keresés a lovardák között


Svédország-Elitloppet 2005

Az ügető szerelmesei nem csak itthon a Kincsem Parkban élik ki a versenyiránti szenvedélyüket, mert azok akik nyitottak a külföldön történt események iránt, kilátogatnak külföldi pályákra, hogy ott több ezer ember között tombolhassanak végig egy versenyt. Természetesen Európa két legrangosabb futama; a Prix d’Amerique és az Elitloppet a legközkedveltebb verseny. Ez évben, 2005-ben Horváth György egy ifjú segédhajtó látogatott ki Svédországba, hogy Európa második legnagyobb díjazású ügető versenyének szemtanúja lehessen.

Vasárnap kettő órakor kezdődött a verseny, - kezdte beszámolóját az ifjú segédhajtó -  de a franciaországi túrából okulva, most jóval korábban mentem ki. Arra gondoltam, hogy 10 órára elegendő lesz, ha kimegyek, és akkor kényelmesen tudok egy megfelelő helyet foglalni. Tévedtem, 10 órakor kígyózó sor várt, és a legtöbb ember kezében ott volt egy kemping szék.

 

A pálya egyszerűen fantasztikusan nézett ki, szinte ugyanolyan felépítéssel, mint a régi pályánk, a kerepes úti, a kanyar kissé megdöntve, körbe virágdíszítéssel, középen gyönyörű fű, tó és egy szökőkút. Nagy élmény volt az, hogy a lovak ismét csak egy karnyújtásnyira versenyeztek tőlem. A pályát és a nézőteret elválasztó kerítés mögött 8-10 sorba végig székek voltak letéve. A tribün hasonló volt a Franciaországihoz, vagy a Magyarországihoz. A nyitott részét különböző országok zászlói, és lófejek díszítették, így minden lónak a rajongója, tábora megtalálta a maga helyét. Én a svédek táborában találtam helyet.

Majdnem 32 ezer ember tombolt, és több mint 100 millió korona felett volt a forgalom. 12 futamot rendeztek, a legkisebb díjazású verseny egy 100 ezer koronás összdíjazású futam volt, a többi 300 és 500 ezer közötti volt. A 12 futamból 11-et a tízre tízes favorit nyert meg, nem voltak csodák, a favorit szinte mindig start-cél győzelmet aratott. A startok is pontosak és precízek voltak. Egy percnél elindult az autón lévő digitális óra, így mindenki tudta, mikor kell a starthoz állni.

 

Az autó négykerék meghajtásos volt, és a mezőnyök szintjéhez volt programozva, hogy milyen gyorsan vezet fel a startnál. Túl sok fogadási forma nincsen, de mindegyik nagyon egyszerű, ezért nagyon közkedveltek, ráadásul a pénztelen emberek is tudnak játszani, hiszen kinn, egy átlag kereset hat-hét százezer forint körül van, az alaptét pedig 1 korona, azaz 27 Ft. A legkedveltebb játékforma a W65. Itt a megadott hat futamnak a nyerőjét kell eltalálni. Ez a legegyszerűbb, hasonló, mint a lottó, ezért mindenki szereti. De lehetett befutót is játszani, de azt csak négy futamban, és egy futamban volt hármas befutó is.

A célnál volt egy kis emelvény, ahol minden futam után a nyerő ló hajtójának és tulajdonosának tiszteletdíjat adtak át, majd ezután a hajtó tett a lóval még egy tiszteletkört, a tulajdonost pedig egy konflissal vitték körbe. Minden nyerőt hatalmas tapssal és kiabálással jutalmazott a közönség. Az egyik parádénál egy svéd hajtó megállt a közönség előtt, keresztbe fordította a lovát, aki nyugodtan állt a közönség előtt, a fejét el is érhették, és a hajtó felintett a közönségnek. Erre teljes extázisba törtek ki a szurkolók. A hangulat olyan volt, mint egy nemzetközi foci meccsen.

 

Az Elitlopp összdíjazása 2,5 millió korona volt. Az egyik nagyesélyese a svéd Gidde Palema volt, aki tavaly megnyerte ezt a versenyt. A másik nagy esélyes pedig a norvég Steinlager volt, aki megnyerte ennek a versenynek az erőfelmérő futamát, a két héttel ezelőtti Oslo Grand Prix-et, és ahol meglepetésre Gidde Palema csak negyedik helyezést ért el. Mivel ez a két ló volt a fővárományosa a versenynek ezért az előfutamokban külön szedték őket. Az elitlopp ugyanis két előfutamból és a döntőből áll. A döntőbe a két előfutamnak az első négy helyezettje jut be. Az elsőt Gidde Palema nyerte végigvezetve 11.7-ben, a helyezettek itt Digger Crown, (Stig Johansson) Kart De Baudrairie (Bazire Jean Michel) és Giant Diablo (Kihiström Örjan) lettek. A startnál élre állt, és az utolsó 500 méteren már csak hátrafelé nézett, hogy ki jön.

A második előfutamot Steinlager nyerte (Midtfjeld Per Oleg) 1.11-ben, mögötte Giant Superman (Larsson Fredrik B) Civil Action (Leoni Paolo) és Ilster d’espiens (Trech Jacques Henri) végeztek. Steinlager itt rendhagyó módon nyert, mert a startnál élre állt, de 600 méter után valaki lecsukott neki, és csak a befutóban tudta kiemelni a lovát, és újra versenybe dobni. A döntőben Steinlager állt élre, mellette Gidde Palema haladt, de végül a svéd ló elfáradt, így csak ötödik lett, Steinlager pedig végigvezetve nyerte a versenyt, de az utolsó 100 méteren a hajtója már csak integetett. Az ideje 1.10. kereken, amivel beállította a verseny rekordját. A második Giant Superman, a harmadik Giant Diablo, a negyedik pedig Kart De Baudrairie lett. Természetesen hatalmas ünneplések közepette adták át a tiszteletdíjat a győztesnek. Feledhetetlen élmény volt, remélem egyszer a hazai pálya is részese lehet egy ilyen ünnepnek.

Hajdu Bíborka





Cikkajánló:


Hozzászólások:

























   
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés