“Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.” A kis herceg írójának örökérvényű igazsága akkor is lebegjen a szemed előtt, ha lovat vásárolsz. Lovat, tehát egy érző, intelligens lényt. Családtagot.
Ó, az a mosoly, amit az arcára csaltam. Eleinte nem szerettem, hogy folyton körülöttem szaladgált, vagy az orromat puszilgatta. Ki nem állhattam, hogy a sörényemet minden nap befonta és céltalanul körözött velem az istálló körül, de igazad volt. Felnőttem a te gyönyörű, talpraesett és eleven kislányod szeretetéhez. Ő volt a te szemed fénye, én pedig az övé lettem.
Emlékszel az első közös versenyünkre? Csodaszép volt, szőke copfja lobogott. Éreztem, ahogy végigizgulta a napot és végül elsők lettünk.
A 16. születésnapjára egy kantárt adtál neki, természetesen rózsaszínűt, hiszen az volt a kedvenc színe és egy hozzáillő meleg takarót is a hideg őszi estékre. Olyan büszkén viseltem ezeket, még ha a többi ló furcsán is nézett rám.
Emlékszel az első szerelmére? Én igen. Egy egész héten át álltam a karám kapujánál minden reggel, hogy megkapjam a szokásos reggeli simogatást, mielőtt felpattan az iskolabuszra. A nekem kijáró paskolás elmaradt, de az a fiú mindig puszit kapott az autóban.
Emlékszel, amikor először törték össze a szívét? Én igen. Figyeltem, hogyan hullanak a porba a könnyei mellettem, miközben engem simogatott órákig és hozzám beszélt. Szénával etetett, miközben kiöntötte a szívét. Hozzábújtam, próbáltam megvigasztalni. Azt mondta, én vagyok a mindene, engem könnyebb szeretni, hiszen én soha nem okozok neki fájdalmat, vagy csalódást. Hogy boldoggá teszem.
Majd egy nap egy teherautó gurult be a ház elé. Segítettél neki az autóba pakolni a nagy dobozokat, táskákat. Nem igazán értettem, mi történik. Ő odajött hozzám elbúcsúzni, mielőtt beült az autóba és elhajtott. Azt mondta nekem, minden rendben lesz, visszajön majd, csak várjak itt rá. Nem értettem, miért hagy itt, és csak néztem a távolodó autó felkavarta faleveleket.
De hittem neki és minden nap ott álltam, az utat nézve és vártam, hogy visszajön értem.
Hamarosan beköszöntött a tél, a hó is elkezdett esni. Az én különleges barátom néhány napra végre hazajött, de nagyon elfoglalt volt. Egyszer hozott nekem jutalomfalatot, de arra már nem volt ideje, hogy hozzám bújjon, megsimogasson. Azt mondta, túl hideg van. Hogy tanulnia kell a vizsgáira. Én pedig csak vártam és vártam, hogy visszajöjjön hozzám.
Elmondtad nekem, hogy sajnálod, de az a legfontosabb, hogy ő tanuljon. Nem hibáztatlak. Hiszen különleges volt. Aztán bevittél az istállóba. Korábban szerettem ott lenni. De pár hét után rá kellett ébrednem, ez lett az új otthonom. Sokat feküdtem. Néha halk léptekre lettem figyelmes. Eleinte felugrottam, hogy üdvözöljem a látogatóm, de mindig csak azért jött valaki, hogy bedobjon nekem egy bála szénát.
Egyik nap benéztél az istállóba egy percre. Engem néztél, mintha el akarnál mondani valamit. Én olyan nagyon szerettem volna elmondani, mennyire fájnak a lábaim, hogy a vizem már négy napja befagyott. Hogy milyen nehéz volt felkelni és üdvözölni téged. A lábaim egyre gyengébbek lettek, de te ezt észre sem vetted. “Nem az én lovam vagy, de minden tőlem telhetőt megteszek érted” – mondtad. Egész egyszerűen nem voltál lovas ember.
Egy idő után, a barátod John már nem tudott többé segíteni a széna behordásában, a teherautó már csak néhanapján jött. Saját szénád pedig nem volt. Pár héttel korábban elveszítetted az állásod és az egyetem is rengeteg kiadással jár – mondtad. A lovaknak egyébként sem kell állandóan enniük, mondta John, és te hittél neki, hiszen nem tudtad, mi mást tehetnél.
A napok egyre hosszabbak és hosszabbak lettek. Egy egész héten át nem ettem meg az abrakom. Azt gondoltad, biztosan nem vagyok éhes, pedig az voltam.
Egy szeles októberi éjszakán a levelek ismét hullani kezdtek és én azt reméltem, talán ezek a levelek visszahozzák nekem Őt újra. A nyihogásomat hallhattad, de fogalmad sem volt, hogy téged hívlak. Amikor lefeküdtem és a szőke kislányról, zöld legelőkről álmodtam, miközben örökre elaludtam.
|
Ha lovat veszel, új családtagod lesz. |
2016.03.30. Írta: Marylynn Hurley,
fordította: Horváth Annamari, Lovasok.hu
Fotók: canva.com
Frissítve: 2022.08.18.
