Női győztes a 14. Nemzeti Vágtán – Szabadka lovasa, Szabó Nikolett diadalmaskodott

Szoros küzdelemben, végül a szabadkai versenyző nyerte meg a 2021-es Nemzeti Vágta döntő futamát Licino Pipacs nevű lova nyergében. A Millenniumi emlékmű helyszínén, a Hősök terén megrendezett kétnapos esemény során, többféle lovas versenyszám és program került terítékre. A rendezvény az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás része volt idén, és élőben közvetítette a Duna Televízió.

Női győztes a 14. Nemzeti Vágtán – Szabadka lovasa, Szabó Nikolett diadalmaskodott

„A mese életre kelt! – mondta Lázár Vilmos, a Magyar Lovas Szövetség és a Nemzeti Vágta elnöke, miután az október 3-i döntőn a fiatal szabadkai lovas egy rendkívül erős mezőnyben, elsőként ért be a célba és így ő vihette haza az ötmillió forintos fődíjat és a 1848-as huszárszablyát. – Ezúttal a mesekönyvből Nikolett lovagolt ki, aki ma reggel talán még nem is sejtette, hogy délután ő emeli majd magasba a győzelmet jelentő díszkardot. Fantasztikusan versenyzett, csodálatos volt az összhang ló és lovasa között” – tette hozzá.

A Szabadkát képviselő lovas mögött második helyen a Heves színeiben versenyző korábbi többszörös győztes Nagy Arnold, harmadik helyen pedig a farkaslakai Tamás Csaba vágtatott át a célvonalon. Utóbbi szintén történelmet írt, hiszen így végre székely lovas is felállhatott a dobogóra a Nemzeti Vágta döntőjében.

Női győztes a 14. Nemzeti Vágtán – Szabadka lovasa, Szabó Nikolett diadalmaskodottA verseny a kishuszárok esetében is izgalmason alakult: Hajdu Fanni és Nárcisz Orosházát képviselve zsebelhették be az első helyet, míg másodikként a csörögi Friebert Bernadett futott be a célba. A harmadik helyezést a kishegyesi Erdei Anna Dorka szerezte meg.

 

A Jótékonysági Sztárfutamban első helyen Bács Péter végzett, aki nyereményét a Bottyán Equus Lómenhely Állatvédelmi Alapítványnak ajánlotta fel. A Nemzetközi Futamban Csehország lovasa, Lukas Vladyka állhatott fel a dobogó legfelső fokára, őt követte India, harmadikként pedig az osztrák versenyző ünnepelhetett. A népszerű Fogatvágta versenyszámban Tieger Endre a sütvényesi ménes képviseletében nyert ismét. A második az ottlakai ménes és Makoviczki Richárd, míg a harmadik a köncsögi ménes színeiben induló Nagy Gábor lett.

Idén a program azelőtt a tény előtt is tisztelgett, hogy több lovas szakágban is jelentős sikereket értünk el 2021-ben, valamint, hogy olyan világszínvonalú eseményeknek adhatott otthont most Budapest, mint a Lovastorna Világbajnokság, vagy a XII. Négyesfogathajtó Európa-bajnokság. A magyar tradíciókra épülő lovas rendezvényen, ezen kívül történelmi lovas felvonulással, méneshajtással,’48-as csatajelenetekkel, és sok más látványos lovas bemutatóval szórakoztatták a közönséget.

Női győztes a 14. Nemzeti Vágtán – Szabadka lovasa, Szabó Nikolett diadalmaskodottNői győztes a 14. Nemzeti Vágtán – Szabadka lovasa, Szabó Nikolett diadalmaskodottNői győztes a 14. Nemzeti Vágtán – Szabadka lovasa, Szabó Nikolett diadalmaskodott

További részletek és képgalériák:
www.vagta.hu

2021. 10. 04.
Források:
Szöveg: Stern Communications- Nemzeti Vágta sajtóközleménye
Kép: Hajdu Krisztina

Hozzászólások