Conway Boko végig vezetve nyerte a Francis Diamond Díjat

Conway Boko és hajtója Hajnal Tibor végig vezetve, magabiztosan nyerte meg a Kincsem Park szombati versenynapjának főfutamát, a Francis Diamond Díjat. Nőcsábász és Veljko Mazsity lett a második, míg Nixon Lakatos Csabával a harmadik.

Conway Boko és Hajnal Tibor leiskolázta a mezőnyt

Összefoglaló a 2015. május 30-i versenynap futamairól

1. futam

Lejelentették: Joyous Woman (10). A forduló start elsőre sikeres volt. A startot Magic Diamon Way vette a legjobban, de Oro Noble is remekül kezdett. A start után Pletykás galoppozott, így kiesett a versenyből. Ösztönző az első kanyarban szintén elgaloppozta esélyeit. Az első egyenesben Magic Diamond Way biztosan vezetett, mögötte Oro Noble a második helyen ügetett, őt követte Olasz Lány és Pannus-Com. A túloldalon nem változott a sorrend, Magic Diamond Way jól őrizte vezető helyét, próbált távolodni a mezőnytől. Az utolsó kanyarban többen is megkezdték a támadást, de már csak a helyekért folyt a küzdelem. Lardon a befutó egyenesben utat talált magának, így fe tudott ügetni a második helyre. Oro Noble csak a harmadik lett.

Befutási sorrend: Magic Diamond Way (4) – Lardon (5) – Oro Noble (3)
Győztes idő: 21,1

2. futam

Lejelentették: Öttusázó (4). Az autóstart után Laluna Comtesse vette magára a vezető szerepet. Az első egyenesben Laluna Comtesse ügetett az első helyen, mögötte Vilja Brick, harmadik helyen Carpe Diem és Nacho Nico kettesfogata következett. A második egyenesben továbbra is Laluna Comtesse vezette az immár libasorba rendeződött mezőnyt. A lovak sorrendje egy körön keresztül változatlan volt, elöl Laluna Comtesse, majd Vilja Brick, Nacho Nico, Kiskarcsi, Carpe Diem, végül Jákfa. A túlegyenes végén megindította hajtója Kiskarcsi-t, majd a kanyarban Vilja Brick-et is. A befutó egyenesben már már Vilja Brick ügetett az első helyen, és próbált eltávolodni a többiektől, de Kiskarcsi megelőzte őt. Nacho Nico nagy hajrával az utolsó métereken elügetett a vezető fogatok mellett, és megnyerte a versenyt.

Befutási sorrend: Nacho Nico (5) – Kiskarcsi (6) – Vilja Brick (7)
Győztes idő: 18,4

3. futam

Hajtóváltozás: Sunny (3) -t Varga Sándor helyett Váradi Sándor hajtja. Az autóstart után Szélvihar vállalta fel a vezető szerepét, Texas Oil és Sholty Geri is remekül kezdtek. Torres, Sunny, Szökevény és Rainbow Place is hibáztak, őket diszkvalifikálták. Az első egyenesbe érve még mindig Szélvihar vezetett, mögötte Texas Oil és Sholty Geri kettesfogata, majd Tiara Boss jöttek, valamint Shake Up. A túlsó oldalon továbbra is Szélvihar ügetett az első helyen, de Sholty Geri-t megindították, és egyre közeledni kezdett. Texas Oil és Tartozó kiestek a versenyből. A befutó egyenesben Sholty Geri és Szélvihar egymással külön versenyt ügettek, ekkor Tiara Boss megindult, és le is hagyta őket. Shake Up és Sumi is galoppoztak.

Befutási sorrend: Tiara Boss (12) – Sholty Geri (5) – Szélvihar (7)
Győztes idő: 20,4

4. futam

Lejelentették: Olajbáró (2). Az autóstart csak második nekifutásra sikerült. A start után Képzőművész állt be a mezőny élére vezetőnek, Jávor Class és Kitty Magic is nagyon jól kezdtek, mögöttük pedig Montgomery és Keeper. No Fear hibázgatott a start után pár méterrel be is fejezte a versenyét. Az első egyenesben Képzőművész az első, Jávor Class a második, Kitty Magic a harmadik, Montgomery a negyedik, Marót pedig az ötödik helyen ügetett libasorban. A túlsó oldalra érve Képzőművész növelte előnyét a többiekkel szemben, Jávor Class mellé pedig feljött Montgomery. A befutó egyenesben Képzőművész még mindig magabiztosan vezetett, Montgomery pedig szorongatta, majd meg is előzte Jávor Classt.

Befutási sorrend: Képzőművész (3) – Montgomery (4) – Jávor Class (5)
Győztes idő: 20,2

5. futam

A fordulóstart elsőre sikeres volt, legjobban Sziklaszirt kezdett, de szintén remek startot vett Ibsley és Tiko Time is. Spartacus és Pákó Yankee is galoppoztak. Az első egyenesben Sziklaszirt és Ibsley kettesfogata vezette a mezőnyt, majd Tiko Time és Blitz Va Bene kettesfogata következett, kívülről pedig elindult és előzni kezdett Sanger MS. A túloldalra érve már egy hármasfogat vezette a mezőnyt, Sanger MS, Sziklaszirt és Ibsley. Ibsley nem bírta az iramot, és visszacsúszott, így az utolsó kanyarra már csak Sziklaszirt és Sanger MS kettőse maradt az élen. Ibsley el is ugrotta magát. A befutóban megindította hajtója Red Bull-t, akinek a második helyig sikerült felügetnie. Sanger MS nyerte meg a versenyt.

Befutási sorrend: Sanger MS (13) – Red Bull (9) – Sziklaszirt (3)
Győztes idő: 18,2

A Francis Diamond Díj győztes lova és hajtója

6. futam – Francis Diamond Díj

Lejelentették: Jogging (4). Az autóstart után Nixon kezdett a legjobban, de hamar átadta vezető pozícióját Conway Boko-nak. Az első egyenesben Conway Boko mögött libasorban ügetett a mezőny, második helyen Nixon, harmadik helyen Ördög Hegedűse, majd Amy’s Love. A túlsó egyenesben nem változott a lovak sorrendje, de az egyenes végén Nőcsábászt megindította hajtója, és könnyedén el is ügetett a fáradó fogatok mellett. A befutó egyenesben Nőcsábásznak a második helyig sikerült feljönnie, Nixon visszacsúszott a harmadik helyre.

Befutási sorrend: Conway Boko (3) – Nőcsábász (5) – Nixon (2)
Győztes idő: 16,5

7. futam

Az autóstart után Repeta és Pán Péter tudott legjobban kezdeni. Raffaello még a start előtt hibázott, ezzel nehezített helyzetén. Az első egyenesben Napraforgó felügetett a második helyre Repeta mögé, Pán Péter a harmadik helyre csúszott vissza. A túlsó egyenesben Repeta mögött kettesfogatok rendeződtek, Napraforgó Pán Péterrel, Oli Sun pedig Robin Hooddal ügetett fej-fej mellett. A befutóra fordulva a még mindig magabiztosan vezető Repeta mögött Napraforgó és Robin Hood ügettek, Miki Manót pedig megindította hajtója. Miki Manó lendülete a második hely megszerzésére volt elég. Nekifutó lett a harmadik.

Befutási sorrend: Repeta (4) – Miki Manó (6) – Nekifutó (11)
Győztes idő: 20,2

8. futam

A start előtt hibázott Sóvirág, de sikerült letenni őt a start pillanatára. Legjobban Bezique Va Bene kezdett, valamint San Francisco és Timoteo. Az első egyenesben a mezőny kettesfogatokká alakult, elöl ügetett Bezique Va Bene San Francisco-val, majd Sikerdíj Timoteo-val, aztán Shergar Titán Ville-el. A túlsó oldalon Bezique Va Bene és San Francisco még mindig vezettek, mögöttük változatlan volt a fogatok sorrendje, de Timoteo galoppozott, ezzel kiesett a versenyből. A befutó egyenesben Sikerdíj hibázott, és Rigoletto is elugrotta magát. Bezique Va Bene vezetett, Titán Ville-t megindította hajtója, és meg tudta szorítani a vezető Bezique Va Bene-t, de megelőzni már nem. Shergar-nak sikerült felküzdenie magát a harmadik helyre.

Befutási sorrend: Bezique Va Bene (2) – Titán Ville (3) – Shergar (8)
Győztes idő: 19,8

A következő ügető versenynap június 5-én pénteken és június 7-én vasárnap lesz:

Megközelíthetőség:

A versenyekről közvetít a 

Vagy nézd élőben az ügető versenyeket a Lovasok.hu-n!

Az élő közvetítés megtekintéséhez kattints a képre.

www.kincsempark.hu

2015.06.02. Forrás: Kincsem Park
F
otók: Major Zsolt

 

Hozzászólások