Lovastorna Országos Bajnokság 2021

Lovastorna Országos Bajnokság 2021

Október második hétvégéjén hagyományosan Kaposvár adott otthont a lovastornászok Országos Bajnokságának. Bár a 2021-es évben már könnyebben lehetett versenyeket rendezni, idén valahogy még nehezebben jöttek össze az indulók a kisebb versenyekre, mint eddig, de az OB-n majdnem mindenki vállalta végül a részvételt.

Az amatőr műlovas verseny két kategóriában került lebonyolításra. Az idősebbek között a Pasaréti Honvéd LSE versenyzője, Zala Petra bizonyult a legjobbnak, 6,013 ponttal zárt. A dobogó második és harmadik fokán szoros versenyben a Kiskunhalasi Lovasbandérium két versenyzője, Futó Eszter (5,915 pont) és Gyenizse Luca (5,911 pont) végeztek.

A fiatalabbaknál halasi siker született, Nagy Olívia tudott nyerni (5,871 pont) a Szárnyaló SE versenyzője, Neményi Lilla előtt (5,182 pont).

Az amatőrök lovas számában szintén a halasiakhoz került az aranyérem, Karaszi Judit (Amira) révén, aki nagyon magas, 6,457 ponttal fejezte be a versenyt. Az ezüst a Tündérkert LSE képviselőjéhez, Boross Jankához került (5,582 pont), aki Néró hátán versenyzett.

Az amatőrök csapat versenyében a Szárnyaló SE csapata 6,214 pontot érő gyakorlatot mutatott be, és ezzel aranyéremmel zárta a versenyt.

Az Utánpótlás egyéni versenyben Csák Lívia (PHLSE) tudott győzni nagy fölénnyel Szellő hátán (6,491 pont). A dobogó második fokára a Tündérkert LSE versenyzője, Érsek Nóra állhatott (5,880 pont) akit Néró segített a versenyen. A harmadik helyen Gyabronka Berta (BLK) végzett Carlos hátán (5,755 pont).

Az utánpótlás lépés számokban két korcsoportban versenyeztek a lovastornászok. Az idősebbek között Rékasi Dorka révén „utcahosszas” kiskunhalasi siker született (6,213 pont), a versenyzőt Amira segítette. Második helyen a Grand Hope LSME versenyzője, Láng Emese zárt Fáklya hátán 5,301 ponttal. Harmadikként Gyanani Indira (MPKSZ) végzett Valente hátán (4,763 pont).

A fiatalabb korcsoportban Szabó-Kita Anna (Berri SE) vihette haza az aranyérmet (5,925 pont), klubtársa, Nagy Boglárka előtt (5,773 pont). Mindkettőjüket a megbízható Hajnal segítette. Bronzéremmel zárt Papp Rozina (Grand Hope LSME), őt Fáklya hátán láthattuk (5,357 pont).

Lépés páros számban egy rutinos páros tudott győzni Szloszjár Nóra és Szász Janka révén (Szárnyaló LSE), akik Monte Cristo hátán mutatták be gyakorlataikat (6,145 pont). Az aranyéremről csak kevéssel maradt le a Tündérkert Hobbit kettőse, azaz Csipkereki Brigitta és Gyombolai Szonja, ők Néró hátán indultak (6,121 pont). A bronzérem a Fórján Elmira-Krizmájer Dorka összeállítású Póni Klubos kettőshöz került, ők Hubertus hátán 5,919 ponttal zártak.

Az utánpótlás verseny csapat számában egy induló volt, a Magyar Póniklub Szövetség II. számú csapata, őket Face to Face segítette. Eredményük 5,522 pont volt.

D2 versenyszámban Ombódi Angelika Gréta tudott győzni Szellő hátán, meggyőző fölénnyel (6,344 pont). A dobogó második és harmadik fokára a Szárnyaló SE lovastornászai, Chemez Kinga (6,002 pont) és Takács Hanga (5,856 pont) állhattak, mindkettőjüket Monte Cristo segítette.

A D1 kategóriában nagyon népes mezőny, és nagy küzdelem zajlott az érmekért. Végül Keöves Róza (Lovasakadémia SC) állhatott a dobogó legmagasabb fokára, Amira hátán (6,194 pont). A második helyen a Berri SE versenyzője, Papp-Hegyi Polli végzett Hajnal segítségével, 6,037 ponttal. A bronzérem a Tündérkert versenyzőjéhez, Bartalos Annához került, akit Siglavy Capriola Alekosz segített (6,034 pont).

A C kategória mezőnye szintén szépen felfejlődött, így idén már 10 versenyző állt rajthoz. A győzelmet Nagy-Baló Bori (PHLSE) szerezte meg Szellő hátán (6,148 pont). Második helyen Biczó Boglárka és Juventus végzett (Lovasakadémia SC) 5,948 ponttal. Harmadik helyen a Tündérkert LSE versenyzője, Gyombolai Szonja zárt Siglavy Capriola Alekosz hátán (5,931 pont). Egy csapat is indult a kategóriában (Szárnyaló SE), ők Monte Cristoval 4,363 ponttal zárták a versenyt.

B kategóriában már mindössze ketten indultak, közülük szoros versenyben Hantos Orsolya tudott győzni, Face to Face hátán (6,224 pont), megelőzve a kaposvári Szita Elizát (Juventus), aki 6,148 ponttal zárt.

A magyar bajnoki számok közül a gyermek kategória volt a legnépesebb, ami nagyon jó hír, mert ez azt jelenti, hogy az elkövetkező években lesz majd kiből válogatni a nagyversenyekre. Ez a korosztály egyébként nagyon tehetségesnek mutatkozik, reméljük mindannyian kitartanak majd az ifjúsági kategóriáig is!

A 12 induló közül a győzelmet megérdemelten Csipkereki Brigitta (Tündérkert LSE) szerezte meg Herceg hátán, aki ezzel klubja első bajnoki érmét szerezte meg a lovastorna szakágban! Eredménye 6,354 pont volt, amivel az ifjúsági kategóriában is már bronzérmet szerzett volna, és ez azért fontos, mert Brigi jövőre már biztosan ebben a kategóriában fog versenyezni.

Második helyen a Lovasakadémia SC versenyzője, Péter Ella végzett, akit Juventus hátán láthattunk. Ella a tavalyi bronzérme után egyet lépett előre, eredménye 6,260 pont lett. Bronzéremmel zárt Keller Csenge (BLK), akit szintén Herceg segített, eredménye 5,949 pont volt. Láthattunk még pár jó kűr gyakorlatot (Szloszjár Nóra, Riz Sarolt, Némedy Fruzsina), ha ezek majd hasonló jó kötelezőkkel is párosulnak, akkor még nagyobb verseny várható az érmekért.

Sajnos a juniorok/ifjúságiak mezőnye már nem volt ilyen népes, hiányzott a rajtnál a sérüléssel küzdő Gönczi Dorka, így Karna Rebeka (PHLSE) aranyérmét senki nem veszélyeztette Herceg hátán, pontszáma kiemelkedő 7,085 pont lett, és ezzel Rebus elbúcsúzott junior éveitől.

Második helyen a nem könnyű Carloson induló Nyulasi Zita (Szárnyaló LSE) lett, akik mindössze két hetes ismeretséggel a hátuk mögött végül 6,681 ponttal zártak. A bronzérmes a sérülés után visszatérő Basa Franciska (Berri SE) lett Harry Potter hátán, akitől most kicsit visszafogottabb kűrt láthattunk, eredménye 6,197 pont lett.

A fiúk között egyedül Habsburg-Lothringen Károly Konstantin (MPKSZ) indult, aki rengeteget fejlődött az év folyamán, és immár nem jelentett neki problémát a 6,5 pont feletti teljesítmény elérése sem, Cornetto hátán végül 6,659 ponttal zárt. Szintén aranyérmet szerzett Hantos Orsolyával párosban, bár itt Cornetto eléggé megnehezítette a dolgukat, így elért pontszámuk 6,276 pont lett.

A csapatversenyben szintén mindössze egy induló volt, a Lovasakadémia SC csapata, akik PM Star Lady hátán 6,341 ponttal zárták a versenyt. A kötelezőkben még van mit javulniuk, a kűr viszont már szépen sikerült, reméljük jövőre még jobbak tudnak lenni.

Felnőtt 2*-os versenyben Bohácsi Melinda (MPKSZ) egyedül indult, ennek ellenére talán tőle láthattuk a legmagabiztosabb, legkiegyensúlyozottabb produkciót a hétvégén, Hubertus hátán elért eredménye 7,205 pont. Melcsi nagy reménysége lehet a szakágnak a 2022-es Fiatal lovastornász Eb-n!

A felnőtt 3* mezőnye igencsak megfogyatkozott, Bence Balázs karrierje befejezése miatt már nem indult az OB-n, így a fiatal Basa Máté (Berri SE) volt az egyedüli induló a férfi versenyben. Harry Potter hátán 6,294 ponttal zárta az OB-t, jövőre neki is még inkább a fiatal lovastornász kategória lehet a célkitűzés.

A hölgyeknél Németh Blanka sérülése miatt szintén csak egy induló volt, Somogyi Eszter (Lovasakadémia SC), aki ha az ellenfelekkel nem is, de Carlossal azért megküzdött az aranyért. Eredménye 6,540 pont lett.

Felnőtt párosban a BLK kettőse, Szabó Nikolett és Jakab Liza indult szintén egyedüliként, Herceg segítségével 6,854 ponttal zárták a versenyt. Felnőtt csapat kategóriában a Magyar Póniklub Szövetség csapata indult, bár Németh Blanka hiányában ők is tartalékos felállással. Cornetto most nem könnyítette meg a dolgukat, így ponteredményük gyengébb lett a tőlük megszokotthoz képest, de éves teljesítményük alapján teljesen megérdemelten vehették át az aranyérmet.

Egy nehéz, és eseménydús évet zárt a lovastorna szakág 2021-ben, reméljük a 2022 már csak a versenyekről és eredményekről fog szólni, és jóval tervezhetőbb lesz, mint az elmúlt két évünk.

2021. 10. 12.
Forrás: lovastorna.lovasszovetseg.hu
Kép: Pannon Lovasakadémia
Frissítve: 2024.03.04.

Hozzászólások