik között mindössze egy-két hossz távolság volt, ilyenkor pedig a szerencse és a helyezkedés is döntő lehet, utóbbi pedig nem a lovon, sokkal inkább lovasán múlik.

A címvédő Kingsgate Native mellett a Haydock Parkban az ősszel Group I-est nyerő Markab, és az eddig 21 Group-versenyen az első háromban végző Borderlescott a legnagyobb ellenfél szerintünk, de egy jó formával a tavaly Yorkban a teljes sprinter-élmezőnyt lehajrázó Sole Power, és a legutóbbi nyolc futamából hatot nyerő Tangerine Trees győzelme sem lenne meglepetés. Közéjük kellene Overdose-nak beférnie.

1 MARKAB

Tréner: Henry Candy / Lovas: Pat Cosgrave
Vitt súly: 62,5 kg / 8 éves / Startbox: 10

Csak két éve, hatévesen futotta első Group-versenyét, addig kizárólag valamivel hosszabb távú hendikepekben indították. Tavaly azonban bizonyította, hogy a világ sprinter-élmezőnyében a helye. Májusban kéthosszas előnnyel nyert Írországban, Curragh-ben egy Group III-as versenyt, majd az ascoti King’s Stand Stakesben (Group I) közeli második Equiano mögött. Ősszel a Haydock Park-i Group I-es Sprint Cup-ot nyerte magabiztosan.

Idei első futásából messzemenő következtetést nem szabad levonni. A május 11-i Group II-es yorki futamon sokáig vezetett, ám az élmezőny 200-zal a vége előtt beérte, és miután lovasa úgy látta, hogy nem fog vele dobogóra érni, kiengedte, a célvonalon már csak erősen visszafogva is 9. a 14 lovas mezőnyben. Vélhetően azért nem kértek tőle többet, hogy minél jobban tartalékolja erejét, mert ez a verseny csak 10 nappal előzte meg a mostanit. Egy potenciális 3.-4. hely nem ért annyit, hogy kifáradva, jóval esélytelenebbül fusson a Temple Stakes-ben.

Tavalyi Group I-es győzelme miatt ő viszi a top súlyt (3,5 kilóval többet Overdose-nál), de így is komoly esély, ráadásul tavaly már nyert a Haydock Parkban.


2 BORDERLESCOTT

Tréner: Robin Bastiman / Lovas: Neil Callan
Vitt súly: 59,0 kg / 9 éves / Startbox: 1

A sprinter-elit nagyöregje, szinte minden jelentős versenyen ott van, ezek kétharmadán az első háromban végez. Eddigi 53 versenyéből 13-szor győzött, 32 kiemelt futamából 5 első, 11 második, 5 harmadik helyet szerez, azaz 32-ből 21-szer „állt dobogón”. Első idei futásakor egy április végi newmarketi Group III-as futamon ötödik, ám olyan sűrű volt az élboly, hogy csupán egyetlen hosszra marad el a nyerőtől. Tavaly ugyan „csak” egy goodwoodi Group II-est nyert, de az ascoti King’s Stand Stakes-en és a Temple Stakes-en is harmadik. Utóbbiban 2008-ban és 2009-ben második, továbbá kétszer nyerte az ezer méteres Group I-es Nunthorpe Stakest.
Ő is futott abban a 2008-as párizsi Prix de l’Abbaye-ben, amelyet egy ki nem nyíló startbox miatt visszalőttek, a megismételt futáson (melyen Overdose már nem vett részt) harmadik lett.

Fantasztikus karrier, ami még folytatódhat, hiszen egy 9 éves sprinter ugyan idős, de még mindig számít. Nem volna meglepetés a győzelme, a Temple Stakes-ben mindig is küzdelemben volt az első helyért, és biztosak lehetünk benne, hogy ez most sem lesz másképp.


3 GROUP THERAPY

Tréner: David Barron / Lovas: Jamie Spencer
Vitt súly: 59,0 kg / 6 éves / Startbox: 8

Idei első futásán, az április végi newmarketi Group III-as versenyen későn indult, korán el is fáradt, csak 11. lett, de ez betudható az idény eleji formának. Tavaly második a goodwoodi Group II-es ezer méteres King George Stakes-ben, és egy sandowni szintén ezer méteres Group III-asban.

Nagyon változó formákat mutat, eddigi 21 startjából kilencszer dobogós, ám nyolcszor végzett tizedikként, vagy még hátrébb. A Haydock Parkban még nem versenyzett.


4 HAMISH McGONAGALL

Tréner: Tim Easterby / Lovas: David Allan
Vitt súly: 59,0 kg / 6 éves / Startbox: 2

41 startjából 20-szor helyezett, de kiemelt nagyversenyen ez még nem jött össze neki. Azért nincs messze az élbolytól, tavaly három Group III-as futamon is negyedik. Idén már háromszor állt starthoz, két kisebb versenyen első és harmadik, május 11-én a yorki Group II-esen pedig öthosszas nyolcadik.


5 KINGSGATE NATIVE

Tréner: Sir Michael Stoute / Lovas: Ryan Moore
Vitt súly: 59,0 kg / 6 éves / Startbox: 12

Tekintélyt parancsoló eredménylistával rendelkezik, eddig csak kiemelt nagyversenyekben futott (szám szerint 18-szor), és ezek felében dobogón végzett. Ő a Temple Stakes címvédője. Két Group I-es győzelme van, Nunthorpe Stakes és Golden Jubilee Stakes, utóbbi 1200-on a Royal Ascoton.

Anglián kívül kétszer futott, 2007-ben második a párizsi Prix de l’Abbaye-ben (Group I), tavaly decemberben csak két hosszra volt a Hong-Kong Sprint (Group I) nyerőjétől, de olyan sűrű volt az élboly, hogy ez csak a hatodik helyre elég. Azóta ez lesz az első versenye.

Címvédőként, és a sprinter-elit egyik legjobbjaként szintén nagy esélyes, ráadásul más, a mezőnyből hozzá hasonlóan kiemelkedő lovaknál pihentebben áll starthoz.


6 OVERDOSE

Tréner: Jozef Roszival / Lovas: Andreas Suborics
Vitt súly: 59,0 kg / 6 éves / Startbox: 6

Csupa kérdőjel előzi meg szereplését. Ilyen erős mezőnnyel csak egyszer, az érvénytelenített párizsi futamban mérte össze erejét. Ott minden bizonnyal verte volna az itteniek közül Borderlescottot, és Kingsgate Native-et is.
Az angolok nem győztek sajnálkozni, amikor két éve sérülése miatt elmaradt a szigetországba tervezett túrája, most tőle zeng a sajtó, mindenki csak rá kíváncsi. Óriási a teher rajta, mivel a Temple Stakest inkább felvezető versenynek szánták, hogy az ascoti futam előtt ismerkedjen az angol körülményekkel, ám nem várt erősségű mezőny jött össze, amiben annak ellenére kiáltják ki sokan győztesnek, hogy ez még nem teljesen reális elvárás vele szemben. A bukmékerek inkább a 2008-as formája miatt tették meg kasszafavoritnak, és bár berlini formája bíztató, az javulás nélkül nem elég a győzelemre.

Ragyogó teljesítmény volna tőle, ha küzdelemben lenne Markabbal, Borderlescott-tal, Kingsgate Native-vel, Sole Power-rel és Tangerine Trees-zel, mert ha közéjük befér, az azt jelenti, hogy egész évben izgulhatunk érte Európa legnagyobb sprintversenyeiben.


7 PROHIBIT

Tréner: Robert Cowell / Lovas: Jim Crowley
Vitt súly: 59,0 kg / 6 éves / Startbox: 11

Korábban stabil hendikepló, ám tavaly komoly javulást mutatott, amikor visszavették 1200-ról 1000 méterre.
Két Listed versenyben első és második helyeket szerzett, majd Newburyben harmadik egy Group III-asban, utána benevezték a párizsi Prix de l’Abbaye-re, ahol öthosszas hatodik helyével szépen helytállt.
A télre Dubaiba vitték, ahol négy futásából egy Listedet meg is nyert. A múlt hét végén Párizsban jó formát futott egy Group III-as versenyben, ugyan csak negyedik, de mindössze negyed hosszra a nyerőtől.

Folyamatosan javuló formája miatt meglepetést okozhat, bár kérdéses, hat nap alatt mennyire tudta kipihenni magát.


8 SOLE POWER

Tréner: Edward Lynam / Lovas: K. Latham
Vitt súly: 59,0 kg / 4 éves / Startbox: 5

Tavaly robbant be a sprinterek elitjébe, amikor váratlan sikert aratott a yorki Group I-es Nunthorpe Stakes-ben, ahol Starspangledbannert, Borderlescottot, Kingsgate Native-et, és Equianót is legyőzte. A bukmékereknek 66-szoros pénzt kellett kifizetniük rá.
Márciusban elvitték Dubaiba, de csak 14. lett, április végén azonban egy newmarketi Group III-as versenyben felért harmadiknak, ami jelzi, hogy ismét jó formában van.

A bukmékereknél csak hatodik esély, szerintünk ennél előrébb végezhet, hiszen sok vetélytársánál pihentebben érkezik a Haydock Parkba.


9 TANGERINE TREES

Tréner: Bryan Smart / Lovas: Tom Eaves
Vitt súly: 59,0 kg / 6 éves / Startbox: 9

Tavaly szeptemberig csak hendikepekben indult, főleg kisebb pályákon, de utolsó nyolc versenyéből hatot megnyert, legutóbb azt az április végi newmarketi Group III-ast, melyben hat itteni riválisát is legyőzte. Nem lehet kérdés, hogy ő javult ennyit, hiszen az igen valószínűtlen, hogy 14 riválisa mind gyengén futott volna. Ha meg tudja őrizni magas formáját, komoly helyesély, ha rá tud tenni, még előrébb érhet.


10 ROSE BLOSSOM

Tréner: Richard Fahey / Lovas: Paul Hanagan
Vitt súly: 57,5 kg / 4 éves / Startbox: 7

Már kétévesen Group II-es versenyekben futtatták, melyekben egy negyedik helyig jut. Tavaly nyert egy Group III-ast Yorkban, legyőzve az októberi Prix de l’Abbaye-t nyerő Gilt Edge Girlt is. A tíz nappal ezelőtti yorki Group II-es versenyben viszont utolsó, bár a végén őt is kiengedték.
A Haydock Parkban eddig két kisebb versenyen indult, első és második helyeket szerezve, tehát fekszik neki a pálya.


11 NEW PLANET

Tréner: John Quinn / Lovas: Martin Lane
Vitt súly: 55,5 kg / 3 éves / Startbox: 3

Háromévesként most futja első versenyét, ám bizakodhat, hiszen tavalyi szezonja remekül sikerült. Élete első, nyeretlen kétéveseknek kiírt versenyét két és fél hosszal nyeri, a következőt, egy yorki Listedet már csak nyakhosszal. Szeptemberben egy doncasteri Group II-es futamban a győzteshez közeli harmadik, előrébb is végezhetett volna, ha az utolsó kétszázon nem tör ki gyors egymásutánban jobbra és balra is.


12 STONE OF FOLCA

Tréner: John Best / Lovas: Frederik Tylicki
Vitt súly: 55,5 kg / 3 éves / Startbox: 4

Szintén reményteli hároméves, a tavalyi Royal Ascoton két nap különbséggel két negyedik helyet szerzett egy Listed és egy Group II-es versenyben, majd második egy goodwoodi Group III-ason. Idén csak egyszer futott, fél hosszal nyert egy alacsonyabb osztályú kancaversenyt.


A címvédő Kingsgate Native mellett Markab a futam legnagyobb esélyese.

Borderlescott mindig az élbolyban, vagy annak közvetlen közelében végez, Sole Power és Tangerine Trees esetében pedig egyedül szombati formájukon múlik, meddig jutnak.

Overdose számára nem az a verseny tétje, hogy nyer-e, hanem, hogy küzdelemben tud-e lenni ezzel az öt lóval. Ha sikerülne magas formát futnia, az azt jelentené, hogy idén Európa legnagyobb sprinterversenyeiben is eséllyel indulhatna.

Prohibit folyamatosan javuló formájával az élbolyra is veszélyes lehet, ám hat napja még Párizsban futott, kérdés, maradt-e elég ereje mostanra. New Planet eddig csak három futamon indult, ám azokon jól teljesített, a háromévesek közül ő a legjobb esély, s egy jó szereplés sokat lendíthet karrierjén.

Rose Blossom eddig kifejezetten jól szerepelt a Haydock Parkban, igaz, gyengébb mezőnyökben. Tavalyi Group III-as győzelme mellette szól, ám ő is csak tíz nap pihenőt kapott.

Group Therapy kiszámíthatatlan, hol az elején, hol a vert mezőnyben végez. Hamish McGonagall tavaly négy kiemelt versenyben is felért az élboly mögé negyediknek, de a győzelemre egyszer sem volt esélye. Stone of Folca mindössze másodszor fut idősebb lovak ellen, számára ez inkább erőfelmérő lehet, bár tulajdonosa nyilván nem szórakozásból fizeti borsos nevezési díját.

2011.05.19
Forrás: PannoniaOverdose
Kép: Canva
Frissítve: 2024.04.08.

Díjugrató verseny Nyíregyházán

Díjugrató verseny Nyíregyházán

Ahogyan az előző hónapokban, úgy májusban is hétről hétre gőzerővel zajlanak a díjugrató versenyek. Kecskemét, Kisbábolna és Simonpuszta után az ország keleti részében, Nyíregyházán a Timpex LK rendezte sorrendben a negyedik országos minősítő versenyt.

A szervezők itt is gondoskodtak arról, hogy ne „unatkozzanak” a versenyzők. A három napon nem kevesebb, mint 34 versenyszámban volt lehetőségük starthoz állni a lovasoknak.

Péntek

Az első nap egyértelműen a nyíregyházi Técsy Attiláévolt, hiszen három versenyszámot megnyert és több dobogós helyezést is szerzett. Az 5 éves lovak versenyét (110 cm) a már említett Técsy Attila nyerte Don Juan-G nevű lovával, második Csirke László (Lora), a harmadik szintén Técsy Attila lett másik lovával (Balou Du G).

Ahogyan az 5 évesek között, úgy a 6 éves lovaknál is (120 cm) Técsy Attila bizonyult a legjobbnak Alfilével, második Asztalos Sándor (Eragon), a harmadik ebben a számban is Técsy Attila (Ginger)lett.

Az A/1 Nyitott és fiatal lovasok versenyében (125 cm) Kis Zsolt győzött, nagyon gyors és hibátlan lovaglással Corneroval, második Számel Ildikó (Izidor), a harmadik helyen Szabó Gergely (Aladin) végzett. A/2*versenyt (130 cm) Asztalos Sándor nyerte Enriquevel, (ez a páros volt az egyetlen hibátlan) Técsy Attila szerezte meg a második és a harmadik helyezést Adéllal, és Korona Canarissal.

Szombat

Szombaton az 5 éves lovak versenyében Karádi Imre bizonyult a legjobbnak Agropoint Qirosaval, a két nyírségi lovas, Kis Zsolt (Quantum) és Kiss István (Ex Und Hopp) előtt.

A/1-ben (125 cm) az A/2* pénteki verseny győztese, Asztalos Sándor Enrique nyergében győzött, a második és harmadik helyen Burucs Barna végzett, Super Star és Lamborgini lovaival. Az A/2*versenyt (130 cm) ifj. Szabó Gábor nyerte Aranykapu Incelloval, őt Kiss István (Aladin) és Técsy Attila (Adél) követte.

Ez után ifj. Szabó Gábor Aranykapu Incello nyergében az A/3*-ban (140 cm) sem talált legyőzőre, egyetlen hibátlan eredménnyel ezt a számot is megnyerte. Burucs Borbála (Pinocchio) a második, a harmadik helyezést szintén ifj. Szabó Gábor szerezte meg (Aranykapu Lycus).

A 6 éves lovak versenyében (120 cm) – ahogyan pénteken is – Técsy Attila győzött Alfilével, Asztalos Sándor (Eragon) a második, Burucs Barna (Casimella) pedig harmadik lett.

Vasárnap

Az utolsó napon, az 5 éves lovak versenyét (110 cm) a nyírségi Kiss István nyerte Ex Und Hopp nevű lovával, Milesz Eszter (Fiona) és Suta Sándor (Agropoint Contrő) előtt.

Az A/1 nyitottban (125 cm) Szabó Gergő Aladinnal (Colonado- Hédi) hibátlanul és a legjobb időeredménnyel tudott győzni, második Burucs Barna (Lamborgini), a harmadik Kiss István lett (Aladin) Alcatraz-Cerbona.

A/2** versenyszámban, (135 cm) Técsy Attila kettős sikerét láthattuk, Korona Canarissal első, Adéllal második, ifj. Gáncsos Lászlóé (Fire Qumano) lett a harmadik hely.

A 6 éves lovak versenyét Burucs Barna nyerte Super Starral és neki is sikerült a második helyet is meg szereznie Casimelával, Kis Zsolt a harmadikként végzett.

Szerző: Tóth István, LovasPlaza.hu (2011.05.17.)
Fotó: Canva
Frissítve: 2023.09.18.

Sérülések homeopátiás kezelése

Sérülések homeopátiás kezelése

Kérdéseinkre Dr. Bogár Orsolya válaszolt

Korábbi beszélgetéseink során megismertetted olvasóinkat a homeopátia alapjaival, így épp itt az ideje, hogy konkrét problémákról, problémakörökről beszélgessünk. Melyek azok a bántalmak, amelyeket a lótartók maguk is eredményesen kezelhetnek homeopátiás készítményekkel?

Dr. Bogár Orsolya: Számos olyan problémakör van, amelyek kezelésében akár kiegészítésként is jó szolgálatot tehetnek a megfelelő homeopátiás készítmények. Ilynek például:

  • sérülések
  • mozgásszevi problémák
  • emésztőszervi problémák, kólika
  • légzőszervi problémák
  • stressz
  • szaporodással kapcsolatos problémák
  • bőrbetegségek

Nem győzöm azonban eleget hangsúlyozni, hogy nagyon fontos a pontos állatorvosi diagnózis, hiszen például egy súlyos tüdőgyulladás, vagy mondjuk egy mély szúrt sérülés esetén nem elég kizárólag homeopátiás készítményekkel kezelni a lovat, mert az életével játszunk.

Éppen ezért mindig arra kérem a lótartókat, hogy konzultáljanak állatorvosukkal és kövessék az utasításait.

Mivel kezdjük, mely problémákkal találkozol a leggyakrabban?

Dr. Bogár Orsolya:Úgy tapasztalom, hogy a mindennapok folyamán a kisebb-nagyobb sérülések okozzák a legtöbb fejtörést a lovasoknak, lótartóknak, így kezdjük talán ezzel!

Dupla haszon, hiszen lóra és lovasra egyaránt érvényes tippeket kapunk majd, ugye?
Dr. Bogár Orsolya: Természetesen!

Alapvetően három szervrendszer sérüléseiről beszélhetünk: a bőr, a mozgató rendszer és az idegrendszer sérüléséről.

A bőrt ért traumák hatására fedett, vagy nyílt sérülések alakulhatnak ki. Tompa tárggyal való ütközés esetén fedett sérülés, zúzódás jön létre. Ilyenkor a bőr alatti rétegekben károsodnak a szövetek.

A nyílt vérzéssel járó sérülések a sebzések. A legártalmatlanabbak a horzsolt sebzések. Ilyenkor az érintett bőrfelületet megtisztítása és fertőtlenítése a legfontosabb teendő. Jó szolgálatot tehet a köromvirág-oldat (vagy ha nincs, akkor krém), ezzel remekül lehet a sebet fertőtleníteni, illetve a sebgyógyulást támogatni.

A metszett, vágott, szúrt, szakított és más, mélyebb rétegeket is érintő sérülések esetén különösen fontos a seb szakszerű ellátása, és szükség szerint tetanusz elleni ismétlő oltás. Fontos, hogy amennyiben a sebben benne maradt a sebzést okozó tárgy, semmiképpen se kíséreljük meg magunk eltávolítani, várjuk meg vele az állatorvost!

A sérülések legfontosabb homeopátiás szere az Arnica Montana. Minden esetben adható elsősegély-szerként, amikor bármilyen sérülés történik, akár a ló, akár a lovasa sérül meg. Jó hatással van a vérerek állapotára, segít a sokktalanításban, emiatt fájdalomcsillapító és nyugtató hatású is.  A baleset után adjunk a lehető leghamarabb adjunk a sérültnek Arnica C30-at vagy C200-at egyszer, 10-15 golyót. Ajánlatos ezt a szert a ló ápolószeres ládájában tartani.

A Traumeel nevű készítménycsalád is jó szolgálatot tehet – akár tabletta, injekció, vagy kenőcs formájában. Fontos, hogy a kenőcsöt ne kenjük nyílt sebbe!

További homeopátiás készítmények, melyeket baleseteket követően alkalmazhatunk:

  • Aconitum napellus – a baleset, sérülés után azonnal adva (illetve a betegségek kezdeti szakaszán) egy adag C30
  • Rescue Remedy (Bach-féle virágesszencia): Baleset után alkalmazva a nagymértékben hozzájárulhat a sokkhatás enyhítéséhez, és elősegítheti a természetes gyógyulási folyamat megindulását, segít csökkenteni a feszültséget és a félelmet. A készítményből négy cseppet kell egy pohár vízbe, vagy közvetlenül a nyelvre csepegtetve elfogyasztani. Az eszenciák brandyvel vannak tartósítva, így minimális alkoholbevitelt eredményeznek. Létezik már cukorka formában is, ami azonnal fogyasztható.
  • Schüssler-só: Ferrum phosphoricum Nr.3: elsősegélyszer sérüléseknél, hirtelen fellépő betegségek kezdetén
  • Szúrt vagy harapott sebek szere a Ledum (D6, naponta háromszor 10), de a szúrt vagy harapott sebek mindenképpen állatorvosi ellátást igényelnek, akkor is, ha látszólag nem súlyosak!
  • Izomsérülések esetén hatásos a Ruta (D6- D12 naponta 3 szor)
  • Fertőzött sebek:
    • Calendula D6
    • Aconitum napellus: heveny, agresszív gyulladás esetén
    • Belladonna D6: ha fájdalmas, forró a gyulladt terület, láz jelentkezik
  • Hematómák felszívódását segíti az Arnica, valamint a Hamamelis, ez utóbbi főleg vénás eredet esetén.

Ne feledjük, hogy ezeket a sérüléseket nem csak közvetlenül a baleset után kell kezelni, hanem folyamatosan a teljes gyógyulásig. A homeopátia akkor is segít, ha a gyógyulási folyamat nem teljesen zökkenőmentes:

  • Túljsarjadzó sebekre: Silicea
  • Tályog, gennyesedés esetén a Hepar sulfur D6 megérleli a tályogot (mirigykórnál ne alkalmazzuk, mert a bélfodri tályogokat is megnyithatja!), a Hepar sulfur D30 beszárítja a gennyet. A Miristica sebifera, a „homeopátiás kés” a tályog megnyitását, majd a Silicea a megnyílás után a genny eltávozását segíti.
  • Siliceát használhatunk sipolyok, régi gennyes sebek kezelése, de fontos tudni, hogy lassan hat, sokáig kell adni.
  • Staphisagria: ha mélyen helyeződik a tályog, például a patában.
  • A Schüssler sók közül a Silicea Nr.11 a gennyesedéssel járó akut- és krónikus gyulladások fő szere
  • A Calc. Sulphuricum Nr. 12 tályog, furunkulus esetén hatásos.
Egy-egy probléma kezelésére is jónéhány szert felsoroltál. Honnan tudjuk, melyiket érdemes választani?

Dr. Bogár Orsolya: Egyrészt mindenképpen figyeljünk oda lovunkra, hiszen az olyan, jelentéktelennek tűnő tünetek segíthetik a megfelelő szer kiválasztását, hogy meleg, vagy hideg-e a sérült terület, vagy hogy a szokottnál szomjasabb-e az állat. Az ilyen apró kis jelek segíthetnek abban, hogy a fenti leírások alapján a megfelelő készítményt válasszuk.

A homeopátia természetesen nem merül ki ennyiben, nem mondhatjuk, hogy aki a fentieket rutinszerűen alkalmazza, már mindent tud a témában. Egy ilyen áttekintés főleg az egyszerűbb problémák kezelésére teszi képessé a lovasokat, lótartókat.

Súlyosabb sérülések esetén érdemes kikérni egy homeopátiával dolgozó állatorvos véleményét, aki egy komplex, az adott ló számára egyénileg kialakított kezelési tervet állít össze, ami mindenképpen hatékonyabb és biztosabb, mint az általános kezelések.

Következő cikkünkben a mozgatószervrendszer sérüléseinek homeopátiás kezelési lehetőségeit vesszük sorra.

2011.09.27. Lejegyezte és szerkesztette: Magyar Dorottya
Frissítve: 2023.05.12.
Fotó: Canva

Hiba bejelentés