Visszalép a svájci lovas csapat

Visszalép a svájci lovas csapat

 

A svájci díjugrató csapat visszalépésével (a Peking’08 Hong Kong-ban rendezendő Lovas Versenyeiről) kapcsolatban feltett újságírói kérdésekre reagálva az Equestrian Company (EqCo) szóvivője január 10-én kijelentette, hogy a döntés sajnálatos, de csupán egy csapat egyedi döntése.

„Ennek várhatóan semmilyen hatása nem lesz a játékokra, mivel a visszalépő csapat helyébe a ranglista más csapata lép. Nem tudunk más versenyzők és nemzeti szövetségek hong kong-i időjárással kapcsolatos panaszáról” – mondta.

Az időjárásnak megfelelő intézkedések

Az augusztus 9-21. között rendezendő 12 napos eseménysorozaton 200 ló fog versenyezni. Hangsúlyozni kell, hogy Hong Kong augusztusi időjárását jellemző forró és nedves körülmények mellett a szervezők különleges fontosságot tulajdonítanak a versenyzők és a lovak jól tartására. Korábbi olimpiák lovas eseményeit is sikeresen rendezték már forró és (Európától) távoli helyszíneken, mint például Los Angeles és Atlanta.

Rengeteg tapasztalat gyűlt össze az elmúlt évtizedekben arról, hogyan kell ilyen időjárási körülmények között bánni a versenyző lovakkal. Hong Kongban az elmúlt két évben rengeteg időt és energiát fektettek további stratégiák és eljárások kidolgozásába, amivel csökkenthető ezen időjárási körülmények hatása a lovakra. A munkákat a Federation Equestre Internationale (FEI) 2008-as olimpia lovas versenyeire kiküldött állatorvosa, Leo Jeffcott professzor, illetve Dr. Chris Riggs, a Hong Kong Jockey Club állatklinikai szolgálatának, egyben az EqCo állatorvosi szolgálatának vezetője felügyelte.

Kidolgozott tervek és kipróbálásuk

A lovak legjobb ellátása érdekében kidolgozták a szállítás megszervezésével, az istállózással, a hűtőberendezésekkel és az állatorvosi ellátással kapcsolatos kérdéseket.
„Végül, az eljárások során a hong kongi csillagvizsgáló legújabb időjárás-figyelő eszközeit is teljes mértékben igénybe veszik, hogy az idő a lovakra a legkevésbé hasson” – mondta a szóvivő.

Az eljárásokat már ellenőrizték két, 2006-ban és 2007-ben tartott képzelt versenyen, illetve ismét a tavaly augusztusi Good Luck Beijing-HKSAR 10. születésnapi kupa versenyén. A tavaly nyári versenyek során előfordultak igazán áldatlan időjárási körülmények is, de a tengerentúli lovak és lovasok valamennyien igen eredményesen birkóztak meg velük.

A versenyidőpontok időzítésekor a nap hűvösebb időszakait részesítették előnyben, a kora reggeli órákat és a napnyugta utániakat. Az edzések időpontját is az időjárás szerint alakítják majd.
A teljesen légkondicionált istállók mellett, amelyek a pihenési időszakban a hideget és a kényelmet biztosítják a lovak számára, óriás ventillátorokat és jeges ládákat helyeznek el a helyszíneken, hogy a versenyek után a lovak minél hamarabb lehűlhessenek.

Dr. Chris Riggs, az EqCo állatorvosi szolgálatának vezetője azt mondta – „Bár az időjárás hatásait soha nem lehet kiszámítani, a világon elérhető legkifinomultabb előrejelzésekre fogunk támaszkodni. Bízunk abban, hogy eredményes eszközöket vetünk be a helyszínen, hogy a helyi viszonyoknak a lovak egészségére és közérzetükre gyakorolt rossz hatását csökkentsük”.

A jelen kérdés mélyebb tanulmányozása és az augusztusi lovas versenyekkel kapcsolatos egyéb állatgyógyászati témák képezik tárgyát a jövő havi lausanne-i műhelynek. Az “On to Hong Kong” (HK kapujában) elnevezésű műhelyt a FEI szervezi, és nyitva áll minden nemzeti szövetség képviselői előtt.

 

Frissítve: 2023.03.20.
Fotók: Canva

Hozzászólások