Heliconia győzött az Igazgatósági Díjban a Galoppon

Heliconia (Goran Mesetovic) nagyon magabiztos, 6 hosszas győzelmet aratott 2015. április 12-én az Igazgatósági Díjban, Summer Hill (Godó Péter) messziről érkezett a második helyre, Szonáta (Stanislav Georgiev) lett a harmadik a Kincsem parkban.

Heliconia és lovasa, Goran Mesetovic győzött az Igazgatósági Díjban

Összefoglaló a 2015. április 12-i galopp versenynap futamairól

1. futam:

Leon a Profi gyengén indult. Crescencina jól jött el a starttól. Mon Amie hamar lemaradt a bolytól. A kanyarhoz közeledve Wood-Wirodancing jött fel a vezető Crescencina mellé. A kanyar Galagonya támadásáról szólt, de nagyon kívül tette ezt. A célegyenesbe érve már nem volt momentuma. Crescencinát ketten tudták csak megszorongatni, a tőbbiek lemaradtak. Crescencina, Olajág és Zanyetta sorrendben értek célba.

Befutási sorrend: Crescencina (7) – Olajág (3) – Zanyetta (9)

2. futam:

Gyengén indult Botrányhős és Kikerics is. Natália szokásosan gyorsan kezdett és elment pár hosszra. A kanyarra érve már feljött a mezőny közepére Botrányhős. A kanyarban Natália mögött tömörült a mezőny, Like látszódott negyedikben nagyobb lendülettel érkezni. A célegyenesben már könnyen kézből állt élre Botrányhős és sokkal nyert. Budavár lett a második és célfotóban harmadik Tíria, Like előtt.

Befutási sorrend: Botrányhős (6) – Budavár (2) – Tíria (4)

3. futam:

Rio Bono kezdett rosszul. Delinda és Frog House mentek élre, Staféta színei látszódtak közel. A kanyarba érve Frog House, Delinda voltak továbbra is elől, majd a célegyenesben Frog House mögé Staféta is közel jött. Folyamatosan szorongatták a vezetőt, de megőrizte az elsőségét Frog House, Staféta előtt célfotóban, harmadik Delinda lett.

Befutási sorrend: Frog House (1) – Staféta (6) – Delinda (3)

4. futam:

Doctor Timotej indult gyengén, de Amigo Star is hátul helyezkedett. Springolina ment élre, mögötte Danestar, Claudia Octavia és Hedy színei látszódtak. A kanyarban is még a gyors tempót diktáló Springolina volt elől, de a kanyarból kijőve teljesen elfáradt és vissza esett. Danestar, Párduc és Claudia Octavia hármasa próbált meglépni a többiektől, de a célegyenes közepén Amigo Star is megjelent kívül óriási lendülettel. A célig sikerült mindenkit megvernie, így Amigo Star győzött, Danestar, Párduc, Heedy és Claudia Octavia előtt.

Befutási sorrend: Amigo Star (7) – Danestar (8) – Párduc (3)

5. futam:

Nem indul: Álomtenger (1)

Wild Glory és Báthory kezdtek a legjobban és fej-fej mellett galoppoztak az élen. A középmezőnyben helyezkedett Poligám és Wooxy. Idő közben megjelent a frontban Parsec és a befutóra már fej-fejt érkezett a három ló. Közülük Wild Glory fáradt el elsőként, Báthory és Parsec pedig nagy csatát vívott a győzelemért, amit utóbbi szerzett meg végül. Wild Glory lett a harmadik.

Befutási sorrend: Parsec (5) – Báthory (7) – Wild Glory (13)

6. futam: 

Mindenkinek jól sikerült az indítás, Radio Ga Ga vállalta magára a vezetést, mögötte Szonáta, Heliconia, Golden Journey és Summer Hill volt a sorrend.. Az ügető átjáróhoz érve Heliconia vette át a vezetést, Radio Ga Ga pedig a mezőny végére esett vissza. A befutóban Summer Hill indult meg nagyon, de Heliconia-t nem tudta megközelíteni, aki magabiztosan, 6 hosszal nyerte a futamot. Summer Hill mögött Szonáta lett a harmadik, majd Golden Journey és Radio Ga Ga lett a sorrend.

Befutási sorrend: Heliconia (4) – Summer Hill (2) – Szonáta (5)

7. futam: 

Szememfénye (9) a Versenyintézőség rendelkezésére nem indult!

A startot követő 150-200 méterrel kettészakadt a mezőny és a vezető ötös ellépni látszott. Berkenye, Miserend, Istanbul, Szombatesti Lány és Al Shoogh ötöse volt az élen, de egyre feljebb zárkózott Sabato és Sasheverő is. A befutóra már Istanbul hozta a lovakat, mellé Al Shoogh ment fel és elköszöntek a többiektől. Kettejük közül Istanbul volt az erősebb és nyerte a futamot, Al Shoogh mögé Sabato jött fel harmadiknak.

Befutási sorrend: Istanbul (2) – Al Shoogh (5) – Sabato (1)

8. futam:

Demokrácia lovas nélkül ugrott ki a gépből.

Jetset Jones, Szarkaláb és Aptitude hármasa kezdett a legjobban, majd érkezett Fellángolás és a gyengébb startot vett Sariyah. A befutóban megindult Glenda és Ouagadougou Dawn. Jetset Jones nagyon könnyen nyerte a futamot, Ouagadougou Dawn és Glenda előtt.

Befutási sorrend: Jetset Jones (4) – Ouagadougou Dawn (6) – Glenda (3)

A következő galopp versenynap április 19-én vasárnap lesz a Kincsem Parkban:

  • Helyszín: Kincsem Park, 1101 Budapest, Albertirsai út 2-4.
  • Időpont: 2015. április 19-én vasárnap 14:00 órai kezdettel
  • A belépés díjtalan!

Megközelíthetőség:

A versenyekről közvetít a 

Vagy nézd élőben a galopp versenyeket a Lovasok.hu-n!

Az élő közvetítés megtekintéséhez kattints a képre.

www.kincsempark.hu

2015.04.13. Forrás: Kincsem Park

 

Hozzászólások