A hat leggyakoribb tévhit a lovakról

A lovak kétségtelenül misztikusak. Az erő és szabadság szimbólumai, így könnyen magával ragadják az ember fantáziáját. Néha viszont ezek a fantáziák tényleg csak a képzelet szüleményei. Ezúttal összegyűjtöttük a hat legáltalánosabb, lovakról kialakult téveszmét és elmondjuk, hogy miért nem igazak.

1. A lovak lényegében nagyra nőtt kutyák

Van, akinek a fejében felmerül az analógia kutyák és lovak között a látszólagos emberhez való kötődés miatt, de ez szinte teljesen ellentétes a valósággal. Ember és kutya között sok közös vonás van: mindketten meleg ágyban szeretnek aludni, nagyrészt az étrendjük is hasonló, az élelemszerzés alapvető módja a vadászat, ami pedig jellemzően egy csoportos feladat, ezért “falkákban” élnek.

Ezzel ellentétben a lovak alapvetően zsákmányállatok, mindemellett növényevők és a szociális struktúrájuk is eltér a kutyákétól és az emberekétől.. 

2. A lovam imád ugrani (vagy bármilyen más sportot űzni)

Gyakran hallani lovasoktól: “az én lovam imád versenyezni” vagy “kimondottan szeret ugrani”. Könnyű azt feltételezni, hogy kedvenced veled együtt szeret mindent csinálni, akár csak azért, mert kifogás nélkül megteszi. De a lovak vagy pónik nem feltétlenül élvezik a sportokat. Ki látott már lovat, aki szórakozásból akadályt ugrott volna, hordókat kerülgetne, vagy megtett volna egy tökéletes 20 méteres kört, mindenféle emberi ráhatás nélkül?

Lehet, hogy egy ló alkalmas bizonyos feladatokra, lehet, hogy bizonyos feladatokat jobban kedvel, mint másokat, de ebből még nem érdemes azt a következtetést levonni, hogy élvezi is a dolgot. Nagy valószínűséggel egy lónak a legélvezetesebb dolog a világon a legelés, az együttlét a többi lóval. 

3. A lovak buták

Attól még, hogy egy ló nem engedelmeskedik a lovasának, nem jelenti rögtön azt, hogy buta. Valószínűleg csak nem érti a feladatot. Lehet, hogy a lovas egész egyszerűen nem ad egyértelmű, tiszta utasításokat, segítségeket. Ha egy ló megérzi valakiről, hogy tisztán, magabiztosan kommunikál – legyen bár szó lovaglásról, vagy a ló körüli teendőkről – az ő parancsait általában gond nélkül teljesíteni. Ezzel együtt viszont azt is hamar leszűrik, ha a lovas rosszul, vagy épp bizonytalanul kommunikál.

A lovak természetüknél fogva nem érzik kötelességüknek a szófogadást. Emberi mércével talán nem “okosak” a lovak, viszont ahhoz nagyon is jól alkalmazkodtak, hogy lovak legyenek, feleslegesen nem csinálnak semmit. 

4. A lovak nyerítéssel kommunikálnak

Ez a mítosz részben igaz. A lovak tényleg nyerítenek, hogy kommunikáljanak, de közel sem “beszélnek” úgy, mint ahogy időnként a hollywoodi filmekben mutatják, főleg nem prüszkölésekkel meg sivításokkal tarkítva. A lovak viszonylag csendes állatok, kommunikációjuk nagy része testbeszédből áll, még a fülüket is tudják jelzésként használni. 

5. A pata csak egy tömör valami a ló lábának végén

Első látásra könnyen tűnhet így, kicsit olyan, mintha fából lenne. Valójában azonban egy nagyon bonyolult, különböző anyagokból álló biológiai rendszerről van szó, amit többek közt csont, szaru (az emberi köröm is ebből van) és vérdús kötőszövet tesz ki. A pata él, nő, és kopik, rosszul kezelve pedig deformálódhat, ezért folyamatos ápolást igényel. 

6. Csak ülni kell a ló hátán

Erre a kijelentésre bárki, aki már lovagolt, azonnal elkezd tiltakozni. Az ember izmai már egy alkalom után is tanúsítják, hogy a lovaglás nem csak egyszerű ülés a nyeregben. A jó lovasoknak könnyen megy, díjlovasokat elnézve pedig tűnhet úgy, mintha a lovas tényleg csak ülne, miközben a ló magától teljesíti a kűrt. Ez valójában egy nagyon hosszú folyamat végeredménye, amely során a lovas jelzései, segítségei egyre finomabbá válnak, míg nem szinte teljesen észrevehetetlenek lesznek. De akármennyire is nem látszik, a ló minden egyes rezdülést érzékel, legyen az a lovas lábáé, karjáé, vagy csak szimplán az egyensúlyáé.

Hozzászólások