Kezdőlap Blog Oldal 555

Sztár lett a metrózó póni

Sztár lett a metrózó póni

 

Berlinben nagy feltűnést okozott egy póni a tömegközlekedésben. A 16 éves Frauke és pónija Seppi beutaztak a városba, benéztek egy-két üzletbe, majd hazametróztak.

„Ez volt életem legizgalmasabb napja”, mondta a 16 éves diáklány. Frauke és Seppi aznap egy barátjuk elé mentek a schulzendorfi megállóba. A barát azonban nem jött, így ők viccből beszálltak az egyik szerelvénybe. Az utasoknak nagyon tetszett a szokatlan útitárs – mindenki lefotózta és megsimogatta a kis pónit.

A belvárosban összefutottak Frauke egy barátnőjével, besétáltak egy ruházati üzletbe, onnan azonban kitessékelték őket. Majd az Alexanderplatz-on bementek egy gyorsétterembe, hogy vegyenek egy kólát – Seppi pedig teljes nyugalommal várta ki a sort.

Este ismét felszálltak az S25 jelzésű metróra, ezúttal hazafelé. Ezt az utazást az egyik utas levideózta, a videót pedig közzétette a Youtube-on. Az egyperces klipet máig már több mint 500.000 alkalommal nézték meg.

A német tömegközlekedési társaság egyik szóvivője elmondta, hogy lovak szállítása a gyorsvasúton nem engedélyezett. Mindenesetre a berlini utasok már biztosan találkoztak kellemetlenebb útitárssal is, mint a türelmes kis Seppi, aki immár nem csak Németország leghíresebb, hanem egyben a legmenőbb pónija is…

2012.12.21. Deák Anette, Lovasok.hu
Forrás: Stern
Frissítve: 2023.04.28.
Fotó: Canva

Világörökség lehet a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok

Világörökség lehet a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok

 

Az 1784-ben alapított Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok központi ménesudvarában és két külterületi ménesében több mint 300 lovat tartanak és nevelnek, amelyek a nóniusz, a magyar sportló és csekély számban az ügető fajtákból tevődnek össze.

A Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok az UNESCO Világörökségi Listájának magyar várományosai közt szerepel, amelyből a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottsága terjeszti elő a jelölteket a nemzetközi cím elnyerésére.

A Mezőhegyesi Állam Ménesbirtok története egészen a 18. századig visszanyúlik. Életre hívásának történelmi előzménye az 1740-től 1763-ig tartó háborúk, melynek következtében a monarchia lóállománya jelentősen lecsökkent. A monarchia uralkodónője, Mária Terézia a császári és királyi hadsereg ló utánpótlásának érdekében, de főképpen az ismétlődő török fenyegetések miatt Bécs védelmére katonai ménesbirtokot akart létrehozni. Tervét fia, II. József 1784. december 20-án alapítói határozatával valósította meg a Dunától keletre, a Kárpát-medencében. A birtok 18.127 hektáros pusztán alakult meg kifejezetten legelőre alapozott lótenyésztés céljából 194 mén és 405 kanca tenyésztésbe állításával. A birtok éves átlagban 7000-8000, a második francia háború alatt, 1800-1801-ben pedig 26 ezer lovat adott a hadseregnek. Egészen 1868-ig Mezőhegyesen csak katonai célú lótenyésztés és takarmánynövény termesztés folyt. Ez alatt az idő alatt tenyésztették ki a három hagyományos mezőhegyesi lófajtát, a nóniuszt, a mezőhegyesi félvért és a gidránt.

2004 márciusában a birtokot privatizálták, majd a lótenyésztés kivált a részvénytársaságból és ma a Mezőhegyesi Állami Ménes Kft. feladata a hagyományos lótenyésztés sikeres folytatása.

2012.07.24. Olvasztó Dóra, Lovasok.hu
Forrás: MTI, Mezogazdasagimuzeum.hu
Frissítve: 2023.07.14.
Fotó: Canva

Overdose pár nap múlva Angliába indul

Dózi trénerével és munkalovasával beszélgettünk

Overdose – vagy ahogy mindenki becézi: Dózi – az elmúlt hetekben nem csupán a ló- és lovassport hazai kedvelőit hódította meg, hanem túlzás nélkül állíthatjuk, hogy világhírre tett szert.

Áprilisi szereplését a Kincsem Parkban soha nem látott tömeg kísérte figyelemmel, és elérte azt, ami eddig lónak még nem sikerült: felkerült még a New York Times címlapjára is.

A csodaló trénerével, Ribárszki Sándorral és munkalovasával, Budinszki Barbarával Overdose-ról, a már lefutott és a jövőbeni versenyekről, a ló közelgő angliai utazásáról és nem utolsósorban a hazai galoppsportról beszélgettünk.

Lovasok.hu: Kezdjük talán az első és legfontosabb kérdéssel, amely valamennyi olvasónkban felmerül. Mikor indul Dózi Angliába?

Ribárszki Sándor: Még nem tudom. Volt szó róla, hogy május 3-án, vagy 4-én, de azt kicsit elcsúsztattuk. A napokban voltunk a Gresham palotában Mikóczy úrral és az új tulajdonosokkal, és megbeszéltük, hogy később induljon a ló. Abban maradtunk, hogy menjünk 16-án.

Azért Overdose tavaly 16.000 kilométert utazott. A párizsi 1.600 kilométeres út volt a leghosszabb, amit egyhuzamban utazott. Megszokta már ezeket az utakat. Ha beszáll a megszokott futójába, elindulunk 130-cal az autópályán és jól elvan. Egyedül a hajóúttól félek. Három óra a csatorna átszelése. Az új tulajdonos játszik a gondolattal, hogy inkább lezáratja, kibéreli az alagutat. Minden elképzelhető. Ez egy bolond ember! Rengeteg pénze van és mindenre hajlandó. Nem tudom, hogy jobb-e. De szerintem maradnánk a hajón.

Lovasok.hu: Miért volt szükség arra, hogy Mikóczy úr újabb tulajdonosokat vonjon be? Egyáltalán kik ők?

R.S: Mikóczy úr szeretne minél ideálisabb körülményeket biztosítani Dózinak. Emellett a jelenlegi gazdasági válság sajnos mindenkit érint. De eladni nem akarta a lovat. Beszállt ez a szlovák srác, Mario. A legnagyobb bank Szlovákiában az övé. Jó fej ember egyébként. A Zoli a főnök, megmaradt neki a ló, de pénzügyileg rendeződött a helyzet.
Ő szeretné, ha én végig kint lennék Angliában a lóval. De én sem tudok repülővel percenként rohangálni valahová! Van még itt 75 lovam…

Lovasok.hu: De térjünk vissza Angliára. Pontosan hogyan is nézne ki Overdose ottani programja?

R.S: Pulborough lenne a tréninghely, onnan 400 kilométerre van a Haydock Park, ahol Overdose először futni fog. Felmerült a lehetőség, hogy Dózit direkt a Haydock Parkba vigyük. De csak akkor viszem oda a lovat, ha nyugodt körülményeket tudunk biztosítani. Ha a mikrofon megy ott, megbolondul. Hallja, hogy mennek a versenyek, ő meg tuningolja magát. Akkor inkább elküldöm Pulborough-ba és szombaton megy a Haydock Parkba.
Ez ugyanúgy van, mint a napi munka, nem lehet előre leírni. Felébredek reggel, ránézek a lovakra és úgy dolgoznak a lovak. Le lehet írni, de változnak a dolgok. Lehet, hogy steifebb, merevebb a ló, akkor nem mehetünk a könyv szerint. A ló mondja meg az utolsó szót mindig.
Most persze nem a ló mondja meg, hogy mikor megy oda…

Lovasok.hu: És hogyan utazik Overdose? Speciális, esetleg légkondicionált lószállítóban?

R.S: A normál kettes futót szereti. Az ő megszokott kocsijában nyugodt. De 130 legyen a pályán. A légkondit nem szereti. A leghosszabb útja Róma volt – 1.400 km – azt egyhuzamban lenyomta. Párizsba mikor utaztunk, Baden-Badenben megszálltunk. Este 4-kor megérkezett, másnap reggel 7-kor pakolás. És délután 4-re odaérkezett a versenyre.

Lovasok.hu: Ha már Párizs… Mi történt Párizsban?

R.S: Nem tudjuk, pontosan mi történt, miért maradt bent a ló a startgépben. Nem nyílt ki az ajtó, vagy a ló nem lökte ki. Ha egy ló bennmarad, mondjuk Overdose, én sem örülnék. Ott 14 éve nem történt ilyen dolog. Az igazgatóhelyettest el is bocsátották emiatt.

Amikor a startgépből kiugranak, a jól kezdő lovak az élen vannak. A jelzések nem voltak egyértelműek, a lámpák nem voltak egyértelműek, és Overdose már ott volt. Ilyen tempónál nem könnyű, senki nem tudta, menjünk, ne menjünk…

Amit inkorrektnek tartok, az az időpont. Három óra múlvára írták ki a futamot, ezt nem fogadtam el. Ha három nap, egy hét, két hét, ottmaradunk, de ezt technikailag nem lehetett megoldani, úgyhogy azt mondtuk, hogy viszontlátásra és jöttünk haza. Az időpont nem volt jó. De nem bántom őket, mert így alakult.

Marchand D’or számára ez nem volt gond. Nehezen kezd, időben megfogták, visszagaloppozott, pihent három órát és újra rajthoz állt. De ő öt éves. Akinek veszteni valója volt itt, az Overdose. A tizedik futásánál tartott és abból mindet megnyerte. Ha megfuttatjuk három órával később, egyrészt a lónak a szívét elvettük volna, és ha másodiknak fut be, akkor már mindenki másképp néz rá. A nyomás Dózin volt. Úgyhogy szépen hazajöttünk. Mert a ló az kell holnapra is. Pláne ő, aki egy rettentő érzékeny, rettentő jóindulatú ló.

Lovasok.hu: És mi történt ez után?

R.S: Utána meghívást kapott Hongkongba – amiről a tulajdonost ügyesen sikerült lebeszélnem. Három éves érzékeny ló… Elvittük volna Kölnbe, ott két hét karantén, teljesen idegen helyen. Onnan átvittük volna Frankfurtba, onnan utazott volna 20 órás repülőúttal Hong Kongba, ahol minden ló belázasodik egy-két-három napig. Na mármost, ha erős, 5-6 éves lovak belázasodnak, ő triplán belázasodik. Ismerem őt.

Így gyorsan beneveztem Rómába, és a tulajdonost megpróbáltam meggyőzni, hogy hagyjuk, kis érzékeny… Rómában nagyon jól éreztük magunkat, a ló könnyedén megoldotta azt a versenyt. És egészségileg nem károsodott. Hong Kongban eleve egy éles, erőteljes kanyar van. Overdose legjobb formáját mindig egyenesben futja.

Majd jött a tél, úgy volt, hogy Dózi Angliában kezd. Aztán bejelentkezett az OTP Bank, csinált egy  olyan versenyt, ami Magyarországon egyedülálló lett, mint sprintverseny. Ilyen díjazással még sprintverseny Magyarországon nem volt soha! 3.850.000 forintot ért az első hely! 7.000.000 Ft volt az összdíjazás. A tulajdonos úgy döntött, hogy így legalább Magyarországon is láthatják, végülis jó verseny ez neki.

De nem volt nagyon könnyű eset, mert megsérült a patája, érzékeny volt a patkolás után. Kellemetlen lett volna, hogy meghirdetjük, hogy Overdose versenyfutam, aztán ő nem tud futni. De nem sokon múlott.

Lovasok.hu: Igen, láttuk a patkolásról szóló híreket. Az első gondolatom, ami felmerült, hogy szerencse, hogy a kovács egyáltalán odafért a lóhoz…

R.S: Nem volt szerencsés dolog szerintem. Nekem senki ne mondja, hogy patkolok egy lovat, és percenként kérdeznek… Pláne egy ilyen pataszerkezetű lónál annyira oda kell koncentrálni! Rengeteg kamera és fotós volt. És még kérdeztek is közben. Nem volt egy jó döntés.

Mindegy, így alakult, aztán a ló szerencsére megrázta magát, meg lett újra patkolva és rajthoz tudott állni makkegészségesen. De ha egy nagyon komoly versenyen vagyunk, akkor húzós lett volna. Igazából teljesen egészségesen ezt a ló meg kellett, hogy oldja. De egy komoly versenynél, mondjuk egy párizsi futamnál már számított volna.

Lovasok.hu: Le is lépte a patkóját verseny közben… Mennyire gyakran fordul elő ilyesmi?

R.S: Hát olyan gyakran nem fordul elő. De bármelyik lónál előfordulhat. És ő ráadásul annyira érzékeny, hogy mihelyt patkó nélkül van, nem teljesít annyira. Nem szereti patkó nélkül. De vannak ilyen lovak.

Lovasok.hu: De a verseny, a hangulat tényleg fantasztikus volt. Kimentünk, és ennyi ember… El sem mertük hinni.

R.S: Hát ennyi ember. Erre a magyar galoppsport nem tudott felkészülni. A cél az volt, hogy minél többen jöjjenek. Jöjjenek, hogy láthassák ezt a lovat. Már én is elkezdem hinni, hogy csoda.

Az életem egyik legszebb napját produkálta Overdose. De azért csak közrejátszottunk mi is, az istálló is valamit, hogy Magyarországra fókuszált az egész galoppsport.

Ilyen még Imperiál idején sem volt! Nem akarom lekicsinyelni, mert fantasztikus ló volt. De a média akkori és jelenlegi hatalma, hatékonysága összehasoníthatatlan.

Egy kis Overdose elég volt, a New York Times már hívott is, hogy riportot csináljunk.

Lovasok.hu: És mit mondott nekik?

R.S: Én azt említettem, hogy a nagy világgazdasági válság idején (a 20. század elején) Amerika romokban hevert. Történt az, hogy volt egy milliárdos tulajdonos…

(Feláll a szőr a hátamon – mondja, és tényleg látni, hogy annyira megfogja a történet, hogy libabőrös.)

… akinek a lovát War Admiralnak hívták. És volt egy szegény trénernek egy lova, akit Seabiscuitnek hívtak. Az Admiral nagyon ment. És a Seabiscuit a válság idején elindult és rengeteg pénzt keresett a tulajnak. Nagyon sok nehézséget le kellett küzdenie ahhoz, hogy megkapja a kihívást War Admiral ellen. Az embereknek ez adott reményt: kimentek a lóversenyre, vagy tévén keresztül nézték, de új életcélt, perspektívát adott. És ez hasonlít ahhoz, mint amin most átmegy ez a kis ország. Nem is beszélve a lósportról, ami igazából sehol nincsen. Adott az embereknek egy új hitet.

Hogy ilyet megélt Magyarország… Két dolgot mondok, de lehet, hogy lesz az három is.

1. A New York Times címlapján se egy arab sejknek, se az angol királynőnek lova még nem szerepelt. Mi pedig elértük ezt innen Dunakeszi-Alagról!

Bocsánat, közben egy korty bort ihatok? – nyúl a vörösbor felé.

Szóval a New York Times címlapján OD fotója jelent meg.

2. Suborics lovagolta tavaly a lovat, akivel semmi gondom nincs. Bejelentkezett a világ egyik legnagyobb zsokéja, Christophe Soumillon, hogy ő jönne. A lónak szerintem mindegy lett volna, hogy Soumillon lovagolja, vagy Suborics. Viszont a magyar galoppsportnak nem.

3. És ami még nagyon fontos: Christophe menedzserének a férje a világ legnagyobb, lóversenyt közvetítő tévéjének, az Equidia-nak a munkatársa. Az volt a célunk, hogy ők nagyon jól érezzék magukat. Így a központba kerülhetett, hogy a kis magyarországi galoppsport él, van. Ez az úr jól érezte magát, felvételeket csinált és másnap szerte a világon az Equidián Overdose futama ment és hogy az emberek hogy érezték itt magukat. Elment a hír a világba! Suborics által nem ment volna el a világba. Holott népes tábora van például Németországban.

Soumillon hajnal 4-kor ment haza vasárnap egy étteremből, akkor indult a gépe. Mikor megérkezett, Longchamp-ban egyfolytában Overdose és a magyarországi versenyek mentek. Christophe a futamok között riportokat adott egyfolytában. Amit megpróbáltunk elérni, az sikerült.

Általában Magyarországon láthatóak a franciaországi futamok és itt lehet fogadni a kinti versenyekre. A magyarok nézik a francia futamot, hát a franciák magyar futamot még nem láttak! Csak most először. Akkora értéke van ennek…

Lovasok.hu: És mi volt a Parlamentben?

R.S: Bent voltam, de nem tudom mi volt – mosolyog. – A Zoli kapott egy gyönyörű arany érmet. Tényleg arany! Olyan gyönyörű! Mi pedig oklevelet kaptunk.

Közben megérkezik Barbi is, de rögtön szabadkozik, hogy sajnos nem ér rá.

R.S: Az a baj vele, hogy nem szeret nyilatkozni – mondja Barbiról. – Meg persze siet. De aztán két órát beszél arról, hogy mindjárt mennie kell.

Lovasok.hu: Mész ki Dózival Angliába, Te leszel vele végig?
Budinszki Barbara: Igen.
Lovasok.hu: Mik a terveid Angliára? Csak Dózival fogsz foglalkozni?
B.B: Lehet, hogy felülök más lóra is, mert lesz ott más ló is. De elsősorban ő lesz a középpontban.
Lovasok.hu: Akkor a munkalovas továbbra is Te leszel kint, te fogod napi szinten lovagolni?
B.B: Ha nem cserélnek le, akkor én. Bármi történhet kint.

Lovasok.hu: Kint is lesz egy edző, vagy itthonról kapod majd az utasításokat?

R.S: Kint nem lesz senki edző. Hanem az új tulaj szeretné, hogy én teljesen kint legyek. Kint nem tudok lenni. Viszont neki magánrepülője van. Ha kiérkezik és minden rendben van, 19-én nyergeljük fel először a lovat.

Lovasok. hu: Végülis Te vagy a kulcs a lóhoz… Hogyan fogjátok tartani a kapcsolatot? Te kint, a tréner itthon…
B.B: Sehogy. Hát ő felhív, én meg nem veszem fel! 🙂
Lovasok.hu: Barbi, itthon hány lóval dolgozol?
B.B: Változó.

Bemelegítés Alagon az istálló előtt

Lovasok.hu: És abszolút Overdose a kedvenced? Mármint attól eltekintve, hogy ennyire sikeres? Személyiségét tekintve is ő a kedvenced?
B.B: Igen. Már akkor is ő volt, amikor még nem volt ennyire sikeres.

Lovasok.hu: Mit mondtál Christophe Soumillonnak, amikor a startgép előtt a nagykörön voltatok?
B.B: Semmit. Megkérdeztem, jó-e a gurtnija, azt mondta, jó. (Van egy gurtni, ami rögzíti a nyerget, de azon felül is van egy gurtni, az übergurtni. Ezt a zsoké nem tudja meghúzni, ebben a felvezetőnek kell segítenie.) Meg azt is mondta, hogy tavalyhoz képest – amikor látta a földről – sokat nőtt és sokat változott a ló a télen.

Lovasok.hu: Versenyek után mit csinálsz vele? Hogyan nyugtatod meg?
B.B: Akkor már csak sétálunk. Tudja, hogy futott, végzett és ennyi.
Lovasok.hu: Dózi hogyan viseli a mostanában tapasztalható fokozott médiaérdeklődést?
B.B: Nagyon jól viselte azt a felhajtást, ami körülötte volt. Azt a sok embert, a fotósokat… Simán megtehette volna, hogy felrúg egy-két riportert. Nem hisztis, jó fej.
Lovasok.hu: Mik a hosszútávú terveid?
B.B: Szerintem maradok a galoppon. De ha a ló megy máshova, megyek vele én is. Ha eladják és mehetek vele, hát megyek.

Lovasok.hu: Hogy néz ki Dózi idei menetrendje?

R.S: Augusztus végén van a Goldene Peitsche Németországban, amit tavaly megnyert. Majd októberben Párizs, utána én hagynám nyugodtan a lovat. Én befejezném ezzel ezévi pályafutását. De ha már utazni kell, inkább maradjon Európában. Hongkongba, Ázsiába nem szeretnék menni. De mindig a ló mondja meg.

Lovasok.hu: Mi a titka Overdose sikerének és hány éves korig várhatjuk ezt a teljesítményt tőle?

R.S: Nem kortól, egészségi állapottól függ. 6-7 éves korban még repülhet, ha egészséges. Overdose viszont duplán károsodhat, mert ő tényleg a szívét kiadja. Vannak jó lovak, aki sumákolnak, spórolnak az energiával. Dózi viszont akármilyen áron, de nyerni akar.

 

Nagyon szépen köszönjük Budinszki Barbarának és Ribárszki Sándornak, hogy rendelkezésünkre álltak. Az egész csapatnak jó utazást kívánunk!

Magyar Dorottya
Frissítve: 2023.06.16.
Fotók: Lovasok.hu, Canva

Carl Hester és Uthopia utolsó versenye

Carl Hester és Uthopia utolsó versenye

 

A karácsony előtt megrendezett londoni világkupa kűrje volt Carl Hester és Uthopia utolsó versenye – de azt még nem tudni, hogy vajon elkelt-e már az olimpiai aranyat érő mén.

Carl Hester előtt sem volt soha titok, hogy el fog jönni a búcsú ideje. Ugyanakkor hálás Uthopia tulajdonosainak, hogy részt vehetett a lóval a londoni olimpián. „Nyilvánvaló, hogy nélküle a csapat nem nyerte volna meg a történelmi jelentőségű olimpia aranyérmet. Ez most az utolsó versenyem Uthopia-val és remélem, hogy találni fogok egy nagyszerű lovast, akivel folytathatja a karrierjét.”

„Olyan érzés, mintha véget ért volna egy utazás. De ez az utazás csodás volt, ezért nem is vagyok szomorú vagy boldogtalan, mert azt is tudom, hogy valaki más is boldog lesz, hogy lovagolhatja” – mondta Hester.

“Öröm számomra, amikor azt látom, hogy mások lovagolják a lovaimat – mint ahogyan például Charlotte Dujardin Valegro-t. Majdnem annyira jó, mintha én magam érnék el velük sikereket.”

Korábban az a hír járta, hogy Uthopia Irin Sasha Stewart tulajdonában áll és Hester kis részben résztulajdonosa a lónak. Időközben kiderült, hogy Stewart pár évvel ezelőtt eladta tulajdonrészét egy ismeretlen befektetőnek.

 

2012.12.20. Deák Anette, Lovasok.hu
Frissítve: 2023.04.18.
Fotó: Canva

Black Caviar rekordot dönthet

Black Caviar rekordot dönthet

 

Az előzetes híresztelésekkel ellentétben, a vártnál két héttel hamarabb, már most szombaton visszatér a versenypályára Black Caviar. Az ausztrál lósport legfényesebben tündöklő csillaga egymást követő huszadik győzelmére készül, és egyben rekordfelállításra tesz kísérletet.

A veretlen telivér pályafutása során először lép gyepre az Adelaide-től, mintegy tíz kilométerre található Morphettville-ben, a helyi versenyszervezők (South Australian Jockey Club) legnagyobb örömére, akik közel harmincezer látogatóra számítanak szombat délután.

Black Caviar legutóbb február közepén kápráztatta el népes rajongótáborát, amikor kitűnő lefutási idővel nyerte az 1000 méteres Coolmore Lightning Stakes-t.

Az emlékezetes győzelem után Peter Moody, a ló trénere, a tulajdonosokkal egyeztetve pihenőre küldte a kancát. Hiába reménykedtek tehát Dubajban, Black Caviar végül kihagyta a március 31-én megrendezésre került grandiózus versenynapot, ahova korábban benevezték.

A döntés némiképp váratlanul ért mindenkit, pedig annak oka abszolúte érthető volt. Black Caviar négy hét leforgása alatt már harmadik versenyében vett részt, s szemmel láthatólag a Lightning Stakes-ben élete eddigi legkiélezettebb csatáját vívta Hay List-tel.

Talán túlzás lenne azt állítani, hogy a futam során teljesen elkészült az erejével, de egybehangzó vélemények szerint, a sötétpej kanca önmagához képest szokatlanul fáradtan mozgott a versenyt követően.

A bejelentéssel egyidejűleg, az idomár arról is beszámolt a sajtó munkatársainak, hogy a tulajdonosi kör óhajának megfelelően, a csodakancát május végén Angliába reptetik, ahol a Royal Ascot meeting zárónapján (június 23-án) az európai sprintelittel kell majd szembenéznie.

Itt azért álljunk meg egy gondolat erejéig, és halkan jegyezzük meg, a szigetországi „turné” nem csak Black Caviar gazdáinak vágyálma, hanem azon sok ezer (elsősorban európai) ellenlábasé is, akik még mindig kételkednek a remekbe szabott rövidtávú vágtázó talentumában. S hogy igazuk van-e a szkeptikusoknak? Nos, ez egy olyan kérdés, amit ezen sorok írója százszor is, ezerszer is feltett már magának.

Tény: Black Caviar még soha nem hagyta el a „kenguruk földjét”, és az is igaz, hogy a félelmetes hírnév kellemetlen velejárójaként, az ausztrál futtatók jelentős hányada sokszor nem ereszti össze jobb képességű lovát a „Villám Ladyvel”. Ennek köszönhetően előfordulhat, hogy Black Caviar magához mérten kimondottan szerény kvalitású telivérekkel „mérettetik meg”, ilyenkor pedig gyakorta tűnhet úgy, mintha egy Forma 1-es autó közlekedne a személygépjárművek között.

Vessünk azonban egy pillantást az érme másik oldalára is. A statisztikai adatok, a hendikepszámok, és főként a különböző világranglisták évről-évre arról tanúskodnak, hogy az ausztrál galoppüzem magasan az élen jár, már ami a sprintereket illeti. Hogy mást ne említsek, az a Star Witness, aki hazájában több alkalommal kapitulált Black Caviar vetélytársaként, az európai legjobbak közt kis híján megnyerte azt a King’s Stand Stakes-t, ahol Overdose előkelő negyedik lett.

Az előzmények ismeretében térjünk vissza a szombati morphettville-i versenynap hetedik futamára, a Robert Sangster Stakes-re. Az 1200 méterre kiírt (Group 1-es besorolású) viadalban tíz indulót találunk. Egytől-egyig kancákat, lévén hogy a futam csak a gyengébbik nem képviselői előtt nyitott. A papírforma szerint Black Caviar és állandó lovasa, Luke Nolen könnyed sétagaloppra készülhet. A győzelmükhöz aligha férhet kétség.

Ez a verseny most mégis különleges jelentéstartalommal bír, amennyiben ugyanis Black Caviar huszadjára is győzedelmeskedik, egyben egyeduralkodóvá válik Ausztráliában az egymást követő veretlenül megvívott csaták tekintetében. A ranglistát egyenlőre Desert Gold-dal (1916), valamint Gloaming-gal (1921) társbérletben vezeti. Az évszámok alapján Önök is érzékelhetik, micsoda fantasztikus siker kapuján „kopogtat” a Fekete Kaviár.

2012.04.27. Alpári Gergő, Lovasok.hu
Frissítve: 2023.04.18.
Fotók: Pixabay

Elpusztult Montjeu

Elpusztult Montjeu

Legenda volt a pályán, s azzá vált a ménesben is

 

Gyászol a galoppvilág. Március 29-én, életének tizenhatodik évében, vérmérgezés következtében elpusztult Montjeu, minden idők egyik legnagyobb versenylova.

Montjeu kapcsán csak és kizárólag szuperlatívuszokban beszélhetünk. Ahogy mondani szokás, a siker a génjeibe volt kódolva. Apja Sadler’s Wells tizenkét esztendőn keresztül vezette az angol és az ír fedezőmének ranglistáját. Montjeu mellett olyan híres angol telivéreket köszönhetünk neki, mint a két alkalommal Derby győztes Galileo, vagy éppenséggel a négyszeres Ascot Gold Cup nyertes Yeats.

A kezdetek

Montjeu 1996. április 4-én született Írországban. Tenyésztője Sir James Goldsmith, míg tulajdonosa, a magyar felmenőkkel is büszkélkedő milliárdos üzletember, Michael Tabor volt.

Versenykarrierjét a gall földön dolgozó angol trénernél, John E. Hammond-nál kezdi. Csikóként veretlenül vonul téli pihenőre, hogy aztán újult erővel vághasson neki a 1999-es síkszezonnak, amikor is hétszer fut, s öt győzelem mellett kétszer végez helyezettként. A kora nyári időszakban, egy hónap leforgása alatt, Franciaországban és Írországban is elhódítja a Derby trófeáját, majd októberben megnyeri Európa „kirakatfutamát”, a Prix de l’Arc de Triomphe-ot, amely kontinensünk leghíresebb évjárat összehasonlító versenye a galoppsportban klasszikusnak számító 2400 méteres távon.

Az ezredforduló évében tovább „menetel”. Újabb kiemelt győzelmek a fentebb már említett országokban, de májusban Angliában is „leteszi névjegyét”. Játszi könnyedséggel nyeri az angolok „Arc-ját”, azaz a King George VI & Queen Elizabeth Stakes-t.

Egy pálya vége

Ismételten benevezik az Arc de Triomphe-ra. Az előjelek bíztatóak, mivel magabiztosan abszolválja az Arc hivatalos felkészítő versenyét. A címvédés azonban már nem jött össze. Meglepetésre csak negyedikként ért célba. Két héttel később már a ködös Albionban vendégszerepel, de a várt győzelem megint elmarad. Kalanisi fél hosszal bizonyul nála jobbnak, így Montjeu csapatának be kellett érnie a második díjjal.

Novemberben futja pályafutása utolsó versenyét, az Egyesült Államokbéli Telivér Világbajnokságon, ismertebb nevén a Breeders’ Cup-on. Kalinsi itt is starthoz áll, és újabb fényes diadalt ünnepel. Montjeu életében először helyezetlen…

…s, ahogyan az ebben a sportágban szinte bevett szokás, a sikertelen versenyeket követően Montjeu-t is visszavonultatták.

Utolsó évek

Szülőhazájába, a coolmore-i ménesbe viszik, ahol egészen halálig „vezetik elé a kancákat”. Eleinte 25 ezer euróért fedez, de az egyre eredményesebben teljesítő ivadékoknak köszönhetően a későbbiek folyamán a fedeztetési díja az ötszörösére nő, majd az úgynevezett privát kategóriába kerül, amikor mi laikusok már csak tippelhetünk egy-egy „légyott” összegére. Kiváló utódai között három Angol (Motivator – 2005, Authorized – 2007, Pour Moi – 2011), és három Ír Derby nyerőt találunk (Hurrican Run – 2005, Frozen Fire – 2008, Fame And Glory – 2009).

Szerencsésnek vallhatjuk magunkat mi magyarok is. Közvetlen leszármazottjai közül ugyanis néhány hazánkba is elkerült. Elég csak Suitcase Susie-ra gondolnunk, aki 2009-ben a hosszútávú Lovaregyleti díjat nyerte.

Felfoghatatlan halálával egy legendával lettünk szegényebbek…

Montjeu kiemelkedő győzelmei

1999

2000

Prix du Jockey Club
Irish Derby
Prix Niel
Prix de l’Arc de Triomphe

Tattersalls Gold Cup
Grand Prix de Saint-Cloud
King George VI & Queen Elizabeth Stakes
Prix Foy

 

2012.04.04. Alpári Gergő, Lovasok.hu
Frissítve: 2023.04.18.
Fotók: Pixabay

Hogyan készül a legjobb díjlovasok zenés kűrje?

Pillants a kulisszák mögé!

 

Sok díjlovas teljesen új zenés kűrrel készül a londoni olimpiára – így a svéd Tinne Vilhemson-Silfvén is. A kűrzenék atyja, Cees Slings egy új darabot komponált neki és lovának, Don Auriello-nak.

Még év eleje volt, amikor Tinne Vilhelmson-Silfvén és Don Auriello először edzett a „Who’s Anton” dallamaira. Az olimpia még távolinak tűnt, így bőven volt idejük, hogy tökéletesítsék programjukat. Hogy milyen eredménnyel, az kiderül augusztus 9-én a Greenwich Parkban. A páros joggal reménykedhet a sikerben, hiszen amikor először bemutatták az újonnan komponált kűrt Rotterdamban, azonnal győzelmet arattak.

Most bemutatjuk, hogyan készül legjobb díjlovasok kűrjeinek zenéje. Pillants be a kulisszák mögé!

2012.07.25. Deák Anette Stefanie, Lovasok.hu
Forrás: St. Georg
Frissítve: 2023.04.19.
Fotó: Canva

Favorit győzelem az Alagi Díjban

Szép sikerek Pozsonyban

 

Szombaton a Kincsem Parkban Latin Lover (Kerekes Károly) kisebb küzdelem után utasította maga mögé a Libanon-Varga Zoltán párost, így a 2000 méteres Alagi Díj után továbbra is a Magyar Derby egyik legfőbb várományosa.

A taktikai versenyben az utolsó 150 méteren hajrázta le a mezőnyt az évjárat első. Harmadik helyre óriási csata után Lake Louise (Nino Murru) érkezett, megelőzve a magyar tenyésztésű és tulajdonú, de szlovák tréningből induló Strébert (Robert Sara). Az első öt ló, három hosszon belül ért célba, így izgalmas Derbyre van kilátás.

Lefutották a Kancadíj utolsó felkészítő futamát is, a hároméveseknek kiírt Erzsébet Királyné Díját (2000 méter). Zala Csaba idomítottja Seperate Opinion (Bakos Szilvia) már múlthéten is mutatkozott, amikor közeli hatodik lett erős öreg lovak társaságában. Ezúttal nagy finissel verte a Magyarországon született Completta-t (Kerekes Károly). A dobogó legalsó fokára High Rainbow (Robert Sara) állhatott fel.

A nap egyik legjobban várt versenye a 900 méterre futott Villám Díj volt. Indult ugyanis az élő legenda, a tízévesen még mindig aktív Városbíró (Stanislav Georgiev).

Természetesen első számú esélyesnek számított, mégsem sikerült nyernie. Istállótársa, az ötéves Jezsuita (Kerekes Károly) mindenkit megtréfált és magabiztos 2 hosszas győzelmet aratott. Az öreg sprinternek a negyedik hely jutott, míg a második Amfetamin (Mészáros Zsolt), harmadik pedig Dancing Hussy (Laura Pike) lett.

A zsokék és a trénerek között is találunk két-két duplázót. A lovasoknál Dickinson Judit az amatőrverseny mellett, az utolsó hendikepben is boldogan mehetett a visszamázsálásra. Mellette a két nagydíjat nyert Kerekes Károlynak volt oka az örömre. Az idomároknál szintén egy hölgy és egy úr kétszerezte meg győzelmei számát. Név szerint Németh Ildikó, és Kovács Sándor.

Vasárnap Szlovákiában izgulhattunk a magyar galopp lovakért a hagyományos pozsonyi Turf Gálán. A négyéves kanca Alfkona (Zdenko Smida) szállította a magyar sikert, miután könnyen hódította el az 1200 méteres rövidtávú nagy verseny trófeáját.

A Milleniumi Díj első két helyezettje szintén Pozsonyba látogatott a hétvégén. A tavalyi “Év lova” Ostinato (Nino Murru) nagy küzdelem után maradt alul, és lett végül második a 2400 méteres futamban, míg a szürke Fiery Wing (Stanislav Georgiev) az 1800-as nagydíjban szintén egy elkeseredett csata után, minimális különbséggel csúszott le az „aranyéremről”. A reményteli kanca Viva La Diva (Stanislav Georgiev) ezúttal sajnos csak ötödik. A versenynap folyamán Canadian Princess (Stanislav Georgiev) és Insagi (Frézer Róbert) szerzett még értékes helyezéseket alacsonyabb besorolású futamokban.

 

2012.06.05. Szekeres Krisztián
Frissítve: 2023.04.19.
Fotók: Pixabay

Sapphire nyugdíjba vonul

Sapphire nyugdíjba vonul

 

Az amerikai ugrólovas, McLain Ward 17 éves, Sapphire nevű kancája nyugdíjba vonul. A belga származású, Darco apaságú kanca két olimpiai aranyéremhez segítette hozzá lovasát – Athénban és Pekingben. A 2006-os aacheni Világbajnokságon pedig a dobogó második fokán állhattak.

Sapphire tavaly márciusban, a wellingtoni Nagydíj előtt megsérült, jobb lábán részleges ínszalag szakadást szenvedett. Csupán néhány héttel előtte nyerték meg az amerikai csapattal a wellingtoni Nemzetek Díját.

“Miután kitudódott a hír, hogy Sara-t nyugdíjaztatom, szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak a számos hozzászólásért, melyek könnybe lábasztották szemeimet. Habár ez egy csodálatos karrier vége, nem szeretnék szomorkodni. Sara egészségesen és boldogan vonul vissza” – nyilatkozta McLain Ward. Sapphire ezentúl a legelőn fogja élvezni élete hátralevő részét, és talán megélheti majd az anyaságot is…

2012.05.15. Deák Anette Stefanie, Lovasok.hu
Forrás: http://mclainward.com/
Frissítve: 2023.04.19.
Fotó: Canva

A csodálatos Black Caviar

A csodálatos Black Caviar

 

Azok, akik figyelemmel kísérték/kísérik a nemzetközi galoppélet történéseit, bizonyára értik mire gondolok, ha azt mondom, az elmúlt években a csodakancák bűvöletében éltünk. Ilyen (volt) a Prix de l’Arc de Triomphe nyerő, veretlen Zarkava, Zenyatta, aki csak egyetlen versenyt veszített el pályafutása során, a tucatnyi történelmi rekordot átíró Rachel Alexandra, és a föld egyetlen háromszoros Breeder’s Cup nyerője, Goldikova.

Ebbe a csodás felsorolásba illik bele Black Caviar, aki jelenleg a világ legjobb sprintere, és Frankel mögött a második legmagasabbra értékelt versenyló napjainkban. A mérlege makulátlan, 18 start 18 győzelem, amiből 8 Group 1-es besorolású (ez a legmagasabb kategória a versenyek között). Továbbá ő az egyetlen a világon, aki hat egymást követő futásáért 130 feletti osztályzást kapott a Racing Posttól.

Ez a kivételes ló Ausztráliában, szintén ausztrál tenyésztésű szülőktől látta meg a napvilágot 2006 augusztusában. Érdekesség, hogy Helsinge, Black Caviar anyja, sosem állt starthoz. A ló trénere Peter Moody, állandó lovasa pedig Luke Nolen, aki a 18 versenyből 15 alkalommal volt a kanca társa.

Black Caviar versenykarrierjét 2 éves korában kezdte, igaz ennyi idősen csak 2 futamban vett részt. 2010 novemberében indult el első Group 1-es besorolású versenyén Flemingtonban, Ausztráliában. Ez az 1200 méteres Patinack Farm Classic volt, amit szintén megnyert. A következő nagy sikerét 2011 februárjában aratta, amikor ő ért be elsőként a célba a Newmarket Handicap-ben. Ezzel ő lett a 2010 októberétől 2011 márciusáig tartó időszakban a világ legjobb lova. 2011 októberében a Schillaci Stakes megnyerésével beállította Phar Lap győzelmi rekordját, aki 14 egymást követő versenyében őrizte veretlenségét, és Ausztráliában szintén hatalmas népszerűségnek örvendett a maga idejében.

Black Caviar sikereit elismervén hazájában, a 2010-2011-es idényben (ezen a távoli kontinensen másképp alakul a versenynaptár, mint például Európában) ő lett az Év Lova. Emellett ő lett a legjobb sprinter, és a legnépszerűbb ló is, ami mutatja, mennyire kedveli a nagyközönség őt. Február 11-én, szombaton futotta a 18. versenyét, ami azért volt különleges, mert most hosszabb távot kellett legyőznie a csodakancának. Eddig 1000 vagy 1200 méteres versenyeken láttuk remekelni, most viszont 1400 méteren kellett megmutatnia mit tud, ami sikerült is. És hogy mit is jelent ez a 18 győzelem? A mostani sikerével Black Caviar már a harmadik a veretlen lovak listáján, igaz Eclipse-szel és Karayellel osztozva. Ez az a lista, amelyet a mi utolérhetetlen Kincsemünk vezet 54 első helyezéssel.

Ez a klasszis kanca nem csak hazájában lopta be magát az emberek szívébe, hanem nemzetközi szinten is hihetetlen rajongás veszi körül annak ellenére is, hogy még sosem lépett pályára Ausztrálián kívül. A futására több tízezres tömegek látogatnak ki, és ki tudja, hányan nézik közvetítésről őt. Az emberek zászlókkal, őt bíztató drapériákkal szurkolnak neki. Egy-egy megmérettetése kapcsán számtalan cikk jelenik meg róla a világsajtóban. A szakma nagyon várja már a külföldi futásait, amire úgy tűnik, idén sor is kerül. A ló tulajdonosainak fő célja a Royal Ascoton való részvétel, a június 23-án megrendezésre kerülő Diamond Jubilee Stakes. Black Caviar neve kapcsán rebesgetnek egy esetleges futást Dubajban, méghozzá a 3 hónapos Dubai Word Cup Carnival záró estéjén. Sőt, annyira szeretnék a kancát az otthonán kívül is versenyben látni, hogy egy nemzetközileg ismert szakember már egy világ körüli turnét is kidolgozott, hogy minél több helyre eljusson ez a fantasztikus ló versenyezni.

Kováts Viki
Forrás: www.racingportal.hu
Frissítve: 2023.06.16.
Fotók: Canva

Hiba bejelentés