Lovas kulturális és turisztikai rendezvényközpontot hoztak létre Nógrád megyében

Lovas kulturális és turisztikai rendezvényközpontot hozott létre a Nógrád megyei Vanyarc- Sarlóspusztán a Lóska Ménes Sportegyesület. A fejlesztést 497,37 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból finanszírozták – közölte az egyesület az MTI-vel.

Azt írták, a Top pályázat Széchenyi 2020 programjának támogatásával 2000 négyzetméteres fedett bemutatóteret, valamint 150 vendéget kiszolgáló látogatóközpontot alakítottak ki, hogy a kisbéri félvér ménes bázisán látogatóbarát- és élményelemekkel mutassák be a lovas kulturális örökséget. A támogatás interaktivitást biztosító technikai fejlesztéseket, eszköz- és szoftverbeszerzéseket is lehetővé tett a látogatóközpontban.

Az érdeklődők többek közt az országban egyedülálló lószimulátoron próbálhatják ki a lovaglás élményét, biztonságos körülmények között – közölték, hozzátéve, állandó és időszaki kiállítások, filmvetítések, méneslátogatások és szakmai előadások is várják a központba látogatókat.

A Vanyarc-Sarlóspusztán működő Lóska Ménes Sportegyesület tájékoztatása szerint az egyesület 2016-ban jött létre, nonprofit alapon, kifejezetten a kisbéri félvér ménes népszerűsítésére, de több mint 35 éves tenyésztői munka eredménye, hogy ménesük a legeredményesebb és legnagyobb létszámú kisbéri félvér ménes az országban. A beruházással egyesületük gazdasági fenntarthatóságát is szeretnék megteremteni – jelezték.

2022. 08. 01.
Kép: Canva
Forrás: MTI

Hozzászólások