Overdose Párizs miatt kihagyja Párizst

Overdose Párizs miatt kihagyja Párizst

 

Mikóczy Zoltán nagyon szeretett volna Európa legrangosabb őszi sprintversenye, az október eleji Group I-es, párizsi Prix de l’Abbaye előtt egy felkészítő versenyt adni lovának, de Overdose-t augusztusban két hétre le kellett állítani. Nem egy veszélyes, hosszútávra kiható sérülés miatt, de ez az apró sérülés is igen rosszkor jött. Mivel lova formája még nem tökéletes, így inkább nem zavarják meg az októberi versenyre történő felkészítését, és egészen az arra történő elutazásig Alagon maradnak.

Overdose augusztusban egy kisebb sérülés miatt két hetes leállásra kényszerült. Korábban még úgy nyilatkoztál, hogy ugyan nagyon szeretnétek neki az októberi híres párizsi futam előtt három héttel egy szintén párizsi felkészítő versenyt adni, de nem minden áron…

Mikóczy Zoltán: Mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy a szeptember 11-i Group III-as versenyt nem tudjuk vállalni. A két hetes leállást követő idő nem bizonyult elégnek arra, hogy Overdose megfelelő formába kerüljön, és nevéhez méltóan szerepeljen rajta.
Erőltethettük volna, de akkor nagyobb eséllyel tettük volna ki a sérülés veszélyének. Jóval fontosabb az őszi szezon legrangosabb rövidtávú európai versenye, az október eleji Group I-es Prix de l’Abbaye, nem akartuk kockáztatni a részvételét. Ebben a két hétben a korábbi savós patairha-gyulladása miatt szigorú diétára kellett fognunk, ami fehérjemegvonással is járt…

Tehát inkább óvatosságból döntöttetek így?

Mikóczy Zoltán: A ló a leállása óta folyamatosan dolgozik, de ez a kényszerpihenő nagyon rosszkor jött. A számára korábban tervezett yorki és baden-badeni futamokat látva, Overdose nyári formájához mérve ki merem jelenteni, hogy jó eséllyel küzdhetett volna mindkettőben a győzelemért. A szeptember 11-i dátum viszont kicsit közelinek bizonyult.

Most zavartalanul tudtok dolgozni?

Mikóczy Zoltán: Ez nem egy veszélyes, hosszútávon kiható sérülés. Túl van rajta, már nem hátráltatja a felkészítését, csak nagyon, de nagyon rossz pillanatban jött. Az őszi szezon legfontosabb versenyének pedig mindent alárendelünk. Még nem tökéletes formában, túl korán starthoz engedve csak ronthattuk volna az esélyét az októberi párizsi versenyre.

Végig Alagon készültök?

Mikóczy Zoltán: Ez nem jelent kímélő üzemmódot, hiszen a hátralévő időben komoly terheléseket is fog kapni, de úgy gondoljuk, jobb, ha most megszakítás nélkül tud készülni egészen az elutazásáig.

 

2011.09.06.
Forrás: PannoniaOverdose
Frissítve: 2023.06.05.
Fotók: Canva

Hozzászólások