Lovastorna csapatunk szépen helytállt a döntőben

Lezárult a lovastornászok versenye a normandiai Világjátékokon. A hat fős magyar lovastorna csapat bejutott a csapatversenyek pénteki döntőjébe ahol magabiztos, szép kűrjükkel a 12. helyen végeztek.

A Világjátékok történetének második legnépesebb csapata utazott ki Caen-be, ennél nagyobb delegációval csak az első, 1990-es stockholmi játékokon vettünk részt. Egyúttal ez a svédországi verseny volt eddigi legsikeresebb magyar szereplésünk is, hiszen a magyar válogatott akkor a negyedik helyen végzett, az egyéni döntőkben pedig Kende Anna a 11., Tatár András a 12. helyen zárt.

Idén az SWR-Szárnyaló SE (Ács Kornélia, Gönczi Dorottya, Király Ákos, Kocsis Réka, Németh Blanka, Vida Zsófia) együttese adta a csapat indulót, párosban két duó kvalifikálódott (Ács Kornélia-Németh Blanka, Gadolla Réka-Király Ágnes), míg női egyéniben Németh Blanka és Gadolla Réka szerzett kvótát. Így Németh Blanka egyedülálló módon mindhárom versenyszámban részt vett.

Legsikeresebben csapatunk szerepelt, akik a Szárnyalós hagyományoknak megfelelően nagyon erős kötelezőkkel kezdtek, és ezzel a nyolcadik helyre kerültek a 17 indulóból. Sajnos aztán az első kűrben volt egy rontás, amit a jelenlegi szabályok keményen büntetnek, így az első forduló után a 11. helyre került a csapat, ezzel azonban bejutott a döntőbe, így volt esély javítani. A pénteki döntőben aztán nagyon szépen szerepelt az együttes, magabiztos kűrjükkel kissé érthetetlen módon azonban a 12. helyre kerültek, és így is zárták a versenyt.

Ki kell emelni az újonc ló, Garfield és futószárazója, Páska Ildikó szereplését. Garfield személyében egy kiemelkedő mozgású, nagyon fegyelmezett ló mutatkozott be a nemzetközi porondon.

A versenyt Németország csapata nyerte, akik az első napi kötelezők után még a második helyen álltak, kűrjükkel azonban sikerült biztosítani a győzelmet. Az ezüst ezúttal Svájc csapatának jutott, akik szintén kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak a verseny folyamán. A bronz a hazai csapatnak, Franciaországnak jutott. A verseny legnagyobb vesztese a kötelezők után vezető Ausztria volt. Ők idén új lóval indultak, Alessio L’Amabile a kűr alatt azonban nagyon nehezen mozgott, egyenetlensége több rontást eredményezett, így az osztrákok lecsúsztak a negyedik helyre.

A párosok versenyében két kettőssel voltunk tehát érdekeltek. Monte Cristo nevű lovunk sérülés miatt ki sem utazott a Világjátékokra, így az Ács-Németh kettős a másik páros lován, Zakariáson indult. Sajnos Zaki első fordulós teljesítménye esélytelen helyzetbe juttatta mindkét párost, hiszen itt olyan alacsony pontokat kaptak, amivel már csak a szépítésre volt lehetőség. A második forduló a Gadolla-Király kettősnek aztán jobban, az Ács-Németh kettősnek rosszabbul sikerült, de végeredményben a 11. helyen zárt az utóbbi páros, míg a tavalyi EB negyedik helyezett Gadolla-Király kettős a tizenkettedikként fejezte be a versenyt.

Az élen a jelenleg legyőzhetetlen osztrák páros, Lukas Wacha – Jasmin Lindner és Bram végzett, megelőzve a német Torben Jacobs – Pia Engelberty kettőst. A bronz az angol Eccles testvéreké lett, míg az első forduló után a második helyen álló német Gera Marie Grün-Justin van Gerven a döntőben történt rontás miatt csak az ötödikként zártak.

A női versenyben sajnos nem jutottak döntőbe lányaink. Gadolla Réka a 30., Németh Blanka a 19. helyen végzett. Blankának jó esélye volt a döntőre, hiszen nagyon közel végzett a döntőt jelentő 15. helyhez, első senior évében azonban ez is nagyon szép teljesítmény volt tőle.

Itt a győzelmet kétséget kizáróan a több eredeti elemet (egykezes kézenállás, egykezes cigánykerék, mérleg a ló hátán) bemutató  angol Joanne Eccles szerezte meg, az ezüst az olasz Anna Cavallaronak jutott, míg a bronz a svájci Simone Jäiseré lett. Mindketten régóta várták ezt a sikert.

Még 28 képünk van a Lovas Világjátékok lovastorna döntőjéről. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

A férfiak mezőnyében nem volt magyar induló, hiszen Bence Balázs idén a junior EB-t választotta. Itt gyakorlatilag két ikon küzdelméről szólt a versenyt. A francia Jacques Ferrari végig vezetve aztán megnyerte a versenyt, bár a korábbi világbajnok honfitárs, Nicolas Andreani folyamatosan jött fel rá, a döntő kűr azonban egyértelműen Ferrarinak volt jobb, így első világbajnoki győzelmét zsebelhette be. A bronz a német Erik Oesenek jutott. A verseny nagy felfedettje a mindössze 17 éves mauritiusi Leclezio Lambert volt, aki lélegzetelállítóan laza és emellett rendkívül erős is, ő a hatodik helyen fejezte be a versenyt.

2014.09.08. Villányi Krisztina
Fotók: Altech FEI World Equestrian Games 2014
Frissítve: 2022.09.27.

Hozzászólások