Lábnyomok a hóban
Írta: Kerza
Egész nap esett. Az utcákon már állt a víz, és a park puha homokja is sártengerré változott. Sehol egy lélek. A zuhogó eső mindenkit a házakba parancsolt, csak az esőcseppek néma csobbanása jelentette a nyugodt muzsikát. Későre járt már az idő, mire a sötét égbolt kitisztult és csillagok ragyogták be a hatalmas takarót.
A város szélén elterülő kis utcában csupán egy emeletes ház magaslott ki a többi közül. Körülbelül 40 lakás lehetett benne, most mégis csak egy ablakban pislákolt a lámpa fénye.
Az aprócska szoba úgy tele volt pakolva, hogy gyufás doboz nem fért volna el a rogyásig megpakolt fapolcokon. Mindenegyes négyzetmétere lovas tárgyakkal volt tele, a falat plakátok díszítették és az ágy, mely az ablak alatt hevert, alig látszott ki a plüssfigurák alól. A nyitott ablakon beosonó esti szellő ringatta a szoba közepén álló hintalovat, melynek nyikorgó hangja árulta el korát.
Kathy az ágyban feküdt és a hintázó lovat figyelte. Már régen kinőtt a lovacskázásból, de valódi álma, hogy egyszer majd a saját lován élvezheti a szabadság minden percét, de a sok év múlásával már csak attól is boldog lehetne, ha újra a közelükben lehetne. A lány kék szemei átfutottak az éjjeliszekrényen álló bekeretezett fotóra, s nagyot sóhajtott, miközben kezébe vette. Szemei azonnal könnyesek lettek, ahogy a fekete szépség meredt rá a képről. Mellette ott állt ő is, jobb tenyere elterült a ló homlokán és arcáról leolvasható volt a határtalan boldogság.
– Ha tudnád mennyire hiányzol Love. Nélküled már nem ugyanolyan a farm.
Kathy fejében újra lejátszódtak a legszebb pillanatok, amiket Love-val töltött. Ahogy átsétáltak a farm mögötti legelőre, és a kanca ellopta gondozója sapkáját, majd boldogan és büszkén nyerítve ügetett el a zsákmánnyal. Aztán az is a szeme elé került, amikor a ló szállító eltűnik a látóhatárról, benne Love-val. Eladták. Igaz, hogy Kathy csak alkalmanként járt át a 15 éves kancához, hogy meglátogassa, e kis idő alatt mégis nagyon a szívéhez nőtt. És amikor egy hideg, hózáporos délután Kathy szinte megfagyva lépett be a birtokra, kedvence fájdalmas nyerítését hallotta, melynek dallamát még mindig nem tudta elfelejteni. Visszhangzott gondolataiban.
Minél inkább teltek a percek, Kathy szemei óraműpontossággal kezdtek lecsukódni. Mintha mázsás sziklatömbök húzták volna le őket. A kép a hasára fektetve hevert, s jelenléte meghozta az álmot. Később a lány úgy mesélt róla, mintha életre kelt volna, s belemászott a fejébe.
….
A hó megállás nélkül zuhogott. A hatalmas hópelyhek pillanatok alatt befedték a mezőt és a táj vakítóvá vált. Egyszerűen gyönyörű volt. Mindent ellepett, Kathy mégsem fázott. Arcát megcsípte a hideg levegő és kellemesen vörössé színeződött tőle, de egyáltalán nem fázott.
A vidék ismerős fáinak ágai kopaszon emelkedtek a színtelen ég felé. A lány fura dolgot vett észre, ahogy elindult előre. Egyáltalán nem süllyedt el a bokáig érő hóban, s nyomot sem hagyott maga után. Csak ekkor fogta fel, hogy ez egy álom csupán.
Egy sötét foltot pillantott a végtelen fehérségben. Hamar felismerte az alakot, s nagyokat szuszogva rohant az erdő szélén álló fekete szépség felé. A ló sötét szemeivel végig nézett a lány minden porcikáján, göndör fürtjeitől egészen a cipőjéig.
Kathy előre nyújtotta kezét, hogy megérintse régi barátját, de az idős, fekete kanca megfordult, s vágtázva tűnt el a sűrű erdő fái között. A lány értetlenül nézett utána, majd a kíváncsiságtól hajtva utána eredt.
A ló kecsesen mozgott. Minden izmát megmozgatta, s szinte bele lendült az iramba. Időnként meg-meg állt, füleit hátracsapta, talán még hátra is nézett, de a lány hamar kifulladt a futásban. Love horkantott egyet, majd tovább indult, ezúttal csak lépésben, Kathyt még mindig távol tartva magától. Hosszú, dús farkát a földön húzta maga után, s sötét szemébe belelógtak hullámos tincsei.
Ahogy kiértek az erdőből, Kathy szeme elől ismét eltűnt a kanca. Fejét ide-oda kapkodta, hogy keresse őt, de megint csak a hótenger terült el előtte.
Aztán, ahogy leült, és arcát a tenyerébe temette, kellemesen meleg szuszogás ért a bőréhez. Majd a puha orr érintése végleg megnyugtatta, s mikor Kathy végigsimította a ló vastag, izmos nyakát, eleredtek könnyei. Mégis mosolygott. Boldog volt, hogy kedvence ismét mellette van, el is feledkezett arról, hogy ez egy álom csupán.
Belemarkolva a dús sörénybe felhúzta magát Love hátára, s anyakára borult. A ló minden porcikájából az a jóleső melegség áradt. Mintha a szeretetet párologtatta volna. Hírtelen megmozdult alattuk a föld, legalábbis Kathy azt hitte, mindaddig amíg fel nem egyenesedett, s észre nem vette, hogy Love indult meg vele. A lépésből hamar ügetés, majd vágta lett, és ez a kényelmes iram ismét mosolyt csal a lány arcára. A téli szellő felkapta a ló hosszú farkát és a magasba emelte, éppen úgy ahogy lovasa göndör fürtjeit is. A pár pillanatig tartó szabadság hosszú perceknek tűnt, s mikor útjuk végéhez értek, Kathy leszállt a lóról, aki óvatosan feküdt le a hóba. Szemeivel a lányra meredt, mintha hívta volna. Kathy mellé térdelt és átölelte a nyakát, majd észrevette hogy egyre álmosabb. A ló hasára fektette fejét, s elnyomta az álom.
…
Hideg szellő osont be a nyitott ablakon, melytől Kathy összerezzent. Felpattant, hogy becsukja az ablakot, s ekkor pillantotta meg az utcát, melyet teljesen ellepett a hó. Végignézett a vidéken, s ekkor jutott eszébe álma. Lélegzetét visszafojtva rohant le a lépcsőn egy szál pizsamában és mamuszban, s ahogy kinyitotta az ajtót a hideg ismét megcsípte arcát.
De valami más volt. Valami, ami elszomorította.
Kathy elsüllyedt a hóban, s amerre csak ment, nyomot hagyott maga után…
Vége
Kép: canva
Frissítve: 2024.05.02.
