Lovas állatorvosok röntgenszemmel

A lovas állatorvosok napi munkájához ma már szinte nélkülözhetetlen a röntgenkészülék. Nem csak a sérülések pontos diagnosztizálásához, de a sántaságvizsgálathoz és az egyre elterjedtebb adásvételi vizsgálathoz is gyakran használják. De nem volt ez mindig így.

1895 óta röntgenezünk

A röntgensugárzás az elektromágneses sugárzás egyik formája, legismertebb felhasználási területe az orvostudomány.

Egy Röntgen nevű német tudós 1895 novemberében kezdte vizsgálni a jelenséget és bizonyította ezeknek a rejtélyes sugaraknak a létezését, melyeket X-sugaraknak nevezett el – ezért az angol nyelvben a röntgensugárzást ma is „X-ray” néven ismerik. Röntgen megállapította, hogy a sugárzás áthatol fán, papíron, ruhán, sőt, a legtöbb fémen is, kivéve az ólmot.

Kísérleteiben Röntgen egyfajta fluoreszkáló sóval átitatott papírt függesztett a labor falára. Amikor bekapcsolta a vizsgálatokhoz kezdetben használt úgynevezett Crookes-csövet és a papírra irányította, a papír halványzölden világítani kezdett, Röntgen pedig meglepetten látta, hogy a papír előtt kezének csontjai is látszódtak a képen.

Röntgen hat hétig intenzíven kísérletezett, mielőtt megjelentette volna eredményeit a később röntgensugaraknak nevezett jelenség természetéről és lehetséges felhasználásáról. Felfedezéséért Nobel-díjat kapott.

Az állatorvosok hű segítője

A röntgen használata mára az állatgyógyászatban is általánosan elterjedt, de még az állatgyógyászaton belül is különleges terület a lovak és más nagytestű állatok röntgennel történő vizsgálata. 

Nagyobb állatkórházakban nagyteljesítményű röntgenrendszerekkel vizsgálják a lovakat. A röntgencső és a filmet tartalmazó kazetta egy sínpáron együtt mozognak, és ahogy a kezelő a röntgencsövet mozgatja, azt automatikusan követi a kazetta. A lovat bevezetik a két egység közé, és már készülhet is a felvétel.

Hatalmas előrelépést jelentett a mobil röntgenberendezések megjelenése, ami lehetővé tette, hogy az állatorvos akár az istállóban is elkészítse a vizsgálathoz szükséges felvételeket. A hagyományos filmet tartalmazó kazettákat itt is felváltotta a digitális technológia, melynek köszönhetően a felvételek pár másodpercen belül már ott is vannak az állatorvos laptopján vagy tabletjén.

A digitális röntgenkészülék jobb képminőséget, jobb felbontású és élesebb képeket ad, mint a hagyományos készülékek, az állatorvos a felvételeket világosíthatja, sötétítheti, kontrasztosabbá teheti, nagyíthatja, ez pedig nagymértékben segíti a pontos diagnózis kialakításában.

Lovas állatorvosok mobil röntgenkészülékkel

Legyen szó egy sérülés diagnosztikájáról, sántaságvizsgálatról, vagy épp a lóvásárlásnál nagy biztonságot adó adásvételi vizsgálatról, állatorvosaink örömmel segítenek.

2010.11.09.
Kép: Canva
Sportlógyógyász Kft.
Észak-magyarországi Lógyógyászati Kft.
Frissítve: 2022. 01. 16.

Hozzászólások