Elhunyt Miklós László / 1936-2008/
Az agrármérnök, baromfitenyésztési és baromfiipari szakmérnök személyében az agrár ágazat jeles személyiségét veszítettük el.
Főként a baromfiipar számos területén dolgozott vezető beosztásokban. Éveken át az egyetemi kutatások gyakorlati bevezetésének ügyeit bízták rá. Volt külkereskedő, sőt – már nyugdíjasként – két nagy vállalat „válságmenedzselését” irányította.
Élete utolsó öt évében merőben új fontos, számára nagyon kedves feladattal tisztelték meg: két hajózási szervezet főtitkáraként dolgozott.
Mindezekkel együtt számára az volt a „legtesthezállóbb” feladat, amikor a Magyar Lovas Szövetség főtitkáraként két éven át a gazdászképességeit a lovak szeretetével ötvözhette. Adminisztrációs munkája mellett – sok egyéb között – a Nemzetközi Lovas Szövetség budapesti – a Hiltonban rendezett – Kongresszusának, valamint a magyar aranyérmet hozó balatonfenyvesi Kettesfogathajtó Világbajnokság szervezési munkáiban járt az élen.
Együtt gondolkodásra serkentő¸ kommunikatív, közösséget kovácsoló, jó hangulatú lovas ember volt. Az együvé tartozás, a közös örömszerzés igényével az „ő idejében” és segítségével szerveztük – az azóta sajnos teljesen a feledés homályába tűnt – országos lovasbálokat.
Lacikám!
Pedagógus családból érkeztél. A kötelességtudat, a rend, a fegyelem tiszteletét hoztad magaddal. Ennek szellemében éltél.
Pörgős, dinamikus ember voltál. Magadtól és kollégáidtól sokat – még többet – kértél, követeltél életed végéig. Ám a „hajtás” közben is tisztelted, becsülted, szeretted a munkatársaidat. És viszont: tudom, tanúim vannak rá, hogy ők zömében ugyanígy voltak Veled. Nagy elismerés ez annak, aki életében – mint Te is – fontos helyeken dolgozott, sok emberrel találkozott.
Hogy életed egy-egy bizonyos szakaszában – és most nem csupán a munkahelyeidre gondolok – csalódtál, nem azt kaptad vissza amit reméltél – én mondom ki, nem Te – amit megérdemeltél volna? Hát persze, hogy volt ilyen! De hát …
Rád emlékezve igaz amit gróf Széchenyi István – egyik kedvenc olvasmányunkban – a „Lovakrul” című csodálatos könyvében írt:
„Fennmaradnak a’ Te jótéteid, – örökké fog élni azok emlékezete, –,
nyomonként gerjesztenek másokat is hasonlók véghez vitelére, –,
midön szebb jövendőt forgató lélekkel,
a’ közjóra – való munkálkodás meleg érzetével
nyugvó-helyedhez járul igazán gondolkodó Földid.”
Lacikám! Máris hiányzol!
Budapest, 2008. június, Szent István hava.
Fehér Károly
Kép: Canva
Frissítve: 2023.06.06.
