Középkori hagyományok elevenednek meg Zsámbékon a Fékomadta Fesztiválon

Óriásbábosok, hagyományőrzők, zenészek és táncosok közreműködésével középkori forgatag várja az érdeklődőket október 16-án Zsámbékon.

Középkori hagyományok elevenednek meg Zsámbékon a Fékomadta Fesztiválon

A zsámbéki művészek és hagyományőrzők által életre hívott különleges programsorozat immáron harmadik alkalommal várja a résztvevőket a Zichy-kastély előtti téren.
A szervezők közlemény szerint a nagyszínpadon este olyan világzenei formációk lépnek fel, mint az Aurevoir. és a Messessippi zenekar (egykori Voodoo Papa), majd a Kontáros együttes tart táncházat.

Az eseményen megelevenedik a zsámbéki múlt és mesevilág az óriásbábok felvonulásakor és lesz boszorkányper is. Újdonság idén a középkori fogadó, melyben a látogatók megszemlélhetik a régi ételek készítési módjait. A programok között lovastorna, fegyvermustra, íjászat és haditorna is szerepel.

“Fontosnak tartjuk, hogy ezek a hagyományok újrafogalmazva életre keljenek városunkban, ahol épített környezetünkben velünk él a középkor. Erre a napra íjászok, szörnyek, középkori lovagok és boszorkányok lepik el a várost, az idelátogatók részt vehetnek a játékokban, csapatot alkothatnak, közösen élhetnek meg egy-egy sikert” – idézték a közleményben Russói Tamást, a Zsámbéki-medence Idegenforgalmi Egyesület elnökét.

A rendezvény látogatása védettségi igazolványhoz kötött.

2021. 10. 03.
Forrás: MTI
Kép: pixabay.com

Hozzászólások