Jól sikerült lóköltöztetés Őrbottyánban
2010. július 23-a volt a nagy nap, végre sikeresen átköltöztettük a nyugdíjas lócsapatot a nyári szállásukra. Már jóval korábban felszedtük volna a sátorfánkat, hogy tovább vonuljunk dúsabb legelőkre, de néhány hétvégi rendezvény miatt el kellett halasztanunk az áttelepítést, aztán a döntés az időpontot illetően hirtelen született meg. Minden ló szerető barátunk, családtagunk ráér, nosza. Elő a zabosban porosodó nyereggel, kézbe a kötőfékeket, és induljon a nagy kaland.
Nincs mire várni, a lovaknak enni kell, és a jelenlegi területen már minden fűszálat tövig rágott a jó étvágyú társaság.
Az új legelő használatbavételének feltételeiben már hónapokkal ezelőtt megállapodtunk a tulajdonossal, de annyi minden teendő várt még ránk a terület lekaszálásától, villanypásztorral való bekerítésétől kezdve az éjszakai szálláshelyünkül szolgáló lakókocsi üzembe helyezésén át az ivóvíz tartályok elszállításáig – s még sorolhatnám mennyi mindent kellett elvégezni – hogy megkezdhessük a lovak átterelését a számukra magát a paradicsomot jelentő zöld legelőre.
A baj csak az volt, hogy ezt csak mi tudtuk, a lovak viszont nem. Ezért nekem már napok óta görcsbe állt a gyomrom, ha arra gondoltam, hogy hamarosan el kell indulnunk, át kell vezetnünk a csapatot, azaz a jelenleg gondozásunkban lévő 46 lovunk közül húszat a nyári legelőre.
A jelenlegi szállásukon csupán az elhúzódó per miatt sajnos továbbra is bizonytalan sorsú Csömörről mentett lovak és Szilaj, a téli fagyban magára hagyott csődörcsikó marad.
Mivel a két legelőt alig egy kilométer választja el egymástól, az átköltözés látszólag nem tűnik nehéz feladatnak. Csakhogy a lovak között vannak olyanok is, akik mintegy 10 éve nem hagyták el a megszokott otthonukat, így a viselkedésük mindenképpen kiszámíthatatlan volt. Rajtuk egy kivételével régen nem lehet lovagolni, így a kötőféken való átvezetés tűnt a legjobb megoldásnak. De hogyan? Hányan menjünk egyszerre? Milyen sorrendben?
Stratégiánk az volt, hogy a legnyugodtabb, legtürelmesebb lovat állítjuk az élre, de a csapatot kettéosztjuk. Mégpedig „baráti körök „szerint. Jól ismerjük a köztük levő hierarchiát, s ez most nagy segítségünkre volt a forgatókönyv kialakításában. Ha majd az első csapat átér a másik legelőre, és biztonságban elengedjük új nyári táborhelyükön, visszafordulunk, és indulunk a csoport második részével.
A terv bevált!
Nyereg csupán az első csoport élén haladó Pajkoson volt, mert őt még tavaly lovagolták. Igaz, hogy akkor patabetegsége miatt gazdája megígérte neki, hogy többet nem ül a hátára, de ezt a rövid időt a cél érdekében biztos vagyok benne, hogy megbocsátotta. Sőt. Úgy sétált át a főúton és a terepen lovasával a hátán, mintha legtermészetesebb napi programja lenne. Szerintünk még büszkébb is volt a teljesítménye miatt, mint barátja Büszke, aki kitartóan lépdelt mellette.
A második csoport élén Herceg haladt, aki vezéregyéniségéhez hűen főúri méltósággal vezette új utakra a mögötte haladókat.
Elmondhatjuk, hogy az összes ló mintha megérezte volna azt, hogy a javukat akarjuk, és a hercehurca az ő érdeküket szolgálja, szinte kivétel nélkül jelesre vizsgázott magaviseletből. Nem volt riadalom, ellenszegülés, inkább kíváncsi érdeklődés. Még a rangidős, 31 éves Albatrosz is derekasan rótta a dimbes dombos terepet, bár a végére láthatóan elfáradt. Azért csak úgy zárójelben megjegyzem, hogy ehhez a jó magaviselethez nyilván a tikkasztó hőség is hozzájárult.
Öröm volt nézni, ahogy méltósággal vonult a nyugdíjas csapat a dombról lefelé. Hát még azt, ahogy örültek a paradicsomi állapotnak, amit találtak!
Az első csoport, amikor elengedtük őket, korát meghazudtoló vágtakörökkel ismerkedett a vidékkel.
Mivel a másodiknak érkezett csapat már ismerősökre lelt a réten, nem sokat teketóriázott. Azonnal nekifogtak a legelésnek, nehogy az előbb érkezettek elegyék, azaz ellegeljék előlük a finom, friss füvet.
Mikor befejeztük az átköltöztetést, fáradtan ültünk le mindannyian a dombok ölén nyugvó rét szélére, és csak néztük a békésen legelésző lovakat. Látván a belőlük áradó nyugalmat és békességet, mi is megnyugodtunk, megkönnyebbültünk.
Sikerült, amit elterveztünk, és sem ember, sem állat nem sérült meg az akcióban.
Remélhetőleg a több hektáros terület egész őszig biztosítja majd a megfelelő mennyiségű táplálékot a lovaknak, és ez alatt az idő alatt a régi legelő is új életre kel, s ismét terített asztalként, zöld fűvel várja majd a visszatérőket.
Rédei Éva
Bottyan Equus Hungária Közhasznú Alapítvány
Frissítve: 2024.01.24.
Fotó: Canva
