Olimpiai bajnok kerékpárosból zsoké

Az olimpiai- és világbajnok pályakerékpáros nem teker tovább, helyette átnyergelt a lovaglásra és már a lóversenypályákon gyűjti a díjakat.

Angliában hatalmas érdeklődés kíséri az idén 36 éves Victora Pendeltont. A pályakerékpárosként kilenc világbajnoki címet szerzett, európa-bajnoki címmel büszkélkedő, valamint 2012-ben olimpiai arany-, valamint ezüstérmet nyert sportoló ugyanis tavaly hatalmas meglepetést okozva sportot váltott.

A többség először azt hitte, hogy az egykori élsportoló csupán egy érdekes szórakozást keresett magának, mivel csupán 2015 elején kezdett el lovagolni tanulni. Ahogy azonban egyre jobban megismerte a galoppsportot, egyre inkább bele is szeretett és rövidesen úgy döntött, hogy zsoké lesz.

Ez a sportágváltás az elmúlt egy évben nagyon sok munkával, kihívással, nehézséggel, sikerrel, illetve kudarccal járt. De semmi nem vette el Victoria kedvét. Ehhez bizonyára nem csak az járult hozzá, hogy a korábbi sportkarrierje során megtanulta, a sikerhez nagyon kitartóan és megszállottként kell küzdeni, hanem az is hogy a brit sziget legnevesebb szakembereitől, így többek között AP McCoytól a nemrég lovaggá ütött, hússzoros angol ugróchampiontól, vagy éppen a neves trénertől, Paul Nicholls-tól tanulhatott.

A lóversenyszakma nagy része tehát minden támogatást meg is adott Victoriának, hiszen tudták, hogy népszerűsége mennyire sokat jelenthet a sportnak is. Először síkversenyeken indult, majd point-to-point (általában 4800 méteres versenyek, amelyeken gátakat vagy akadályokat ugratnak át telivérekkel, az amatőrlovasok szakága, Írországban és Angliában népszerű) és ugrófutamokban is. A napokban a világhírű angol ugrófesztiválon, Cheltenhamben is starthoz állt, ami ismét hatalmas szenzációnak számított.

Itt látható röviden a története:

A kívülállók értetlenül álltak Victoria lóverseny és galopp iránti rajongása iránt. Azonban az ő története is azt bizonyítja, hogy aki egyszer ráérzett az ízére, azt megmagyarázhatatlan erővel vonzza a sport és az életforma.

Az egykori sikeres olimpikon azt mondta, hogy zsokénak lenni legalább olyan kemény kihívás, mint bármelyik olimpiai sportágban sikeresen szerepelni. Ezt talán azok is elhiszik, akik a zsokékat és a lóversenyt látva azt mondják, hogy ebben nincs semmi nehéz, a lovasok csak állnak a ló hátán, a ló meg megy magától. Aki még mindig így gondolja, annak azt tudom csak ajánlani, hogy jöjjön és próbálja ki! 

2016.03.16. Vonczem Gabriella

Hozzászólások