A lovasoknak van néhány furcsaságuk, amit a hétköznapi, átlagosnak mondható emberek nem tartanak megszokottnak, még azok sem, akik alkalmanként kilátogatnak egy-egy lóversenyre lóversenyfogadás céljából vagy több időt töltenek a természetben. Mi lovagolunk, lovat fürdetünk, megetetjük és megitatjuk őket. Ezt a folyamatot úja meg újra megcsináljuk, ugyanazzal a lelkesedéssel és a lovak iránt szeretettel. Ha lovakkal vagyunk, a külvilág szinte megszűnik létezni, így csak a lovunkra és magunkra kell koncentrálnunk.
Mi, akik szeretjük a lovakat, valójában mások vagyunk egy kicsit, mint a többiek.
Helyet teremtünk a munkához, míg mások időt szakítanak a pihenésre. Gondoskodunk lovainkról. Mindezt, gyakran munka előtt, akár munka után csináljuk, számunkra teljes mértékben megéri. Van egy tiszta, rendezett szobánk tele mindenféle gyógyításra alkalmas dologgal, felkészülve minden eshetőségre. Tisztában vagyunk azzal, hogyan kezeljük a lovak betegségeit, milyen gyógymódokat alkalmazzunk. Ezt nem valószínű, hogy emberek esetében is ugyanígy tudnánk. Főleg, ha lovainkat a felállított fontossági sorrendünkben magunk elé helyezzük.
Legtöbbünk felkészült különböző stílusú, anyagú, hosszúságú kantárokból, melyek mind megtalálható otthonunkban, vagy választott lovardánkban. A gyűjteményt pedig igyekszünk folyamatosan bővíteni, lovunk igényeit figyelembe véve. Még akkor is, ha végül ugyanazt a megszokott, jól bevált két-három felszerelést használjuk minden adandó alkalommal.
Olyan ez talán, mint egy vásárlásmániás ruhatára. Hiába vesz minden héten valami új göncöt, amikor kinyitja a szekrényt, valami olyasmit mondhat minden alkalommal, hogy „Nem hiszem el, már megint nincs mit felvennem”.
Általános vizsgálatra az orvoshoz és a fogorvoshoz kivétel nélkül mindig van időpontunk lovaink számára, talán még akkor is, ha saját bejelentkezésünkről elfeledkezünk.
Mindezek után, még fel sem merült a nyaralás, utazások kérdése…
Amikor berobban a nyár, mást sem hallok magam körül, mint a hónapokkal ezelőtt megszervezett nyaralások részleteit, a nagy terveket a nem lovas társaságokban.
„Bali? Hűha! Vajon mennyibe kerülhet?”
Bár amíg ezt kimondom, fejben biztosan valami olyasmire gondolhatok, hogy „Ebből majdnem egész évben etethetném a lovamat…!”
Látjátok, erről beszéltem. Bármiről is legyen szó, a mi agyunk automatikusan ló-nyelvre kapcsol, így számoljuk a pénzt, a kiadásokat, egyszerűen mindent.
És mi lenne, ha valójában tényleg elutaznánk Balira? Hát nem egészen nyaralás… Nem tudnánk elvonatkoztatni attól, vajon otthon mi zajlik. Bezártuk-e a lovarda kapuját, “Ugye nem lesz semmi baja a lovaknak?”, vagy éppen fél óránként telefonálnánk a szomszédnak, vagy a rokonnak, akire rábíztuk lovunkat, hogy ugye minden rendben van velük. Ezt, kétség kívül, bármelyik állattulajdonos át tudja érezni.
De miért is vonzanak annyira a lovak minket, Lovasokat?
Ők azok, akik éreztetnek velünk valami különlegeset. Szeretetteljes, nyugodt, ugyanakkor kihívással teli természetük közelében keresünk kikapcsolódást, megnyugvást.
„Extra” időnket pedig nem kérdés, hogy velük töltjük. Azokkal, akik segítettek megtalálni helyünket a világban, belopták magunkat a szívünkbe, és megmutatták a világ eddig számunkra ismeretlen oldalát, ami egyszerre csodálatos és energiával teli.
Igen, lehet, hogy furcsák vagyunk, de együtt vagyunk azok. Lovasok vagyunk, akik büszkék arra, hogy egy ilyen közösséghez tartozhatnak!
2019.11.28. Kurucz Linda, Lovasok.hu gyakornok
Cikk forrása: Horsecity.com
Képek forrása: Bigstock.com
