Tóth Béla Regionális díjugrató döntő a Nemzeti Lovardában

A Tóth Béla régió három napos döntője idén szeptember 24-26 között Budapesten a Nemzeti Lovardában került megrendezésre, ahol a csodás napsütéses időben szép számmal álltak starthoz a bajnoki cím megszerzéséért a lovasok.

A szombati elődöntő napján a kezdő lovas kategória stílus elbírálású versenyszámát kiváló pontszámmal teljesítő Freisleben Zsófia nyerte, aki a vasárnapi döntőn is a dobogó legfelsőbb fokára állhatott fel. A második és a negyedik helyért viszont összetevő versenyt kellett tartani ahol aztán Gellért Dóra szerezte meg az ezüstérmet, Sárai Véda a bronz érmet, és Vig Panni aki a szombati 7,9 stílus ponttal a szombati elődöntő után az 5 helyről a negyedik helyre tornázta fel magát a vasárnapi összetevő verseny után. Ötödik helyen Franyó Zsanett, míg a hatodik helyen Kármán Nóra végeztek.

Az amatőr lovasok elődöntője a szombaton idő mérő versenyszám volt ahol 9 lovas teljesített hibátlan pályát, majd a vasárnapi döntőbe az egyszeri összetevő versenyszám után 5 lovas tudott hibátlan pályát teljesíteni. Így ők voltak azok akik összemérhették lovagló tudásukat a részükre rendezett összetevésben, ahol az akadályok magassága 120 cm volt. A dobogó legfelsőbb fokára Kis Bendegúz Dávid állhatott fel, majd az ezüst érem Régely Károly nyakába került és a bronz érmet pedig Urbán Miklós szerezte meg.

Sunyovszki Réka pedig aki egyébként a mezőny leggyorsabban teljesítő lovasa volt, egy hibaponttal a hatodik helyen zárta az idei döntőt.

Az ifjúsági döntő szombati 115 cm-es pályáját tizenöt versenyző teljesítette hibátlanul, míg a vasárnapi döntő 120cm-es versenyszámát már csak két lovasnak sikerült hibapont nélkül teljesítenie, akik között összetevéssel dőlt el ki fog a dobogó legfelsőbb fokára állni. Így az összetevésben csak egy hibaponttal végző Mécs Emma nyerte az idei ifjúsági döntőt, megelőzve Kárpáti Sárát, és a harmadik helyen végző Tömör – Tones Luca Zoét.

Tóth Béla Regionális díjugrató döntő a Nemzeti Lovardában

A felnőtt lovasok elődöntője szombaton egy 130cm-es időmérős pályával kezdődött ahol Ifj.Petrik Béla bizonyult a legjobbnak, majd őt követte a második helyen Kovács Roland és Buza Krisztián. A szombati elődöntő után ahol tíz lovas teljesített hibátlanul, a vasárnapi 135cm-es döntőn már csak négyen tudták hibapont nélkül befejezni a Karádi László által épített pályát, amelyen a hármas összetett ugrás és a kanyarban  követő meredek akadály megnehezítette a lovasok dolgát.

A dobogó legfelsőbb fokára a 140 cm-es összetevést követően Csibi Zsófia állt aki Cool Conrad nevű lovával az egyetlen volt aki hibapont nélkül tudta teljesíteni mind a két nap versenypályáját, majd őt követi a dobogó második fokán Kovács Roland Sir Winston-C nevű lovával és végül a harmadik helyen bronz éremmel zárta az idei regionális bajnokságot Rajnai Csilla Cosmos Chester nevű lovával.

Az idei regionális döntő csapat versenyét a Colonado lovasiskola csapata nyerte, Csibi Zsófia, H.Nagy Emma, Osztovits Péter és Kis Bendegúz összeállításban.

2021.09.30

Miru Szilvia
Lovasok.hu
Fotó: Miru Szilvia, Canva
Frissítve: 2022.08.18.

Hozzászólások