Tengerparti nyaralás lóversenyrajongóknak

Ha nyár, akkor nyaralás! Így vannak ezzel lóversenyberkekben is számos országban és összekötik a kellemest a hasznossal. Ez annyit jelent, hogy a legnagyobb versenyek néhány hétre vagy hónapra egy nyaralóhelyre, fürdővárosba költöznek. A franciák kedvence augusztusban Deauville.

Fotó:  France Galop

Németországban Bad Harzburgban tartanak néhány hétig versenyeket, Amerikában Saratogára figyelnek a lóversenykedvelők, Franciaországban pedig egész augusztusban pihennek a lóversenyzés központjának számító párizsi versenypályák és mindenki a sikkes tengerparti Deauville-be költözik.

A város La Touques nevű pályáján idén július 30. és augusztus 31. között 18 versenynapot tartottak, ahova mintegy 130 különböző tulajdonos 1800 lova érkezett versenyezni 150 futamra. Ezek között öt Group 1-es verseny is szerepelt a programon.

A Prix Maurice de Gheest Group 1-es verseny befutója

A győztesek és az indulók között pedig nem csak a legjobb francia lovakat láthatta a nemzetközi közönség, hanem számos nagy lóversenyhagyománnyal rendelkező országból, így Európán kívül például Hongkongból vagy az Amerikai Egyesült Államokból is érkeztek indulók. A nagy érdeklődés nem volt véletlen, mivel a futamokban egy hónap alatt 7,4 millió eurót (2,2 milliárd forintot) osztottak szét.

A legnagyobb versenyek között egy sprinterfutam (Prix Maurice de Gheest), egy nagy kétéves-verseny (Prix Morny), egy kizárólag kancáknak kiírt 2000 méteres díj (Prix Jean Romanet), egy meglehetősen ritkaságszámba menő mérföldes díj (Prix Jaques Le Marois) is a szerepelt a programon, utóbbinak az a különlegessége, hogy egyenes pályára futják. Az utolsó hétvégén pedig Deauville város nagydíjáért (Grand Prix de Deauville) versenyeztek a telivérek, amelyben idén egy német telivér győzött. Ennek a díjnak magyar vonatkozása is van, ugyanis 1878-ban a magyar csodaló, Kincsem nyerte meg.

A jelenlegi deauville-i lóversenypályán 1864 óta rendeznek versenyeket. A pálya alapítójának Charles de Morny-t tartják, aki III. Napóleon törvénytelen féltestvére volt.

A szervezők mindent megtesznek azért, hogy minél több lovat és nézőt vonzzanak a pályára, illetve, hogy minél nagyobb figyelmet irányítsanak a lóversenysportra. Minden hétvégének más és más a tematikája, illetve a csúcseseménye. Így például egyszer a csinos hölgyek, máskor a zsokék vagy a ménesek kerültek középpontba, volt, hogy a versenypályáról lekerült telivérek jövője, a helyi éttermek vagy Mauritius szigete, de tartottak szamárversenyt is a tengerparton sztárzsokék részvételével. A gyerekeknek is számos programot kínáltak a lószimulátoros versenyzéstől kezdve a pónilovaglásig.

A jártató

A versenyek között mindig yearlingárverést tartanak, hiszen Deauville a központja az Arqana-nak, a legnagyobb francia árverési társaságnak is. A magyar futtatók is évek óta eljönnek ide lovat vásárolni, azonban csak néhány hónappal később, amikor már a magyar pályának is megfelelőek az árak. A környéken találhatóak a legjelentősebb telivér ménesek, amelyek ilyenkor folyamatosan fogadják a látogatókat.

A város persze nem csak a lóversenyről szól, hiszen egy híres kaszinó is működik itt, illetve nincs olyan nagy divatmárka, amely ne képviseltetné magát a gyönyörű településen. A tengerpart azért reggel a lovaké, akik itt is tréningeznek, mielőtt a nyaralók átvennék a helyüket.

La Touques-tól kevesebb, mint két kilométerre egy másik lóversenypálya, a szintén gyönyörű Clairefontaine is működik. Ezt 1928-ban a központi pálya kiegészítésére hozták létre és az augusztusi meeting alatt tíz versenynapot (öt sík, egy ugró, és négy vegyes) tartottak itt idén.

A város a lóversenysport mellett számos lovassporteseménynek, például díjugrató, fogathajtó és pólóversenynek is a helyszíne.

2016.09.01. Írta és fotózta: Vonczem Gabriella

Hozzászólások