Öttusázóink lovastáborban hangoLÓdnak az olimpiára

Az öttusázók lovastáborban kezdték meg a 2016-os riói olimpiára való felkészülést. A férfiaknál négy, a nőknél pedig három olimpiai kvóta megszerzését tűzte ki célként a Magyar Öttusa Szövetség.

A sportág válogatott versenyzői a szokásos lovastáborral megkezdték a felkészülésüket a jövő év – már olimpiai kvalifikációs szempontból is fontos – megmérettetéseire. A hazai legjobbak két hetet töltenek a monori Nyerges Hotelben, melynek környékén tereplovaglással hangolódnak a további feladatokra. Balaska Zsolt lovasedző elmondta, hogy az ilyen jellegű lovaglás alapvetően eltér attól, amit a pályán kell bemutatniuk a versenyzőknek, akik a terepen magabiztosabbá válhatnak.

Martinek János, a szövetség megbízott főtitkára úgy fogalmazott, lassan már hagyománnyá válik, hogy az öttusázók felkészülése lovas táborral kezdődik: “Hasznos tapasztalatokkal gyarapodhatnak ilyenkor a versenyzők, melyeket remélhetően kamatoztatni tudnak majd” – tette hozzá.

A válogatottak a monori összejövetel után saját klubjukban edzenek, november 17-én pedig három hétre Tatára költöznek. A versenyévad nagyon hamar elkezdődik majd, a tervek szerint január közepén kerül sor a hagyományos budapesti fedettpályás versenyre, azután pedig mexikói edzőtáborozás következik.

A szövetségi kapitány az idei évre visszautalva emlékeztetett, hogy versenyzőink fel tudtak mutatni egy nagy bravúrt: a székesfehérvári Eb-n és a varsói vb-n is a magyarok nyerték a férfiak hagyományos versenyét. Mint hangsúlyozta: ilyen duplázás nem sokszor fordult elő a sportág történetében.  A hazai versenyen a Kasza Róbert, Demeter Bence, Tibolya Péter összeállítású válogatott, a lengyelországin a Kasza, Demeter, Marosi Ádám trió győzött. A férfiaknál jövőre is elsősorban tőlük várhatók kiemelkedő eredmények, amelyek akkor már olimpiai kvótát érhetnek.

 

2014.10.09.
Forrás: MTI
Frissítve: 2023.04.03.
Fotók: Canva

Hozzászólások