Díjugratás nélkül nincsenek Hortobágyi Lovasnapok

A nemzetközi díjugrató verseny ismét fontos programpontja volt az idén 51. alkalommal megrendezett Hortobágyi Lovasnapoknak, ahol több ezer fős közönség előtt versenyeztek a díjugratók. A nagydíj sorsáról szoros versenyben mindössze 28 századmásodperc döntött.

3500 eurót ért a leghosszabb pálya

Szombat reggel rendezték a szezonban az ország leghosszabb pályára kiírt versenyszámát, a hortobágyi ugróderbyt. A 3500 euró összdíjazású versenyszámban huszonhárom számozott akadály várta a lovakat és lovasokat az 1020 méteres pályán.

A győztes és a második helyezett egyaránt az ország jelenleg egyik legeredményesebb lovasa, ifj. Szabó Gábor lett a nyíregyházi Timpex Ménes két lovával, Gerlével és Emlékkel. A harmadik helyen Szotyori Nagy Kristóf végzett szintén egy, a Timpex Ménesben tenyésztett lóval, a nyolc éves Fegyenccel.

Kiskör, nagykör

A pénteki nagykör kvalifikációs versenyszáma is élvezetes versenyt hozott, Erdélyi Magdolna nemzetközi pályaépítő pályáját tizennégy lovas teljesítette hibátlanul. A leggyorsabb Fly Boy volt ifj. Máté Istvánnal a nyergében, megelőzte Potocska Attilát Love Of Prinzi-vel és Szotyori Nagy Kristófot Timpex Fegyenccel.

A középkörben a péntek Szotyori Nagy Kristóf győzelmét hozta Timpex Gótikával, szombaton pedig második helyezést ért el.

Szombat délután Nagy Erikáé lett a győzelem Egis Sotirisszel, aki előző nap harmadik lett ebben a körben. A Máriás Sára – Katinka és ifj. Szabó Gábor – Timpex Hódoló párosoknak jutott még hely a dobogón.

A kiskör a tavalyi utánpótlás champion, Andirkó Benjamin Aranykapu Diatano-val, míg szombaton az első indulóként startoló Santrox és Garai Barnabás sikerét hozta.

187 cm az idei rekord

A Hortobágyon elmaradhatatlan magasugratásban hat páros állt starthoz. Komoly meglepetésre a győztes ugrást a 187 cm magas kőfalon Szotyori Nagy Ádám teljesítette Ninmiro nyergében.

A második helyen holtversenyben a Fekete Antal – Velier és ifj. Szuhai Gyula – Le Royal párosok végeztek.

Ifj. Máté Istváné a hortobágyi nagydíj

A 140 cm-es nemzetközi nagydíj alappályáját két lovas tudta hibátlanul teljesíteni, majd a szoros összevetésben is hibátlan maradt mindkét lovas . A párharcból végül ifj. Máté István került ki győztesen. A harminchárom éves lovas a pej Casus Bibendit lovagolta, akivel huszonnyolc századmásodperccel tudott jobb időeredményt elérni, mint az East Wind nyergében versenyző ifjúsági válogatottunk, Szuhai Péter.

A további helyeken a négy hibapontos lovasok sorrendjéről az időeredmény döntött. Harmadik lett ifj. Szabó Gábor Timpex Gerlével és negyedik Timpex Emlékkel, a hazai pályán induló Szladek Máté és Bherna az ötödik, míg Reischl Márton és Latino a hatodik helyet szerezték meg.

A középkör vadászugratását első indulóként Nagy Erika nyerte Astriddal, megelőzve Máriás Sárát Katinkával és Potocska Attilát, aki Love Of Prinzit lovagolta.

A kiskört, a Dunka Csaba emlékverseny pontszámgyűjtő versenyszámát ugyanúgy, mint szombaton, ezúttal is Garai Barnabás nyerte a sárga Santroxxal.

 

2017.07.10. Forrás: Díjugrató Szakág
Fotó: Hortobágyi Lovasnapok, Canva
Frissítve: 2022.08.19.

Hozzászólások