Március 15: díszelgésre készültek a lovas rendőrök

Közös ünnepi főpróbán vett részt a Nemzeti Lovas Díszegység 28 ló-lovas párosa és a 32. Nemzeti Honvéd Díszegység állománya.

A lovasok és a díszelgők közös gyakorlása azért volt különösen fontos, mert a vasárnapi ünnepségen a Parlament előtt a Nemzeti Lovas Díszegységé és az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegységé és a lesz a főszerep.

A próba napja nemcsak a díszelgőkről szólt, hiszen az ilyen jellegű katonai tevékenység, ahol zárt alakzatban mozognak, egyszerre lépnek, egyszerre villannak a fegyverek a lovasoknak és lovaiknak is kihívás. Hangokkal, dobpergéssel, katonazenével kell a lovakat összeszoktatni, hogy fegyelmezetten haladjanak a többiekkel, vagy épp mozdulatlanul álljanak.

A gyakorláson a készenléti rendőrség lovas alosztályának 28 lovasa vett részt, közülük 25-en lesznek vasárnap a Kossuth téren. Annak érdekében, hogy a lovak ne tegyenek kárt a tér új díszburkolatában, illetve biztonságosabban mozoghassanak rajta, patkóikra különleges gumi rátétet kapnak.

Ádám Barnabás ezredes, a Nemzeti Honvéd Díszegység parancsnoka – aki 2014 végén részt vett a limanovai huszár-emlékportyán is – elmondta: bár számukra minden díszelgés ünnepi esemény, a vasárnapi zászlófelvonás mégis kivételes lesz. „Amikor a nemzet teljes nyilvánossága előtt, élő televíziós közvetítésben mutatjuk meg magunkat, akkor a szokottnál is jobban oda kell figyelnünk. Napok óta csak erre készülünk, minden nap fél kilenctől 15 óráig tart a gyakorlás.”

Még 61 képünk van az ünnepi főpróbáról. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez

A lovas rendőrök a mindennapok során nem gyakorolnak együtt a 32-esekkel, csak a kiemelt események előtt találkoznak velük, így a szerdai nap kiemelten fontos volt az ünnepi felkészülés szempontjából.

2015.03.13. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Fotó: Haga Zsuzsanna
Forrás: Honvedelem.hu, Újbuda.hu

Hozzászólások