Lóvá tett lovagok

A történet kitalált, de ha valaki mégis magára ismer, az nem a véletlen műve

Márkos Attila – 2009. július 22.

A lovasok és lótartók legnagyobb problémája a jelenlegi gazdasági recesszióban az értékesítés. Sok az eladó, de kevés a vevő. Csodák pedig vannak!
Egyszer csak megcsörren a telefon és egy akcentussal bizalomgerjesztő, búgó hang jelentkezik. “A hirdetés ügyében keresem”, és udvariasan bemutatkozik jó hangzású német nevén. A hívott lázasan kutatni kezd gondolataiban, hogy kerti kapát vagy palota pincsit hirdetett-e? De rögvest segítenek neki, hogy lovat szeretnének tőle vásárolni.
Természetesen nem hirdettek lovat és nem is akartak eladni, de ha egyszer valaki jelentkezik, és talán jó pénzt ígér érte, miért is ne? Ebben a pillanatban máris eladókká válnak. A bizalom épülni kezd és az ismeretlen egyre közelebb került, hiszen a ló mindenkit összeköt.

Rövidesen megegyeznek a találkozás idejében, és már a vevőjelölt tud mindent, az értékesítésre szánt lovakról. Nem riadt meg a bemondott magas ártól sem, hiszen valószínűleg egy gazdag külföldi volt.

Csak egy kis zavaró tényező volt a beszélgetésben, hogy telefonunk nem írta ki a hívószámát. Elkezdődik a visszaszámlálás, hányat kell még aludni a vevő érkezéséig. Az egész család fényesíti a lovakat, hogy a legjobb képet mutassák.

Elérkezik az előző este, a német úr hívja az eladót, hogy sajnos csak kettő, vagy három nap múlva érkezik, mert közbe jött valami.  Az indulása előtt majd odaszól. Ilyen egy rendes ember konstatálja a család, a bizalom még szorosabbá vált.

Begördül az udvarba a szép új terepjáró, megérkezik a legmenőbb western színészeket megszégyenítő külsővel csúcs szerkóban a nagykalapos ember. Rögvest kezdetét veszi a lovasbemutató. A férfi szótlanul áll, akár csak Henri Fonda a Volt egyszer egy vadnyugatban. Hunyorgó tekintete nagy szaktudásról árulkodik, miközben csak az eladó beszél.
Már-már úgy tűnik, mintha maga Fort Pleasure kerülne értékesítésre, közben vevőnk a helyszínről telefonon közvetít német nyelven külföldre. Szófoszlányokból érződik, hogy pont arról a lóról van szó. Az égbe szöknek az árak, legnagyobb meglepetésre nem is egy, hanem rögtön két-három ló is elkel.

Minden esetre a nyomaték kedvéért foglalóként százezer forintot fizet. Búcsúzóul még elejt egy sokat sejtető mosolyt, és kellő komolysággal figyelmezteti az eladót, nehogy meggondolja magát, amikor majd meglátja a kamiont! Mindenki fogadkozik, hogy ilyen elő nem fordulhat. A lovak szállítása néhány nap múlva lesz, és ezennel megköttetett az üzlet. Írásra szükség nincs, mert a papír az csak papír, de az adott szó az már valami!

A vevő távozása után az eladó családja ünneplésbe kezd. Tervezgetik a külföldi utat, az új autó befizetését, persze azért sajnálják a lovakat is. Nyugtatják magukat, hogy tulajdonképpen megszabadultak egy csomó problémától és egyszerűbbé válik az életük.

Két nap múlva újra jelentkezik a vásárló. Most viszont a telefon kiírja a számot, még a laikusnak is feltűnik, hogy a hívás Németországból érkezett. Elnézést kér, de a múltkori nagy sietségben elfelejtette felírni a lovak besütéseit, pedig a külföldre történő szállításhoz ez nélkülözhetetlen.

Az eladót rögtön a cinkosává is teszi egyúttal, mert közli, hogy vérmintára nincs szükség, hiszen rendkívül jó kapcsolatai vannak, és az állatorvosa ezt elintézi.

Majd bizalmas beszélgetésbe kezd. Elmondja, hogy sikerült vidéken vásárolnia két csodálatos lovat, de van egy kis problémája, mert egy elég nehéz természetű embertől vette. Soha nincs otthon és fél, hogy meggondolja magát, pedig nagyon jó lovak, és nem szeretné, ha az üzlet visszamenne. Most viszont le kell tennie a telefont, de holnap elugrana egy kis megbeszélésre.

Meg is érkezik a megbeszélt időben, mint ahogy ez úriembereknél szokás. Régi ismerősként köszönti a családot, elfogadja a kávét és kiváló emberismerettel rendelkezve, lassan átveszi a beszélgetés irányítását. Észrevétlenül rátér a lényegre. Szeretné az eladónál azt a két lovat elhelyezni, hogy a kamionnak ne kelljen ezért külön az Alföldre lemennie. Természetesen a tartást kifizeti, és így a papírmunka is egyszerűbb. Kis gondolkodás után az eladó belemegy ebbe a kitűnő ötletbe is.

Másnap megérkezik a német rendszámú autó az utánfutóval, benne a két egészen jó kinézetű lóval. Hímes tojásként kezelik őket, mert nagy értékű jószágokról van szó. A nagykalapos megadja a megfelelő kezelési útmutatót, ezután újra elérkezik a búcsú pillanata. Az idő ólom léptekkel telik, az eladó egyre türelmetlenebb lesz.
Nem tudják mi az oka a szállítás késlekedésének, az utolsó pillanatban mikor pont elfogyna a türelem, betoppan minden előzetes bejelentés nélkül a western figura. Arca vonásaiból sajnálatra méltó reménytelen helyzet tükröződik. Gondterhelten rogyik a székbe, ezután az egész családot beavatja ebbe a megoldhatatlannak tűnő problémába.

“A következő történt…” mondja, miközben kínosan ügyel arra, hogy szerepléséért legalább egy Jászai Mari Díj járjon. A szállítás objektív okok miatt késlekedik, és az alföldi eladó nem hajlandó tovább várni a pénzére. Sajnos ő bizalmatlan volt és ott kellett papírt írni, amibe fizetési határidő is volt szabva. Most pedig vissza kell vinnie a lovakat. Ezért szeretné kifizetni a tartást, majd teátrális mozdulattal nyúl a zsebébe.
Miközben felvázolja, hogy az itt vásárolt három lovat is esetleg csak hetek múlva tudja majd elvinni, hiszen félig rakott kamionnal gazdaságtalan a szállítás. Ebben a minutában viszont remek ötlete támad. Igaz így egy kicsit ugyan rosszabbul fog járni, de a barátság illetve az ismeretség valamint az üzlet kedvéért mindenre képes.

Az eladó segítségét kéri, hogy a két ló árát fizesse ki, ami egymillió forint. Így létrejöhet az üzlet, és a szállítás napján majd kamatostól elszámolják. Rövid gondolkodás után a gazda belemegy, hiszen akkor az ő lovai is végre elmennek és megkapja a várva várt pénzét.

A pénzt két napon belül megszerzi, ezzel kézbe csapnak. Elérkezik a nap, a nagykalapos már úgy jön, mintha hazaérkezne, beül a fotelba, átveszi a pénzt, gondosan megszámolja, mert így illik, nyugtázza, hogy most már minden a legnagyobb rendben van. Előveszi a telefonját, és németül felhívja a speditőrt, hogy öt nap múlva jöhet a lovakért. Közben a hitelesség kedvéért az eladótól kéri a pontos címet, útvonalat, hogy a sofőr majd idetaláljon. Írás nem készül, mert a lovak úgyis itt vannak. Nem sietősen még egy kicsit beszélget, úgymond betekintést enged a magánszférájába, majd búcsúzik.

Komótos léptekkel indul, hasonlót csak a hollywoodi nagyjelenetekben lehet látni.

Ezután felül Kámfor nevű lovára belevágja tarajos sarkantyúját az oldalába, már csak a porfelhő látszik, ahogy örökre eltűnik a nagy végeláthatatlan pusztaságban. Happiand? Az nincs!

A fenti történet megjelent a Lovasok.hu Blogban is, ahol a kapcsolódó hozzászólások is olvashatók.

Frissítve: 2023.07.05.
Fotó: Canva

Hozzászólások