Egy groom élete – avagy lóápolóként Spanyolországban

Interjú Benke Orsolyával

A versenysportban lóápoló nélkül a lovas csak félember. A lóápoló nemcsak a ló külleméről gondoskodik, hanem annak egészségi állapotáért is felel. Ő foglalkozik a lovak előkészítésével, majd az edzés utáni ápolással. Fáslizza, ellenőrzi az etetést, fizikailag felkészíti a lovat a versenyre. Benke Orsolya a díjugratás élvonalában dolgozik Spanyolországban mint showgroom, azaz versenyló ápoló.

Hogyan kerültél erre a pályára? Milyen tapasztalatokat szereztél itthon?

A nővéremmel terepen egy szakadék mellett megugrott egy ló és majdnem beleestek. Ekkor ő azt mondta, hogy ez annyira veszélyes, hogy többé nem akar lóra ülni. Itt érkezett el az én időm. Úgy éreztem ez igazi kihívás lehet. Röviddel a felültetés után kérdeztem az oktatóm, hogy “…jó persze az ülésgyakorlat, de hogy lehet őket irányítani?”

5 éves koromban kezdtem lovagolni és 14 évesen rajtengedély vizsgáztam. Sok csikót lovagoltam be és vittem első versenyeikre. Aztán elrontott lovak átlovaglásával foglalkoztam 7 évig. Eközben versenyeztem velük és volt gyerek versenycsapatunk is, akikkel a Póni klubban megnyertük az országos bajnokságot is. Sokszor 7 napban 14 órában dolgoztunk keményen. Ez egy hivatás szerintem, nehéz másképp csinálni…

Miért éppen Spanyolország és kivel dolgozol most?

Hollandiában kezdtem Yves Houtakers-nél, ő szintén komoly díjugrató. Aztán a szerencse által vezérelve eljutottam a Sunshine tourra és itt le is csapott rám a jelenlegi csapatom. Jelenleg a spanyol olimpikon lovasnak Sergio Alvarez Moyának vagyok az alkalmazottja lóápolóként Madridban. A világ legjobb ugrólovaival dolgozunk.

Az istálló profilja az adás-vétel, 16-25 lóval foglalkozunk. Általában egy groomnak 4-5 ló jut. Csakis minőségi, főként fiatal ugrólovakkal dolgozunk. A legtöbb lovunk 4-7 éves kor közötti. Hozzám rendszeresen 4 ló tartozik a nemzetközi versenyeken. Mivel a lovasom versenyző, a lovakat folyton cserélgetjük, így majdnem az összes megfordul a kezeim között. Illetve sok egy-két napos nemzeti versenyen indulunk a többi lóval. Szinte minden héten úton vagyunk.

Milyen egy átlagos napod?

Általában fél 8-kor kezdünk etetéssel, aztán rendbe rakjuk a boxokat. Amelyik lovakat lovagolják, azokat sorban megpucoljuk és felszereljük. Van egy tervezőtáblánk, ami alapján szervezzük a napi munkát.

Kilenc fős csapatunk van jelenleg, be van osztva, pontosan ki-kinek a csapattársa, vagyis ki-kivel dolgozik. Ha ugró napunk van, akkor segítünk a lovasunknak az ugrásokat rakni lovanként. Utána a megfelelő módon ápoljuk vissza őket (értem itt az esetlegesen sérülésből visszatért lovak speciális kezelését például, hiszen ők maximális figyelmet érdemelnek a visszatérésükkor). Közben cseréljük őket a gépekben (jártatógépben, tredmillben, aquatrainerben). A programot mindig a lóhoz igazítjuk. Ezzel általában el is telik egy délelőtt.

Kettőkor etetünk ebédet. Utána sziesztánk van négyig, ilyenkor ebédelünk és alszunk picit. Ez nagyon furcsa volt nekem az elején, de mára annyira megszerettem, hogy kínlódom, ha kimarad a szieszta. Utána visszamegyünk dolgozni és másodszor is rendbe rakjuk a boxokat, mi forgáccsal dolgozunk. Délután általában lovat nyírunk, futószárazunk, gépekben mozgatunk vagy versenyre pakolunk. Este fél 7-kor van a legfontosabb etetés, ilyenkor kapják a plusz dolgokat a lovaink. Utána felfáslizzuk őket és takarózzuk, bekészítjük a reggelit nekik és ez után van szabadidőnk. Optimális esetben este 10 körül tartunk egy night check-et, vagyis egy esti visszaellenőrzést. Ez fontos az esti etetés után, így van lehetőség észrevenni az esetleges kólikákat és problémákat.

Mi az amit showgroomként leginkább szeretsz a munkádban?

Teljes egészében imádom a munkámat. Ha mégis konkrét választ kéne adnom, akkor azt hiszem a rengeteg utazáson és vezetésen kívül az egész munka minőségét, beleértve a lovakat, felszereléseket és a csapattagokat. Ezen kívül pedig a versenyzést és az ezzel járó felelősséget. A lovaimat, a lovasomat és a csapattól kapott gondoskodást. Hangsúlyozni kell, hogy rengeteg tapasztalattal és kimagaslóan precíz munkával lehet ebbe a körbe bekerülni. Aki jól dolgozik, tanul, igyekszik és alázatos a sport iránt, azt megbecsülik.

2019.11.18.
Horváth Boglárka, LOLA program
Fotó: Benke Orsolya
Kiemelt kép: Canva
Frissítve: 2022.08.19.

Hozzászólások