Megkezdődött Izsákon a VIII. Egyesfogathajtó Világbajnokság. A fogathajtók csúcstalálkozójára 24 nemzet 78 fogathajtója nevezett – ez minden idők második legnagyobb mezőnye. Ausztráliából, az Egyesült Államokból, Kanadából és Chiléből is érkezett induló. A versenyrendező ország jogán hazánkat kilenc hajtó – ebből három csapattag – képviseli.
Szerdán délelőtt a Nemzetközi Lovas Szövetség által delegált főállatorvos, az olasz Daniele dall’Ora vezette kötelező állatorvosi vizsgálatot tartották meg.
A felvezetett 84 ló közül mindössze egyet zártak ki, a belga Willy Verbeeck lovát sántaság miatt. Így Belgium nem tud csapatot állítani, hiszen csak két hajtójuk érkeztek Izsákra. A magyar csapat lovai a tartalék lóval együtt sikeresen vették az első akadályt. A csütörtöki és pénteki díjhajtásra így 77 versenyző áll készen.
A verseny ünnepélyes megnyitóján Lázár Vilmos, a Magyar Lovas Szövetség elnöke és Mondok József, a Fogathajtó Szakág elnöke is üdvözölte a versenyzőket és csapataikat. Feldmann Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára azt emelte ki, hogy a magyar kormány szeretné, ha újra virágkorát élné a lovas ágazat. Ezt mutatja a nemzeti lovas program elindulása, a létesítmények korszerűsítése és a lovas rendezvények támogatása is – mondta.
HRH Haya Hercegnő köszöntője
Nagy örömömre szolgál, hogy a Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) nevében, köszönthetem Önöket Izsákon, Magyarországon a FEI 2014. évi Egyesfogathajtó Világbajnokságának alkalmából.
Tavaly Izsák városa első alkalommal adott otthont a FEI Négyesfogathajtó Európa-bajnokságának, és most 12 hónappal később ismét itt vagyunk, ez alkalommal egy világbajnokságon. Már láthattuk, mennyire népszerű a fogathajtás sportja Magyarországon, hatalmas tömeg gyűlt össze a három napos versenyre. Biztos vagyok benne, hogy az elkövetkezendő napok is, ugyanilyen sikeresek lesznek, a sportolókat és a csapatokat egy emlékezetes tapasztalattal gazdagítva.
Minden sport alappillérei az emberek, akik összegyűlnek, és ezáltal lehetővé teszik megvalósulását. Ezúton szeretnék köszönetet mondani a Szervezőbizottságnak, a szervezőknek és önkénteseknek, elkötelezettségükért, elszántságukért, amivel gondoskodtak róla, hogy a sportolók, lovaik és azok tulajdonosai, valamint a támogatók és a nézők egyaránt élvezhessék a lovassport legjavát.
Remélem, az elkövetkezendő néhány nap rengeteg örömmel szolgál majd önök számára, és a sportolók egy kicsit közelebb kerülnek a saját maguk és lovaik számára kitűzött céljaik megvalósításához. Kívánom, hogy a lovas tudomány és a sportszerűség megannyi feledhetetlen pillanatot okozzon önöknek. Térüljön meg a sok megosztott tapasztalat és bajtársiasság, és legyen mindenkire inspiráló hatással.
Budapest, 2014. 09. 11.
HRH Haya Hercegnő, a Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) elnöke
Lázár Vilmos köszöntője
A Magyar Lovas Szövetség nevében szeretettel köszöntöm a hazánkba látogató versenyzőket, csapatszervezőket, bírókat, hivatalos személyeket és a csapatok mellett dolgozó lovas szakembereket egyaránt. Isten hozta Önöket!
Megtisztelő Magyarország számára, hogy két Európa-bajnokság mellett ezúttal hetedik alkalommal rendezhetünk fogathajtó világbajnokságot.
A Világbajnokság szervezői és az izsákiak – élükön Mondok József polgármester úrral – újabb világszínvonalú rendezvényünk sikeréért sokat vállaltak, dolgoztak. Köszönöm a munkájukat. Köszönöm a támogatók, a szponzorok, jelesen a magyar kormány és a Földművelésügyi Minisztérium anyagi támogatását.
Külön köszöntöm a sajtó képviselőit, akik a világ 15 országából közel százan látogattak a helyszínre és örömmel jelentem be, hogy a Magyar televízió a Duna TV csatornáján élőben számol be a versenyről. (2014.09.28. 13:30 – 16:00 a szerk.) Ezúton szeretnék jó munkát kívánni a média munkatársainak.
Versenyzőként is tanúsíthatom, hogy a hajtó és hozzáértő közönsége itt mindig egymásra talál. Mindannyian számíthatnak tehát a közönségünk szimpátiájára és biztatására.
Végezetül a hajtóknak sportszerű, látványos, balesetmentes versenyt, a rangos nemzetközi zsűrinek jó munkát és a kedves közönségünknek kellemes kikapcsolódást, jó szórakozást kívánok.
Mondok József köszöntője
Sokunk hónapokon át tartó munkájának eredményeként a VIII. Egyesfogathajtó Világbajnokság nyitásra készen áll, a versenyzőket és vendégeit szívesen fogadja. A világbajnokság kulturált, szakmailag megalapozott rendezése lovastársadalmunk, jelesen fogathajtásunk közös ügyévé lett. A Szervezőbizottság irányításával a helybéliek és az országból sokfelől ide sereglett lovasbarátaink szakavatott segítőkészsége, az igazi csapatmunka sikerre vezetett.
A Szervezőbizottság nevében köszönöm munkájukat. Magyarország – két négyesfogathajtó Európa-bajnokság mellett – hetedik alkalommal ad otthont fogathajtó világbajnokságnak. Bács-Kiskun megye honi fogathajtásunk bölcsője. Az 1978, 1999, 2004 és 2009. évi négyes és kettes világbajnokság után, idén az egyesek részére rendezi a fogathajtók csúcstalálkozóját.
Izsák, ez a hangulatos, vendégszerető kiskunsági város az elmúlt évi nagy sikerű Európa-bajnokságot követően most világbajnokság házigazdája. A világbajnokságra és a XXX. Sárfehér Napok keretében zajló gazdag szórakoztató, kulturális programokra több tízezer embert várunk Izsákra.
Kedves Közönségünk!
Álljanak meg egy szusszanásnyira. Élvezzék a verseny látványát, izgalmait. Kapcsolódjanak ki. Ismerkedjenek e csodálatos vidék egyedi természeti kincseivel. Kóstolják meg méltán híres étkeinket és italainkat. Szórakozzanak kedvükre. A szervezők, a vendégszerető izsákiak nevében kívánom, érezzék nagyon jól magukat nálunk.
A hajtóknak balesetmentes, sikeres versenyt, a rangos nemzetközi bírótestületnek és a szervezőknek, rendezőknek közmegelégedést kiváltó színvonalas jó munkát kívánok.
Míg a magyar kettes- és négyesfogathajtók a világ élmezőnyében vannak, az egyesfogathajtás fiatal szakág, amely eddig nem volt igazán népszerű nálunk, s ezért versenyzőink nem is tartoznak a nemzetközi élmezőnyhöz. Az elvárás a magyar csapat felé, hogy az első tíz között végezzen. Egyéniben az éremszerzés óriási bravúr lenne, új fejezetet nyitna a szakág hazai történetében – mondta korábban a rendezvény kapcsán Mondok József, a Fogathajtó Szakág elnöke.
2014.09.25. Forrás és fotók: Izsak2014.hu, Hippoevent.at, MNO.hu
Kép: Canva
Frissítve: 2022.09.20.