Április 11-én indul a fogathajtó szezon Tótkomlóson

IX. Gyúrós Pál Tótkomlósi Amatőr Fogathajtó Verseny

Kilencedik alkalommal rendeznek Tótkomlóson fogathajtóversenyt – az április 11-én, szombaton sorra kerülő rendezvény a fogathajtó szezon nyitánya is lesz egyben. A belépés ezúttal is díjtalan.

  • Helyszín: Kiskomlós, Lada Cross Pálya
  • Időpont: 2015. április 11., szombat
  • A belépés díjtalan

2007-ben rendeztek először fogathajtó versenyt Tótkomlóson, amely egy évvel később vette fel az Orosházi Lovas Egyesület elhunyt komlósi tagjára emlékezve Gyúrós Pál nevét. Idén április 11-én már kilendedik alkalommal jönnek össze a környékbeli települések hajtói, hogy a névadóra emlékezzenek, emellett meg is küzdjenek egymással.

A dél-alföldi hajtók népszerű rendezvénye a szokásos menetrend szerint zajlik: már reggel összegyűlnek a környék lovasai, fogatai, akik késő délutánig versengenek majd. A rendezvényt Tótkomlós önkormányzata és a tótkomlósi lovasok a városnapi sorozaton belül tartják.

“Először nyolc éve szerveztük meg a versenyt, amely egy évvel később vette fel elhunyt édesapám nevét. Tavaly óta már nem csak az amatőrök, de a C-kategóriás hajtók is rajthoz állnak. Minden évben sokan látogatnak ki a lada crosspályára, remélem, hogy ez most is így lesz. Mi mindenesetre a fogathajtók mellett a családoknak is készülünk programokkal: lesz szalmaló, ugrálóvár, rodeó bika, állatsimogató és egész napos sétakocsikázás is, emellett ingyenesen lovagoltat majd a Tótkomlósi Lovas Túra Egyesület – mondta ifj. Gyúrós Pál szervező.

Programok:

  • 8:00-9:30: Gyülekezés, nevezés
  • 9:30-10:30: Fogatok zenés felvonulása (Kiskomlós – Kossuth utca – Széchenyi u. – Kiskomlós)
  • 10:30-12:30: Akadályhajtás
  • 12:30-14:00: Ebéd (közben lovasbemutatók)
  • 14:00-16:30: Hibaidős akadályhajtás
  • 16:30-17:00: Eredményhirdetés

Gyermek programok:

  • Szalmaló
  • Ugrálóvár
  • Rodeóbika
  • Állatsimogató
  • Egész napos sétakocsikázás
  • A 123. Galambegyesület kiállítása
  • Délután ingyenesen lovagoltat a Tótkomlósi Lovas Túra Egyesület

Hasznos információk:

  • Rendezvényinformáció: ifj. Gyúrós Pál, Tel.: +36-30/4411-523
  • Versenyinformáció: Gyúrós István, Tel.: +36-30/2994-605
  • Étel, ital, édesség a helyszínen kapható
  • A rendezvény Facebook oldala >>
  • A belépés díjtalan

Megközelíthetőség:

2015.04.07. Ifjabb Gyúrós Pál, szervező
Frissítve: 2023.03.01.
Fotó: Canva

Hozzászólások