keresés a lovardák között
Főoldal   »   Híres lovak

Imperiál apja, Imi: az öntudatosan büszke telivér mén




Bő fél évszázaddal ezelőtt, 1958-ban sikeres versenykarriere után tenyészménként folytatta pályafutását versenylótenyésztésünk egyik kiemelkedő csillaga: Imi.

Világra szóló sportkarrierjét korlátozta a vasfüggöny, mégis legendák övezték becsült képességét. Pesttől Prágáig minden startját – egy kivételével – győzelem követte. Bécsben az itthoni tréningpartner, Roppant mögött csak második lett. E hatalmas siker után mindkét magyar zsoké külföldön folytatta tovább karrierjét. Imi itthoni lovasa, Horváth Károly azonban hűséges maradt lovához, olyannyira hogy még újszülött fiát is Iminek keresztelte.

Imi 21 évet élt és 170 csikót nemzett, 169 csikót Kisbér-Apátipusztán, és egyet Szenttamáson. Leghíresebb csikója Imperiál volt. Utolsó nyugdíjas éveit – az egykori gazda, Rádoki József felügyelete mellett – Somogysárdon töltötte. Csontvázát emlékőrzés és szakmai demonstráció céljából a „négy nagy telivér” (Buccaneer, Kincsem, Imi, Imperiál) között tartják számon.

Imire emlékezve, sajátosan szép gondolat-képeket őrzök magam is. Fiatal ménesvezetőként a magam szabta huszonnégy órából gyakran töltöttem vele hosszabb időket a szeparált, erdőárnyékos ménkarám korlátrúdján üldögélve. Lestem. Kommunikálni akartam. Igyekeztem megfejteni híres versenyképessége titkát. 

Alkatra, küllemre – szememben – minden ellentmondott a telivérről alkotott ideámnak. (Szülői – Intermezzo II, Minci – bár mindketten derbynyerők voltak, de finomak, acélosak. Legjobb fia, a szintén pej Hurrytől a „cifra” sárga Imperiál.) Mégis „ő” volt az első világnagyság, akivel találkoztam, s gondjaimra bízták. 

Magabiztosan fölényes volt. A frissen tépett fűcsomót lekicsinylően elfogadta, és elvonult a karám másik végébe. Nekem „farat-vetve” mereven szemezett az ágakon ugráló verebekkel. Majd visszafordulva, kaptás lábát előre ollózva, harapott a karám gyér gyepéből, és e torz állásban maradva percekig farkasszemet néztünk. 

Amikor – kezemben az újabb fűcsomóval – távozást színleltem, lassú méltóságteljes lépésekkel elindult, és ötven méter után kegyesen elfogadta a kínált falatot, majd unott, komótos fejbólintásokkal végleg ott hagyott. (E jelenetsort szinte naponta megismételtük.) Érezni véltem vállveregető fölényét: „Most már elmehetsz, nyugalomra vágyom.”

Fő feladatát, a fedezést tekintve is – enyhén szólva – kimért volt. Hasonlóan az öreg gím bika sztorihoz, amikor az a dombtetőről letekint a völgyben vágyakozó ünőkre: „Gyertek fel, ha akartok valamit.” Feszített tempót diktáló tenyésztési programunkban maximális számú kancát párosítottunk a nagyreményű Imivel. Reggelente gyakran órákig kínlódtunk, mire végre teljesítette feladatát. A számos praktika között a leghatékonyabb volt, amikor elmélázó közömbösségét egyetlen szerelmével, a nemesen szép, kis szürke kanca, Théba próbafalhoz vezetésével oldottuk fel, és izgalmát az aktuális sárló kancán vezettük le.

Így éltük a termékeny éveket egy emlékezetes ménesi közösségben, egy öntudatosan büszke telivér mén környezetében, Apátipusztán. S születtek a Mimik, Irhák, Illetlenek, Csillagomok, Dicsekvők, Szirénák, Indokok, Inspektorok, Librettók, Iglói diákok – és közülük is kiemelkedve: Imperiál a „csoda táltos”.

Egy árnyékolt lehetőségű versenykarriert megkoronázott egy tenyésztési siker, melyet előző évezredünk aranylapjain őriznünk kell tovább! Imi is nemzeti kincse szakmánknak.

Budapest, 2008. március Váczi Ernő

2014.03.11. Váczi Ernő







Cikkajánló:


Hozzászólások:

























   
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés