A magyar történelem és kultúra szorosan összefonódik a lóval. Őseinket sokszor „lovas nemzetként” emlegetik, és nem véletlenül: a magyarság a honfoglalás útját lóháton járta végig és az utána lovakkal kiérdemelt hírnevüket is évszázadokon át zengte Európa.
A ló mindig is több volt számunkra, mint közlekedési eszköz vagy haszonállat: szimbóluma lett a szabadságnak, az erőnek, a nemzeti összetartozásnak, a Magyarságnak.
Ezt a gazdag hagyományt szeretné most újra reflektorfénybe hozni a „Lovasok a magyar lovaskultúráért – Nagy Lovas Kvíz” kampány, amelynek célja, hogy a magyar emberek – különösen a fiatalok – ismét felfedezzék a hazai lovaskultúra értékeit. Nem csupán szórakoztatás céljából jött létre, hanem hogy tanítson is: a résztvevők játékos formában ismerkedhetnek meg a magyar lófajtákkal, kiemelkedő eredményeinkkel és történelmi érdekességekkel.
Tudtad például, hogy a nóniusz fajta a hadsereg egyik legmegbízhatóbb lóállománya volt? Hogy a Mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok feladata volt ennek a fajtának a tenyésztése és megőrzése?
Azt, hogy Magyarország egyik büszkesége, a lipicai, a világ egyik legrégebben tenyésztett lófajtája?
És azt, hogy a magyar sportlovak az elmúlt évtizedekben számos nemzetközi díjlovagló- és ugróversenyen értek el kimagasló eredményeket és az egyik legszélesebb körben használható lófajták?
A Magyar Lovas Turisztikai Közhasznú Egyesület kiemelt partnerként segíti a kezdeményezést, hiszen a szervezet évek óta azon dolgozik, hogy a lovas turizmuson keresztül a magyar lovas örökség élő része maradjon a mindennapjainknak. Emellett a Kincsem Park, a magyar lóversenyzés ikonikus központja is fontos támogatója a programnak, ahol a múlt és a jelen találkozik, és ahol minden korosztály testközelből élvezheti a ló és ember közös munkája aratta babérokat.
A „Nagy Lovas Kvíz” célja tehát világos: felhívni a figyelmet arra, hogy a magyar lovaskultúra nem a múlt dicsősége, hanem a jelen és a jövő lehetősége.
A fiatal generációknak is megmutatjuk, hogy nem csak külföldi lófajtákkal lehet kiemelkedő sikereket elérni, hiszen a magyar fajták és a hazai tenyésztés is bizonyított már és bizonyít ma is, Európa- és világszinten.
Ahogy gróf Széchenyi István, „a legnagyobb magyar” is mondta: „A ló a nemzet tükre.” Ez az idézet ma is aktuális, hiszen ahogyan bánunk lovainkkal és ahogyan ápoljuk lovas hagyományainkat, az sokat elmond rólunk, mint nemzetről is.
A kampány mindenkit megszólít – legyen kezdő érdeklődő, tapasztalt lovas, vagy egyszerűen csak a magyar kultúra iránt kíváncsi lószerető. A cél közös: hogy a magyar lovas örökség újra a helyére kerüljön, oda, ahova mindig is tartozott: a nemzeti büszkeségünk középpontjába.
A kvíz három válasz lehetőséget kínál majd, amiből kijelölheti a kitöltő a szerinte helyeset! A jutalmazás legmagasabb elért pontszám szerint és kitöltési sorrendben történik, ezért itt többre viszed majd a tudásoddal, mint puszta szerencsével!
Támogatóink mind tesznek a lovaskultúra megőrzéséért és gyakorlásáért nap mint nap, emiatt is döntöttek amellett, hogy nyeremények felajánlásával segítik a kezdeményezést.
Támogatóink és felajánlásaik listája:
- Ivói Lovarda 2 db 2 órás lovastúra a Hargitán.
- Lovasvilág Lovasbolt – 5 db Ajándékutalvány vagy online levásarolható kupon 5000.- Ft. értékben.
- Gáspár Noémi, Horse Stairs – 6 személynek online lókiképző előadás kupon. Tetszőlegesen kiválaszthatja a díjazott, hogy melyikre van szüksége!
- Merci Kft – 20 db 5 literes lenolaj.
- Kincsem Park – 10 db A Magyar Derby 99 telivér 99 történet című könyv.
- Hevonen Horse Feeds Kft. – 3 díjazott: 1 db Hevonen Performance Muesli, 1 db Hevonen ProBiotic, 1 db takarmányozási tanácsadás
- Bos Plus Kft. – 2 db lovaglócsizma és 2 db nyalósó összesen 4 díjazottnak.
Kattints ide és tölts ki a Nagy Lovas Kvízt!
2025.10.01.
Jáger Dorka, Lovasok.hu szerkesztősége