Széplak Szépike a legszebb kisbéri

A Regionális Kisbéri és Gidrán Tenyészszemle idén ünnepelte tizedik, jubileumi évét. A Füzesgyarmaton a már megszokott időpontban megrendezett szemle legmagasabb pontszámát Széplak Szépike zsebelte be.

Széplak Szépike (Széplak X. x Honvágy I-5 Jutalom)

A tizedik, jubileumi évben 37 kisbéri félvér, négy gidrán, négy magyar-félvér, valamint a lipicai és a nóniusz fajta egy-egy képviselője mutatta be szépségét.

A legmagasabb pontszámot Dózsa Ferenc (Hajdúszoboszló) Széplak Szépike (Széplak X. x Honvágy I-5 Jutalom) nevű 17 éves kancája érte el (tenyésztő: Rongits Pál Mosonmagyaróvár). Szépike korábban díjugratásban és díjlovaglásban is bizonyította képességeit, utóbbiban L osztályban indult ifi versenyeken Rácz Zsófiával.

Rádiháza Szendergő (Koppány x Álom)

Őt szorosan követte az értékelésben a Kabala-Ménes Kft. által tenyésztett, szintén 17 éves Rádiháza Szendergő (Koppány x Álom), akinek tulajdonosa Dobi Dezső. Szendergő az elmúlt években eredményesen versenyzett Dobi Péterrel díjugratásban 130 cm-es magasságon.

A legmagasabb küllemi bírálati pontszámot holtversenyben Bálint István (Füzesabony) Fernando Angyal nevű 3 éves kancája (Fernando Zsebtolvaj x Hadfi Apanázs), és egy 2 éves sárga kancacsikó, Maxim Rebeka (Maxim Maharadzsa x Főhős Ragyogás) érték el, akinek tenyésztője és tulajdonosa Gyulai Gábor (Füzesgyarmat).

A bírálatokat követően a nézők egy közös ebéd során beszélhették meg élményeiket, kérhettek szakmai tanácsokat az egyesületek képviselőitől és cserélhettek egymás között is tapasztalatokat. Erre azért is volt szükség, mert Füzesgyarmat és annak 30-40 km-es vonzáskörzetében a Galambos-Varga Kisbéri tenyészet motorja, Galambos János jóvoltából egy olyan 50-55 egyedes kisbéri félvér kancaállomány jött létre, ami igen figyelemreméltó ennél a szétszórt és hányattatott sorsú őshonos fajtánál.

A tenyésztők viszont igénylik, hogy segítsék a munkájukat. Idén is érkeztek tenyésztők Füzesabonyból, Debrecenből, valamint Szegedről. Ez mutatja azt is, milyen fontosak az ilyen és ehhez hasonló fórumok, ahol a tenyésztők megmérettetnek, testközelből kérhetnek és kapnak szakmai segítséget a mai viszonyoknak megfelelően egy regionális rendezvényen.

Maxim Rebeka (Maxim Maharadzsa x Főhős Ragyogás)

Mint mindig, ezúttal is jól előkészített helyszínen zajlott a szemle, ahonnan tanulságos élményekkel térhetett haza minden résztvevő. A tenyésztők a szokásos módon búcsúzhattak el egymástól:„Jövőre ugyanekkor, ugyanitt!”

2016.10.21. Varga István
Fotó: Varga István, Canva
Frissítve: 2022.08.10.

Hozzászólások