Ha Jászfényszaru, akkor díjugratás – hőségben is

Több mint száz versenyzővel, kánikulában rajtolt Jászfényszaru ötödik díjugrató versenye augusztus utolsó vasárnapján, melyre az ország távoli pontjairól is érkeztek lelkes lovasok. H. Szabó Sándor fotós is ott járt, s így tudósít az eseményről:

Jászfényszaru város önkormányzata és a Fényszarui Ló-Barát Egyesület szervezésében rendezett megmérettetésen a nemzetközi versenyekre is alkalmas pálya mellett az időjárás is kedvezett az indulóknak. A nyitott számban 90 cm magas akadályok várták a versenyzőket, míg a kezdő lovas kategóriában már 100-tól egészen 125 cm magasságig emelkedtek a rudak.

A családias légkörű versenyre látogatókat a díjugratás mellett is számos program várta: kirakodóvásár, gyermek játszóház, kézműves foglalkozás, pónilovaglás, lovaskocsikázás, csikós bemutató tette színessé a napot. A rendezvényen senki sem maradt éhes, többféle étel főtt a bográcsokban Bede Róbert és Szőke András irányítása mellett.

Az eredményhirdetésen Győriné dr. Czeglédi Márta polgármester asszony adta át a település díját a legeredményesebb lovasnak, a Gyöngyösi Zsákai Kft. versenyzőjének Májláth Csabának.

 

2016.08.30. Forrás és fotó:H. Szabó Sándor
Kiemelt kép: Canva
Frissítve: 2022.08.19.

Hozzászólások