Giro d’Italia – A martonvásári huszárvágta lett a legkreatívabb szurkolói aktivitás

A martonvásári Szent László Huszáregyesület által bemutatott vágta kapta a Giro d’Italia országúti kerékpáros körversenyen a “legkreatívabb szurkolói aktivitás” díjat, melyet a viadal olasz jogtulajdonosai és a Nemzeti Sportügynökség szakemberei ítéltek oda az esemény magyarországi nyitószakaszán bemutatott produkcióért.

A díj átadására Martonvásáron került sor kedden, A Martonvásár Városi Közszolgáltató NKft. keretein belül működő MartonKult iroda közleménye szerint a produkcióval a Fejér megyei település szándéka az volt, hogy ne csak Martonvásár, de egész Magyarország jó hírét vigye a világban, és pozitív országimázst közvetítsen.

A közlemény szerint a vágtát többször is elpróbálták az esemény előtt, az öt lovason kívül a huszáregyesület további három tagja segítette a helyszínen a produkció megfelelő megvalósulását. A vágtáról kisfilm is készült, melyet a későbbiekben esemény- és városmarketing célokra kívánnak használni.

“A huszárvágtáról készült kisfilm sikere az esemény napján és az azt követő időszakban uralta a közösségi médiafelületeket és egyöntetű elismerést hozott Martonvásár és a huszáregyesület számára” – áll a közleményben. “Úgy véljük, hogy az esemény egyedi és megismételhetetlen ebben a formájában, és aki látta, emlékezni fog rá”.

Az idei Giro d’Italia első három szakaszát rendezték Magyarországon, a Budapest-Visegrád nyitóetap után egy fővárosi időfutamot, majd a Kaposvár-Balatonfüred útvonalat teljesítette a mezőny.

2022.08.31.
Kép: Canva
Forrás: MTI

Hozzászólások