Kezdőlap Blog Oldal 161

Öttusa-világkupa – Gulyás Michelle a női győztes

Gulyás Michelle győzött az öttusázók világkupa-sorozatának budapesti versenyén. A női döntő másik magyar résztvevője, Guzi Blanka 18. lett.

A dobogóra még az olasz Elena Micheli és az egyiptomi Szalma Abdelmakszud állhatott fel.

A 61 fős mezőny szerdán a selejtezővel kezdett a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, amelyből 36-an – a 12 magyar közül heten – léptek tovább. Ezt követte a csütörtöki körvívás, melynek eredményét magukkal vitték a versenyzők az új formátumú elődöntős-döntős szakaszba. A pénteki elődöntőben két 18-as csoportban zajlottak a küzdelmek, a fináléba csoportonként az első hét közvetlenül jutott be, további négy öttusázó pedig pontszáma alapján. A 18-as mezőnybe két hazai sportoló került be.

A szombat délutáni verseny lovaglással indult, majd bónusz vívás következett, amelyben a körvívásban elért eredmény alapján fordított sorrendben léptek pástra az öttusázók. Ezt követte a 200 méteres úszás, végül a lövészetekkel megszakított 5×600 méteres futás.

A kairói első vk-n ezüstérmes, tavaly vb-harmadik Gulyás Michelle a jó csütörtöki vívásával – 23 győzelemmel és 12 vereséggel – kedvező helyzetből, a negyedik helyről vágott neki a szombati programnak. A lovaspályán két akadályverése volt, majd a páston négy ellenfelét győzte le, ezzel őrizte pozícióját. Az úszásban a harmadik legjobb időt érte el, így továbbra is maradt összesítésben negyedik, de a kombinált szám rajtjánál csak öt másodperc volt a hátránya az éllovas egyiptomi Amira Kandil mögött. Gulyás az első lövészet után elsőként jött ki az állásból, az utolsót követően pedig már megnyugtató volt az előnye, végül magabiztosan győzött.

“Minden tényező adott volt ahhoz, hogy a maximálisat kihozzam magamból” – mondta, majd emlékeztetett rá, hogy duplán hazai pályán versenyzett, mert a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tanul, ráadásul a családja mellett barátai és iskolatársai is kijöttek szurkolni neki.

“Nagy erőt adott a közönség, az utolsó kör már egy érzelmekkel teli futás volt” – árulta el.
Guzi Blanka a 14. pozícióból kezdte a napot a 16 győzelemmel és 19 vereséggel zárult rangsoroló vívása folyományaként, majd a lovaglása nem sikerült, az utolsó akadálynál leesett a lováról, emiatt nem szerzett pontot. Így viszont gyakorlatilag ki is szállt a verseny érdemi részéből.

Eredmények:
női döntő:
———
1. Gulyás Michelle 1420 pont
2. Elena Micheli (olasz) 1406
3. Szalma Abdelmakszud (egyiptomi) 1405
…18. Guzi Blanka 1098

korábban:
férfi döntő:
———–
1. Martin Vlach (cseh) 1510 pont
2. Giuseppe Parisi (olasz) 1498
3. Christian Zillekens (német) 1495
4. Demeter Bence 1492
5. Böhm Csaba 1492
6. Bereczki Richárd 1491
…8. Regős Gergely 1479
…12. Viczián Bence 1466
…14. Szép Balázs 1460
…16. Marosi Ádám 1448

A vk-ban az idén debütál az új formátumú, elődöntős-döntős rendszerű, tömbösített lebonyolítás, amelyben a számok kis szünetekkel követik egymást. A sorozat március végén indult Kairóban. A budapesti verseny a vegyes váltóval zárul vasárnap.
Ezt követően a bulgáriai Albena lesz a helyszín két hét múlva, végül június közepén következik a negyedik állomás Ankarában, és két héttel később ott lesz a vk-döntő is.

2022. 04. 30.
Kép: Canva
Forrás: MTI

Dr. Baranyi István

  • Működési terület: Békés, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok megye
  • Telefonszám: +36 20 771 1900
  • Munkaidő: 8:00 – 20:00
  • Beszélt nyelvek: magyar, angol

Pénzügyi asszisztens, rendezvényeken közreműködő munkatárs

Németországi lovastusa eredmények

A Németországban készülő lovastusázóink túl vannak az év első nemzetközi versenyükön. RADOLFZELL (GER) 2022. 04. 15-17.

Az alábbi eredmények születtek;

CCI3*-S kategóriában (69 start):
59. Soha Glória – Conecticut 80,6 hp.

CCI2*-S junior kategóriában (25 start):
8. Nicolas Müller – Mandoble 35,9 hp.

CCI2*-S kategóriában (72 start):
36. Kajzinger Balázs – Bajnok Nadli F 42,8 hp.
37. Soha Glória – Velina W 54,4 hp.
38. Kajzinger Balázs – Coco Canel 305 104,5 hp.

2022. 04. 25.
Kép: Canva
Forrás: military.lovasszovetseg.hu

Komoly nemzetközi mezőny, majális hangulat a lovasparkban

Háromnapos nemzetközi díjugrató lovasversenyt rendez április 29-e és május 1-je között Kiskunhalas, a Hirling József Lovasparkban. A 43. CSI2* Nemzetközi Díjugrató Lovasversenyre eddig 7 nemzet lovasai jelezték indulási szándékukat, de a halasi élmezőny is nyeregbe száll. A közönség látványos lovas show-nak lesz részese szombaton és vasárnap. A lovasparkba ingyenes a belépés.

Kiskunhalas már a 43. alkalommal rendezi meg nemzetközi díjugrató lovasversenyét. Közép-Európa egyik legjobb minőségű füves pályáján, a Hirling Lovasparkban rendezendő lovasversenyen 25 versenyszámot tartanak a három nap során. Érdekesnek ígérkezik a vasárnapi korlátugratás és a legrangosabb, 145 cm-es magasságú akadályokkal nehezített Grand Prix, amely egyben Kiskunhalas Város Nagydíja lesz. A múlt heti sajtótájékoztatóról készült anyag, ide kattintva érhető el!

A versenyen összesen 62 000 Euro pénzdíj talál gazdára, ami komoly motiváció lehet a szakmai kihívások mellet a lovasoknak. Külföldi versenyzők a szomszédos országokból és Európa sok részéről érkeznek Kiskunhalasra. Ugyanakkor kiváló lehetőség a helyi versenyzőknek az esemény a hazai közönség előtt versenyezni. A lovasnapok nemzetközi rangja a régi, 80-as, 90 évekbeli fényét idézi a nagy hagyományú rendezvénynek.

A lovasokra a versenyeken és a pályán kívül is gondolt a szervező Kiskunhalasi Lovasbandérium Egyesület. Pénteken könnyed hangulatú műsorvezetéssel filces focit szervez a rendező, amit az esti koktél, majd karaoke partin vezethet le résztvevő és néző egyaránt. Különlegesség lesz a magyar lovas olimpikonok találkozója – közöttük halasi olimpikonokkal – szombaton, akiket a közönség megismerhet a versenyszámok közötti szünetekben.

A lovasparkba érkezők a magas színvonalú díjugrató versenyek mellett látványos lovas bemutatókat tekinthetnek meg. Fellépnek majd honvéd huszárok karusszel bemutatóval. A Kiskunhalasi Lovasbandérium egy meglepetés ünnepélyes eseménysorral készül. Műsorral lép fel Pintér Tibor és vendégei a Nemzeti Lovas Színházból. A látogatók a pálya melletti vendéglátó egységekben a kedvelt dél-alföldi finomságokból kedvükre válogathatnak. A nem olyan rég megnyílt Kincsem Kávézó is a vendéglátás színességét erősíti.

A nemzetközi lovasverseny legrangosabb körét, a vasárnap megrendezésre kerülő Grand Prix-t, amely egyben Kiskunhalas város Nagydíja, a DigiSport televízió rögzíti és egy későbbi időpontban közvetíti. Igazi majális hangulattal, háromnapos, rangos nemzetköz díjugrató versenyekkel várja az érdeklődőket Kiskunhalas április 29-e és május 1-je között. A versenyszámok naponta délelőtt 9 órától, késő délutánig tartanak. A lovasparkba belépés díjtalan.

A 43. CSI2* Nemzetközi Díjugrató Lovasverseny fővédnöke Budai Gyula miniszteri biztos, védnökei Bányai Gábor országgyűlési képviselő és Fülöp Róbert Kiskunhalas Város polgármestere. A rendezvényt számos kiskunhalasi és környékbeli vállalkozás támogatja, amit a rendező Kiskunhalasi Lovasbandérium Egyesület ezúton is megköszön.

2022. 04. 28.
Kép: Canva
Forrás: dijugratoszakag.hu

Nagyszerű lovas siker Munkalovaglásban

Az egyik leggyorsabban növekvő és egyre népszerűbb új lovas sportág a világban a Working Equitation, azaz a Munkalovaglás.

Hatalmas siker, hogy ennek a sportágnak a világbajnokságára immáron két magyar lovas is kvalifikálta magát. Kertész Borbála Kata Marokkó nevű lovával már az év elején, egy csehországi versenyen, most pedig a hétvégi ausztriai versenyen Kappel Edit és Bolivár szerzett jogot a júliusi franciaországi Munkalovas Világbajnokságon való indulásra.

Harmadik magyar résztvevőként Császár Mariann és Mozart teljesítette sikeresen és eredményesen az első, legmagasabb kategóriájú Master besorolású versenyét. A munkalovaglás Master kategóriájában a lovasok a kantárszárat mindvégig egykézben foghatják csak, úgy kell teljesíteni a feladatokat. Ez igen magas technikai tudást követel a lovastól és maximális együttműködést a ló részéről. Az erős nemzetközi versenyben 7 ország, közel 30 lovasa képviseltette magát, így a magyar lovasok teljesítménye ennek tükrében is kiemelkedő. Komoly siker, hogy Kertész Borka az igen előkelő 5. helyet szerezte meg a versenyen.

A working equitation nemzetközi szövetsége (WAWE) immár több mint 20 országot tömörít magába és számos lovas sportoló választotta ezt az új, összetett sportágat, mely négy részből áll: díjlovaglásból – stílus akadálypályából – gyorsasági akadálypályából – marhaterelésből.

A Working Equitation Magyarország Sport Egyesület 2018-ban alakult, azzal a céllal, hogy népszerűsítse hazánkban a munkalovaglást, lehetőséget biztosítson versenyzők és hobbilovasok számára a sportággal való megismerkedésre, és képezze a lovasokat. A kvalifikációt szerzett versenyzők mindannyian a WE Magyarország egyesület tagjai.

Kertész Borka és Marokkó

Császár Mariann és Mozart

Kappel Edit és Bolivár

2022. április 27.
Forrás és képek:
Working Equitation Magyarország Egyesület
Frissítve: 2022. 08. 02.

Védett: Interjú Kádár Attilával,..

Ez a tartalom jelszóval védett. Megtekintéséhez meg kell adni a jelszót:

Dr. Halas Máté

  • Működési terület: Mohács
  • Telefonszám: +36 30 912 8046

Dr. Sprőber Zoltán

  • Működési terület: Békéscsaba
  • Telefonszám: + 36 30 985 5798

Bognár Dóra, Csetényi Lea, Kelemen Blanka a csehországi CSIO nagydíjainak legjobb magyar lovasai

A pénteki Nemzetek Díja győzelmek után vasárnap a zduchovicei utánpótlás CSIO-n a nagydíjak következtek.

A fiatal lovas kategória 145 cm-es pályáján a legjobb magyar teljesítményt Kovács Dóra tanítványa, Bognár Dóra érte el, aki Callitoppal, egy kis időtúllépéssel a hatodik helyen végzett.

Az ifjúsági lovasok nagydíjában három magyar válogatott is hibapont nélkül teljesítette a 140 cm-es alappályát. Az összevetésben Lóránt Attila tanítványa, pénteki Nemzetek Díja győztes Csetényi Lea volt a legjobbunk, aki Hámorral itt sem hibázott, így ötödik helyen végzett. A harminchat indulós nagydíjban a helyezettek között végzett az alappályán nem hibázó, Pataki Anna Klára Je T’Aime-mel és ifj. Antal Péter Choral Symphony-val.

A vasárnap reggeli gyermek nagydíjban ezúttal magyar lovas nem tudott az összevetésbe kerülni. Öt lovasunk is négy hibaponttal teljesítette a 130 cm-es pályát, közülük a leggyorsabb időeredménnyel, Jerry nyergében Kelemen Blanka ért célba.

Gratulálunk az utánpótlás válogatottnak, folytatás két múlva a somorjai nemzetközi díjugrató versenyen!

2022. 04. 24.
Kép: Canva
Forrás: dijugratoszakag.hu

Hiba bejelentés