Közeleg a határidő, a lovardáknak már csak egy hónapjuk maradt arra, hogy igazolják, megfelelnek a lovas szolgáltatásokat szabályozó 14/2008. (XII. 28.) ÖM rendeletben foglalt követelményeknek.
A NÉBIH és az MKEH a napokban az alábbi felhívást jelentette meg honlapján:
„A lovas szolgáltató tevékenységről szóló 14/2008. (XII. 28.) ÖM rendelet (a továbbiakban: rendelet) alapján 2013. szeptember 1-jén a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) nyilvántartásában szereplő, már működő lovas szolgáltatóknak 2014. június 30-ig igazolniuk kell azt, hogy megfelelnek a megváltozott jogszabályi követelményeknek. 2014. június 30-ig a lovas szolgáltató vállalkozóknak az alábbi adatokat kell bejelenteniük az MKEH honlapjáról letölthető „Bejelentő Lap” kitöltésével az MKEH felé:
Tovább a Bejelentő Lap letöltéséhez >> A vendég lovagoltatásával járó lovas szolgáltató tevékenység csak a rendelet 1. mellékletében meghatározott alkalmassági szempontoknak megfelelő ló igénybevételével folytatható. Tovább a 14/2008. (XII. 28.) ÖM rendelet 1. mellékletéhez >> Abban az esetben, amennyiben a bejelentett lovak alkalmassági vizsgáztatása még nem történt meg, a „Bejelentő Lapon” a hatósági bizonyítvány számára, és kiállításának dátumára vonatkozó rovatokat üresen kell hagyni. A NÉBIH tenyésztési hatósági jogkörében eljárva a lovas terápia, illetve a lovas turizmus országos szakmai szervezetének bevonásával elvégzi a lovak alkalmasságának vizsgálatát és annak eredményéről hatósági bizonyítványt fog kiállítani. A NÉBIH a hatósági bizonyítványt hivatalból megküldi mind a bejelentő, mind az MKEH részére. Az igazolási és adatszolgáltatási kötelezettséget a lovas szolgáltató a „Bejelentő Lap” kitöltésével és az MKEH részére történő megküldésével teljesítheti. A szükséges okiratokat, nyilatkozatokat általánosságban az MKEH alábbi elérhetőségein tudja a lovas szolgáltató benyújtani legkésőbb 2014. június 30-ig:
Amennyiben 2014. június 30-ig a fentiek szerinti bejelentését a lovas szolgáltató nem teszi meg, az jogkövetkezményeket vonhat maga után. Amennyiben a lovas szolgáltató tevékenységét már nem folytatja, de ezt az MKEH felé korábban elmulasztotta bejelenteni, úgy azt is haladéktalanul pótolni szükséges írásban – az iraton 3.000,- Ft illetékbélyeg lerovásával.” |
Korábban több alkalommal is írtunk arról, hogy módosításra kerülhetnek a lovas szolgáltatásokat szabályozó ÖM rendelet 2013. szeptember elseje óta érvényben lévő, a szolgáltatókkal szemben túlságosan szigorú, a kisebb, családi lovardákat ellehetetlenítő rendelkezései.
2014 februárjában a Kormány honlapján elérhető és véleményezhető volt a lovardarendelet új tervezete, mely lehetővé tenné a lovas szolgáltatásokban az ismeretlen származású lovak alkalmazását, megszüntetné a minimum 5 lovas szabályt, de megtartaná az iskolalovak kötelező minősítését. Bár az előzetes hírek arról szóltak, hogy a rendelet már márciusban módosulhat, ez nem történt meg, a tervezet a mai napig tervezet maradt.
Így azoknak a lovas szolgáltatóknak, akik 2013. szeptember elsején, tehát a rendelet módosításának hatálybalépéskor már szerepeltek az MKEH nyilvántartásában, teljesíteniük kell a rendeletben és annak mellékletében foglaltakat.
Emlékeztetőül: A 14/2008. (XII. 28.) ÖM rendelet értelmében lovas szolgáltatás csak ismert származású, alkalmassági vizsgával rendelkező lovakkal végezhető. Minden lovardának legalább öt ilyen lóval kell rendelkeznie.
A NÉBIH honlapján egyidejűleg már elérhető a lovas szolgáltatásba bevont lovak listája. A letölthető lista szerint eddig országszerte mindösszesen 60 (azaz hatvan) ló szerezte meg az alkalmassági vizsgát 2013. szeptembere óta. Egy általunk megkérdezett lovardatulajdonos arról számolt be, hogy bár megszerezte a szükséges engedélyeket és a NÉBIH már februárban elrendelte lovai vizsgáztatását, ez mind a mai napig nem történt meg.
Szeretnél elsőként értesülni a lovardákat, lovas szolgáltatókat érintő hírekről?
Iratkozz fel lovardáknak szóló szakmai hírlevelünkre:
|
2014.05.29. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Forrás: NÉBIH, MKEH
Fotó: Canva
Frissítve: 2022.08.11.
Segítség a „Bejelentő Lap” kitöltéséhez:
-
Szolgáltató adatai: A lovas szolgáltató tevékenységre bejelentkezett vállalkozó (Kft., Bt. egyéni váll., egyesület stb.) neve és székhelycíme
-
Lovarda elnevezése: A lovarda fantázianeve. Pl. „Táltos Lovarda”. Amennyiben a telephelyének ilyen „fantázianeve nincsen, akkor a mezőbe „Nincs adat” szöveget írjon.
-
Kapcsolattartó adatai: Az esetlegesen hiányosan, pontatlanul kitöltött bejelentés korrigálására alkalmas, az ügyet ismerő kapcsolattartó személyt.
-
Lovak adatai: Meg kell adni az egyed nevét, azonosító számát. Szükséges továbbá az egyed alkalmasságát igazoló hatósági bizonyítvány számának, és az irat keltjének a megadása, valamint az egyed tartási helyének és lovasterápiás szolgáltatásba való bevonásának ténybeli ismerete is.
-
Aláírás: Az MKEH nyilvántartásában is szereplő, a vállalkozás képviseletére jogosult (pl. XY ügyvezető, elnök, beltag, egyéni vállalkozó stb.) aláírása.
1. Melléklet a 14/2008. (XII. 20.) ÖM rendelethez
A) A vendég lovagoltatásával járó lovas szolgáltatásban résztvevő ló alkalmassága meghatározásának szempontjai
1. Általános elvárások a lovakkal szemben
1.1. Ismert származású, valamint azonosító számmal és lóútlevéllel van ellátva
1.2. Állategészségügyi státusza a szolgáltatás nyújtását lehetővé teszi
2. Az alkalmasság általános szempontjai
2.1. Képzettségi fok
a) Nyugodt természet
b) A lovaglás során is együttműködő
c) A szolgáltatásnak megfelelő, de alapfokon is könnyű támaszkodás, irányíthatóság, segítségekre megfelelő érzékenység
2.2. Kezelhetőség, kapcsolatteremtési készség
a) Szolgáltatási tevékenységen túl is szelíd, együttműködő
b) Csoportban biztonságosan használható
2.3. A szolgáltatásnak megfelelő alkalmasság
a) Méretek
b) Vérmérséklet
c) Kondíció
d) Ápoltság
e) Egészségügyi állapot
f) A lábak állapota
g) A hát állapota
3. Az alkalmassági vizsgálat során a lovak számot adnak arról, hogy lovas alatti munkában, csoportban és egyenkénti bemutatásban, mindhárom jármódban (lépés, ügetés, vágta) alkalmasak lovagoltatásra.
B) A lovasterápiában, a fogyatékos személynek nyújtott lovas szolgáltatásban résztvevő ló alkalmassága meghatározásának további szempontjai
1. Általános elvárások a lovakkal szemben
1.1. Ismert származású, valamint azonosító számmal és lóútlevéllel van ellátva
1.2. Állategészségügyi státusza a szolgáltatás nyújtását lehetővé teszi
1.3. Min. 5 éves kor
1.4. Ivara: herélt, vagy kanca
2. Az alkalmassági vizsgálat részei
2.1. Viselkedésbírálat
2.2. Kondíció vizsga
2.3. Díjlovaglás szintjei
2.4. Futószáras munka
2.5. Készségvizsga
2.6. Engedelmességi vizsga
3. Futószáras munka – további elvárások részletezése szakáganként
a) Hippoterápia
b) Gyógypedagógiai lovaglás és lovastorna
c) Speciális fogathajtás
d) Pszichológusok által vezetett lovasterápia
e) Fogyatékos személynek nyújtott lovas szolgáltatás
4. Az alkalmassági vizsgálat során a lovak számot adnak arról, hogy lovas alatti munkában, csoportban és egyenkénti bemutatásban, mindhárom jármódban (lépés, ügetés, vágta) alkalmasak lovagoltatásra. A 2. és 3. pontban részletezett feladatokat minimum 80%-os (jó) szinten kell teljesíteni a lovaknak.
Tovább a Jogszabálytárban elérhető rendelet teljes szövegéhez: 14/2008. (XII. 20.) ÖM rendelet >>