Kezdőlap Blog Oldal 256

Ha még nem találtál rá a megfelelő lovardára, itt a helyed! Csatlakozz egy fiatalos, lendületes csapathoz a Bellandor Lovasközpontban!

A Bellandor Lovasközpont alapítóinak célja az volt, hogy létrehozzanak egy olyan lovas létesítményt a főváros vonzáskörzetében, ahol a városi forgatagtól elszakadni vágyó lovasok nyugodt, természetes helyen lelhetnek kikapcsolódásra.

Együtt tartani, újra összehozni a lovakat és a természetet az emberekkel ebben a mai rohanó Világban… Néha nagyon nehéz feladatnak tűnhet, de a Bellandor Lovasközpont az egyik bizonyíték arra, hogy mégsem lehetetlen!

A Zsámbéki-medence igazán nyugodt, barátságos hely és könnyen megközelíthető a fővárosban élő lovasok és pihenni vágyók számára.

Fiatalos, lendületes csapatuk mindent megtesz, hogy a lovasközpont látogatói számára a lehető legsokoldalúbb szolgáltató rendszer működhessen. Valóban több mint lovarda, de lovardaként önmagában is remekül megállja a helyét.

Mitől is olyan sokoldalú ez a hely?

Az európai színvonalú felszereltséggel bíró lovardában bértartás is rendelkezésre áll és a környék kellemes tereplovaglási lehetőséget biztosít.

A kiránduló vendégek részére infra és finn szaunával, valamint jacuzzival ellátott szállás is foglalható a lovasközpont területén.

A Bellandor Lovasközpont díjlovas és díjugrató rendezvények, versenyek, rajtengedély vizsgák és továbbképzések mellett iskolai lovasoktatás, gyermek és felnőtt lovagoltatás helyszíne is egyben.

Ha szeretnéd egy ilyen sokoldalú, remek hangulatú lovardában fejleszteni lovas tudásodat, tekintsd meg a Lovasok.hu Kártya elfogadóhely adatlapját, hiszen kártyabirtokosként kedvezményesen vehetsz részt lovasoktatáson a Bellandor Lovasközpontban!

 

Ajánld kedvenc szolgáltatódat Lovasok.hu Kártya elfogadóhelynek!

2019.04.28. Paraczky Cecília, a Lovasok.hu szerkesztősége

A képek forrása: Bellandor Lovasközpont

 

Ismerkedj meg testközelből az Ópusztaszeri Akhal Ménessel!

Hallottál már a nemes megjelenésű akhal teke lóról? Tudtad, hogy nagy valószínűséggel a honfoglaló magyaroknak is ilyen lovuk volt? Szeretnél vele közelebbről megismerkedni? Látogass el az Ópusztaszeri Akhal Méneshez és tudj meg többet az akhal tekéről, valamint a magyar néphez fűződő történelméről!

Az akhal teke lovat talán senkinek nem kell külön bemutatni. Jellegzetesen kecses, sportos, mégis szilárd szervezetű ló. Külsejét különleges, fémes csillogású rövid szőre teszik különlegessé és mindez együtt igen nemes megjelenést kölcsönöz számára.

A fajtát rendkívüli állóképesség és intelligencia, valamint lovasa számára komfortos mozgás jellemzi, ebből adódóan nem csak remek túratárs, hanem lovasbemutatókon való szereplésre is kiválóan alkalmas.

Ezeket a remek tulajdonságait használta- és használja ki a mai napig Cseppentő Attila és családja annak reményében, hogy az akhal teke (újra) a magyar lovas élet szerves részévé válik.

A tenyésztés, a számtalan lovas program, a nyeregkészítés és a lovasbemutatók mind-mind ezt a célt szolgálják. A lovasbemutatók során a látogatók számára nem csak a történelmi kor elevenedik meg – láthatják ezeknek a lovaknak a szépségét és rátermettségét is.

Ha kedvet kaptál, hogy személyesen találkozz ezekkel a szépséges lovakkal, tekintsd meg a Lovasok.hu Kártya elfogadóhely adatlapját és vegyél részt kedvezményesen az Ópusztaszeri Akhal Ménes kalandjaiban!

 

Ajánld kedvenc szolgáltatódat Lovasok.hu Kártya elfogadóhelynek!

2019.04.26. Paraczky Cecília, a Lovasok.hu szerkesztősége

A képek forrása: Ópusztaszeri Akhal Ménes

Képzett, vizsgáztatott lovak hobbi lovasoknak?

A lóvásárlás útvesztőjében könnyű eltévedni. Sok helyen olvashatunk, hallhatunk jó tanácsokat, felbérelhetünk állatorvost, kiképzőt, hogy segítsen a döntésnél. Ám még így is rizikós, hiszen nem tudhatjuk biztosan, leendő hátasunk mennyire lesz stabil, megbízható hobbilovunk. Milyen jó lenne egy egységes, nyomonkövethető, szinte mérhető rendszer, ahol a hobbiló származása, képzése is dokumentált, betanításának eredményességét pedig egy vizsga garantálja… Most hátha valóra válik az álmunk!

“Mi nem problémákat keresünk, hanem megoldásokat!” – ezzel a mottóval alapította meg Panyi György az “Éles Bevetés” koncepciót. Ő maga is világlátott belovagló, több száz elindított lóval a háta mögött, az évtizedek során kialakított tökélyre fejlesztett kiképzési módszerrel.

Ezt saját maga által képzett lovain elért hatalmas sikerei igazolják, melyek közül a “legnagyobb port” a magyar magasugrás rekordja kavarta, 2.19 méterrel! Itt láthatjátok róla a videót!

Honnan származik az ötlet?

Az “Éles bevetés” egy kihívás ötletéből született, miszerint ki tud rövid idő alatt egy fiatal, nyers csikót olyan szintre belovagolni, hogy egyedül kimenjen vele terepre. A verseny ötlete mentén elindulva, tovább fejlődött a koncepció. Egy, a bajba jutott lovasok megsegítésére létrejött alapítvány többek között az eredménye. A lovasokat nem egymás ellen, hanem szakágakon átívelve egymás mellé, csapatba kovácsolva kívánja Panyi György állítani, és szakértő gárdájával fiatal lovak képzésének rendszerét kialakítani.

Panyi György hazai és nemzetközi tapasztalata szerint a modern lótenyésztők elsősorban az élsportnak tenyésztenek lovakat, és a hobbilovas “réteg” – az egész lovas társadalom 98%-a – nincs megfelelő ló-anyaggal kiszolgálva, holott az igény hatalmas lenne rá. A magyar lovaskultúrát külföldön mai napig elsősorban a csikós hagyománnyal azonosítják, melyre mindamellett hogy büszkék lehetünk, azóta jelentős tenyésztési, kiképzési és egyéb lóval kapcsolatos (állatorvoslás, versenyzés, oktatás, stb.) tudás épült. Emellett a hazai lófajták ismertsége, keresettsége jóval kisebb, mint amit a fajtáink minősége indokolna. A kezdeményezés célja, hogy külföldön magyar fajtájú, az “Éles bevetés” módszerével képzett és vizsgáztatott lovakat ismertté és keresetté tegyék. De mit is takar ez a képzési- és vizsgarendszer?

A képzési struktúra

Az októberben, Döbröntén, a Hasik Hotelben tartott első megbeszélésen körvonalazódott a koncepció. A 3-4 hónapos alapkiképzést követően a fiatal, frissen kiképzett lovak egy vizsgán vesznek részt, melyen a következő feladatokból kell “átmenniük”:

  • a csikó önállóan közlekedik terepen,
  • ugorja a vizet illetve nagyobb vízbe készséggel belemegy,
  • ugorja a kisebb árkokat,
  • lehet vele mászatni anélkül hogy belevágtázna,
  • le- és felugrik kisebb (max. 50 cm) benkre,
  • meredekebb csúszdán is le lehet vele jönni anélkül, hogy leugrana.

Ez kiegészülne még egyéb akadályokkal, például szalagfüggönnyel, billenő pallóval, fahíddal, és azzal, hogy problémamentesen megy fel a futóra, készséggel adja a lábait. Ez az alapvizsga koncepciója, melyhez egy további bemutató, figyelemfelkeltő képzési rész tevődne hozzá: csikós trükkök (fektetés, ostorkivágás, stb.) illetve érzéketlenítési feladatok (fóliarázás, esernyő, stb.) a belovagló fantáziájára bízva.

A képzés lényege, hogy minél inkább a hobbilovas igények mentén képezzenek ki lovakat, tehát bátor, megbízható, stabil, nyugodt lovak, melyek a lovaspályán, síkmunkában vagy ugratásban és terepen is biztonsággal, a lovas számára élvezhetően elközlekednek.

Milyen lovak vehetnek részt a programban?

A programba magyar fajtát tenyésztő ménesek ajánlhatnak fel lovakat, melyek nem rendelkeznek rossz tulajdonságokkal, nem agresszívak, nem túl dominánsak vagy idegesek. A kiképzésre ajánlott lovat egy “öt napos próba” alatt ismerik ki annyira, hogy eldönthető legyen: alkalmas lesz-e a ló a kiképzés után megbízható hobbilónak?

Kikből áll a csapat jelenleg?

Az “Éles Bevetés” lovasairól, a ménesekről, ahonnan a lófelajánlások érkeztek, a szakmai felügyelőkről és a csapatot bővítő további szakemberekről ITT olvashattok!

2019.04.25., Both Anna, Lovasok.hu szerkesztősége
Forrás: envokazoregsam.blog.hu
Kép: Canva
Frissítve: 2022.08.10.

Miből lesz a cserebogár?

A lovastúra egy igen speciális lovas tevékenység. A közhiedelemmel ellentétben – miszerint túrázni bármilyen ló megfelel – a túralovagláshoz olyan lóra van szükség, ami magas fizikai felkészültséggel rendelkezik, speciálisan túralovaglásra képzett, és ami a legfontosabb: tökéletes idegrendszerrel rendelkezik. Ebben a cikkben néhány túralovakra vonatkozó kritériumot, és a kiképzésükről olvashatunk hasznos információkat.

A túraló kiválasztása

A túraló önálló fajtával nem rendelkezik, és nem is mondhatnánk olyan fajtát, amely kifejezetten erre a célra lenne tenyésztve, szelektálva. A magyar félvérek a 19. századi tenyésztési szempontok alapján – katonai célú tenyésztés – szinte mindegyike alkalmas lehet túralovaglásra (Furioso-north star, Kisbéri, Nóniusz stb). Azonban fontos leszögezni, hogy túraló kiválasztása során mindig az egyedet kell vizsgálnunk, sokkal fontosabb az adott ló stabil idegrendszere, használhatósága, mint származása.

A könnyű felépítésű sodrott lovak is alkalmasak lehetnek túralovaglásra. Nagy a fizikai és pszichés terhelhetőségük, mellette viszonylag igénytelenek. Jóval nagyobb a teherbíró képességük, mint melegvérű társaiknak, így ideálisak lehetnek nehezebb lovasok hosszútávú hordozására.

Lovastúrára általában legmegfelelőbbek a heréltek, közülük kerülnek ki a legstabilabb munkalovak. Természetesen a kancák is jól használhatók, ám ők több figyelmet igényelnek – a sárlás okozta „hisztikre”, az összerúgás veszélyére stb. Mének használata nem kívánatos. Mind elhelyezésük, mind a túra során problémás a használatuk, csak magasan képzett, lóval magabiztosan bánni tudó, az adott mént ismerő lovas alá valóak.

Tekintettel arra, hogy minden lovas más és más képzettség, fizikai- és pszichés terhelhetőség szempontjából, így a lovak sokszínűsége is szinte kötelező egy-egy nagy létszámú lovastúrán.

Tehát alapvető szempont a megfelelő túraló kiválasztásánál a tökéletes idegrendszer, egészségügyi és fizikai állapot. Ezeknek a lovaknak akár napi 40-100 km-t és 8-10 órát kell nyereg alatt munkában tölteni – szakadékszirteken, csúszós, sáros, havas utakon, akár több száz méter szintkülönbséget leküzdve. Közúti forgalomban, vasúti kereszteződésben, autópálya alatt–fölött, alagútban, hasig érő vízben, idegen lovak között – minden esetben helyt kell állniuk.

Egy jó lovastúra 70%-át adja a megfelelően kiválasztott és képzett ló!

Kiválasztási szempontok:

• stabil idegrendszer
• kitűnő fizikai állapot, megfelelő izmoltság, állóképesség
• kitűnő egészségügyi állapot: tüdő, emésztőrendszer, lábak, pataszerkezet
• megfelelő lovastúrára való képzés

A túraló képzése

Előnyös, ha a csikók legelőn, ménesi körülmények között nőhetnek fel, itt kialakul a megfelelő szocializáció, erős lábszerkezet, inak, jó tüdő. Az így felnevelt csikók általában fizikálisan és pszichésen is megfelelőek lesznek a túralóvá való képzésre.

Az alapok elsajátítását követően a képzés tereplovaglással, és ezzel egy időben akadálypálya lovaglással folytatódik, ahol a ló megtanulja az akadályokon, vízen való átkelést, és a forgalomban való közlekedést, és egyéb terepviszonyokat. A már valamilyen képzettséggel rendelkező lovak hasonló átlovagláson, átképzésen esnek át.

A cél olyan lovak képzése, melyek szinte semmitől sem félnek vagy riadnak meg – legyen az pár méterre elszáguldó tehervonat, felreppenő fácánkakas, kürtölő kamion – ezért sikeresek a belovaglásnál a katonalovak képzése során alkalmazott alapelvek.

A lovak kiképzésére minimum egy évet szánjunk. Mire a lovas alá kerülhet egy ló, elmúlik öt éves. Elkezdődhet a ló “bevetése”! Eleinte azonban kizárólag idősebb, jól képzett lovakkal és jól képzett lovassal vágjunk neki.

Egyéb “megoldások”

Egy leinformálható helyről származó és egészséges csikó ára, és felnevelése komoly költség. Egy túraló-csapat kialakításához minimum tíz lóra van szükségünk, hogy minden lovas számára megfelelőt találjunk. Láthatunk más megoldási kísérleteket, mikor gyors haszonszerzés céljából a minőség és biztonság másodlagos szemponttá válik.

Lehet venni lovat az ár töredékéért egy szezonra akár. Mivel ezek nem erre képzett lovak, gyakran valamilyen egészségügyi problémával, a túralovaglás élménye is a töredékére csökken – sánta lovon nem szívesen teszünk meg száz kilométert. Mivel a ló előélete ismeretlen, sosem tudhatjuk, mitől riadhat meg, vagy eshet pánikba. Nincs összeszokott ménes kialakult hierarchiával, túra közben emiatt fejetlenség alakulhat ki. Nem ismeretesek a ló rossz szokásai, illetve, hogy mire érzékeny, legyen szó takarmányról vagy bánásmódról.

A gyakorlatban sajnos találkozni olyan esetekkel is, mikor versenypályáról frissen lekerült lovakat raknak össze egy “csapatba”, és kínálják vendégek számára a túralovaglást. Ezek a lovak gyakran még csikók, akik életükben nem találkoztak akadállyal, vízzel, közúti forgalommal – egyszóval az új közeg, ahol helyt kell állniuk, teljesen ismeretlen számukra, belovaglásuk pedig kezdetleges. Idegrendszerük instabil, gyakran rossz tapasztalatokkal a múltjukban. Ilyen lovakkal terepre menni veszélyes lehet!

Tehát mielőtt túralovaglásra adnánk a fejünket, informálódjunk, érdeklődjünk a lovak képzéséről, múltjáról. Vizsgáljuk meg leendő hátasunkat és csak ép felszereléssel, egészséges lovon induljunk útnak! Ha erre megfelelően felkészült helyen veszünk részt túralovagláson, garantáltan életünk egyik legszebb élményében lesz részünk, miközben a ló is jól érzi magát!

2019.04.15., Bárnai Ádám és Lovasok.hu szerkesztősége
Frissítve: 2022.08.31.
Fotó: Canva

Tedd próbára képességeidet és nevezz be Te is egy izgalmakkal teli lovas tájékozódási versenyre!

Magyar hajtó siker Kronenbergben!

A háromszoros világbajnok Hölle Martin (HUN) nyerte a tizenkét nemzet negyvenhárom hajtóját felvonultató mezőnyben az összetett versenyt, mely az idei év első világbajnoki felkészülési versenye volt. A versenysorozatot április 18-21. között rendezték Hollandiában, Kronenbergben.

A verseny a díjhajtással kezdődött, melyet a magyar versenyző 38,19 hibaponttal megnyert. A jó indítás után akadályhajtásban Hölle Martin a tizenhatodik helyen zárt.

Hétvégén a maratonhajtás versenyével fejeződött be a világbajnokságra készülő kettes fogathajtók nemzetközi versenye, ahol szoros versenyben Hölle Martin (75.56 hp) nyert, a francia GRIMONPREZ Franck lett a második (75.78 hp), míg harmadik a holland TER HARMSEL Antonie (76.84 hp) eredménnyel.

Összetettben Hölle Martin 129.65 hibapontos teljesítménnyel, 8.32 hibapontos előnnyel nyert a két holland VAN EIJK Stan (137.97 hp) és TER HARMSEL Antonie (139.04 hp) előtt.

A versenyszámokról gyönyörű képek készültek, melyek ITT láthatóak!

Akit érdekel, milyen pályát is kell bejárni a fogattal egy ilyen versenyen, ITT megtekintheti a pályarajzotokat!
2019.04.23.
Szentgyörgyi Szabolcs és Lovasok.hu szerkesztősége
Kép: Canva
Frissítve: 2022.09.19.

Nyerget egy életre! Krausz Central – Professional Saddle Sale

Lehetőségek tárháza a mesebeli Szépalma Hotel & Ménesbirtokon

Családi nap a 12 Betyár Lovasiskola szervezésében!

Április 27-én szombaton egy egész napos családi programmal vár minden lovast és érdeklődőt a Budapesttől mindössze 15 percre található 12 Betyár Lovasiskola!

Ez a családias hangulatú lovarda a mindennapokban szakképzett oktatókkal és szelíd, tapasztalt lovakkal biztosítja a lovaglást minden korosztály számára! Kicsik-nagyok, kezdők-haladók- itt mindenki megtalálja a neki megfelelő társat. A legegyszerűbb lovaglású vérbeli iskolalovak és a komoly ugróképességgel bíró négylábúak is részt vesznek az oktatásban.

Ez a családi nap remek alkalom arra, hogy közelebbről megismerkedj a lovardával! Ha szívesen megmérettetni magad, benevezhetsz egy ügyességi, vagy ugró versenyre, de ha egyszerű kikapcsolódásra vágysz, tölts együtt családod, vagy barátaid társaságában egy programokkal és lovas élményekkel teli tavaszi napot a 12 Betyár Lovasiskolában!

Izgalmas versenyek, ingyenes lovaglás, bolhapiac, és mindenféle egyéb program, valamint bográcsos ebéd és büfé várja majd a látogatókat!

Programok:

  • 9:00 Mini és kezdő ügyességi pályabejárás
  • 9:30 Karüsszel bemutató
  • 9:45 Fedeles: mini ügyességi verseny
  • 10:15 Haladó ügyességi pályabejárás
  • 10:30 Nagy pálya: haladó ügyességi verseny
  • 10:30-11:30 Ingyenes sétalovaglás
  • 10:45 Fedeles: kezdő ügyességi
  • 12:30 Ügyességi versenyek eredményhirdetése
  • 13:00 Ebéd, karüsszel bemutató
  • 14:00 Cavaletti ugró verseny (30-40 cm)
  • 14:30 Kezdő ugró verseny (50-60 cm)
  • 15:00 Közép-haladó ugró verseny (70-80 cm)
  • 16:00 Haladó ugró verseny (90-100 cm, összevetés)
  • 17:00 Eredményhirdetés

Nevezési díjak:

  • Mini ügyességi (0-9 évesig): 1.000 Ft
  • Kezdő vagy haladó ügyességi (0-15 évesig, illetve 16 évestől): 1.500 Ft
  • Ugró számok (amatőr, illetve versenyzők részére is) 2.000 Ft
  • Több ugróba nevezéskor: 1.500 Ft / szám

A részletekért és a versenyszabályzatért érdeklődj a szervezők elérhetőségein, amelyeket megtalálsz a Lovasok.hu Kártya elfogadóhely adatlapján!

Vegyél részt ezen az izgalmakkal teli családi napon! Ha a helyszín és a lovak belopják magukat a szívedbe, jelentkezz náluk lovasoktatásra is kedvezményesen Lovasok.hu Kártyáddal!

Ajánld kedvenc üzletedet, szolgáltatódat Lovasok.hu Kártya elfogadóhelynek!

2019.04.20. Paraczky Cecília, Lovasok.hu szerkesztősége

A képek forrása: 12 Betyár Lovasiskola

Hiba bejelentés