A régió fogathajtói találkoztak Farádon

A régió fogathajtói találkoztak Farádon

 

Megyei lovasversenynek indult, lovasfesztivál lett a hétvégén Farádon a megyei kettesfogathajtó verseny.

A rendezvényre több ezren voltak kíváncsiak, a szervezők kísérőprogramokról is gondoskodtak. A felső-dunántúli régió lovasai gyűltek össze a hétvégén Farádon. A Rábaközi Lovas Klub szervezésében és pályáján tartották meg ugyanis a megyei kettesfogathajtó verseny első bajnoki fordulóját. Lovasünneppé, fesztivállá alakult át végül a rendezvény, melyet a Kisalföld is támogatott.

A rendezvényt szervező klub részéről Szalay Ferenc elöljáróban elmondta: minden az elképzelések szerint alakult, az időjárás is kegyeibe fogadta a versenyzőket, illetve a nézőket. Szombaton és vasárnap körülbelül 2–2 ezer ember volt kíváncsi a hajtásra.

– Egyesületünk 2005-ben alakult és már több komoly lovasrendezvényt bonyolítottunk le – jegyezte meg. – Célunk, hogy összehozzuk a lovakat szerető embereket és lehetőséget adjunk azoknak a hajtóknak is, akik amatőr szinten versenyeznek.

A hajtáson összesen harminc fogat indult, azaz közel száz ló versenyzett, hiszen voltak, akik több négylábúval érkeztek. A versenyek mellett számos érdeklődésre számot tartó programot is kínáltak a szervezők. Nem volt véletlen tehát a nagy érdeklődés. Miközben a hajtók a pályán küzdöttek, bográcsokban, gulyáságyúban főttek a különféle ételek, tárcsákon sültek a húsok. Volt bőrös malacpecsenye, birka-, sertés- és marhagulyás, pacal velővel és grillhúsok. A helybeli Csillag Imre is fakanállal, kötényben sürgölődött a kondérok mellett.

– Elsőre elfogadtam a felkérést, hogy az éhes nézőkről társaimmal együtt gondoskodjak – mondta a Kisalföldnek két kóstolás között. – Az egész napos programokon ugyanis mindenki megéhezik és éhgyomorra még a látvány sem lehet az igazi.

Volt is keletje Csillag Imre főztjének, hiszen szombaton is, vasárnap is hosszú sorok kígyóztak a sátrak előtt. A szakácsok pedig nem fukarkodtak az adagokkal.

A verseny ideje alatt rábaközi termelők kínálták termékeiket. A Rábaközi Lovas Klub tagjai eközben sétakocsikázásra invitálták az érdeklődőket a határban. A legkisebbeket pónilovas fogat várta, a bátrabbak pedig a pónilovaglást is kipróbálhatták. Szombaton az immár hagyományos lovasbálnak volt nagy sikere, vasárnap pedig a tombola fődíja, egy magyar félvér csikó talált gazdára.

A nézőtéren találkoztunk a farádi Nagy Tiborral, aki maga is lovasember volt. „Annak idején foglalkoztam lovakkal, azóta is szeretem őket. Ha tehetem, megnézem a környéken a lovasversenyeket, hiszen igazán szép és ügyes lovakat és persze tehetséges hajtókat lehet látni” – fogalmazott.

– Örülünk neki, hogy mindenki megelégedésére sikerült megrendeznünk a megyei versenyt. Pihenni persze ezek után sem tudunk, mert újabb nagy feladatok várnak ránk. Szó van róla ugyanis, hogy legközelebb országos versenyt rendezhetünk a Rábaközi Lovas Klub pályáján – tette hozzá a verseny végén a főszervező, Szalay Ferenc.

 

2007.05.14. Cs.Kovács Attila
Forrás: Kisalföld.hu
Frissítve: 2023.09.23.
Fotók: Canva

Hozzászólások