A maratonhajtásban magyarok az első helyeken

Nem kímélte az időjárás a versenyzőket Fábiánsebestyénben, az eredmények azonban azt mutatják, hogy a magyar hajtókat ez a legkevésbé sem hátráltatta.

Az egyesfogatoknál ifj. Bozsik József nyert (74.11) a lengyel Weronika Kwiatek előtt (75.35).  A csütörtöki díjhajtást megnyerő Bartlomiej Kwiatek az egyes akadályban rontott, így a harmadik helyen zárta a versenynapot  (81.06). Az összesített eredményt tekintve Bartlomiej Kwiatek (121.83) vezet testvére, Weronika előtt (131.93), Hódi Károly pedig jelenleg a harmadik helyen áll (132.60).

Lázár Vilmos és fogata a vizes akadályban

A kettesfogatoknál Farkas László (80.65) nyert a finn Jarmo Tauriainen (81.74) előtt, míg Lázár Vilmos a 3. helyen zárta a versenyszámot (82.03).

Lázár Vilmos már a reggeli pályabejárás előtt is technikásnak és nehéznek nevezte a maratonpályát, fogatával pedig egy komoly vihar után hajtott a pályára, de a sárban is fölvette a versenyt a korábbi indulókkal.

Összetettben a kettesfogatoknál Lázár Vilmos vezet (122.32), második Jarmo Tauriainen (131.59), harmadik Farkas László (138.14).

A négyesfogatoknál a hétszeres világbajnok, Lázár Zoltán bizonyult a legjobbnak maratonhajtásban (106.45) és ő áll összetettben is az első helyen.

A világbajnok Dobrovitz József a második helyen zárta a maratonhajtást (107.15), Váczi István a harmadik helyen zárt (114.57).

Maraton eredmények
Egyesfogatok
Kettesfogatok
Négyesfogatok
1. BOZSIK JR. József HUN 74.11
2. KWIATEK Weronika POL 75.35
3. KWIATEK Bartlomiej POL 81.06
4. HÓDI Károly  HUN 82.23

1. FARKAS László HUN 80.56
2. TAURIAINEN Jarmo FIN 81.74
3. LÁZÁR Vilmos HUN 82.03
4. VANCSURA Ákos HUN 84.39
1. LÁZÁR Zoltán HUN 106.45
2. DOBROVITZ József HUN 107.15
3. VÁCZI István HUN 114.57
4. DOBROVITZ JR. József 118.93

Maraton eredmények letöltése (.pdf) >>

Összesített eredmények (díjhajtás + maratonhajtás)
Egyesfogatok
Kettesfogatok
Négyesfogatok
1. KWIATEK Bartlomiej POL 121.83
2. KWIATEK Weronika POL 131.93
3. HÓDI Károly2 HUN 132.60
4. NYÚL Katalin HUN 4 134.77
1. LÁZÁR Vilmos HUN 122.32
2. TAURIAINEN Jarmo FIN 131.59
3. FARKAS László HUN 3 138.14
4. NAGY Tibor HUN 4 139.67
1. LÁZÁR Zoltán HUN 150.57
2. DOBROVITZ József HUN 152.75
3. SCHNEIDERS Daniel GER 170.21
4. VÁCZI István HUN 170.91

Összesített eredmények letöltése >>

A verseny vasárnap fejeződik be az akadályhajtással.

2014.05.03. Forrás: fogatverseny.hu
Fotó: Vida-Szűcs Imre, hippoevent.at
Kép: Canva
Frissítve: 2022.08.31.

Hozzászólások