A lóversenyek története egészen az ókori civilizációkig nyúlik vissza. A lóversenyek különösen a görögöknél és a rómaiaknál voltak népszerűek, ahol a lovak és a lovassportok nagy szerepet kaptak. Az első lóversenyeket a Kr. e. 7. században dokumentálták az ókori Görögországban, és akkor még az olimpiai játékok részei voltak. Népszerű volt az athéniak híres versenye, a négyesfogat is. A versenyek fókuszában nemcsak a gyorsaság és az ügyesség, hanem az állóképesség is volt. A versenyzők ugyanis gyakran több körön keresztül viaskodtak a győzelemért.
Az ókori Rómában rendezett kocsiversenyek szintén nagyon népszerűek voltak, és vonzották a tömegeket. A versenyek durvák és sokszor veszélyesek voltak, hiszen a szabályok sok mindent megengedtek. Olyannyira, hogy a versenyzők gyakran életveszélyes helyzetekben találták magukat. A verseny kimenetelére a rómaiak különböző téteket tettek, többek között pénzben, állatokban és más értékekben fogadtak.
A középkorra a lóversenyek a lovagi tornák részévé váltak, a mai modern lóversenyek elődje pedig a 16. századi Angliában alakult ki. Az első hivatalos versenyeket I. Jakab király uralkodása alatt, Newmarketben rendezték, melyeket szabályokhoz kötöttek. Ezzel együtt természetes a lovifogadás alapjait is letették. Ez olyan jól sikerült, hogy a 18. századra a lóversenyek Anglia nemzeti sportjává váltak. Komolyabb szinten kezdtek el foglalkozni a versenylovak nemesítésével, ami üzleti szempontból is nyereséges volt. A sportra egyre nagyobb figyelem szegeződött.
Napjainkra a lóversenyek az egész világon elterjedtek, Ausztráliában, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban pedig különösen népszerűek. A modern lóversenyekre már szigorú szabályok vonatkoznak, a fogadásoknak pedig számos formája létezik, például a straight bet vagy a trifecta. A lovassport mostanra óriási iparággá nőtte ki magát, amely amellett, hogy szórakoztató, komoly gazdasági szerepet is játszik. A lóversenyek történetéből jól látszik, hogy az emberiség már évezredek óta rajong az ilyen jellegű sportokért. A sebesség, az adrenalin, a hangulat és a versengés még a laikusokat is lázba hozza.
A technika fejlődése lehetővé tette, hogy otthonunk kényelméből fogadjunk a lóversenyekre. A kaszinók Magyarországon is lehetőséget biztosítanak az online lóverseny fogadásra, így mindenki élvezheti a lovi izgalmait.