A méz takarmányozásban betöltött szerepe jóval túlmutat az édesítésen; hiszen a lovas szakemberek és állatorvosok is gyógyhatású kiegészítőként tartják számon.
A méz olyan biológiailag aktív összetevők tárháza, amelyek a ló szervezetébe kerülve támogatják az immunrendszert, segítik a regenerációt és hatékonyan kezelik a modern lótartás egyik leggyakoribb problémáját: a légúti irritációt. Ahhoz azonban, hogy a méz valóban gyógyír legyen, ismernünk kell az alkalmazásának pontos élettani hátterét és szakmai korlátait!
A méz egyik legértékesebb tulajdonsága a lovak számára a rendkívüli biohasznosulása. Míg a bonyolultabb szénhidrátok emésztése a vastagbélben zajló mikrobiális fermentációra támaszkodik, a mézben található monoszacharidok (főként a glükóz és fruktóz) szinte azonnal, már a vékonybél első szakaszaiban felszívódnak.
Ez a tulajdonság teszi a mézet ideális energiaforrássá olyan lovak számára, amelyek intenzív fizikai megterhelésnek vannak kitéve, vagy súlyos betegségből lábadoznak. A lábadozó időszakban, amikor az állat étvágytalan vagy válogatós, a méz jellegzetes illata és íze természetes étvágyserkentőként működik, segítve a kalóriabevitel növelését anélkül, hogy a lovat nagy mennyiségű, nehezen emészthető abrakkal terhelnénk meg.
A sportlovak és hobbilovak körében a méz alkalmazása leggyakrabban a légzőszervi panaszok kezeléséhez kapcsolódik. A modern istállózás során felhalmozódó por és ammónia gyakran okoz enyhe irritációt a nyálkahártyán.
A méznek kettős hatása van ezen a területen: egyrészt bevonja és megnyugtatja az irritált torkot, csökkentve a köhögési ingert, másrészt a benne található enzimek (például a glükóz-oxidáz) révén természetes antiszeptikumként működik. A mézben felszabaduló minimális mennyiségű hidrogén-peroxid és a magas ozmotikus nyomás gátolja a patogén baktériumok szaporodását a felső légutakban, így megelőzve a komolyabb felülfertőződéseket.
Sok tapasztalt lovas a téli időszakban megelőzésképpen, vagy az első tüsszentések megjelenésekor langyos vízben feloldott mézzel itatja lovát, ami nemcsak a hidratációt segíti, de a szervezet védekezőképességét is fokozza.
Azonban a méz adagolása során nagy szakmai körültekintésre van szükség. Mivel a méz glikémiás indexe magas, a lovaknál hirtelen inzulinszint-emelkedést okozhat. Ez a modern lógyógyászatban diagnosztizált metabolikus szindrómás (EMS), Cushing-kóros vagy korábban patairha-gyulladáson átesett egyedeknél kritikus veszélyforrás.
Egy egészséges, 500-600 kg közötti sportló számára a napi terápiás adag nem haladhatja meg a két evőkanálnyit. Ennél nagyobb mennyiség hosszú távú alkalmazása nemcsak az elhízás kockázatát rejti magában, hanem a szájüregi pH-érték eltolásával fogszuvasodáshoz is vezethet!
Fontos kitérni a méz minőségére is. A takarmányozásban kizárólag a „nyers”, azaz hőkezeletlen termelői méz bír a fent említett gyógyhatásokkal. Az élelmiszerláncokban kapható, gyakran külföldről származó, pasztőrözött vagy cukorsziruppal hamisított készítményekből a hőkezelés során éppen az értékes enzimek és vitaminok pusztulnak ki, így a ló számára csupán „üres kalóriát” jelentenek.
A mézet soha ne keverjük forró vízbe vagy takarmányba, mert 40∘C felett az aktív hatóanyagok jelentős része lebomlik!
A méz alkalmazása és ajánlása a bizonyíték arra, hogy a legmodernebb sporttudomány mellett is megférnek azok a tradicionális megoldások, amelyek évezredek óta támogatják az ember és a ló egészségét.





