„Világhírű éllovasaink gyökereit kutatom”

A színvonalas ismeretterjesztő filmek készítését ösztönző Kollányi Ágoston-pályázat első fordulójának egyik nyertese Vízler Zsolt. A rendezőt legtöbben az RTL Klub egyik magazinműsorának szerkesztő-riportereként ismerhették meg. Kilenc év alatt több mint négyszáz színes riportot, összeállítást készített. Dokumentumfilm-sorozatával a múlt század elején felállított lovasképző központ nemzetközi hírű szakembereinek állít emléket.

A motorizáció térnyerése előtt a hadseregben kulcsszerepet játszottak a lovas hadosztályok, és tagjainak kiképzésére minden országban kiemelt figyelmet fordítottak. Magyarországon is törekedtek a legmodernebb elvek átvételére.

A bécsi és olasz mintára kialakított, a területi adottságok miatt Örkényen működtetett lovastiszt– és lovaglótanár-iskola egyúttal a magyar olimpiai keret felkészülési helye is volt. Az itt tanító és itt végzett lovasok később a modern lovassport mai elitjének számító USA, Nagy-Britannia és Hollandia lovaséletében meghatározó alakok lettek.

Mi az, ami annyira megragadta önt egy múlt századi, alig másfél évtizedig működő intézmény sorsában, hogy dokumentumfilmet szenteljen neki?

Vízler Zsolt: Az a sajnálatos tény, hogy itthon jóval kevésbé ismerik az emberek az örkényi lovastábor tanárainak, végzett hallgatóinak eredményeit, mint ahogyan azt megérdemelnék, és ahogy azt külföldön számon tartják. Büszkének kellene lennünk arra, hogy Magyarországon az 1930-as években olyan nemzetközi színvonalú lovas tudásközpontot hoztak létre, amely méltó versenytársa lehetett az akkori neves lovastanárképző iskoláknak, Saumurnek vagy Bécsnek. Örkénytábor történetének feldolgozása eddig fehér foltnak számított a magyar médiában. Bár a lovaglótanár-képző szellemisége egyértelműen máig jelen van itthon és külföldön egyaránt, de sokan nincsenek ennek tudatában. Remélem, hogy a sorozatom hozzájárul ahhoz, hogy felismerjük az iskola hatását, jelentőségét a hazai és a nemzetközi lovaséletben. Meggyőződésem, hogy az intézmény általában is növelte Magyarország presztízsét, tehát modern szavakkal élve, marketingeszköznek sem volt utolsó.

Miért szűnt meg, ha valóban ilyen sikeres lovasközpont volt?

Vízler Zsolt: A második világháború után a felgyűlt magyar lovas szellemi tőke és a képzett lóállomány ebek harmincadjára jutott. A ’45 utáni kormány nem volt érdekelt abban, hogy a korábbi értékeket megőrizze, ápolja és gyarapítsa, a lovaglást elavult úri passziónak tekintették, fejlesztését nem támogatták. Az Örkényben tanító lovastisztek sem számíthattak arra, hogy szakmájukat továbbvigyék, a fáradságos munkával kiképzett lovak nagy része pedig elpusztult a viszontagságokban. Az oktatókat – akiknek nagy része életében nem fogott fegyvert – háborús bűnösnek nyilvánították, mert a hadsereg alkalmazásában álltak.

Az itthon maradt nagy tudású lovastanárok közül volt, aki a csepeli vasöntödében segédmunkásként, redőnyszerelőként vagy sertésgondozóként jutott munkához, többen pedig hadbíróság fenyegetése ellen külföldre menekültek. Így azonban legalább elvitték a magyar lovas– és lóképzés hírnevét a határainkon túlra.

Ki az a három emblematikus örkényi lovas, akinek a munkásságát feldolgozza egy-egy epizódban? Miért éppen őket választotta?

A három rész tehát három világszintű lovast és egyúttal három lovas szakágat is bemutat. Azért épp rájuk esett a választásom, mert ők azok, akik világszerte elterjesztették az Örkénytáborban felhalmozott tudást. Hozzáteszem, nem csak a „húzónevekről” érdemes megemlékeznünk. A filmsorozatban is hangsúlyozzuk, hogy az említetteken kívül számos edző, tehetséges hallgató öregbítette az intézet hírnevét, így például – a teljesség igénye nélkül – Platthy József, Bodó Imre, Visy István.

Mire használja fel a megítélt pénzügyi támogatást?

Vízler Zsolt: Egyrészt ötletekben nem szenvedek hiányt, másrészt lovas vagyok évtizedek óta, és magamba szívtam az örkénytábori szemléletet.  Így a személyes érdeklődésem és a pályázati közszolgálati célok szerencsésen egybecsengtek. Ennek köszönhetően érhettem el sikert a kiíráson. A téma komoly kutatómunkát kíván meg, hiszen az igazi főszereplőket nem tudom megszólaltatni, elhunytak már. Sok külföldi forgatást tervezek, aminek a finanszírozásában a kapott támogatás nagy hasznomra lesz. Floridában, Saratogában Némethy Bertalan ma élő hozzátartozói egyikével készülök interjúzni, és nyilatkozik a Némethy-tanítvány George Morris, a világ egyik legelismertebb díjugrató edzője, többszörös olimpikon is.

Mivel csupán néhány hete derült ki, hogy pályázati forráshoz jutottam, most van előkészítés alatt a londoni nyilatkozók megszervezése. Hollandiában pedig többek között a királyi udvar képviselőjével is folynak egyeztetések. Mindezek lebonyolításához jelentős segítséget ad a most elnyert összeg. Az itthoni költségvetés egy részét az az összeg teszi ki, amelyet a Nemzeti Filmarchívumból megvásárolható, korabeli filmhíradós felvételekre fordítunk. Szerencsére több anyagot is forgattak Örkénytáborról,az ott folyó lovasversenyekről.

Természetesen számos magyar lovas szakember is megszólal a filmben, például a többszörös fogathajtó világbajnok Lázár testvérek, akiknek Máchánszky Gyula örkényi lovaglótanár volt a lovasoktatójuk. Sok segítséget kapok az iskola szellemiségét ápoló Magyar Királyi Lovagló és Hajtó Tanárképző Emlék Egyesület vezetőjétől is.

Milyen filmes eszközökkel kívánja élővé tenni ennek a ma már csak emlékekben élő szellemi műhelynek a világát?

Vízler Zsolt: Valóban nehéz kézzelfoghatóvá tenni egy olyan iskolát, amelynek sem a tanárai nem élnek, sem az épületei nem állnak már. A tanítványok, a leszármazottak azonban a beszélgetésekben érzékeltetni tudják, milyen is lehetett Örkénytáborban tanulni, tanítani. Ők képesek közvetíteni azt a légkört, amely naggyá tette az ottaniakat. A már említett archív felvételek szintén segítik majd felidézni az ott folyó munkát, sőt, fennmaradt egy részletes, élethű makett is.

A háromrészes sorozat több szempontból is hármas tagozódású. A három karizmatikus személyiség három különböző befogadó országban ért el sikereket, háromféle lovas szakágban (díjugratás, díjlovaglás, lovastusa összetett verseny). Az epizódokban három idősíkot elevenítünk fel: Örkénytábor idejét, azaz 30-as, 40-es éveket, a széthullás és a külföldi tanítás időszakát a második világháború után, valamint a jelenkort, így látható, hogy ez a páratlan intézmény milyen maradandó hatást gyakorolt a mai lovasokra is.

Kiknek szánja a filmet, mikortól és hol lehet majd megnézni a sorozatot?

Vízler Zsolt: Szeretnék egyensúlyt teremteni: egyfelől olyan részleteket is be kívánok mutatni, amelyek a lovasszakmabelieknek is újdonságot jelentenek, másfelől úgy tervezem feldolgozni a történetet, hogy az a lovak, a lovaglás iránt érdeklődőknek, a hobbilovasoknak is élvezetes legyen. Olyan nézőket is szeretnék a képernyő elé ültetni, akiknek felkelti a figyelmét, hogy milyen sorsra jutott magyar történelmi múltunk egyik sikeres kezdeményezése, akiket érdekel, milyen kalandos életutak állnak a nemzetközileg elismert eredmények mögött. Az első bemutatót a Magyar Televízió vállalta, így minden magyar néző találkozhat majd a dokumentumfilmmel. Mivel a forgatások csak most kezdődnek, a film várhatóan 2013 végére készül el. Arra számítok, hogy 2014-ben vetíti majd először a közszolgálati csatorna.

Önnek több évtizedes lovas múltja van, a versenyzésbe is belekóstolt. Ha a 30-as években élt volna, és lehetősége van rá, jelentkezett volna Örkénytáborba?

Vízler Zsolt: Óriási megtiszteltetésnek éreztem volna, ha felvételt nyerhettem volna. Már a felvételi követelmények is olyan magasak voltak, hogy máshol azokat külön kaszkadőrprodukcióként értékelték, itt azonban csak beugrónak számítottak. Ilyen volt például az az elvárás, hogy a jelöltnek egy hét méter magas, szinte függőleges falú meredélyről kellett lelovagolnia. A szakmai ismeretek mellett kitűnő fizikai állóképességre is szükség volt, mert a hallgatóknak napi hat lovat kellett lovagolniuk.

Nagyon fontosnak tartom, hogy a hallgatók világszínvonalat kaptak nemcsak a lovastudásban, hanem szakmai alázatban is. Az örkényi stílus védjegyévé vált a lovasoknak: a tanítványokat később is világszerte fel lehetett ismerni egységes lovaglási módjukról.