A magyar lovashagyományok a XXI. században

Nagy örömömre szolgál, hogy a lovas hagyományőrzés helyet kapott az új nemzeti lovas programban. Foglalkoznunk kell ezzel a területtel azért, mert kiszárad az a fa, amelynek elvágják gyökereit. Elsorvad az a nemzet, mely nem tiszteli őseit, nem ápolja történelmi hagyományait. Foglalkoznunk kell ezzel a területtel azért, mert egyre népszerűbb, és egyre nagyobb tömegeket vonz. És foglalkoznunk kell vele azért, mert a jó és a rossz lovas hagyományőrző egymással ellentétes foglalkozást művel.

Amíg egy hiteles, fegyelmezett történelmi kép, egy szakmailag hibátlan program öregbíti lovas nemzetünk hírnevét, addig ennek elfuserált változata nehezen jóvátehető károkat okoz országunk pozitív megítélésében. Számomra egy Árpád-sávos zászlót vadul lengető ember még nem meríti ki a hagyományőrzés fogalmát.

Sokszínű, hősiességben és önfeláldozásban bővelkedő történelmünk megjelenítése elhivatott és szakmailag magasan képzett embereket kíván. Vegyük csak például Árpád lovasíjászait, Mátyás fekete seregét, vagy 48-as huszárainkat.

Ezért én a fő hangsúlyt a továbblépéshez a képzésben látom. Történelmünkben számtalan pozitív példa van, egy ilyen az 1700-as évek végén báró Csekonics által létrehozott ménesbirtok-rendszer, mely jobbnál jobb katonai felhasználású lovakat produkál. A kitűnően felépített és működtetett rendszer egyre nagyobb nemzetközi sikereket ér el, melynek csúcspontja 1900-ban Párizsban a világkiállításon „a világ legjobb lova” cím elérése. Nemcsak a tenyésztésben, a képzésben is élen járunk. Erre a feladatra Örkény-tábor volt hivatott. Rövid fennállása alatt ontja a világklasszis szakembereket. Munkásságuk jelentős mértékben befolyásolja a kialakult lovassportokat.

Aztán 1945-ben a nemzetet elönti a vörös iszap. Nyilvánvalóan nem természeti katasztrófával állunk szemben, még annak ellenére sem, hogy mind a mai napig egyetlen ember sem lett felelősségre vonva a történtekért. A mérgező, ragacsos vörös iszap mindent beborít. Valamit azonnal megöl, valami halálos sebet kap, és vannak területek, melyek maradandó sérüléseket szenvednek. Meghal a szakmaiság, és meghal az elegancia. Senki ne gondolja, hogy ennek a folyamatnak a legszörnyűbb eleme az, amikor kiváló lovas tanárainkból kazánfűtők, utcaseprők és kocsikísérők lesznek. Mert az a kazán, amit ők fűtenek, az meleget ad.

Az az utca, melyet ezek az emberek söpörnek, tiszta lesz. És az az áru, amit ők raknak a teherautókra, az eléri úti célját. A nehezen gyógyítható, szinte jóvátehetetlen hiba az, amikor utcaseprőkből lovas oktatók lesznek. Kazánfűtőkből lótenyésztők. És kocsikísérőkből ménesbirtok igazgatók. Egy új korszak csak egy régi korszak lezárásával kezdődhet.

Ahhoz, hogy részletes és hatékony koncepciót dolgozzunk ki a jövőnket tekintve, fontos múltunk ismerete és jelenlegi helyzetünk pontos meghatározása. Sajnos mi nem vagyunk abban a szerencsés helyzetben, hogy nulláról induljunk. Igazi értelemben vett lovas hagyományőrzésről csak a vörös iszap kiszáradása után beszélhetünk, és ez a 80-as évek vége és 90-es évek eleje. Akkor még nem tudtuk, hogy a levegőben terjengő vörös por legalább olyan veszélyes.

Az mégis csak enyhe szóhasználattal élve is bizarr helyzet, hogy hazájukat szerető, kultúrájukat tisztelő, hagyományaikat önálló erőből képviselő emberek állandóan szembe kerüljenek saját kormányukkal.

Tűrhetetlen és a jövőben megengedhetetlen az az állapot, ami 2007-ben Árpád halálának 1100. évfordulóját jellemezte, hogy sem az állam, sem a nagyhatalmú média részéről egy szó sem hangzott el ezen a kivételes évfordulón. Halott az a nemzet, amely ennyire nem tiszteli őseit. Mint ahogy tűrhetetlen és megengedhetetlen az is, hogy egyes emberek, politikai pártok nemzeti szimbólumainkat díszletként használják aktuális politikai nézeteik hangsúlyozására. Egy hagyományőrzőnek két dologban kell nagyon körültekintőnek lennie. Mi az, amit a múltból áthoz a jelenbe, és hogy azt itt miként képviseli.

„Ki korát megelőzi, csak halála után él. Ki elmarad korától, élve is halott. Nagyot csak az képes alkotni, ki korának embere.” A továbblépés lehetőségét én a komplexitásban látom, az egymástól nagyon differenciáltan működő ágak integrációja által. Fel kell számolnunk a szakágak közötti elszigeteltséget, és meg kell keresnünk a közös kapcsolódási pontokat. A magyar lovas hagyományőrzésnek a magyar lótenyésztésre kell támaszkodnia, az idegenforgalomnak ki kell használnia a szakmailag jól összerakott és látványos produkcióban rejlő lehetőségeket.

Megengedhetetlen, hogy lovas oktatói bázisainkon a történelmi hagyományőrzés ne kapjon nagyobb teret és szerepet. De a legfontosabb dolog, hogy mindaz, ami a lóval kapcsolatos, egy intézménybe integrálódjon, és egy személy legyen ennek a felelőse. Döntések pedig szigorúan szakmai alapon szülessenek, a szakágak által kijelölt legelhivatottabb és legképzettebb vezetők által.

Egy nemzet minőségét az érzelem és az értelem aránya határozza meg. Az a hév és elhivatottság, ami a mai lovas társadalmunkat jellemzi és a szakmai tudás, melyet felhalmozott, elegendő ahhoz, hogy kitűzött céljait elérje, ha a jövőt tekintve képesek leszünk tevékenységünket összehangolni. Méltók lehetünk régi jó hírünkhöz, újra lovas nemzet lehet a magyar! Ahogy Ausztria Európa síparadicsoma, úgy válhat hazánk Európa lovas paradicsomává.

Frissítve: 2023.07.14.
Fotók: Canva

A lovas élsport múltja és jövője

Szotyori Nagy Kristóf
A Magyar Lovassport Szövetség Elnökségének tagja

15 nappal ezelőtt George Morris, az Egyesült Államok díjugrató szövetségi kapitánya a Lovas Világjátékok egyik széleskörű sajtótájékoztatóján hirtelen a következőket mondta: az egész világ tudja meg, hogy Magyarország valamikor lovas nagyhatalom volt, és az amerikai versenylovasokat a magyarok tanították meg lovagolni!

Lovassportunk hazai és nemzetközi szövetsége nyolc szakágat tömörít. Ezekben a versenyzési formákban a lovasok versengenek és alakítják az eredménylistákat. Ettől eltér a lósport – az ügető és a galopp, amelyekben a lovak között hirdetnek eredményt. A western és reining szakág hazánkban közel egy évtizedes múltra tekint vissza, de európai szinten résztvevői vagyunk e versenyeknek. A lovastorna vagy voltizs szakágban már többször rendeztünk Európa-bajnokságot és gyakran az élmezőnyökben végeznek sportolóink a nemzetközi versenyeken.

A távlovaglásnak a szabadidős, túralovaglásból kifejlődött verseny formája mintegy két évtizedes múltra tekint vissza hazánkban. Ugyanakkor nemzetközi szinten már itt is bemutatkoztunk, hiszen tavaly a Bábolnán rendezett junior világbajnokságon csapatban bronzérmet szereztünk.

Legeredményesebb szakágunk, melynek világszinten is meghatározó tényezői vagyunk, a fogatsport. 65 világbajnoki érmet, 31 világbajnokot jegyez négyes- és kettesfogathajtó múltunk, amihez néhány példa:
1974-ben a négyesfogathajtó világbajnokságon Fülöp Sándor kezdte meg a győzelmek sorát, Abonyi Imre, Bárdos György, Papp József, Juhász László, Dobrovitz József, Lázár Vilmos, Lázár Zoltán, Fehér Mihály, Szegedi Gábor, Hegedűs Zoltán, Nyúl Zoltán, akik világbajnoki címet vagy címeket szereztek. A fogatsportban a kezdetektől a magyarok oktatták a világot, majd a világ a 90-es évekre részben utolérte hazánkat. Napjainkra az egyensúly helyreállt, és a kiszélesedett mezőnyökben állandó éremesélyesei vagyunk a fogathajtó világversenyeknek.

Három szakág pedig szinte a kezdetektől az olimpiákon is szerepel. A lovastusa avagy military szakágban a II. világháború előttről van csapatban egy olimpiai negyedik helyünk, majd a ’92-es és ’96-os olimpián is teljes csapattal vettünk részt. A díjlovaglás, mely lovassportunk legszubjektívebb sportja, Magyar Imre, majd örökös bajnokunk, Dallos Gyula Európa-bajnoki bronzérme, világbajnoki helyezése fémjelzi előkelő eredményeinket.

Lovassportunk legnagyobb szakága, amely mind a hazai, mind a nemzetközi lovassport 70%-át öleli fel, a díjugratás. Hasonlóan más tradicionális sportokhoz, a II. világháború előtti időszakban a katonaság szervezeti formáiban működött és jelentős pozíciót tudhatott magáénak Európa nemzetei között. Az 1936-os berlini olimpián Platthy József Sellő nevű lovával bronzérmes lett, amely máig az egyetlen olimpiai érmünk. A világháború után, bár a lóállomány jelentős része elpusztult, más európai országokkal ellentétben mi mégis hamar talpra tudtunk állni. A magyar ember leleményessége még hozott eredményeket, és az 50-es, 60-as években még rendszeres résztvevői voltunk a világeseményeknek, országunkat Aranyos nevű magyar lovunk tartotta a nemzetközi vérkeringésben.

Ezután azonban a nyugat-európai országok gazdasági megerősödése és ennek a lovas sportra gyakorolt hatása miatt óriási űr alakult ki itthon. Kiváló szakembereink, akik közül a legnagyobb: Némethy Bertalan, kivándoroltak, elöregedtek, a legendás lovastanár képzés megszűnt, végképp leszakadtunk a világ elittől. Ez párosult azzal, hogy a lovassportot, annak kultúráját szinte üldözték, és más sportágakkal ellentétben alig tartották életben. A rendszerváltás után közel egy évtized alatt átalakult a lótulajdonosi szerkezet, és az állami kezekből – hirtelen felkészületlenül érve a privát szférát – ismét magántulajdonba kerültek a lovak. Ez időben nem volt stratégia, az átalakulást nem tervszerű, értékmentő folyamat jellemezte, hanem véletlenszerűen alakuló helyzetet hozott a lovas világba, ami kevéssé szolgálta a nemzetközi szinthez való felzárkózást. Az állami lovas objektumok, a tenyésztési koncepció csakúgy, mint a versenyrendszer elavulttá váltak, és csak lassan-lassan, részben tudtak megújulni.

A versenysportban igazából az Európai Unióhoz való csatlakozás jelentette az egyik nagy ugrást, hiszen a határok megszűnésével a lovak szállítása sokkal elviselhetőbbé vált. Ezzel együtt a magyar fiatalok a lovassportban vezető országokba juthatnak el versenyezni, tanulni, tapasztalatot szerezni. Az internet világa, a határtalan információ áramlása lovassportunkat élénkíti, a nemzetközi szint felé húzza.

A díjugrató sportban az eredmények ismét jöttek. Túri József 1998-as világbajnoki egyéni 6. helyezése, a magyar díjugrató válogatott kétszeres Nemzetek Díja győzelme indította el a folyamatot. Az elmúlt évtizedben pedig már az utánpótlás korosztály is felhívta magára a figyelmet. Egy balástyai fiatal lovas, Kovács Henri történelmet írva négyszer jutott be Európa legjobb 10 ifjúsági lovasa közé, Burucs Barna 2009-ben, a gyermek Eb-n ezüstérmes lett. Ez évben Szabó Gábor és Burucs Borbála tiszteletére az Európa-bajnokságon játszották el a magyar himnuszt, míg Isztambulban a magyar fiatalok nyerték a fiatal lovasok európai régiós döntőjét.

Hatalmas sikert hozott az USA-ban néhány napja megrendezett világbajnokság, ahol az elődöntőben legjobb európai lovasként Szász Sándor 3. helyet szerzett. Ami tény; a 60-as évektől tartó hanyatlás mára pezsgő, dinamikus fejlődéssé fordult, gyakran csak egy arasznyira, pár hibaponttal, pár tizedmásodperccel vagyunk lemaradva a nagy versenyek győzteseitől, és időnként, ha a szerencse is mellénk áll, a versenysportban meg-megelőzzük az utóbbi évtizedek vezető lovas hatalmait.

A számok jól mutatják, hogy más sportokkal ellentétben a lovassport rohamos mértékben felfelé ívelő sportág. Közel 2500 licensszel rendelkező sportolónk van, akik 4000 lóval versengenek, és csak díjugratásban több mint 300 versenyt rendeznek évente hazánkban. Az elmúlt évtizedben Magyarország már a nemzetközi versenyek rendezéséből is kivette szerepét. A különböző szakágakban és korosztályokban idén tíznél is több európai, illetve világversenynek lehettünk házigazdái.

A lovassportot leginkább azok a kiemelkedő rendezvények népszerűsítik, ahol az élsport kiegészül szórakoztató, illetve kulturális programokkal. Kitűnő példa erre a Papp László Arénában évek óta megrendezésre kerülő Lovas Világkupa és a Hősök terén már-már hagyománnyá váló Nemzeti Vágta. Ha ezt a lendületet tartani tudjuk, a magyar lovas események világhírűvé válhatnak. A sportág mennyiségi és minőségi fejlődéséhez azonban angol, francia, német példákat látva elengedhetetlen az állami szerepvállalás. Amennyiben a versenysportba beáramló privát tőke találkozik a szakmai alapon átgondolt állami szerepvállalással, versenysportunk most eredményes utánpótlása számottevő olimpiai eredményekkel is mérhetővé válhat.

Célunk nem lehet más az élsportban sem, minthogy a múlt században kialakult „lovasnemzet” képünket végre eredményeinkkel is visszanyerjük. És most nem a nulláról kell indulnunk, hiszen tehetséges lovasaink mellett a magas kvalitású szakemberek száma is lassacskán növekszik, a megfelelő lóállomány és lovas objektumaink feltételeinek javulása pedig megteremthetné a keretet ahhoz, hogy ismét lovasnemzetté váljunk.

Frissítve: 2023.07.14.
Fotók: Canva