Diamant de Semilly – egy legendától búcsúzunk

Életének 31. évében elpusztult a legendás ugróló és fedezőmén, Diamant de Semilly. Több, mint 5000 utódjával, melyek közül többszáz nagypályás díjugró került ki, markáns nyomot hagyott a sporton.

„Nehéz szívvel tudatjuk, hogy legendánk, a legkedvesebb Diamant, a Haras jelképe tegnap reggel itt hagyott minket. Békésen hunyt el, maga mögött hatalmas ürességet hagyva. A csapatunk elkeseredett… Diamant teljes életet élt egészen a legvégéig, csodálatos, jól megérdemelt nyugdíjas évei alatt is egy szerető és gondoskodó csapat vette körül. Elvesztettem a lovam, de legfőképp a legjobb barátom…”

Ezekkel a szavakkal jelentette be Facebook oldalán a szomorú hírt Eric Levallois.

Diamant de Semilly 1991-ben született, apja Le Tot de Semilly, anyja pedig Venise Des Cresies, aki ellés után pusztult el, a csikót árván hagyva. Már fiatal lóként, karrierje kezdetén is sikeres volt, négy-, öt- és hatévesen is kvalifikált a Francia Nemzeti Bajnokságra. Sámtalan nagydíj győzelme mellett 2002-ben francia bajnoki, valamint a francia csapat tagjaként világbajnoki címet is szerzett. Az ezt követő évben részt vett az Európabajnokságon, ahol csapatban második helyezést ért el, majd kvalifikált az Athéni Olimpiára, ahol azonban sérülés miatt indulni nem tudott. A versenyzésből 2008-ban vonult vissza, hogy tenyésztésre koncentrálhasson. Három kólikaműtéten is túlesett ugyan ezen évben.

Tenyészkarrierje is sikeresen alakult, 2015-ben és 2016-ban a WBFSH (World Breeding Federation of Sport Horses) tenyészmén ranglistáján első helyet foglalt el, tavaly pedig második volt. Többszáz nagydíj szinten versenyző utódja közül megemlítendő Toledo De Kerser, aki Tom McEwennel csapatban olimpiai bajnok, Marcus Ehning legendás lova, Comme Il Faut, a Scott Brash-sel versenyző Hello Guv’nor, vagy a 2017-es Európabajnokságon egyéni ezüstérmes Harrie Smolders lova, Don VHP Z. Világszerte száznál is több fedezőmén utódja van, ilyen például a sokak számára bizonyára ismert Dominator 2000 Z és Quickly de Kreisker.

Minden kétséget kizáróan egy valódi legenda hagyott itt minket, a mén sportban és tenyésztésben nyújtott teljesítményével örökké bevéste magát a díjugratás legkiválóbbjai közé.

2022.02.17.
Merényi Kincső
Kiemelt kép: Canva

Hozzászólások