A lovasvilágban gyakran tartja magát az a nézet, hogy a tél a pihenés időszaka, amikor a fiatal lovakat és a belovaglás alatt álló csikókat „szögre akasztjuk”, és hagyjuk, hogy tavaszig csak növögessenek a karámban vagy az istállóban.
Bár igaz, hogy fedeles hiányában a hideg időjárás, a korai sötétedés és a talajviszonyok romlása megváltoztatja a munka jellegét, hatalmas tévedés lenne azt hinni, hogy a kiképzésnek ilyenkor teljesen le kell állnia. Sőt, a tapasztaltak tudják, hogy a téli hónapok kínálják a legjobb lehetőséget a mentális alapozásra és a bizalmi kapcsolat elmélyítésére, amit a pörgősebb nyári szezonban gyakran hajlamosak vagyunk elhanyagolni.
A kérdésre tehát, hogy szünetel-e a munka, a válasz egy határozott nem – de a munka fókusza drasztikusan eltolódik a fizikairól a mentális feladatok irányába.
A fiatal lovak ízületei és szalagjai még fejlődésben vannak, így a fagyott, egyenetlen vagy mély, sáros talajon végzett intenzív futószárazás vagy lovaglás valóban kerülendő, hiszen a sérülésveszély ilyenkor megsokszorozódik. Ehelyett a tél a földi munka és a „bombabiztossá” tétel aranykora. Ilyenkor van időnk azokra az apró, de kritikus részletekre, amelyek később egy megbízható hátasló alapjait képezik. A csikó megtanulhatja a türelmes várakozást, a vezethetőséget, a különböző ijesztő ingerek elfogadását, mint például a susogó kabátok hangja, a sötétedés utáni árnyékok vagy a hótakaró ropogása a paták alatt.
A téli időszak kényszerű bezártsága és a megváltozott tartási körülmények kiváló alkalmat teremtenek a mindennapi kezelhetőség fejlesztésére is. A sár és a nedvesség miatt a lábak rendszeres tisztítása, a pataápolás vagy éppen a takarózás rutinja mindennapos feladattá válik. Ezek a helyzetek nem nyűgök, hanem értékes képzési pillanatok: a fiatal lónak meg kell tanulnia, hogy akkor is nyugodtan álljon, amikor hideg víz éri a lábát, vagy amikor egy (eleinte furcsa tapintású) takarót helyeznek a hátára. Ez a fajta érzéketlenítés sokkal hatékonyabb a nyugodt, téli légkörben, mint a tavaszi zsongásban. A szűkebb térben végzett gyakorlatok, mint a lépésben történő oldaljárások földi segítése vagy a hátraléptetés, kiválóan fejlesztik a testtudatot anélkül, hogy fizikailag túlterhelnék a fejlődő szervezetet.
Ugyanakkor fontos elismerni a pihenés szerepét is.
A csikókiképzés nem lineáris folyamat; a fiatal lovaknak szükségük van időre, hogy feldolgozzák a tanultakat, és fizikailag utolérjék magukat. A tél lehetőséget ad arra, hogy beiktassunk néhány hét teljes szabadságot, különösen, ha a csikó éppen növekedési ugrásban van, és az egyensúlya vagy a mozgáskoordinációja átmenetileg romlik. Ez a „téli álom” azonban nem elhanyagolást jelent, hanem tudatos döntést. A tapasztalatok azt mutatják, hogy azok a fiatal lovak, akiket télen békén hagytak, de előtte megkapták a megfelelő alapokat, tavasszal sokkal érettebben térnek vissza a munkába. Mintha a tudás a pihenés alatt ülepedett volna le igazán.
Összességében tehát a csikókiképzés télen nem áll meg, csupán átalakul.
Ez az időszak nem a fizikai teljesítményről, az izomépítésről vagy a látványos előrelépésekről szól. Aki a téli hónapokat a bizalomépítésre, a földi munkára és a higgadt, következetes nevelésre fordítja, az tavasszal egy kiegyensúlyozott, munkára kész partnert talál majd a legelőn, akivel a nyereg alatti munka is sokkal gördülékenyebben indulhat meg!
2026.01.05.
Jáger Dorka
Lovasok.hu
