Kezdőlap Blog Oldal 533

Magyar reining sikerek Ausztriában

Magyar reining sikerek Ausztriában

2012.11.02-04., Wiener Neustadt

 

November 2. és 4. között Wiener Neustadtban a Schulz Training Centerben került megrendezésre az idei versenyszezon utolsó western lovasversenye, mely az osztrák bajnokság bajnokavatója és akkreditált AQHA verseny is volt egyben.

A hideg és nedves idő ellenére rendkívül sok ló-lovas páros döntött úgy, hogy kihasználja a téli felkészülési időszak előtti utolsó lehetőséget arra, hogy megméresse magát halter, pleasure, trail, horsemanship, illetve reining versenyszámokban. A nagyszámú osztrák és szlovák  résztvevőnek köszönhetően igen erős színvonalú versenynek lehettek tanúi a látogatók.

Magyarországot a Boldog Ló Farm két lovasa, Banovics Fanny és Peter Kozuch képviselte három reining versenyszámban Smart Ebony Orima (5 éves Quarter Horse herélt) és JF Sugar N Tari (6 éves Quarter Horse kanca) nyergében. Mindkét lovas meglehetősen nehéz helyzetben volt, hiszen köztudott, hogy mind az osztrák, mind pedig a szlovák versenyzők magas szakmai színvonalon, jól képzett lovakkal versenyeznek. Ennek ellenére a magyar versenyzők, a lovak tulajdonosai, illetve a trénerek elmúlt időszakban végzett áldozatos munkája meghozta a várva várt eredményeket a nemzetközi mezőnyben.

JF Sugar N Tari Peter Kozuch-al (a Boldog Ló Farm tehetséges, fiatal trénere) az Open mezőnyben Senior reiningben 6. helyezést ért el. Olyan trénerek ellen versenyzett, mint Marcus Morawitz és Miroslav Biniari, akiknek a neve a reininget ismerők előtt meglehetősen ismerten csengnek.
Bíró Adrienn, a ló tulajdonosa elmondta, hogy azért is különösen büszke Tari és természetesen a lovas eredményére, mivel a ló az elmúlt négy hónapban marhás versenyszámra lett tréningezve, nem pedig reiningre, ám ennek ellenére nagyon szépen helyt állt ebben a nehéz mezőnyben.

Smart Ebony Orima ugyancsak Peter Kozuch-al állt rajthoz a nagy presztízzsel bíró osztrák reining Maturity-n, az 5-6 éves lovak versenyén. A csapatot támogató, jelenlévő magyar szurkolók nem kis örömére egy kitűnő lovaglásnak köszönhetően a harmadik helyet szerezte meg a páros, ami önmagában is nagyszerű eredmény.
Bacsó Beáta a Boldog Ló Farm képviseletében szintén nagyon elégedett volt a tréner által nyújtott teljesítménnyel.

„A 2013-as évben terveink szerint minél több nemzetközi versenyen szeretnénk részt venni, hiszen a ranchon számos ifjúsági és felnőtt versenyző edz Peter irányításával. Jelenleg négy olyan 3-4 éves ló van tréningben, melyek a napi munka alapján a 2013-as Futurity-n eredményesen szerepelhetnek majd. Úgy érzem, hogy elindult nálunk egy olyan folyamat, ami bizakodásra adhat alapot a reining jövőjére nézve!”

A reiningesek ifjúsági versenye magyar szemszögből bravúros eredménnyel zárult: a szurkolók hangos ovációjától kísérve, Banovics Fanny ugyancsak Smart Ebony Orimával az első helyen végzett, maga mögé utasítva a már több éves versenyzői múlttal rendelkező lovasokat.

„Korábban díjlovaglásban versenyeztem. Egy western istállóban, mint amilyen a BL Farm, azonban szinte törvényszerű, hogy az ember már csak kíváncsiságból is kipróbál egy western lovat. Az élmény meghatározó volt, ezért vagyok most itt. A versenyek hangulata teljesen más, mint a díjlovaglásban: a zene és a hangos drukkolás nagyon inspiráló, amikor benn vagyok a pályán. Nagyon összetartó, egymást támogató kis csapat a miénk. Segítjük egymást, elmegyünk szurkolni a másikért, még akkor is, ha éppen nem indulunk, ezért minden verseny nagy élmény! Úgy érzem, hogy nagyon jól döntöttem, amikor a reininget választottam”- mondta mosolyogva a 17 éves versenyző.

A következő western versenyszezon 2013 március utolsó hétvégéjén kezdődik a Schulz Training Centerben megrendezésre kerülő versennyel.
Sok hasonló sikert kívánunk a magyar reining lovasoknak 2013-ra!

2012.11.13. Kovács Dóra
Frissítve: 2023.04.20.
Fotók: Canva

A Magyar Lovas Szövetség elnökségi tagja: Dr. Jármy Miklós a Dinó Sporthíradóban

A Magyar Lovas Szövetség elnökségi tagja: Dr. Jármy Miklós a Dinó Sporthíradóban

2012.10.30-i adás

A híradó vendége Dr. Jármy Miklós a Magyar Lovas Szövetség elnökségi tagja.

Adás minden héthöznap a Hatoscsatorna műsorán:
17:30, illetve 23:00 és 01:30-kor.

Valamennyi adás megtekinthető:
www.dinosport.hu

Kiemelt kép: Canva
Frissítve: 2024.02.23.

Októbertől megváltoztak a haszonállat-tartás szabályai

Októbertől megváltoztak a haszonállat-tartás szabályai

Egyszerűbb lett a lótartás? Te döntöd el!

2012. október 1. után megváltoztak az állattartás szabályai: a mezőgazdasági haszonállatok tartását az önkormányzatok már nem korlátozhatják helyi rendeletekben.

Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény (Éltv.) módosítása értelmében ugyanis a haszonállatok tartását korlátozó, megtiltó önkormányzati rendelkezéseket – például állattartási övezetekre vonatkozó előírások, tartható állatok száma – hatályon kívül kell helyezni. Így tehát önkormányzati rendelet ezentúl nem korlátozhatja egyebek mellett sertés, szarvasmarha vagy ló tartását sem.

A tárca ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy mindez nem jelent korlátok, feltételek nélküli állattartást; az állatok tartása ugyanis “nem veszélyeztetheti az emberek és állatok egészségét, jólétét, és nem károsíthatja a környezetet”.

A jövőben ugyanúgy be kell tartani az állategészségügyi, közegészségügyi, állatjóléti, környezetvédelmi, illetve természetvédelmi szabályokat, előírásokat, ahogy eddig. Arra is felhívták a figyelmet, hogy szabályozás változása nem vonatkozik a kedvtelésből tartott állatokra – köztük kutyákra, macskákra.

Az intézkedés célja az állattenyésztés, illetve a növénytermelés egyensúlyának helyreállítása, a korábbi falusi állattartás hagyományainak felélesztése, a mezőgazdasági munka szerepének erősítése, a háztáji állattartás növelése.

A Lovasok.hu megpróbált utánajárni annak, hogy a fentiek tükrében vajon milyen szabályozás vonatkozik kis hazánkban a lótartásra. Előfordulhat majd ezután, hogy akár egy belvárosi kertben lovat pillantsunk meg?

A Vidékfejlesztési Minisztérium tájékoztatása szerint a lótartást jelenleg az alábbi törvények és rendeletek szabályozzák (A VM tájékoztatása teljes terjedelemben cikkünk alatt olvasható):
  • Az állattartásra vonatkozó szabályozás alapja az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény (Éltv.) alapvető rendelkezései között, a 6. §-ban találhatók. Állatot tartani csak az Éltv. végrehajtására kiadott jogszabályban előírtaknak megfelelő helyen és módon szabad. A 2012. október 1-jén hatályba lépett új 6. § bekezdés értelmében önkormányzati rendelet sem a tartás körülményeire, sem egyedszámra vonatkozóan nem korlátozhatja mezőgazdasági haszonállatok tartását.
  • Az Állategészségügyi Szabályzat kiadásáról szóló 41/1997. (V.28.) FM rendelet 1. számú mellékletének 1. § (4) bekezdése szerint az állatok tartása az emberek, az állatok egészségét nem veszélyeztetheti, a környezetet nem károsíthatja.
  • Az állatbetegségek bejelentésének rendjéről a 113/2008. (VIII. 30.) FVM rendelet
  • Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény
  • A vágóállatok levágásának és leölésének állatvédelmi szabályairól szóló 9/1999. (I. 27.) FVM rendelet
  • Az állatvédelmi hatóság kijelöléséről szóló 334/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet határozza meg, hogy az állatvédelmi törvény egyes eseteiben állatvédelmi hatóságként mely hatóság jár el.
  • A települési önkormányzat jegyzőjének az állatok védelmével, valamint az állatok nyilvántartásával kapcsolatos egyes feladat- és hatásköreiről szóló 245/1998. (XII. 31.) Korm. rendelet
  • A trágyatárolásra vonatkozó szabályok a felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendeletben, valamint a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről szóló 27/2006. (II. 7.) Korm. rendeletben találhatók
  • Az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: OTÉK) meghatározza, hogy egy település adott igazgatási területének jellegétől függően mezőgazdasági építmény elhelyezésére van-e lehetőség, illetve az adott lakóterület mekkora százalékát lehet beépíteni.
  • A mezőgazdasági haszonállatok tartásának állatvédelmi szabályairól szóló 32/1999. (III. 31.) FVM rendelet melléklete pontosan meghatározza, hogy az egyes mezőgazdasági haszonállatok egyedeinek mekkora területre van szüksége
  • Mezőgazdasági haszonállatok tartásához a szomszédok hozzájárulása nem szükséges. Azonban a békés együttélés érdekében figyelembe kell venni a szomszédok jogait is. A kérdéskört a Polgári Törvénykönyv a tulajdonjog tartalmán belül szabályozza.

A Vidékfejlesztési Minisztérium Lovasok.hu-nak küldött válasza alapján tehát tizenegy törvény és rendelet van, melyek aktuális tartalmát a jogkövető lótartóknak ismerniük kell.

Végülis: tarthatok lovat otthon, ha igen, hányat?
Az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet és a mezőgazdasági haszonállatok tartásának állatvédelmi szabályairól szóló 32/1999. (III. 31.) FVM rendelet együttes alkalmazásával elviekben meghatározható, hogy adott területen mekkora mezőgazdasági haszonállat állomány tartható.

Vagyis inkább csak meghatározható lenne, tekintve, hogy a mezőgazdasági haszonállatok tartásának állatvédelmi szabályairól szóló 32/1999. (III. 31.) FVM rendeletben mindösszesen ennyi szó esik a lovakról, lófélékről:

  • 6. számú melléklet a 32/1999. (III. 31.) FVM rendelethez
    A mezőgazdasági haszonállatokon érzéstelenítés nélkül végezhető beavatkozások
  • 1. Ló, szamár, öszvér esetében:
    vérvétel, fogreszelés, szondázás, rektális vizsgálat, vakbél szúrcsapolás, vértelen szülészeti segítségnyújtás, egyedi jelölés.

Sajnos azt kellett látnunk, hogy a felsorolt rendeletek és törvények nem, vagy csak érintőlegesen foglalkoznak a lovakkal (lófélékkel), illetve a lótartással. A lovak tartásához szükséges infrastrukturális követelményeket – tudomásunk szerint – kizárólag a 14/2008. (XII. 20.) ÖM rendelete a lovas szolgáltató tevékenységről szabályozza. Ez a rendelet azonban értelemszerűen nem vonatkozik azokra, akik kizárólag kedvtelésből tartanak, tartanának lovat.

Kedves lovasok, lóbarátok, lótartók! A fentiek tükrében sem beszélnénk le senkit az otthoni lótartásról, amennyiben rendelkezik az ehhez szükséges ingatlannal, szaktudással és időnek, energiának, kitartásnak sincs híján. Egy azonban biztos: amennyiben jogkövető módon szeretnétek eljárni, érdemes ehhez a feladathoz egy jogászt is szerződtetni!

Amennyiben ennél pontosabb információkkal rendelkeztek, vagy csak ügyesebben boldogultok a jog útvesztőiben, kérjük, hogy írjatok nekünk akár Facebook kommentben, akár az info@lovasok.hu email címre, hogy tapasztalataitokat megoszthassuk a többi lovassal, lótartóval.

2012.10.11. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Fotók: Haga Zsuzsa, Novotni Péter


A Vidékfejlesztési Minisztérium tájékoztatása:

Az állattartásra vonatkozó szabályozás alapja az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény (a továbbiakban: Éltv.) alapvető rendelkezései között, a 6. §-ban találhatók. Eszerint állatot tartani csak az  Éltv. végrehajtására kiadott jogszabályban előírtaknak megfelelő helyen és módon szabad. Az állatok tartása nem veszélyeztetheti az emberek és állatok egészségét, jólétét, nem károsíthatja a környezetet, de az csak állat-egészségügyi, közegészségügyi, állatjóléti, környezetvédelmi, illetve természetvédelmi indokkal korlátozható. Az Éltv. tartalmazza az állattartó alapvető kötelezettségeit, így az állatállomány állategészségügyi felügyeletéről való gondoskodást, bizonyos bejelentési és nyilvántartási kötelezettségeket. Ezzel a szabályozással összhangban van az Állategészségügyi Szabályzat kiadásáról szóló 41/1997. (V.28.) FM rendelet 1. számú mellékletének 1. § (4) bekezdése, mely szerint az állatok tartása az emberek, az állatok egészségét nem veszélyeztetheti, a környezetet nem károsíthatja. A Szabályzat lefekteti többek között a lóállományok védelmére vonatkozó általános rendelkezéseket is, míg az állatbetegségek bejelentésének rendjéről szóló 113/2008. (VIII. 30.) FVM rendelet meghatározza a bejelentési kötelezettség alá tartozó állatbetegségek gyanúja vagy kitörése esetén szükséges intézkedéseket.

Az egyes állatbetegségekre vonatkozó részletes szabályokat külön rendeletek tartalmazzák.

Az állatok védelmére vonatkozó részletesebb rendelkezéseket az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény (a továbbiakban: Ávtv.), valamint ennek végrehajtási rendeletei tartalmazzák. A kérdésében szereplő tevékenységre vonatkozik a mezőgazdasági haszonállatok tartásának állatvédelmi szabályairól szóló 32/1999. (III. 31.) FVM rendelet, emellett állatvédelmi szabályokat tartalmaz a vágóállatok levágásának és leölésének állatvédelmi szabályairól szóló 9/1999. (I. 27.) FVM rendelet, valamint a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010. (II. 26.) Korm. rendelet.

Az állatvédelmi hatóság kijelöléséről szóló 334/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet határozza meg, hogy az állatvédelmi törvény egyes eseteiben állatvédelmi hatóságként mely hatóság jár el (jegyző, Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága, kerületi hivatal, illetve bizonyos esetekben a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőség). A települési önkormányzat jegyzőjének az állatok védelmével, valamint az állatok nyilvántartásával kapcsolatos egyes feladat- és hatásköreiről szóló 245/1998. (XII. 31.) Korm. rendelet tartalmazza részletesen a jegyző állatvédelemmel kapcsolatos feladatait.

A trágyatárolásra vonatkozó szabályok a felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendeletben, valamint a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről szóló 27/2006. (II. 7.) Korm. rendeletben találhatók.

Mindezeket a jogszabályokat figyelembe kell venni, ha valaki mezőgazdasági haszonállatot akar tartani.

A helyi önkormányzat az Alaptörvény 32. cikk (2) és (3) bekezdése értelmében feladatkörében eljárva törvény által nem szabályozott helyi társadalmi viszonyok rendezésére, illetve törvényben kapott felhatalmazás alapján önkormányzati rendeletet alkot, amely más jogszabállyal nem lehet ellentétes. Az állattartás, mint helyi közügy önkormányzati rendeleti szabályozására konkrét törvényi felhatalmazás nem létezik.

A helyi önkormányzat tehát rendeletében, a helyi viszonyokat, sajátosságokat figyelembe véve szabályokat alkothat az állattartási viszonyokra, mint helyi közügyre vonatkozóan. A helyi önkormányzat az állattartás  szabályozása során a köz  érdekében, a helyi lakóközösség békés együttélésének védelme, a későbbi jogviták elkerülése céljából szabályoz. A lakók közötti jogviták megelőzése érdekében alkotott szabályok évszázadok óta a helyi rendeletek hagyományos szabályozási tárgykörébe tartoznak. A szabályozás azonban – az Alkotmány értelmében – nem lehet ellentétes magasabb szintű jogszabállyal.

Az Éltv. 6. § (5) bekezdés szerint állat tartását csak állat-egészségügyi, közegészségügyi, állatjóléti, környezetvédelmi, illetve természetvédelmi indokkal lehet korlátozni. E rendelkezést együtt kell értelmezni azonban az Éltv. 2012. október 1-jén hatályba lépett új 6. § (6) bekezdésével, amely szerint mezőgazdasági haszonállat tartása önkormányzati rendeletben nem korlátozható. Az új rendelkezés értelmében önkormányzati rendelet tehát sem a tartás körülményeire, sem egyedszámra vonatkozóan nem korlátozhatja mezőgazdasági haszonállatok tartását.

Felhívom a figyelmét, hogy az Éltv. új 6. § (6) bekezdésében a korlátozás nem vonatkozik a kedvtelésből tartott állatok tartására vonatkozó szabályok megalkotására. E tárgykörben az önkormányzatok továbbra is alkothatnak a helyi szabályokat, természetesen a magasabb szintű jogszabályok – különösen az Ávtv., valamint a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010. (II. 26.) Korm. rendelet – figyelembevételével.

A fenti hivatkozott szabályok azonban nem jelentik azt, hogy a haszonállatok tartásának lehetősége teljesen korlátlan lenne. Az Éltv., az Ávtv., valamint végrehajtási rendeleteik szabályait továbbra is figyelembe kell venni. Az önkormányzati rendeletek eddig is csak a magasabb szintű jogszabályok által nem szabályozott területen, kiegészítő rendelkezéseket tartalmazhattak, azaz eddig sem jelentettek minden részletre kiterjedő, „átfogó” szabályozást az állattartás területén. Az állattartásra vonatkozó, fent hivatkozott törvényi, kormányrendeleti, illetve miniszteri rendeleti szintű jogszabályok – amelyek a 2012. október 1-jén hatályba lépett Éltv. szabály előtt is kötelező erővel bírtak – továbbra is betartandók.

Az Éltv. új 6. § (6) bekezdése sem jelenti azt, hogy az önkormányzatok egyáltalán nem alkothatnak állattartási rendeletet, csupán a mezőgazdasági haszonállatok tartásának korlátozása tilos. Több kérdés rendezése lehetséges az önkormányzat rendeletében. Néhány magasabb szintű jogszabály utal is a téma önkormányzati rendeletben történő szabályozásra:

– Az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: OTÉK) meghatározza, hogy egy település adott igazgatási területének jellegétől függően mezőgazdasági építmény elhelyezésére van-e lehetőség illetve az adott lakóterület mekkora százalékát lehet beépíteni. Az OTÉK 36. § (5) bekezdése szerint az állattartás céljára szolgáló épületek, helyiségek és melléképítmények építési telken való elhelyezésénél irányadó védőtávolságokat és más építési feltételeket – a közegészségügyi és az állategészségügyi, továbbá a környezetvédelmi követelmények meghatározásával – az állattartásról szóló helyi önkormányzati rendeletben kell megállapítani.

– A hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény 31. § (2) bekezdése szerint az ingatlantulajdonos és a települési önkormányzat közterület tisztán tartási feladatait, valamint a közterületen megvalósuló állattartás részletes szabályait – a külön jogszabályokban meghatározottaknak megfelelően – a települési önkormányzat rendeletben állapítja meg.

A mezőgazdasági haszonállatok tartásának állatvédelmi szabályairól szóló 32/1999. (III.31.) FVM rendelet melléklete pontosan meghatározza, hogy az egyes mezőgazdasági haszonállatok egyedeinek mekkora területre van szüksége; továbbá az OTÉK meghatározza, hogy egy település adott igazgatási területének jellegétől függően mezőgazdasági építmény elhelyezésére van-e lehetőség illetve az adott lakóterület mekkora százalékát lehet beépíteni; így a két jogszabály együttes alkalmazásával meghatározható, hogy egy adott igazgatási területen mekkora mezőgazdasági haszonállat állomány tartható.

A mezőgazdasági haszonállatok tartásához a szomszédok hozzájárulása nem szükséges. Azonban a békés együttélés érdekében figyelembe kell venni a szomszédok jogait is. A szomszédjogok azoknak a “határoknak” a kijelölésére vannak hivatva, amelyek között a szomszédok az egymás tulajdonosi érdekkörébe való szükségszerű áthatásokat tűrni kötelesek. A kérdéskört a Polgári Törvénykönyv a tulajdonjog tartalmán belül szabályozza, miszerint ”a tulajdonos a dolog használata során köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amellyel másokat, különösen szomszédait szükségtelenül zavarná, vagy amellyel jogaik gyakorlását veszélyeztetné” (Ptk. 100. §). Tipikusan szomszédjogi kérdéskörbe tartozik az az eset, amikor az állattartás zaj vagy bűzhatás miatt zavarja a szomszédot. Ilyenkor a jegyző vagy a bíróság a birtokvédelmi szabályok alapján jogosult eljárni.

A Nemzeti Vidékstratégia, valamint ennek végrehajtási keretprogramja, a Darányi Ignác Terv alapvető célkitűzése Magyarország élelmiszer-önellátásának megerősítése, az állattartás részarányának helyreállítása, s ezen belül is a környezeti állapot fenntartását is szolgáló kis- és középüzemi haszonállattartás arányának növelése, a hagyományos falusi, háztáji állattartás ösztönzése és támogatása.

A jogértelmezés a jogalkalmazó mindenkori feladata és felelőssége. A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény, valamint a 60/1992. (XI. 17.) AB határozat alapján a minisztérium állásfoglalás kibocsátására nem jogosult, ezért a fenti tájékoztatásban foglaltakra a természetes és a jogi személyek jogvitájukban nem hivatkozhatnak, azaz nem használhatóak fel peres vagy közigazgatási eljárás során sem állásfoglalásként, sem jogértelmezésként, sem pedig szakvéleményként.

Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája
Budapest, 2012. október 10.
Kép: Canva
Frissítve: 2024.04.08.

Belgiumi világbajnokság: Szabó Gábor a Dinó Sporthíradóban

Belgiumi világbajnokság: Szabó Gábor a Dinó Sporthíradóban

2012.10.10-i adás

A híradó vendége Szabó Gábor díjugrató magyar bajnok, aki a Belgiumban rendezett fiatal (6 éves) lovak világbajnokságán bejutott a döntőbe.

Adás minden héthöznap a Hatoscsatorna műsorán:
17:30, illetve 23:00 és 01:30-kor.

Valamennyi adás megtekinthető:
www.dinosport.hu

Kiemelt kép: Canva
Frissítve: 2024.04.15.

Beerbaum és Kutscher nyerte a Nations Challenge-t Rióban

Beerbaum és Kutscher nyerte a Nations Challenge-t Rióban

Ludger Beerbaum és Marco Kutscher nyerte meg a Nations Challenge-t, a Nemzetek Díja egy speciális változatát a Rio de Janeiróban megrendezett Athina Onassis Horse Show 2012 nemzetközi díjugrató versenyen.

A kétfős német különítmény a szamba ritmusát érezhette, amikor verhetetlen pályaidőket teljesítettek.

A Nations Challenge-en egy nemzet két lovasa alkot egy csapatot. Németországot Ludger Beerbaum és Chamen, valamint Marco Kutscher és lova Cornet’s Cristallo képviselték. Két hibátlan pálya után az idejük is brilliáns volt (84,84 mp összesen) – így toronymagasan nyerték a versenyszámot, és ketten 30.000 eurót vihettek haza.

A dobogó második fokán Nick Skelton és Michael Whitaker (93,39) végeztek Nagy-Britannia színeiben, szintén verőhiba nélkül. Őket követték a brazil lovasok 4 hibaponttal (82,18 mp): a verőhibát Alvaro de Miranda Neto vétette az első fordulóban. Partnere a 2004-es olimpiagyőztes Rodrigo Pessoa volt.

2012.10.09 Deák Anette, Lovasok.hu
Forrás: worldofshowjumping.com
Kép: Canva
Frissítve: 2024.04.04.

Folytassa Ostinato!

A magyar reménység az örök városban lép pályára

 

Pályafutása legnehezebb versenye előtt áll a Magyar Derby és Kincsem Díj győztes Ostinato. Az A36 Szindikátus istálló lova vasárnap délután Itália fővárosban lép pályára. Kovács Sándor trenírozottját Kerekes Károly lovagolja.

A Group 1-es besorolású Premio Roma futamában hároméves és idősebb telivérek vetélkednek majd a 80 ezer eurót meghaladó első díjért. A 2000 méterre kiírt viadalon hat klasszis ellenfél vár hazánk reménységére. Az indulók között angol, német és természetesen olasz lovakat is találunk.

A futam elsőszámú esélyese a szigetországból érkező Hunter’s Light, aki legutóbbi versenyében kilenc hosszas vereséget szenvedett Longchamp-ban, de nem mástól kapott ki, mint a Racing Post világranglistáján jelenleg második helyet elfoglaló Cirrus des Aigles-től.

A háromtagú német kontingensből Feuerblitz kívánkozik az élre. Michael Figge idomítottja májusban elsőként haladt át az Olasz Derby célvonalán. A jóval erősebb mezőnyt felvonultató Német Derbyben csak tízedik. A hamburgi összecsapás óta eltelt időszakban további három alkalommal láthatta még a közönség. Utolsó két versenyében egyaránt ezüstérmes Group 1-es megmérettetéseken. Esélyeit növeli, hogy a kitűnő francia zsoké, Olivier Peslier lesz a partnere.

Waldpark személyében egy újabb korábbi Derby nyerőt tisztelhetünk. Az Ostinato-hoz hasonlóan negyedik életévét taposó mén, idén hatszor futott. Három második helyezés mellett, háromszor negyedik helyen ért célba. A német trió harmadik képviselője Durban Thunder, aki egyben a verseny korelnöke is, a maga hat évével. Utoljára a Group 3-as Német Egyesítés Díjában állt starthoz, és lett harmadik épp Ostianto-t megelőzve.

A fogadóirodák véleménye szerint, az olasz aspiránsok közül Branderburgo képvisel jobb esélyt, míg Occhio Della Mente annak ellenére outsidernek számít, hogy nyergében a gallok ifjú csillaga, Mickael Barzalona kuporog majd.

A papírforma alapján Ostinato szélsősansz, de így volt ez a júliusi müncheni, és az októberi berlini fellépése előtt is.

Végül mindkét említett futamban harmadik helyen zárt, s most is könnyedén megtréfálhatja riválisait a 15:35-kor startoló versenyben.

 

2012.11.03. Alpári Gergő, Lovasok.hu
Frissítve: 2023.03.21.
Fotók: Canva

Szép volt Oszi!

Hatalmas magyar siker Berlinben

 

Amint azt jeleztük Önöknek, az A36 Szindikátus istálló lova szerdán Berlinben állt starthoz, egy hároméves és idősebb lovak számára kiírt Group 3-as besorolású versenyben. Kovács Sándor trenírozottját Kerekes Károly lovagolta a 2000 méteres futamban.

A 22. alkalommal megrendezett Német Egyesítés Díjában (Preis der Deutschen Einheit) Ostinato-nak hat riválisa akadt, mivel az utolsó pillanatokban két lovat is töröltek a futamból. A tavalyi „Év lova” remekül helytállt a versenyben, s csodás hajrával végül harmadik helyen ért célba, így München után a fővároshoz közeli Hoppegarten-ben is letette névjegyét. A győzelmet az idei Német Derbyben is sikert arató Pastorius szerezte meg, míg a második pozíció Durban Thunder-é lett.

Ostinato kevesebb, mint másfél hosszt kapott a nyerő lótól, de az ezüstérem is csak egy nyakhosszon múlott.

Mostani helyezésével ismét bizonyította, hogy pályafutása végén potenciális fedezőmén lehet hazánkban, így tovább gazdagíthatja tulajdonosait, az A 36 szindikátus istállót, amelynek eddig közel 25 millió forintot keresett a csodás versenyló.  Vasárnap az idei Magyar Derby győztese Latin Lover is bekerülhet a lóversenyzés aranykönyvébe, ugyanis a 2800 méteres Magyar St. Leger-ben újabb klasszikust és ezzel a Hármas Koronát is megnyerheti. Ez korábban csupán négy telivérnek sikerült, 1936-ban Try Well, 1977-ben Bilbao, 1999-ben April Sun, míg 2007-ben Saldenzar vitte véghez a bravúrt, azaz hazavitte a Nemzeti, a Derby valamint a St. Leger trófeáját.

Gratulálunk a fantasztikus sikerhez!

2012.10.04. Alpári Gergő, Lovasok.hu
Forrás: Pécsi István, Kincsem Nemzeti Kft.
Frissítve: 2023.03.22.
Fotó: Canva

Latin Lover az „Év Lova”

Latin Lover az „Év Lova”

 

Vasárnap futották az idei esztendő utolsó kiemelt versenyét a budapesti Kincsem Parkban. A Lovaregyleti Díj előtt egyetlen megválaszolatlan kérdés volt még: Ki lesz az „Év Lova” 2012-ben? A kitüntető címre még ketten pályáztak, név szerint Completta és Latin Lover.    

A 2800 méteres futamban nyolc lovat szólítottak a startgéphez. Az előzetes esélylatolgatások szerint a magyar tenyésztésű Completta számított a verseny első számú esélyesének. Esetleges győzelmével Kovács Sándor trenírozottja nyerte volna az „Év Lova” versengést.

A Kerekes Ménes lova az év korábbi szakaszában megnyerte a Magyar Kancadíjat (2400m), a Magyar Háromévesek Nagydíját (2400m) és a Magyar St. Leger-t (2800m). Utóbbi versenyben nem indulhatott a derbynyerő Latin Lover, miután szeptemberben sajnálatos sérülést szenvedett.

Completta mellett jó esélyt képviselt a futam másik háromévese, a számos nagydíjban helyezett Raphael Santi (Bakos Gábor), a két szlovák tréningből érkező telivér, Noem (ifj. Fejes Lajos) és Vagosh (Varga Zoltán), valamint a futam címvédője, Garabonciás.

Az esőáztatta mély pályán Completta (Kerekes Károly) vállalta magára a vezetést a start után, s diktált erős tempót vetélytársainak. A szép küllemű sárga kanca a versenytáv kétharmadának megtételét követően fáradni látszott, így Garabonciás (Stanislav Georgiev) került az élre.

Az év korábbi szakaszában hosszan laboráló hatéves mén az utolsó 1000 méteren „elszórta” ellenfeleit. Siklósi Tamás lova öt hosszal ért előbb a célba, mint a második helyezett Noem, akit újabb egy és háromnegyed hosszal lemaradva Raphael Santi követett harmadikként.

Completta ezúttal csak ötödök helyen ért célba, így egyben eldőlt az is, hogy a Gyolai család háromévese, Latin Lover nyerte az „Év Lova” címért zajló hazai pontversenyt.

Josef Roszival idomítottja áprilisban tíz hosszas sikert aratott a Gróf Hunyadi József Emlékversenyben, majd a Nemzeti Díjban, az Alagi Díjban és a 90. Magyar Derbyben sem talált legyőzőre. A hazai klasszikus futam után harmadik lett a szlovákok hasonló versenyében, míg másodikként végzett a Kincsem Díjban Ostinato mögött.

 

2012.10.31. Alpári Gergő, Lovasok.hu
Frissítve: 2023.03.16.
Fotó: Canva

Beszámoló a Magyar Díjlovagló Bajnokságról

Magyar Díjlovagló Országos Bajnokság, és Fiatal Lovak Országos Bajnoksága
Hortobágy 2012. augusztus 31 – szeptember 2.

 

A 2012. év Országos Díjlovagló Bajnokság, és Fiatal Lovak Bajnokságának megrendezésére Hortobágyon került sor. A háromnapos verseny végén négy kategória bajnokait ünnepelhették a szülők, sporttársak, és a megjelent nézők.

A könnyű osztályban a 2012-es év gyermek bajnoka, Jenei Péter győzedelmeskedett, Vajka nevű lovával. A közép kategória bajnoka, három napos egyenletes vezető helyét megtartva, a Szalai Nikolett – Willi The Hit páros lett.

A nehézosztály bajnokaként Ács Róbertet köszönthettük, Donnington Parkkal, aki a tavalyi évben magyar bajnoki címe mellé ezüstérmet is szerzett nehéz kategóriában.

Idén, a felnőtt magyar bajnoki cím három év után új tulajdonosra talált.  A Fiatal Lovak Világbajnokságán elért kimagasló teljesítménye után Komjáthy György, ezúttal Wolkenstern nyergében vette nagy sikerrel az akadályokat, és így felálhatott a dobogó legfelső fokára. Ács Róbertnek 2012-ben az ezüstérmet sikerült megszereznie.

A 2012. évi magyar díjlovagló bajnok:

KOMJÁTHY GYÖRGY (Ádám Zoltán LK), Wolkenstern

Ezüstérmes: Ács Róbert (Ács József LSE) Fidelity
Bronzérmes: Németh Gábor (MLTSZ) Le Baldi

NEHÉZ KATEGÓRIA BAJNOKA:
Ács Róbert (Ács József LSE)
Donnington Park

Ezüstérmes: Németh Gábor
(MLTSZ) Annette
Bronzérmes: Kristóf Réka
(GO FAST SHS) Pleasure

KÖZÉP KATEGÓRIA BAJNOKA:
Szalai Nikolett (Herczog
és Fiai Kft) Willi The Hit

Ezüstérmes: Kristóf Réka
(GO FAST SHS) Josephine
Bronzérmes: Pachl Péter
(GO FAST SHS) Bradley Beatch

KÖNNYŰ KATEGÓRIA BAJNOKA:
Jenei Péter (KWIZDA SE)
Vajka

Ezüstérmes: Garai Máté
(B&H LK) Roxette
Bronzérmes: Neel Esther
(GO FAST SHS) Antares

 

Fiatal Lovak Országos Bajnoksága

4 éves lovak bajnokságának győztese:

Sol De Espana (lovas: Ács Róbert egyesület: Ács József LSE)
2. helyezett: Da Dalto (lovas: Nébel Viktória, egyesület: Csömöri LTKE)
3. helyezett: Duk Rava (lovas: Horváth József egyesület: Csömöri LTKE)

5 éves lovak bajnokságának győztese:

Son Of Glory Old (lovas: Szeicz Erika, egyesület: Kwizda SE)
2. helyezett: Quite Right (lovas: Nébel Viktória, egyesület: Csömöri LTKE)
3. helyezett: Dóra Friderika (lovas: Bedőcs Bianka, egyesület: Ádám Zoltán LK)

6 éves lovak bajnokságának győztese:

Ruby (lovas: Németh Gábor egyesület: MLTSZ)
2. helyezett: Wiadora (lovas: Fonyódi Ildikó, egyesület: Sandstone Horses Team)
3. helyezett: Fielmena (lovas: Horváth József, egyesület: Csömöri LTKE)

Gratulálunk a győztes és a helyezett lovasoknak!

 

2012.09.07. Schuch Lili, Lovasok.hu
Forrás: Magyar Lovas Szövetség – Díjlovagló Szakág
Frissítve: 2023.08.16.
Fotó: Canva

Bodor Major, lovastúrák

Lovastúrák a Bodor Majorban

Vadászlovaglás
2012. október 13.

Október 13-án vadászlovaglást szervezünk a Bodor Majorban. Várunk minden kedves érdeklődőt fogattal, bérelt vagy saját lóval egyaránt!

A vadászlovaglás egy igen régi lovas hagyomány gyakorlott lovasok számára. Az őszi vadászlovaglás jelzi a szezon kezdetét. Ez a program a régi korok lovas vadászatit eleveníti fel, melynek középpontjában már nem az űzött vad elejtése, hanem a terepakadályokkal nehezített pálya leküzdése áll.

A kép illusztráció

Részvételi feltételek:

  • öltözet: fehér ing, világos nadrág, zakó, kobak
  • lovastudás: haladó szint

A résztvevők hozhatnak saját lovat, de lehetőség van lovak bérelésére is. Aki nem szeretne lovagolni, fogattal is végigkísérheti a versenyzőket.

Program:

  • 9:00 – gyülekező, regisztráció, bérelt lovak kiosztása
  • 9:30 – lovasok és fogatok felvonulása, ünnepélyes megnyitó
  • 10:00 – indulás a terepre
    • Terepakadályokkal tarkított ügyességi pályák leküzdése a mester vezetésével (kb. 10-12 természetes akadály)
  • 12:30 – piknik az erdőben
    • Hideg sültek, kolbász, szalámi, zöldségek, kenyér, bogrács pörkölt
  • 15:30 – befutó a major melletti réten
  • 18:00 – esti tábortűz, bográcsozás a Majorban
  • + meglepetés program!!!

Nevezési díjak, egész napos programra:
Bérelt lóval: 12 000 Ft / fő
Saját lóval: 6 000 Ft / fő
Lovas kocsival: 5 000 Ft / fő (gyermekeknek 12 éves korig: 2 000 Ft / fő)
Fogattal: 5 000 Ft / fő
Bokszbérlési lehetőség: 3 000 Ft / boksz

Érdeklődni a csárdában személyesen vagy:
Korcsogné Kovács Mónikánál, a (30) 696-24-09-es telefonszámon lehet.


Korábbi program:

Lovastúrák a Szentendrei-szigeten

2 nap barangolás lóháton, csodálatos környezetben a Szentendrei-szigeten.

Időpontok:

  • 2012. április 29 – 30. (vasárnap – hétfő)
  • 2012. augusztus 18 – 19. (szombat – vasárnap)

A program rövid menete:

Első nap:

  • 8:00
    • érkezés, gyülekező a csárdában
    • reggeli
    • lovak kiosztása
  • 9:30
    • indulás a túrára
    • az északi szigetrész felfedezése (Kisoroszi)
  • 13:00
    • ebéd bográcsban a terepen
  • 14:30
    • visszaindulás a Majorba
    • dunaparti lovaglás
  • 17:00
    • belovaglás a Majorba
  • 19:00
    • tábortűz, szalonnasütés
    • lovas élmények felelevenítése

Második nap:

  • 8:00
    • érkezés, gyülekező a csárdában
    • reggeli
  • 9:30
    • indulás a túrára
    • a déli szigetrész felfedezése
    • Surány, Pócsmegyer, Szigetmonostor, Horány
  • 13:00
    • ebéd bográcsban a terepen
  • 14:00
    • visszaindulás a Majorba
  • 17:00
    • érkezés a Majorba

A nem lovagló családtagok, lovaskocsikkal is követhetik a túrát.
A program ára: 11 000 Ft / fő / nap
Saját lóval: 6 000 Ft / fő / nap

A jelentkezéseket a túra előtt 2 héttel kérjük leadni.
Foglalni a díj befizetésével lehetséges.
Kedvezményes szállás lehetőség:
a Lipicai Panzióban 3 000 Ft / fő / éj

Érdeklődni a csárdában személyesen vagy:
Korcsogné Kovács Mónikánál, a +36-30-696-24-09-es telefonszámon lehet.

Frissítve: 2024.03.18.
Fotó: Canva

Hiba bejelentés